Amióta a közösségi oldalakon keresztül lehet úgy szerveződni, mint a maffia, kaptunk egy rakás új és izgalmas lehetőséget. Olyan low-budget eseményeknek van így helyük a városban, amiknek esélyük nem lenne a hagyományos módon toborozni érdeklődőket. Ezeknek nagyon feltűnőnek és izgalmasnak kell lenniük, hogy díszes kreatívok nélkül is oda cuppanjanak az emberek, így aztán általában szuper ötletek és lelkesedés nem hiányzik a projektek mögül.

Nézzük például a lakás- kezdetű szavakat. Lakásétterem. Lakásszínház. Lakáskoncert. Mindegyikből volt már itt a blogon néhány példa. Ami közös bennük, és amitől nagyon jó ez az egész: esélyük sincs elkurvulni, hiszen csak lelkesedéssel lehet őket fenntartani, és úgy sem túl sokáig. Meg tehetséggel, ami ebben az esetben persze szűk keresztmetszet lehet. 

Így jutottunk el aztán a pop-up éttermekig. Ezek olyan (sokszor lakás-)éttermek, amik átmeneti időre nyitnak csak meg. Vállalkozó kedvű magánszemélyek indítják be, akik kipróbálnák magukat ebben a műfajban, esetleg szárnyukat bontogató séfek, akik itt kísérleteznek az ízekkel és a reakciókkal.

Ezt a jelenséget aztán intézményesítette is három vállalkozó 2011-ben, Helsinkiben. A Restaurant Day elnevezésű őrület lényege, hogy egy meghatározott napon több országban egyszerre nyitnak ki ilyen pop-up éttermek, egyetlen napra. Meghatározott ára nincs az ételeknek - hiszen akkor engedélyek kellenének, és a magyar bürokrácia teljes súlyával vágná tarkón őket bikacsökkel -, így mindenki annyit dob be a becsületkasszába, amennyit gondol.

Eddig tíz Restaurant Day ment le, a kezdeti 45 részt vevő étteremből lett 1700, összesen 35 országban rendezik meg immár az eseményt. Budapesten is természetesen, meg Sopronban, Győrben, Ménfőcsanakon, Pécsen, Németkéren, Székesfehérváron, Budajenőn, Miskolcon.

Na jó, tegyük hozzá, hogy míg Budapesten 27, vidéken összesen nyolc lakás vesz részt a buliban. De dicséretes, hogy az egész országban van némi mozgolódás már.

A Restaurant Day weboldalán térképen követhetjük, kinél mit ehetünk szombaton, ha még be tudunk regisztrálni. mondok néhány érdekességet:

• erdélyi örmény fülleves, azaz "Ángáds-Ábur" - Gourmet Stúdió, Budapest, Komjádi Béla utca
• újrahasznosítás jegyében a feleslegessé vált ételek - Újra-Pite&Smoothie, Budapest, Rökk Szilárd utca 11.
• badrijani nigvzit, pkhali, chakapuli és talán khachapuri - Babramegy, 1077 Budapest, Rottenbiller u. 66
• magos-briósban tálalt Hűbér Úr Burger libamájjal gazdagítva - Íz~Pödörítő, Hegedűs Gyula utca, Budapest

Utóbbi hely egyik szervezőjével, Dórival sikerült beszélnem, aki elárul néhány részletet.

Kiderült, hogy nekik nincs vállalkozásuk, amit ezzel az akcióval népszerűsítenének, ami tök szimpatikus: a cél a szórakozás, és az, hogy Dóri barátja (aki "nagyon-nagyon jól főz...egy kis Heston Blumenthal veszett el benne...") kipróbálhassa magát élőben. Mindenféle hamburgert készít majd, marhát briósban, mangalicát röszti pogácsában, kecskesajttal. Mindegyikben házi szószok, minőségi sajtok, utánuk meg belgacsokis levendulatorta jön. És olvasva a menüt, nagyon sajnálom, hogy szombaton nem tudok elmenni megkóstolni, mert itt biztosan nem lesz kispórolva semmi.

Dóri elmondta azt is, hogy a Restaurant Day keretében néhány helyen szokás a javasolt adomány mértékét kiírni egy befőttesüvegre, de ők nem tesznek ilyet. Nullszaldóra játszanak, ha megfizetik nekik az alapanyagok árát, akkor már boldogok. Meg amúgy is. Ha meg egyszer nyernek a lottón, belefognak egy vállalkozásba is, szóval menjetek el, és mondjátok meg a véleményeteket arról, amit csinálnak. Hátha ők lesznek Budapest új burgerkirályai.

Előtte azért regisztráljatok, bárhová is készültök. Érdemes, mert úgy tűnik, szombaton tobzódik a vállalkozó kedv és a mókakacagás.

A ZONA hosszabb előkészületek nélkül lett Magyarország egyik legjobb étterme. Legalábbis ezt mondta róla minden ismerősöm, ZONA így, meg ZONA úgy, kóstoltad már a tőkehalat mangalicafarokkal? Hát a sült kacsamájat turbolyával?

Nem. Nem kóstoltam. Tízezer a vacsoramenü.

Aztán megjelent a 2014-es Gault&Millau, ami a ZONA-nak 17 pontot adott a lehetséges 20-ból (valójában 19-ből), egy kategóriába sorolva a Costessel és az Onyx-szal, turboboostolva valahova a két Michelin-csillag környékére a helyet.

Szóval úgy általában sok egy ötfogásos menüért a tízezer (Mekiben krumplit, hagymakarikát, burgert, fagyit és rántott sajtot már kétezerért megkapod, érted), viszont ebben a mezőnyben a szokásos ár feléről-harmadáról beszélünk.

És szünet nélkül hívtak a ZONA-ból is. Kóstoljuk meg a menüjüket, olyan szívesen megmutatnák, hogy mi van náluk. Írtuk, hogy meghívásra elég ritkán mondnunk igent. Bénán jön ki, különleges elbánásban részesülünk, nehéz utána objektív cikket írni. Erre felajánlották, hogy mondjuk be a vacsora végén egy jelszót, abból fogják tudni, hogy mi voltunk: már csak akkor, amikor minden befaltunk, mindent megettünk

Így aztán: elmentünk.

A belső terek hatalmasak, ez nem egy intim kis étterem, ez egy minimalista, nagypolgári gasztrokatedrális. A kiszolgálás hibátlan volt, a vendégkör meg erősen nemzetközi, este kilenc körül meg már telített: nem is láttunk szabad asztalt. Biztos csupa meghívott blogger.

Szóval vacsoramenü: öt fogás tízezerért. Ez elsőre talán ijesztőnek tűnhet az ár, de helyezzük kontextusba az éttermet: a Costes degusztációs menüje 25 ezer forint (5 fogás). Az Onyxé 25,5 ezer (6 fogás). Fogásszámban kábé ugyanannyit kínál a ZONA érezhetően kevesebbért, és vacsora végére olyan jól laktunk, hogy alig vártuk a hazaérkezést, amikor letéphettünk magunkról minden ruhát. Erősen szorított ugyanis már az óraszíjam is.

Fussunk végig a fogásokon: várakozás közben csodálatos házi kenyeret ettünk olívaolajjal. Az ilyesmin csak az lepődik meg, aki nem járt még olajsommellier előadásán, én viszont már jártam, és ott egy életre kilepődtem magam (pohárból ittuk az olajat, pohárból!).

Ezután jött a kagyló uborkával, friss, jópofa üdvözlőfogás:

Amíg vártunk a vacsorára, kértünk egy sonka és egy sajttálat. A pincérek igazodnak a nemzetközi gasztrotrendekhez, kétszer is el kellett ismételnünk, hogy igen, ismerjük a táncrendet, de akkor is a vacsora elején, és nem a végén kérjük ezeket a fogásokat. Végül megkaptuk. A sajttálról nem sikerült jó fotót készítenem, pedig izgalmas volt, főleg a két kecskesajt, de a Laci?Konyha! és a Kistücsök sajttáljához semmi sem mérhető (mondjuk abban a formában egyik sincs már meg).

A Joselito, a világ legjobb sonkája viszont hibátlan volt, márványos, zsíros, jól tárolt hús, frissen szelt 32 hónapnyi érlelés, articsóka:

Szombat este a Gellért hotelbe voltam hivatalos a Márton napi borfesztiválra. A Borjour tartott négy mesterkurzust a fesztiválon, és kedvenc borszakíróm, Sebi meghívott, hogy ragadjon rám is valami.

Naná, hogy mentem, a borokon kívül kíváncsi voltam a szállodára is, egy csomószor mentem el mellette, de még az ajtón sosem merészkedtem be.

Jól tettem. Pontosan ekkor, egy Márton napi borgőzös éjszakán kellett először találkoznom a hely összes csodájával.

Minden emberre igaz, hogy ha szeretnél minél gyorsabban minél többet megtudni róla, adj neki egy liter bort. Ez úgy tűnik, a hotelekre is igaz. Ha szeretnéd megismerni egy szálloda eszenciáját, vigyél be vagy kétszáz kartonnal, hagyd feloldódni, aztán nézz körül.

Az este egyébként szokványosan indult. Igaz, a belépéskor kicsit megütköztem a kerítések körülzárt, félelmükben harci állásba helyezkedett szerencsétlen libákon, akik fölé egy festett biciklit lógattak, de ezen még úgy túltettem magam. Körülöttünk egy csomó ember nyüzsgött, én pedig az aprócska előtérből közvetlenül felmentem a workshopokra. Így nem jutottam el a hatalmas, kupolás csarnokba, a rengeteg ember közé, amit nem is bántam: inkább 20-30 fős előadásokra ültem be, hogy 2013-as újborokat kóstoljak, vagy például a Dénes hegybirtok 2011-es rajnai rizlingjét, amiből rögtön rendeltem is néhány palackkal. Öko művelés, a természetes élesztők miatt egy kis maradékcukor is maradt a borban, ami tökéletesen áll neki. A bor a somlói, sós kövek, a rizlinges jegyek és a cukor háromszöget rajzolja fel a fejben, és kitűnően egyensúlyoz középen. Pukkantak 40 eurós palackok is, például egy 2011-es Krutzler Perwolff, ekkor a hangulat már kellően oldott lett az előadóban is.

De ami egészen különössé tette ezeket a workshopokat, az a környezet volt. Az egyik a szálloda Nixon lakosztályában kapott helyet.

Hagyom, hogy átjárja mindenkit ez a név: Nixon-lakosztály. Megvárom, hogy mindenki előtt megjelenjen valami pazar kép, a Gellért-fürdő szecessziós szépségéből faragott csoda, ami annyira előkelő, hogy Nixon elnök is simán lakhatna benne, ha nem halt volna meg majdnem húsz éve.

Ehelyett mutatom:

update: a hely átmenetileg bezárt, de hamarosan újranyit. Érdemes csekkolni a Facebook oldalukat.

Tök jó, hogy a város tele van reggelizőkkel, de ezek közül sok csak 9-kor vagy 10-kor nyit. Akkor meg már mindenki dolgozik, iskolában van, ezer okod lehet arra, hogy miért nem tudsz beülni kajálni. A Sonkapult egyik legfontosabb állítása pont ez: nyolctól nyitva van, szóval munkába menet még pont be tudsz ugrani reggelizni egyet.

De ha később ennél, az se gond: a sonkákat késő délutánig, bizonyos napokon meg éjfélig kóstolgathatod, szünet nélkül.

A hely hangulata nagyon jó, tele van régiségekkel, kuriózumnak számító sonkaszeletelővel, egy növényként ablakba állított olasz robogóval, szerethető az egész. De legjobb csütörtök este jönni, amikor a hagyományos szendvicsek mellett vannak sonkafalatkák is, sokkal többfélét ehetsz ilyenkor ugyanannyi pénzből, és előfordul, hogy tele van a hely, még az utcán is a sonkát eszik, mediterrán hangulata van ilyenkor a környéknek.

Persze nyugisabb napszakokban sem kell kétségbe esni, és választék mindig van bőven:

Az alapanyagok jók, szépen válogatják össze őket, majd az egész szendvicset megsütik, és egy rajzlapon tálalják, azt is jót tesz a hangulatnak:

A végeredmény finom. Kicsit talán tolakodó az egyébként jó baguette, az észak-olasz sonka íze elveszik mellette, inkább csak az olajbogyót és a szárított paradicsomot éreztem ki mellőle, de az egész, így egyben, finom.

Reggelizni, vagy belvárosi ivás előtt, esetleg közben meg különösen ajánlott.

Sonkapult
Budapest, Rumbach Sebestyén utca 7
H-Sz: 8-18
Cs-P: 8-24
Szo: 10-24
Tel: 06307131958

Figyelem! 2014. júniusában ismét séfváltás volt az étteremben, a posztban leírt minőség nem garantált!

Nagyon megörültem, amikor év elején megtaláltam az Almárium bisztrót. Az itteni 1850 forintos menü mindig olyan minőséget képviselt, amivel ebédmenüben ritkán találkozni. Pláne 2000 forint alatt.

Ráadásul olyan ételpornó fotókat lehet itt lőni, amilyet sehol máshol.

Aztán az Almárium bezárt a Gizella utcai szuterénben, hogy átköltözzön a belvároshoz közelebb. Akkor egy másik posztban sírtam el, hogy a Nagykörúton kívül miért nem lehet normális éttermet üzemeltetni, hogy miért nincsenek külvárosi gasztrogócok, vagy legalább jobb helyek. Hogy azok az emberek, akik a Nagykörúton kívül élnek, és nap mint nap bejárnak a belvárosba gasztrokirándulni, miért nem találnak rá ezekre maguk mellett, ha mégis oda eszi őket a fene.

Aztán lenyugodtam. Nemrég újra megnyílt az Almárium, a nyolcadik kerületi Horánszky utcában, úgyhogy elmentem megnézni, mi újság.

Nem épp a Fifth Avenue, de sokkal több ember fordul meg esténként a bejárat előtt, mint a Gizellában, az biztos. És jöjjön a meglepetés, amire nem számítottam: noha az előző posztban elsírtam a bánatomat a tervezett áremelés miatt, az mégsem következett be. Továbbra is 1850 forint a menü, továbbra is 200 forint a literes szóda, és továbbra is mehetnek a foodporn fotók.

A helyiség tágas, nagy belmagasságú és üveg (plexi?) tetővel zárt, így napközben olyan fényáradat van a helyen, hogy megvakulsz. Plusz jóság, hogy hátul kerthelyiség is található, ahol majd nyáron lehet átvészelni a negyvenfokokat. A végében egy kéménnyel, ami tiszta Stairway to Heaven:

Az udvarban egyébként körben műtermek sorakoznak: az egész épület egy művész hölgyé, és ő adja ki az Almáriumnak az első traktust. Korábban a Cökxpôn volt itt, itt álltam ki egy évvel ezelőtt, legyőzve a félelmemet, mesét mondani.

Plusz extra: elöl kialakítottak egy kávézót, ahol az egyik sarokban ilyen környezetben játszhatunk maffiózót: