Jövő szombaton lesz az idei Borjour Magnum, az ország legnagyobb beltéri borkóstolója. A rendezvény különlegessége, hogy egy belépő korlátlan borfogyasztásra jogosít, vagyis csak egyszer, a bejáratnál kell fizetni. Alapvetően ez egy low budget rendezvény, nem kérnek standdíjat a borászoktól, nem kérnek senkitől semmilyen jutalékot, a vendégeknek pedig nem kell nagy összeget elkölteniük, hogy jól érezzék magukat.

És lesz miből válogatni: 180 borász több mint 600 különböző bort kínál kóstolásra, ebből kell idén is kiválasztani 20-30-at, amit még ép ésszel fel tudsz fogni, utána úgyis jön a jótékony köd. A borászok mellett kézműves gasztrokiállítók is lesznek, sajt, sonka, csoki, kávé, olíva harapható a kortyok mellé.

A helyszín a Millenáris 2 csarnoka, a galériákkal együtt most már három szinten várnak legfeljebb 3000 vendéget.

Erre az eseményre sorsolunk ki köztetek két darab páros, páronként 11.000 forint értékű belépőt. A játékhoz egy kérdést kaptok, amihez a válasz a borjour.hu oldalon található:

Melyik borvidékről érkezik a legtöbb kiállító idén?

A válaszokat erre az email-címre (blogjatek kukac gmail.com) küldjétek, holnap délelőtt tíz óráig várjuk a megfejtéseket, utána urnazárás és sorsolás véletlenszám-generátorral (www.random.org). A nyertes válaszadók emailben kapják meg a jegyek átvételére vonatkozó instrukciókat. Hajrá.

Időpont: február 15., 16:00-22:00
Helyszín: Millenáris, B és D épület
Infók, jegyek: www.borjour.hu

update: megvolt a sorsolás, Selmeczi Nórának és Homonnai Jánosnak gratulálunk a páros belépőkhöz, emailben veszik fel velük a szervezők a kapcsolatot.

Ma reggel készítettem néhány képet a Várkert Bazárról, ami ugye nem is olyan régen még ilyen volt:

De a ma reggeli meleg napfényben már szépen látszott, hogy körülbelül milyen lesz a 6,7 milliárdból felújított épületegyüttes, amikor átadják:

Szép. Ráadásul ingyen van. A projekt érdekessége, hogy teljes egészében az Unió fizeti nekünk.

A képeken látszik, hogy nagyjából mindennel elkészültek már, legalábbis ami a homlokzatot illeti. Helyükre kerültek a fülkepavilonok boltozataiban a Zsolnay-kerámiák, megtisztultak az oroszlánok, bevetésre kész a lépcsősor, távolról nézve remek munkát végeztek a restaurátorok.

Első ránézésre már csak a járóburkolatok hiányoznak, persze az épületeken belül még nyilván sok a munka, és azt is csak megtippelni lehet, hogy milyen állapotban van a neoreneszánsz kert rekonstrukciója.

Mindenesetre a mozgólépcső a bazár északi végén már a helyén van, arról viszont egyelőre nincs döntés, hogy ez fizetős lesz-e, vagy sem.

Szóval két hónapon belül átadás, népünnepély, szalagvágás, éljen az EU, aztán jöhetnek a kiállítások, rendezvénytermek, alkotóműhelyek, és közben reméljük, hogy nem kizárólag a ketrecharcos (MMA) Fekete György és Kerényi Imre dönti el, hogy kinek szabad ott alkotnia, és kinek nem.

Végül egyébként majd így néz ki:

Sokáig úgy tűnt, hogy Budán nem történik semmi érdekes, pedig csak egy csendes forradalom zajlott. Aztán néhány területen kimondottan megerősödött a városrész: reggelizőhelyekből akad ott néhány szenzációs, pékségekben is nagyon erős Buda, jön fel a streetfood, halban meg igazi nagyhatalom Pesthez képest.

Érdekes cucc ez a hal, ami az elterjedt vélekedéssel ellentétben kicsit sem egy közép-afrikai ország, hanem a gerinchúrosok törzsének egyik csoportja, amibe több mint 28 ezer faj tartozik. Azért szólok, mert Magyarországon sokan még mindig úgy kezelik a halat, mint valamelyik egzotikus ország különcségét, vagy egy ritka fűszert, amivel ünnepnapokon ugyan szabad kísérletezni, de egy átlagos kedden semmi keresnivalója nincs a tányérodon.

Jól jellemzi ezt a helyzetet, hogy viszonylag könnyű megszámolni a budapesti haléttermeket, meg az is, hogy ha halat akarsz enni, csak ezekbe jársz. Olyan alig-alig fordul elő, hogy egy különben mindenféle alapanyaggal dolgozó étterem érezhető halfogyasztást generáljon. Magyarországon alkalmi halazás van, mintha nem a világ egyik legelterjedtebb ételéről beszélnénk.

Szóval Pesten ott van a nagy kedvencünk, a thebigfish és a magyar alapanyagokkal dolgozó Halkakas, Budán viszont már három hely is ráfeküdt a gerinchúrosok nem négylábú csoportjára. Ott a Nemo, amit őszintén szeretünk, a Hegyvidékben ott a remek és friss alapanyagokat áruló és azokat szívesen elkészítő Vörös Homár, és nemrég megnyílt a Bubba"s Water Grill, amivel 3:2-re le is nyomta Buda Pestet.

Tény, hogy a Bubba a legegyszerűbb mind közül. Eleve a Déli pályaudvar nyitott aluljárójában van, rossz hangulatú, vigasztalan környék, főleg télen. És tartja a hangulatot az étterem is: van néhány jópofa, bár az evést megnehezítő ötlet, például hogy görbe szörfdeszkákat használnak asztalok helyett (az ételesdobozok rögzítésére elhelyezett csipesz viszont óriási geg), de alapvetően úgy néz ki az étterem, mintha már évek óta ott lenne, nem hozna nagyon sok pénzt, emiatt aztán az utolsó felújítás óta alapos állagromláson esett volna át.

Pedig kábé két hónapos az egész.

És akkor ennyit a negatívumokról. Mert a választék például izgalmas, van persze fish&chips, mindenféle méretben és többféle halból, amiért bónuszpont jár, még ha én nem is tudom olyan áttörő lelkesedéssel támogatni a műfajt. Szerintem ha alkalmad van friss tengeri halat enni, halálos vétek azt bundába forgatni, aztán olajon magas hőmérsékleten átsütni, pont az alapanyag lényege veszik el, az, ami grillezéssel sokkal nagyobb eséllyel marad meg.

Éppen ezért én grillezett makrélát kértem vajban párolt zöldségekkel és fokhagymás majonézzel, és annyira nem bántam meg, hogy egy nappal a teszt után már szívesen visszamennék újra kóstolni.

A hal ugyanis egészen kivételesen jó volt, ügyesen grillezték, kijött a makréla összes erőssége, szépen átsült, de semennyire sem száradt ki, és egyértelműen friss, jó helyről hozott áru került a tányérra (fish&chips-nél ezt szinte esélyed sincs eldönteni). A vajban párolt zöldségköret elsőre semennyire sem tűnt jónak, viszont ez is olyan, mint a hely maga: látványnak nem különösebben erős, de kipróbálva már egyértelműen a legjobbak közé tartozik. Minden zöldség hasonlóan puha és a vajtól krémesen finom volt, és elég változatos a tányér ahhoz, hogy a sokadik falat után se unj bele. A fokhagymás majonéz szintén a jobbak közé tartozik.

Ez az összeállítás nem tartozik az olcsók közé, 1900 forintot fizettem, de ha sietsz, a dobozban felszolgált halat magaddal is viheted, ráadásul remek, laktató fogásról beszélünk, harminc százalékkal drágábban, mint amennyibe egy gyorséttermi menü kerül.

Szóval a Bubba's water grill nagyon jó szívvel ajánlott.

Bubba's water grill
Budapest, Déli pályaudvar aluljáró
V-Cs: 11:30-21:00
P-Sz: 11:30-22:30

Seth Kugel, a New York Times Frugal Traveler nevű sorozatának szerzője izgalmasan utazik: kiválaszt magának egy várost, meghatároz egy napidíjat és megpróbálja jól érezni magát belőle. Budapestre is napi 100 dollárt, 23 ezer forintot szánt, annyit, amennyiből Londonban csak egy hostelt meg egy seggberúgást kaphatna.

Magyarországon ezzel szemben az Andrássy úton szállt meg, és királyként élt. A cikk egyébként ezen a ponton mutat némi párhuzamot a Eurotrip kelet-európai képsoraival (3:45 körül jön a vonatkozó rész):

És erre emlékeztet a szerző felvezetése is, amiben leszögezi, hogy Budapesten nyilván nem érhetik hasonlóan jó élmények, mint Londonban, de legalább betyárosan olcsó minden.

Szóval kivett egy szobát napi 14 ezer forintért a Mamaiosban, vett egy heti BKV-bérletet 5 ezerért, így maradt 6100 forintja minden egyes napra, amit Magyarországon töltött. Lássuk, hogy érezte magát ennyiből:

Csak megérte a második részt a sorozat. Már komolyan kezdtem félni attól, hogy olyan helyeket kell végigennem, ahol az egyetlen koncepció a húsmentesség, és semmi kreativitás nincs a konyhában. Az első részben bemutatott Napos Oldal sem győzött meg, az azóta kóstolt helyek sem voltak túl jók, de most itt a felmentő sereg. A Napfényes étterem.

Többen is ajánlottátok a helyet, kötelező volt tehát kipróbálni. Évi úgysem rajong a húsokért, neki kész felüdülés volt tehát, én meg úgy voltam vele, hogy néha jólesik ez is. Eddig ugyanis még kizárólag húsos ételeknél éreztem az érzékszerveim és a gyomrom teljes elégedettségét, a zöldségekből készült ételek valahogy mindig más dimenzióban mozogtak. Úgy éreztem magam, mint egy európai mozdony Oroszország határában, megpillantva a helyi nyomtávot. Nem tudtam váltani.

Egészen mostanáig. A Napfényes étteremben nem kell, 1435 milliméter a nyomtáv, hús nélkül is.

Sőt, tej és tojás nélkül, mert itt még azt sem használnak a vegánok kedvéért. Mégis azt mondom, hogy ez a gulyásleves (vagy mi) tökéletesen élvezhető volt, tetején a növényi tejföllel. Tényleg. Ha azt hazudná valaki, hogy a levélben főtt egy kis hús is, elhinném. Annyira nem tudok belekötni.

A "zöldségkrémes rántott palacsinta hagymás burgonyával" meg igazán tökéletes. Csupán összetartja a masszív, fűszeres cuccot a tönkölypalacsinta, amit meg a bunda fog egybe. Igazi fajsúlyos a cucc, olajtól csillogó, ízletes, jól fűszerezett falatokkal, amik mellé az intenzív ízű krumplit betolva garantáltan degeszre zabálhatod magad.