Egy-két éve kezdődött, hogy a benzinkutakon különös jelenségre lehettünk figyelmesek. Míg azelőtt évtizedek alatt hozzászoktattak minket, hogy a kutakon benzinen kívül soha semmit ne vegyünk, mert vagy drága, vagy hasmenést okoz, addig elkezdődött valami

minőségieskedés

ugyanott. Miután egy benzinkút talán az utolsó olyan hely, ahol maradéktalanul megvalósul az emberek közti egyenlőség - hiszen mindenki megfordul ott, és ugyanazt az útvonalat járja be a 40 ezres Lacoste cipő, mint az 1500-as flip-flop papucs - így itt szinte képtelenség célcsoportot meghatározni az itteni kajáknak. A minőségért több pénzt adni hajlandó emberek a benzinkút látogatóinak kis százalékát teszik ki, most mégis úgy tűnt, hogy errefelé haladunk.

Persze a benzinkutakon az ár sosem volt alacsony, így mondhatjuk, hogy változatlan árszinten kezdtek el egyre finomabb falatokat ígérni.

Egyszerre három nagyon erős állítással találkoztam az utóbbi időben, a három pedig elég nagy szám ahhoz, hogy utánajárjak, mi is folyik itt. Hogy tényleg ehetünk, ihatunk, kaphatunk jó minőséget egy benzinkúton?

MP - nekünk jó a kávénk

Viszonylag új volt nekem a sárga elefántos logó, amikor már a benzinkúton megszólított az eladó hölgy: kóstoljam meg a kávéjukat, mert milyen finom. Akkor először kapott el a fenti, minőségre hangsúlyt fektető, benzingőzös hangulat. Ekkor értettem meg először, hogy tényleg, ha jó kávét adsz, az üzemanyag meg kábé ugyanannyi, mint máshol, akkor nálad fognak tankolni. Talán. Vagy nem?

Úgyhogy kipróbáltam a kávét - akkor, meg most is, a poszt miatt újra. Nem volt rossz. Teltebb, savasabb kávét adnak itt, mint amit megszokhattunk hasonló helyeken, de sajnos a keserűség kellemetlen, és a crema is erőtlen. Nincs nagyon értelme belemenni, a középkategóriás gépen (ami egyáltalán nem rossz, csak az örlő 300 ezer forint körül van) készített kávét nyilván nem képzett baristák készítik, és nem valami limitált termőterületről származó csúcskávét adnak (Piazza D'oro szemes kávét darálnak), így bárhol elvérezhet a történet.

De az igyekezet becsülendő, az irány jó, és egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy túlságosan spórolni akarnak az állításon, de azért jócskán ésszerűsítették a dolgot. A kávé ára annyi, amennyi lehet, 300-400 forint között adnak ma mindenhol egy espressót. Ott is, ahol tökéleteset adnak, és ott is, ahol silányat.

MOL - nálunk Angus a marhaburger

Az állítás az, hogy a Fresh Corner-es töltőpontokon Angus marhahúsból készült kézműves burgert ehetünk, ami előre vetíti, hogy ez a krémek krémje, hiszen Angus marhát már csak az darál a zsemle közé, aki komolyan veszi. Lehet, hogy a MOL versenyre kel a hírös budapesti hamburgeresekkel? Megvalósították az ország első olyan kézműves terméket, ami akár franchise-ban is működhet, egy olajtársaság felügyelete alatt?

A húspogácsa nagy, tényleg elhiszem, hogy 200 grammos. Mondjuk nem is ezzel kapcsolatban voltak félelmeim, a mennyiségi mérés a benzinkutak egyik nagy erénye. A húspogácsa maga kissé szíjas volt, gumirugalmas, meg túlsült, így önmagában nem okozott túl nagy élményt. De mindenképpen jobb volt, mint amire elsőre számítottam. A bacon a burgerben kellemes, telt színt vitt az egészbe, a zöldséggel sem volt baj. Spéci szószt nem találtam, Univer termékeket annál inkább.

Szóval van itt egy adag igényesség, az alapanyag származására vonatkozóan például, vagy hogy külön kesztyűben nyúlnak csak hozzá az ételhez. Van egy adag ötlet ízben, például ami a bacont illeti. De ezek a pozitívumok végül nem állnak össze, és különálló szigetek maradnak az egyébként továbbra sem megnyerő összképben, a gumis és nem kellemes ízű húspogácsában, a bolti szószokban, a széteső zsemlében. Budapesten, ahol túl vagyunk egy masszív burgerlázon, és rengeteg jó példányt lehet kóstolni - akár egy hálózat keretén belül, betanítva a helyben dolgozókat -, ez kevés, de benzinkúthoz képest egyértelműen jó az irány. Csak még csiszolni kell, összeállni profikkal, és tőlük rendelni hozzávalókat, jó húspogácsát, jó szószt.

OMV - nekünk meg a Costes séfje szendvicsel

Az OMV eléggé hihetetlen ígérettel szállt be a versenybe idén a VIVA gourmet-s töltőpontokon: plakátokon hirdetik, hogy a Michelin-csillagos Costes séfje, Palágyi Eszter készítette el nekik ezer forintos szendvicskölteményeiket. Mármint Eszter nem “egy” séf ott, nem is egy “egykor ott dolgozó szakács”, hanem konkrétan ő vezeti a csillagos étterem konyháját.

Ez azért már maximumra emeli a tétet. Nem elég, hogy “jobb mint máshol”, nem elég, hogy “mi neves alapanyagokat használunk”, itt már konkrétan gourmet irányba megyünk el, innen már tényleg csak a Michelin-csillagos benzinkút a következő állomás.

A dilemma tehát adott. A legnagyobb bizalommal megyünk a pulthoz, hogy kérjünk egy szuperséf által kínált kreálmányt, de rögtön visszahőkölünk, amikor az előre elkészített, a hűtőpultban ácsorgó szendvicseket meglátjuk. Persze ígéri a hölgy, hogy csak bizonyos ideig vannak kint az előre elkészített dolgok, és látom, hogy mindenből mindig csak egy van betárazva, mégsem megnyerő a kolbászra dermedt zsír, és a láthatóan totál kiszáradt oldalas látványa egyik-másik példányban.

Kérek egy fonott kalácsot kacsamáj patéval. Az még ígéretesen fest.

Mit mondjak. Éreztem benne a fantáziát, mondjuk a zöldalma chutney megviccelt, de a kalács nem volt kellemes állagú így hidegen (az íze is csak rendben volt), a máj íze a lila káposztával pedig inkább volt fáradt, már-már kellemetlen, mint az, amit egy kacsamájtól elvárunk.

Én azt gondolom, Eszternek kár volt ebbe így beszállni, mert látom a nemes törekvést, de a valóság az, hogy

ha én még életemben nem ettem Michelin-csillagos helyen, és először ezt a szendvicset próbálom ki, joggal hiszem azt, hogy ez az egész felhajtás a gasztronómia körül egy üres lufi.

Nagyon fontos jelentése van a “k” betűnek a poszt elején kiemelt, egyébként nem is nagyon létező szóban, nem véletlenül hagytam benne. Nagyon remélem, hogy a kutakon kapható kaják további fejlődése után kiradírozhatom. A helyzet azonban az, hogy nincs sok reményem: noha egyértelműen látszik az egymásra licitálás, máris elmentünk egy rossz irányba: ki tud nagyobb nevet mondani, akár marhafajtáról, akár séfkonyháról van szó. Pedig a verseny nem erről szól.

De a helyzet jelenleg az, hogy benzinkutakon nehezen elképzelhető az a fajta 1. odaaadás és 2. szakértelem, ami szükséges az igazán jó minőség eléréséhez. Én azt gondolom, hogy a mostani helyett inkább őszintébb, egyszerűbb, de tényleg jó dolgokat kellene beszerezniük, amihez az ottani személyzetnek tényleg nem kell a melegítésen vagy a frissen összerakáson kívül mást hozzátennie.