Vége az idei Sziget fesztiválnak, éjszaka lementek az utolsó fellépők, most már inkább bontástól hangos az Óbudai-sziget. Ilyenkor mindenkinek jól esik a csendes pihenő, a szívószállal a szájban meredten nézés előre, a városi rehabilitáció.

Nem hiszitek el, de Óbudára kell visszamennünk, hogy erre a legalkalmasabb helyet megtaláljuk.

A Római-part annak ellenére is nagyon népszerű Budapesten, hogy nem a vendéglátás csúcsát képviselik az itteni helyek, inkább a gyerekkorom Balatonja jut eszembe róla. Van azonban egy hely, amiről mindenki beszél, ami hangulata miatt kiemelkedik az itteni sorból. A Fellini kultúrbisztró.

Már amikor megpillantod a kifestett lakókocsit, a bejáratot a bagaméri-autóval, és a kavicsos partra szétszórt nyugágyakat, tudod, hogy jó helyre jöttél.

Textilszékek, párnázott raklap-ülőalkalmatosságok várnak minket hosszan, ha enni vagy inni akarunk, fel kell állnunk, és leadni a rendelést. Cserébe kapunk egy számozott kavicsot. Onnan tudjuk, ha mehetünk a rendelésért, hogy a kavicson látható számot megpillantjuk egy faágra lógatva.

Budapest sokkal nagyobb, mint gondolnád - hirdeti a falfestmény a Kazinczy utcában. Ezen a hívószón felbuzdulva mi is megkeressük azokat a helyeket, amiket érdemes megnézni, sok kilométerre a város középpontjától. Voltunk már Mátyásföldön, Rákospalotán és a Normafán (és mondjuk a Wekerle is ide tartozik, na meg a XV. kerületi MÁV telep). Most egy olyan budapesti látványosságot nézünk meg, ami a neve alapján nem sok jót ígér, mégis fontos zsákutca volt a város fejlődésében.

Lakótelep. A név mindenkiben sok-sok, betonból vagy téglából épített, nagy házat jelent, egymáshoz közel, azonos stílussal és funkciókkal építve. 1931-ben, amikor a Napraforgó utcában nekifogtak építkezni, panel lakótelepekről még szó sem volt, de ettől függetlenül gyakorlatban is működött a "sok jó ember kis helyen is elfér" elve:

kép: Fortepan, 1934

A Napraforgó utcai kísérleti lakótelep pedig így fest:

Hívhatjuk villatelepnek is, vagy "Pasaréti úti kislakásos mintatelepnek", így azért közelebb állunk a valósághoz. A magyar Bauhaus emléke olyan váratlanul ér minket a II. kerületben, a Pasaréti úton kifelé haladva, hogy egészen ledöbbenti azt, aki felkészületlenül érkezik.

A Reflexshop idén is megkeresett minket, hogy mutassuk be a blogon a játékaikat, mi pedig újra igent mondtunk a felkérésre. Ami egyébként egyáltalán nem szokványos: legtöbbször, ha egy termékeket árusító bolt keres fel minket, udvariasan elhárítjuk a közeledést. A Reflexshop viszont valahogy megmozgatja bennünk a gyereket. Nyáron meg különösen: a játékok nagy része szabadban játszható, sőt ott ajánlott.

Mindenki használt már frizbit a strandon, bármelyik árusnál lehet kapni az olcsó fajtából, ami nagyon nomád körülmények között alkalmas tányérként funkcionálni a bográcsban főtt a paprikás krumpli mellé, tehát az erényei elvitathatatlanok. Mégis, a Reflexshopban ahogy haladsz a polc vonalában, egyre komolyabb, és egyre furábban kinéző frizbiket találsz. Aztán az eladók elkezdik sorolni, hogy az nagyon tudja a vízszintes repülést, az a másik meg megdöntötte a frizbidobás világrekordját, 406 méterre jutott el. A gyártó Aerobie korábban még 1000 dollárt is felajánlott annak, aki megdönti a rekordot.

De vannak itt bumerángok, a biciklimnél sokkal kényelmesebb rollerek, sárkányok, mindenféle ütős játékok és ki tudja még micsoda. A legtöbb tárgyra nem is mertem rákérdezni, mert simán ott lehet tölteni egy egész délutánt.

Aztán a múlt hétvégét a Balatonon töltöttem, és vittem magammal egy szatyornyi cuccot kipróbálásra. Ilyeneket, hogy…

Wallaby bumeráng

Naná, hogy nem bírtam megvárni, míg a strandra érek, már Budapesten kerestem egy placcot, hogy megnézzem, visszajön-e. Aztán rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű.

Vagyis látszólag az: magad elé kell dobni a bumerángot, ha jobbkezes, akkor mintával balra, 15 fokkal kifelé döntve. A bumeráng száll egyenesen, aztán egyszercsak bekanyarodik balra, és felrepül tíz-tizenöt méter magasba, mielőtt elkezd visszaszálldogálni feléd. Ami nálam legtöbbször nem történt meg, de kitartóan próbáltam, és a végén már párszor sikerrel jártam.

A bumeráng kicsit megsínylette a lelkesedést, picit leharcolt lett, de törni nem törik, pedig párszor durván becsapódott a földbe. Kézzel készült, a francia-kanadai bumeráng válogatott kapitánya irányításával. Személyesen írta alá mindegyik darabot egyébként a mester.

A lényeg, hogy kell egy legalább 500 négyzetméteres placc, ahol kényelmesen dobálhatsz, és akkor sincs vész, ha eltűnik a bumeráng a susnyásba, vagy átrepül egy kerítésen. Mert az bizony megesik. Olyan is van, hogy a bénaságunk megment minket, amikor azt gondoljuk, hogy elég jók vagyunk már körbedobni egy fát, és a lombkorona előtt egy méterrel leesik a földre a dobásunk. Így nem kell fára mászni:

Hirtelen azt vettem észre, hogy már egy órája lent dobálgatok, és élvezem, ahogy a bumeráng egy pillanat alatt fent van a francba, aztán visszaérkezik felém. Addig dobáltam, amíg rám nem esteledett, lassan a feleségem szólt rám, hogy vacsora, őrület.

Egyébként a profik valahogy így csinálják, persze profibb eszközzel (ilyet is lehet kapni itt):

Ára: a bumerángok 1290 forinttól kaphatóak

Aerobie Pro

Nagyon rövid ideig próbálhattam ezt az egyébként tényleg remek fogású, belül polikarbonát gyűrűvel megerősített, kívül gumival védett frizbit. Az első játék alkalmával ez történt ugyanis:

A súlya miatt pedig ez merül. És nem oda, ahová számítasz, a becsapódás körüli tíz méter sugarú körben nem találtuk meg. Meg úgy sehol sem.

Szóval ezzel óvatosan, a videón is látszik, milyen eszméletlen messze tud repülni, ha az elején véletlenül, később már nyilván szándékosan megküldjük a megfelelő módon eldobva. Ő egyébként a világcsúcstartó, egyszer 406 métert is repült, nyilván jó magasról elindítva.

Isten nyugosztalja, a tó lett a sírhelye.

Ára: 3490 Ft

Aerobie Superdisc

Vannak azért hagyományos kinézetű frizbik is, ilyen például a Superdisc is, aminek a különleges képessége a hosszan egyenesen repülés. Ez már nem merült, viszont jó messzire elvitt, úgyhogy a továbbiakban ezt használtuk.

Van egyébként a boltban kutyáknak való, harapásbiztos és fagybiztos frizbi, meg profiknak való Discraft, meg világító verzió ésatöbbi. Ahogy a golfban, itt is kapható távoli, közelítő, befejező kialakítás (Óbudán nyílt is frizbi golf pálya, annyira komolyan van véve a felnőtt játszadozás kérem).

Ára: 3490 Ft

Waboba, a vízen pattanó labda

Ez lett a személyes kedvencem, aki strandra megy, mindenképp ilyet vigyen magával. A lényege, hogy a labda belsejében olyan spéci, rugalmas anyag van, hogy a labda pattog a vízen a felületi feszültséget kihasználva. Ha jól küldjük meg, kacsázó mozdulattal, nagyon messze elmegy a cucc, simán lehet vízben hátba dobni a tőlünk 30 méterre álló, alig látszó barátunkat. Mondjuk az fáj, azt csak akkor javaslom, ha bírjuk a hasonló választ.

Imádtam majdnem két évig várni Wes Anderson Grand Budapest Hotel című filmjére. Majdnem jobban élveztem a várakozást, mint magát a filmet. Először eljátszottunk a gondolattal, hogy talán nálunk forgatják, aztán kiderült, hogy nem, aztán az is, hogy egy szó sem lesz benne Magyarországról, sem más, létező demográfiai egységről. Maradt nekünk Wes Anderson, és a végén a film.

Sokan csalódtak, hogy ez így már megint nem Budapestnek kedvez, és semmi hasznunk az egészből. Én kíváncsi voltam, hogy tényleg így van-e, és megnéztem, hányan kerestek rá Budapestre az utóbbi időben a Google keresőjében, és látható-e érdemi változás a korábbiakhoz képest. Volt, sőt még mindig tart:

Az az ugrás ott a jobb szélen 2014 március. A legtöbb országban ekkor mutatták be a Grand Budapest Hotelt, és a sejtést a keresőkifejezések is megerősítik. A legtöbben a “hotel Budapest” kifejezésre kerestek, aminek nagy része a turisták szokásos puhatolózása is lehet, de a második és harmadik leggyakoribb kifejezés a filmre keres rá ("grand budapest" és "grand hotel budapest"), ezek együtt majdnem kiadják az első helyezett gyakoriságát.

Ha országokra bontjuk, még érdekesebb trendeket láthatunk. Itt van például Csehország és Szlovákia, akiket annyira nem izgatott fel a dolog, és szabályos EKG görbére hasonlító forma - aminek minden maximuma augusztusra esik - nem nagyon tört meg idén. Ilyen az, amikor a szomszédos országok lakói lökésszerű nyaralásba kezdenek nálunk, és a hirtelen jött népszerűség helyett egy stabil, nagy számú tábor folyamatos érdeklődése látható.

Nem is olyan régen még vicceltünk azon, hogy az újgenerációs magyar gyorsétteremláncoknak csak nem sikerül magukból kinyögni a folytatást. Megnyitják az elsőt, ígérik a másodikat, de csak nem jön következő. Aztán mégis beindult a dolog, csak hagyni kellett kicsit érni a helyzetet: a BITE, a BRGR, a Zing, a Pizza Me és most már a Black Cab is többesszámban beszélhet magáról.

Az Uránia mellett nyitott a hely. Nézzétek.

Aki volt már a Mester utcában - én viszonylag sokszor -, annak feltűnik, hogy ide kábé tízszer beférne az az egység. És ami ott még csak bizonytalan dizájnelem volt, itt jól kivitelezett, már-már kissé steril hangulat. Viszont remekül bántak a térrel, amitől sokkal nagyobbnak tűnik a hely, mint amekkora egyébként.

A hamburger ugyanaz: kézműves McDonald’s, remélem nem sértődnek meg rajta, hogy ezt mondom. A hamburgerhez el lehet indulni fentről, a terített asztalok és steak-ezők világából, ahogy a Ring is tette annak idején, és innen leereszkedni addig, ameddig csak kényelmes. Meg el lehet indulni lentről, a gyorséttermek ízei, állagai felől, azokat maximálisan feljavítva, tökéletesítve, jó hússal, spéci szószokkal, rendes zöldséggel, zsemlével.

És persze, a krumplival. Ha a Black Cabben esztek, mindenképp kérjetek krumplit. Nem csak kiegészítő elem, hanem része a helynek, sokáig válogatták a beszállítót, míg a megfelelő, hasábburgonyának valót kiválasztották. A minőség mondjuk változó elmondásuk szerint, de így is a legjobb, amit gyorsétteremben ettem. Három éve tartják magukat ehhez.