Nagyjából tavaly untam bele végleg az Arc pesszimizmusába. Sokáig tetszett, ahogy rögzítik a problémákat, a 2013-as kiállítás után viszont már ezt írtam:

...a bizalmatlanság, a megbízhatatlanság, a befolyásolhatóság, az információhiány és a korrupció mellett ugyanis az egyik legnagyobb baja a társadalomnak a véget nem érő pesszimizmus és az ezzel összefüggő önállótlanság: mindenről mások tehetnek, évszázadok óta.

Azért kezdtük el ezt a blogot írni, hogy megmutassuk a minket körülvevő szerethető helyeket, eseményeket, folyamatokat, mert azokból is akad bőven, és azokból lehet tanulni, csak egyszerűbb észrevenni mindazt, ami lehúz. Viszont amikor egy plakátkiállítás úgy harcol a nyilvánvaló társadalmi problémák ellen, hogy egy másikat használ fel eszközként, az könnyen kontraproduktívvá válhat. Persze, rengeteg megmagyarázhatatlan ostobaság történik, de mindezt már összefoglalták ezerszer, ha máshol nem, a Facebookon like-olt fotókon, rövid írásokon, az ARC-on viszont csak nagy ritkán merészkednek túl ezen a szinten az alkotók. Legtöbbször csak rögzítik a problémát. Oké. De mi a válasz? Mi a jó példa?

A tavalyi kiállításon bele lehetett fulladni a pesszimizmusba, ami egyébként nagyjából megfelelt az átlagos nemzeti lelkiállapotnak és a folyamatokat látva abszolút indokolt is volt, csak éppen nem vezetett sehova.

Ehhez képest a 2014-es Arc sem lett a Megoldási Javaslatok Ezeroldalas Nagy Könyve, csak a problémákat rögzíti, mint bármelyik elődje, de legalább képes a szemükbe nézni és kiröhögni őket. Óriási előrelépés ez, hiszen amíg tavaly úgy hagytam ott az Arcot, hogy azonnal öngyilkos leszek valamilyen különösen melankolikus módon (túladagolom Ligetivel Ueckert), addig most az összes feltárt problémát megértve, de magamban röhigcsélve jöttem el.

Persze a kiállítás csak árnyalatokat tud változtatni a lelkiállapotunkon és a világ történéseire adott reakcióinkon, de míg a tavalyi a passzív pesszimizmus felé lökött minket, a mostani aktivitásra, cselekvésre ösztönöz, vagy legalább arra, hogy kifelé forduljunk, keressük a jó válaszokat.

Mert lehet úgy is foglalkozni a kormányzati fociőrülettel, a családról alkotott furcsa elképzelésekkel, a rezsiharccal, a Szabadság téri elképesztő emlékművel, a kivándorló magyarok problémájával és küzdelmes életével, azzal, hogy a rossz beidegződéseket csak egy özönvíz moshatná el, a hajléktalanok problémáival, vagy hogy az emberek cselekvőképesség híján minden baromságban képesek hinni, hogy a látogatók az Arc végén halomba rendezzék, majd felgyújtsák magukat, vagy úgy is, hogy kiröhögöd a problémát:

És van néhány egészen erőteljes plakát is. Például amelyik Derkovics Dózsa-fametszeteit felhasználva tölti meg dühös parasztokkal a Volvo-buszokat. Aktuális hangulat kérdése, hogy a képről mi jut eszedbe: a lendület, a tenni akarás megtörése és lealjasítása, vagy az, hogy rövidesen betelik a pohár:

Vagy ott van a szintén híres képzőművészeti elődhöz nyúló a Mercedes bejövetele, ami szórakoztató módon feszít egymásnak állításokat és korszakokat:

És akad néhány még néhány nagyon erőteljes plakát:

Az idei ARC sokkal jobb, mint a tavalyi, vagy a 2012-es, mert sokkal viccesebb azoknál, szóval ha van egy szabad órád, ne hagyd ki, érdemes megnézni. Szeptember 21-ig vannak nyitva.