Múltkor már írtam arról, hogy Szentendrére mindig érdemes elmenni, mert szuper település, amit legutóbb a Czóbel-kiállítás megturboboostolt, de ha még ez sem lenne elég, adok még egy tippet, hogy miért érdemes mondjuk hétvégén észak felé indulni. Emiatt:

A hal Dunabogdányon fejezte be a pályafutását, vagy kezdte, nézőpont kérdése, de a lényeg, hogy ezen a településen van az ország egyik legjobb halsütője, Budapesttől alig fél órányira, viszont ennyi utazást simán megér a hely.

A zsenialitás kulcsa két olyan titkos összetevő, amire a hazai halsütők néhány remek balatoni helyet leszámítva többnyire még nem jöttek rá, ami nem csoda, mert tényleg nagy felkészülés, sok kísérletezés és hihetetlen háttérmunka szükséges ahhoz, hogy létre tudják hozni a kívánt végeredményt. De most csak nektek elárulom, mik a a finom sült hal legtitkosabb feltételei:

- jó a hal
- jól van kisütve

És körülbelül ennyi. Dunabogdányban friss alapanyagokkal dolgoznak és nem szúrják el az egészet azzal, hogy túlgondolják a sütést vagy az ízesítést: egyszerű, de jól kitalált fűszereket szórnak a halra és akkor kezdik el sütni, amikor megrendeled. Húsz perc múlva már a tányérodon is van egy olyan minőségű hal, aminél rosszabbat egyszerűen nem illene felszolgálni, de aminél jobban nem nagyon találsz az országban. Az ízesítés tök jó, a fűszeres kérek ropogós, belül viszont friss, remek halat találsz, ami nagyjából elég is egy ebédhez. Fejenként kábé háromezerből jön ki egy hal körettel. És tényleg jó.

Ja és vigyázzatok: hamisítják. Van egy rakás pisztrángsütő a környéken, ami ennek a híréből próbál változó, de többnyire rosszabb minőségben talpon maradni.

A Pisztrángos 
Dunabogdány, Kossuth Lajos utca 129
H-V: 11-21
06309141502

A FŐTÁV akciójáról két hete írtunk először, ekkor hirdették meg a Pimp my Pipe versenyt: akik a legszebb távhővezetékeket tudják megtervezni, értékes ajándékokat nyernek, és a legjobbnak választott tervet meg is valósítja a Színes Város Újpesten, egy lakótelep mellett az Elem utcában.

Múlt héten aztán tippeket is adtam arra, hogy milyen külföldi példák állnak előttünk, mik a kedvenc street art alkotásaim, milyen ötleteket lehet kitenni az utcára. Azóta több mint 3000 felhasználó 358 művet töltött fel, sokan az előre felajánlott motívumokat összerendezve, mások saját grafikai anyaggal dolgozva.

Érdekes elképzelni az alkotásokat valós környezetben, és akad egy-két szellemes darab is. Lássuk, miket láthatunk most, és elemezzük is a műveket.

Mit rejt a cipzár? Sándor Anita

Az alkotó itt kihasználta a vezeték horizontális adottságait, és feltette magának a kérdést: mi az, ami hosszú? A válasz a cipzár volt, ami egyik oldalán nyitható, sajnos a vezeték többi részén már inkább unalmassá válhat tíz-tizenöt méter után.

Távolság, Éva Hoffmann

Itt az előre feldobott sablonok közül megtalálhatjuk a sárga Ikarus 260 280-ast, ami egyértelműen hungarikum, akár sárgán, akár kéken. Szerintem sárgán szebb.

Zöld Város, Sándor Márk

Jó téma lehet egy lakótelepen a környezetvédelem kihangsúlyozása, egyrészt mert zöld színekkel kombinál, ami mindig kedves a szemnek, másrészt mert van benne egy adag nevelés is. Mi pedig jól nevelhetőek vagyunk, gondoljunk csak arra, hogy milyen gyorsan és fegyelmezetten kellemetlennek kezdtük érezni a dohányzást a cigitörvény bevezetése után alig egy évvel, zárt helyen pedig egyenesen lincshangulat lenne, ha füstölésen kapnánk valakit.

mario, Lajos Bori

Az ötlet jó, a megvalósításba csúszott egy kis hiba. Mindenesetre egy csövön végig lehetne ábrázolni Mario összes pályáját teljes hosszban, ami akár nemzetközi hírnévre is szert tehetne.

Kék cápa, Dózsa Gergő

Mintha vízzel lenne tele a cső, benne meg a korábban csúcsragadozónak gondolt porcos hal úszkálna, aki egy kis PR-válságba került, mióta úgy szétszedte egy szirti fűrészes sügér , hogy csak úgy nyekkent.

Tavaszi szél vizet áraszt, Orosz Melitta

Nemcsak komplett dalok, de egész általános iskolás énekeskönyvek is felkerülhetnek a csőre, akárcsak Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricusa a Kálvin téri metróba.

város, Lázár Béla

Keveredik a figurális és a nonfigurális ábrázolás, utak, autók, dombok és a Nap formai felhasználásával. Kicsit zöld, kicsit fehér, meg persze mindenféle.

A FŐTÁV is versenyt hirdetett, keresik a legütősebb street art tervezőket, akik egy újpesti távhővezetéket tennének a város díszévé. Bárki lehet nyertes, a facebookos oldalon tervező szoftvert is találtok, amivel megrajzolhatjátok, amilyennek szerintetek egy hosszú csőnek ki kellene nézni egy lakótelepen. A nyertes pályamunkák és a szavazók is nyerhetnek, MacBook Airt, iPhone-okat és iPod nanót is sorsolnak.

A pályaműveket (maximum 10 db/fő) augusztus 18. és szeptember 15. között lehet feltölteni. A jelentkezési feltételeket, a játék pontos menetét, valamint a sorsolás részleteit a facebook.com/fotavzrt oldalakon érhetitek el. Az alkalmazást itt éritek el.

A FŐTÁV az Egy nap a városban hirdetője

A hot dogról nem biztos, hogy érdemes túl sokat gondolni. Az egy virsli, meg egy kifli. Jó esetben rendes virsli, ehető kifliben. De ha nem valami oszladozó dögből készült meg száraz zsemléből, akkor már jó. A ketchup és a mustár úgyis elnyom mindent.

Figyeljetek, nem szeretném, ha ennyi év meló után elvitatnátok tőlem a gasztrobuzi címet, de az IKEA 95 forintos hot dogja szerintem teljesít minden műfaji elvárást, ráadásul az egy forintra jutó jó íz tekintetében simán versenyképes egy Michelin-csillagos étteremmel.

Na de: engem nem zavar, ha megpróbálnak meggyőzni arról, hogy a hot dog több ennél, hogy igazából egy clochard-ruhába öltözött osztrigával van dolgunk. Szóval elmentem kipróbálni az új őrületet a Zrínyi utcába. Hot Dog Cold Beer. Senki sem mondhatja, hogy kétértelmű a név.

Odabent hangulatos környezetben készülnek a kaják, van tucatnyi alapverzió 7-900 forintig, de ezeket kedvedre pimpelheted feltétekkel, vannak menük, spéci szószok, van többféle sör meg bor és választhatsz, hogy sertés-, vagy baromfivirslit kérsz. Én két disznósat kértem:

Mivel egy 2,5 évessel álltam neki a falásnak, végül 1 helyett 1,9 hot dog jutott, úgyhogy volt alkalmam alaposan kipróbálni ezeket a rafinált dögöket. A zöldes az italian dog paradicsom salsával, sajtszósszal, pestóval, pirított gombával, a másik meg a New York, a szokásos összeállításban.

Szóval: tök jó volt. Mindkettő. De persze továbbra is hot dogok ezek, sokkal kevesebb játéklehetőséggel, mint amennyi mondjuk egy hamburgerben van. Például a hússal nem tudsz varázsolni, nem szerezhetsz be évekig masszírozott, Bach kantátákra levágott marhából kikanyarított alapanyagot, amit titokban érlelgetsz a pincédben. Szerezhetsz tisztességes, jó virslit, és a hely üzemeltetői is pont ezt tették, de attól az még virsli marad.

És rakhatsz rá egy csomó mágiát meg varázslatot, de ha nagyon eltérsz az alaprecepttől, csalódást fogsz okozni. Szerencsére itt jól játszanak az arányokkal, és bár az italian dognál már nagyon kileng az autentikamutató (új szó), még pont határértéken belül marad. Én például szerettem, de a lányomat már annyira nem emlékeztette hot dogra, hogy meg se ette. A New York verzióval nem volt hitelességi probléma, azzal inkább csak annyi a gond, hogy nem ér tízszer annyit, mint az ikeás verzió. Persze, sokkal nagyobb és jobb annál. Viszont megint visszakanyarodunk oda, hogy ezzel az étellel nehéz játszani, mert vagy túl messze kerülsz az alapoktól, vagy túl közel maradsz hozzá: az előbbi esetben csalódást okozol majd, utóbbiban meg nem akarnak sokat fizetni az ételért, hiába jobb minőségű, mint a tucatárú.

De a hely zsenialitását mutatja például a burgonyacsipsz: jópofa a tálalás és annyira jó az íze, hogy már ezért megéri ellátogatni hozzájuk. És igazság szerint lehet itt elemezni a dolgot, de ahogy a kapualjban tömtük magunkba (pontosabban én tömtem magamba) a hot dogokat, ettük mellé a csipszet, jól is laktunk és jót is ettünk, szóval összességében teljesen szerethető, jó élmény volt a Hot Dog Cold Beer.

Hot Dog Cold Beer
Budapest, Zrínyi utca 14.
0617921702
H-V: 11-24

Én még ilyen könnyen nem csaltam ki nevetést, mint ezzel az új hülyeségemmel. Akármilyen bizalmatlan, tartózkodó vagy komor arcok néztek vissza rám a bemutatkozásom után, ezt a mondatot soha, senki nem bírta nevetés nélkül:

“Fotókon dokumentáljuk a budapestiek fagyinyalási szokásait, majd elemezzük azokat”.

Már csak ezért megérte.

Az Olympus szerencsére látott fantáziát ebben az ötletben (sőt támogatta, hihetetlen), és kezünkbe nyomott egy új Olympus OM-D E-M10 vázat meg egy portrékhez való obit. Ami azért jó, mert egy könnyű, hordozható (vagyis blogger-kompatibilis) nem-tükrös gépet kaptunk, ami képességeiben és funkcióiban eléri, sőt sokszor meg is haladja a tükörreflexes társaikat - magyarázták nekünk. Mi ebből annyit tapasztaltunk, hogy a gép könnyű, hordozható, mégis jó képeket csinál, és a fotózás előtt fel kell tenni az objektívet.

Szóval lássuk a nyalásokat, amikhez rövid kommentárban elmagyarázom, mit látunk.

Női nyelves smaci, visszahúzódó, befogadó, joghurtos.

Amikor először jártam Vácon (jó régen), a pályaudvaron szálltam le. Egy főiskolai csoporttársam fogadott, rögtön beültünk valami koszos kocsmába, ahol ő folyton a nyerőgépen játszó emberek felé sandított, miközben beszélt. Aztán amikor szabad lett a gép, hirtelen felállt, bedobott egy százast, és nyert egy talicska pénzt. Aztán gyorsan mennünk kellett, mert az ilyet nem szerették arrafelé. Egyébként is indultunk valahová tovább, így a városból első élményként ez maradt meg, a koszos állomás és egy késdobáló.

Az első benyomás pedig beleég az ember agyába, és onnantól kezdve még akkor is ez ugrik be neki, amikor az egyébként gyönyörű belvárosban sétál:

Az első élményt aztán lassan felülírja az új, ami nagyjából a szombati piacozásból és a sétából áll, fél órás autóútra Budapesttől, az egyébként sem kifejezetten csúnya Dunakanyar felé félúton megállva.

És akinek kedve támadna egy kávéra és sütire, adja magát egy csalogató terasz, Váci Desszert Szalon névvel, a főtér mellett, a legfestőibb környezetben. És akkor térjünk is rá gyorsan a poszt címére: az első belső üvöltést akkor adod ki magadból, amikor belépés után meglátod a gyönyörű sütemények mellé állított árcédulákat. 1200-1500 forint között mozog a legtöbb édesség, ami még az én edzett szememnek is sok volt. Éreztem, hogy a lábaim elkezdenek kifelé gyalogolni az ajtón, miközben az arcom továbbra is az üvegre tapadva bámulta a formákat és színeket.

A hely Mihályi Lászlóé. Ő az egyetlen magyar cukrász, akit elhívtak a lyoni cukrász-világbajnokság döntőjébe. Egy újabb perfekcionista kézműves, akit elrettentett a korábbi évtizedek élelmiszeripari gyakorlata, és megfogadta, hogy ő nem követi az iskolákban tanított utat, hanem ás egy újat. Egy nehezebbet, amit aztán mások is használhatnak, ha akarnak. És folyamatosan képzi magát, külföldön.

Szóval ezt tudva gyorsan elfogadtam, hogy itt ma kábé 5000-ért fogunk megkávézni és megsüteményezni (Évi szerint minden ige elé oda lehet tenni a “meg” prefixumot, ha már a kávé elé szabad). Beletörődtem és elengedtem, és innen már könnyen ment minden. Mert a sütemények félelmetesen jók, minden falatnál elmorzsolsz egy könnyet, tényleg.

Évi a cégérben is szereplő dobos torta újraálmodását kóstolta meg, zseniális csokoládékrém, papírvékony piskótalapok, hanyagul rádobott cukormázas tető, könnyen megfogható és harapható kivitelben. Még ennél is több izgalom volt az én csoki mousse-os, pisztáciás, passiógyümölcsös desszertemben, amiben minden falatnak más íze volt, mert mindegyik alapanyag tombolt az elsőségért.