Folytatódik a világfalus sorozatunk, mielőtt belecsapunk a lecsóba és kipróbáljuk a közösségi gazdaság erejét Budapesttől Firenzén át Lisszabonig, álljunk meg egy pillanatra a sorozat szponzorának, a Magyar Telekomnak a spéci oldalánál, ahol tök látványosan sikerült összeszedni a mozaikdarabkákat.

A teljes kép ugye azt az észrevétlenül megváltozott világot rajzolja ki, amelyikben elmosódik a határ a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő között, és mindenki lehet egyszerre szállóvendég és szálloda, utas és taxitársaság. Ha eddig kicsit zavaros, olvasd el az alapozó cikkünket, vagy olvasd tovább ezt.

A reszponzív oldalon két módon is válogathatsz a közösség gazdaság elemei között: baloldalt van egy menü, ahol szűrhetsz életmegosztásra (igen, van ilyen), szállásmegosztásra, autómegosztásra és egyéb kategóriákra, az oldal többi részén meg Windows Phone-szerű csempéken látod a szolgáltatásokat.

Van itt Youtube-videó azzal a spottal, amit a Telekom mostanában a tévében is tol, és ami összefoglalja, hogy miről szól ez a projekt és hogy mitől lesz rentábilis a támogatása egy olyan szolgáltató részéről, amelyik nem is vesz részt a közösségi gazdaságban - ellenben adja hozzá az infrastruktúrát, a szélessávú mobilnetet:

A Telekom témaérzékenységét mutatja, hogy a közlekedésre jobban gerjedő férfiak figyelmét például egy csinos csaj fotójával hívják fel, amire ha ráböksz, már nem is untatnak olyan érdektelen vizuális részletekkel, mint egy fej, hanem csak a lényeget kiemelve kapod meg a kép nagyított verzióját:

De az oldalon tényleg igényesen és alaposan összeszedtek mindent, aminek Budapesten vagy a világon köze lehet a közösségi gazdasághoz. Van itt Airbnb, az ételmegosztásra koncentráló Piqniq, itt van a Közösségi Kertek, ami egybefogja a városlakókat, hogy embertömböket alkotva hatékonyan szépítsenek megy egy-egy területet, itt a 30 km.hu, ami összeköti a vásárlókat a közelben található termelőkkel, vagy épp a Mi utcánk, ami abban segít, hogy a melletted lakóban ne egy beteges szexuális szokásokban dagonyázó piréz tömeggyilkost láss, hanem azt, aki ő valójában (persze lehet, hogy pont egy beteges szexuális szokásokban dagonyázó piréz tömeggyilkos mellett laksz).

A következő hetekben kipróbáljuk ezeket a szolgáltatásokat és rendszeresen jelentkezünk majd beszámolókkal, hogy miként működik a közösségi gazdaság Budapesten és Európában: mik az előnyök, hátrányok, és hova tart ez az egész.

Disclaimer: az Egy nap a városban blog együttműködő partnere a sorozatban a Magyar Telekom.

Volt egy szuper spanyol bolt a Rákóczi úton, olyan régen, hogy már a nevére sem emlékszem (ha bekerül a kettőspont után a neve, akkor a cikk írásának a végére eszembe jutott: ).

Aztán bezárt. Pedig volt egy rakás szenzációs sonkájuk, sajtjuk, csodás eladóik voltak, egy vásárlásra simán elment egy óra, annyi kóstolással, beszélgetéssel járt a projekt, hogy értelmezhetetlen volt a “leugrok egy kis felvágottért reggelire”-fordulat. Nem ugrottál te le sehova, legfeljebb ebédért.

Azóta főleg a Culinaris van, ha rendes alapanyagokat akarok venni Budapesten, illetve most már van az Andalgo Deli is, amit néhány hete fedeztem fel a Madách Imre úton, és ami visszahozza egy kicsit annak a Rákóczi úti üzletnek a hangulatát.

Egyrészt mert nagyon személyes, családi a biznisz. Beszélgettem az eladókkal, kiderült, hogy az apuka intézi a termékek beszerzését Spanyolországból, és tényleg spéci finomságokat hoznak, manufaktúrákból származó sajtokat, amik csak tőlük szerezhetők be Magyarországon, fantasztikus krémeket, olyan rákpatét, hogy sosem bírod abbahagyni az evését (aztán muszáj, mert elfogy), spéci fűszerkeverékeket, extra szűz olívaolajakat, amiket szintén nem kapsz meg máshol és versenyképes áru felvágottakat: a chorizo kilója már 5 ezer alatt megvan, a serrano 9 ezer alatt és az iberico kilója is 14 ezer: nem írom oda, hogy csak, mert kilónként 14 ezer forint egy sonkáért nem lehet csak, de egyrészt a központi elhelyezkedés ellenére ezek teljesen korrekt árak, másrészt meg aki tudja, hogy mekkora meló előállítani egy ibericót, megérti, hogy miért kerül többe, mint a turista szalámi.

Szóval apuka behozza az alapanyagokat, a feleség és nővére futtatja a boltot, ahol sokszor a lányaikat találod meg, ők szolgálnak ki, méghozzá türelmesen, kedvesen, ha azt kéred, egyenként szeljenek fel neked 25 deka sajtot, megteszik, méghozzá láthatóan örömmel.

Ja, és szendvicseket is készítenek ezekből az alapanyagokból, hasonló minőségben. Nincs sok olyan hely a belvárosban, ahonnan manufakturális körülmények közt előállított, finom, nyugat-európai sajtokat, felvágottakat vehetnél, éppen ezért az Andalgo Deli tök jó helyzetben van, és meg is tud felelni ezeknek az elvárásoknak. Próbáljátok ki, nem bánjátok meg.

Andalgo Deli
Budapest, Madách Imre út 5.
06705474
H-P: 8-20
Sz: 9-20
V: 9-17

Mennyit változtak az elmúlt hat évben a magyar vendégek? És az alapanyagok? Mire kell figyelni ha tonhalat veszel? És ha mangót? Milyen a magyar eper? Hogyan tudsz tíz perc alatt csodás fúziós vacsorát készíteni? Eltöltöttünk egy napot a Buddha Bar Budapest szír séfjével, Osama Kutaini minden életbe vágó kérdésre válaszolt.

Ne felejtsétek el legalább 720p-re állítani a lejátszást:

Disclaimer: a Buddha Bar az Egy nap a városban blog partnere.

Nagyjából tavaly untam bele végleg az Arc pesszimizmusába. Sokáig tetszett, ahogy rögzítik a problémákat, a 2013-as kiállítás után viszont már ezt írtam:

...a bizalmatlanság, a megbízhatatlanság, a befolyásolhatóság, az információhiány és a korrupció mellett ugyanis az egyik legnagyobb baja a társadalomnak a véget nem érő pesszimizmus és az ezzel összefüggő önállótlanság: mindenről mások tehetnek, évszázadok óta.

Azért kezdtük el ezt a blogot írni, hogy megmutassuk a minket körülvevő szerethető helyeket, eseményeket, folyamatokat, mert azokból is akad bőven, és azokból lehet tanulni, csak egyszerűbb észrevenni mindazt, ami lehúz. Viszont amikor egy plakátkiállítás úgy harcol a nyilvánvaló társadalmi problémák ellen, hogy egy másikat használ fel eszközként, az könnyen kontraproduktívvá válhat. Persze, rengeteg megmagyarázhatatlan ostobaság történik, de mindezt már összefoglalták ezerszer, ha máshol nem, a Facebookon like-olt fotókon, rövid írásokon, az ARC-on viszont csak nagy ritkán merészkednek túl ezen a szinten az alkotók. Legtöbbször csak rögzítik a problémát. Oké. De mi a válasz? Mi a jó példa?

A tavalyi kiállításon bele lehetett fulladni a pesszimizmusba, ami egyébként nagyjából megfelelt az átlagos nemzeti lelkiállapotnak és a folyamatokat látva abszolút indokolt is volt, csak éppen nem vezetett sehova.

Ehhez képest a 2014-es Arc sem lett a Megoldási Javaslatok Ezeroldalas Nagy Könyve, csak a problémákat rögzíti, mint bármelyik elődje, de legalább képes a szemükbe nézni és kiröhögni őket. Óriási előrelépés ez, hiszen amíg tavaly úgy hagytam ott az Arcot, hogy azonnal öngyilkos leszek valamilyen különösen melankolikus módon (túladagolom Ligetivel Ueckert), addig most az összes feltárt problémát megértve, de magamban röhigcsélve jöttem el.

Persze a kiállítás csak árnyalatokat tud változtatni a lelkiállapotunkon és a világ történéseire adott reakcióinkon, de míg a tavalyi a passzív pesszimizmus felé lökött minket, a mostani aktivitásra, cselekvésre ösztönöz, vagy legalább arra, hogy kifelé forduljunk, keressük a jó válaszokat.

Mert lehet úgy is foglalkozni a kormányzati fociőrülettel, a családról alkotott furcsa elképzelésekkel, a rezsiharccal, a Szabadság téri elképesztő emlékművel, a kivándorló magyarok problémájával és küzdelmes életével, azzal, hogy a rossz beidegződéseket csak egy özönvíz moshatná el, a hajléktalanok problémáival, vagy hogy az emberek cselekvőképesség híján minden baromságban képesek hinni, hogy a látogatók az Arc végén halomba rendezzék, majd felgyújtsák magukat, vagy úgy is, hogy kiröhögöd a problémát:

És van néhány egészen erőteljes plakát is. Például amelyik Derkovics Dózsa-fametszeteit felhasználva tölti meg dühös parasztokkal a Volvo-buszokat. Aktuális hangulat kérdése, hogy a képről mi jut eszedbe: a lendület, a tenni akarás megtörése és lealjasítása, vagy az, hogy rövidesen betelik a pohár:

Vagy ott van a szintén híres képzőművészeti elődhöz nyúló a Mercedes bejövetele, ami szórakoztató módon feszít egymásnak állításokat és korszakokat:

És akad néhány még néhány nagyon erőteljes plakát:

Az idei ARC sokkal jobb, mint a tavalyi, vagy a 2012-es, mert sokkal viccesebb azoknál, szóval ha van egy szabad órád, ne hagyd ki, érdemes megnézni. Szeptember 21-ig vannak nyitva.

Egészen izgalmas látni, ahogy a csúcstechnikával visszatérünk az ősközösségi állapotokhoz, csak nagyobb sávszélességgel. Tízezer éve úgy mentek a dolgok, hogy ha valamire szükséged volt, elkérted a barlangszomszédodtól. Aztán elkezdtünk városokat emelni, szeparálódtunk és ma már a legtöbben azt se tudják, ki lakik felettük. Én tudom, mert néhányszor beáztatott, de ez más kérdés.

Szóval ahogy megkoptak a személyes kapcsolatok, úgy csökkent a bizalom és alakult ki az a tök normális helyzet, hogy ha szükségem van valamire

1: megveszem
2: felkérek egy profit a probléma kezelésére

Ettől pörögnek a hagyományos kereskedőcégek, ettől lettek nagyok a hotelláncok, taxitársaságok és ettől lettek a vízvezeték-szerelők a világ urai.

A fordulat a sztoriban ott következik be, hogy a szélessávú internettel, az okosmobilokkal, tabletekkel, mobilnettel eljutottunk egy pontra, amin túl megfordulni látszanak a trendek, és nem a további elszemélytelenedés felé tart a világ, inkább valamiféle csúcstechnikás ősközösség lesz az egész bolygó: ma már nem kell profit hívnom, ha szállást keresek, vagy könyvet akarok venni, mert szolgáltató az egész világ és benne minden ember, te is, én is, ami jó mindenkinek, leszámítva persze a hotelláncokat és a taxitársaságokat.

Hozzuk fel a legjobb példát, az Airbnb-t, amiről sokan azt se tudták, micsoda, pedig időközben a világ legnagyobb szállodaszolgáltatójává nőtte ki magát.

A módszer tök egyszerű: van egy üres lakásod, feltöltöd a rendszerbe. Ha valaki épp a városodban keres kiadó szobát estére, az Airbnb kiadja a kéglid a találatok között. Mondtam, egyszerű. A trükk abban van, hogy a szolgáltatás mögötti motor tökéletesen átgondolt, és hogy nagyon sokan csatlakoztak hozzá: ha ma este Budapesten, esetleg New Yorkban akarsz megszállni, találsz ajánlatot néhány ezer és néhány százezer forintért is: tudsz szűrni egyszerű szobákra és luxuslakásokra. Kell wifi? Parkolóhely? Mosógépet akarsz? Kell bele boldog aranyhörcsög? Egy bizonyos dátumra kell a szállás? Bármit beállíthatsz, az Airbnb csak azokat a helyeket listázza, amik megfelelnek az elvárásaidnak. És a 192 országban, 33 ezer városban található félmillió lakás közül mindig lesz olyan, ami pont megfelel: valamivel olcsóbban, mintha hotelbe mennél.

De nemcsak a spórolás szól az Airbnb mellett: a nyaralás személyesebbé válik. Találkozol legalább egy helyivel, aki kiadja a lakását, mesél a jó éttermekről, titkos zugokról a városban. Kis mázlival el is mentek együtt vacsorázni és megismered a haverjait is. Egy szállodai recepciós erre képtelen lenne. Kipróbálod, milyen a párizsiak, rómaiak, londoniak élete, hiszen nem egy csereszabatos hotelszobában vagy, hanem egy sokkal személyesebb magánlakásban. Jobban része vagy a saját nyaralásodnak, viszonylag kevés kockázattal: a bejelentkezésig az Airbnb kezeli a pénzed, ha gáz van, jóváírják az összeget a számládon. Gond csak abból tud lenni, ha a lakás kiadója az utolsó pillanatban lemondja a szobát és hirtelen kell találnod valami vészmegoldást, ilyenkor viszont az Airbn a helyzet komolyságától függően általában segít valamilyen módon (például többet ír jóvá, mint amennyit utaltál).

Jól látszik, hogy mitől forradalmi a rendszer: a pénz magánszemélyektől megy magánszemélyekhez, mindenki részese a gazdaságnak, és adott esetben személyesebb kapcsolatot alakíthatsz ki egy firenzei szakáccsal, mint a fölötted lakóval.

És az Airbnb csak egyike a sok hasonló jelenségnek, ami az elmúlt néhány évben ütötte fel a fejét: beszerezhetsz élelmiszert, könyveket is közösségi alapon, taxiként használhatod magánemberek autóját, vagy irodákat bérelhetsz magánszemélyektől, másokkal közösen. Kérdés, hogy hol lesz ennek a vége, és aggódnak is néhányan a klasszikus gazdaságért, aminek azért még így is jobb az adófizetési morálja, mint a magángazdaságnak.

Viszont a következő néhány hétben bemutatják néhány tök jó, életszerű példán keresztül, hogy miként működik ez a közeg. Elmerülünk a közösségi gazdaságban Budapesttől Firenzén át Lisszabonig, és jó alaposan beszámolunk a tapasztalatainkról. Remek utazás lesz!

Disclaimer: az Egy nap a városban blog együttműködő partnere a sorozatban a Magyar Telekom.