A cím nem a kiállítás kritikája, inkább csak az összefoglalója. Van is kint egy kép pont ezzel a címmel, amiből talán kiderül, hogy milyen hangulatban vannak mostanában a fiatal plakátkészítők. Vagy az ország. Vagy a zsűri:

Kritika nélkül persze nincs normális ARC, a képek akkor is a közhangulat romlásáról beszélnének, ha az elmúlt három-nyolc évben akkorát léptünk volna előre, hogy a svájci gazdasági szakemberek a szingapúri kollégáikkal készítenének élő láncot az ország körül, csak hogy megakadályozzák a további expanziót. De nem történt semmi ilyesmi, sőt, a kiállított képek alapján évről évre magasabban áll a szar, ami egyébként többé-kevésbé meg is felel a valóságnak, és ami nagymértékben megkönnyíti az ötletelést. Zürich belvárosában sokkal nehezebb frappáns módon eltalálni a társadalmi-gazdasági problémákat, itthon viszont van elég muníció a művészeknek.

Akik jellemzően a trafikmutyira, az elvándorlásra, a hangzatos magyar szólamok mögötti ürességre és az egyre kilátástalanabb gazdasági helyzetre helyezték a hangsúlyt, a plakátok 80-90 százaléka ezekről a témákról szól. És ez rendben is van így, hiszen aki nem a MTV híradójából tájékozódik, az foglalkozik a fenti kérdésekkel, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy a megközelítéssel a legtöbben csak tetézték a bajokat.

A magyar közélet rengeteg problémája, a bizalmatlanság, a megbízhatatlanság, a befolyásolhatóság, az információhiány és a korrupció mellett ugyanis az egyik legnagyobb baja a társadalomnak a véget nem érő pesszimizmus és az ezzel összefüggő önállótlanság: mindenről mások tehetnek, évszázadok óta.

Azért kezdtük el ezt a blogot írni, hogy megmutassuk a minket körülvevő szerethető helyeket, eseményeket, folyamatokat, mert azokból is akad bőven, és azokból lehet tanulni, csak egyszerűbb észrevenni mindazt, ami lehúz. Viszont amikor egy plakátkiállítás úgy harcol a nyilvánvaló társadalmi problémák ellen, hogy egy másikat használ fel eszközként, az könnyen kontraproduktívvá válhat. Persze, rengeteg megmagyarázhatatlan ostobaság történik, de mindezt már összefoglalták ezerszer, ha máshol nem, a Facebookon like-olt fotókon, rövid írásokon, az ARC-on viszont csak nagy ritkán merészkednek túl ezen a szinten az alkotók. Néha azért próbálnak:

Legtöbbször viszont csak rögzítik a problémát. Oké. De mi a válasz? Mi a jó példa? Értem, hogy egyetlen képpel senki sem tudja megoldani az évtizedek, sőt, évszázadok óta létező társadalmi problémákat, de azzal sem vagyunk sokkal előrébb, ha minden ősszel elmondjuk, hogy idén még szarabb, mint tavaly volt. Mert úgy is meg lehetne közelíteni ezeket a gondokat, hogy kontextusba helyezzük őket: hogy megmutatjuk, hogyan lehet jól csinálni. Hogy nem a problémákon kesergünk, hanem alternatívát gyűjtünk, bemutatjuk a világ válaszait azokra a kérdésekre, amikre képtelenek vagyunk bármi értelmeset kinyögni. Azért, mert a közélet korrupt, mert az emberek tájékozatlanok és befolyásolhatok, és végső soron azért, mert olyan önállótlanok és pesszimisták vagyunk.