Ma hivatalosan is beköszöntött az ősz. Jöhetett volna szebben is, nem mondom, nem segít megszerettetni magát.

Pedig Budapest csúcsra járatása most jön majd. A szállodákat szeptemberben rohamozzák csak meg igazán a turisták, akik pulcsis-kabátos, romantikus sétákat terveznek, ilyenkor a termálfürdőink melege is jól jöhet, meg aztán egy rakás fesztivál is érkezik. Budavári Borfesztivál, Szeptemberfeszt, Budavári Pálinka- és Kolbászfesztivál, Magyarországi Újbor- és Sajtfesztivál, hogy csak néhányat említsek.

Meg hát a séták. Ugye.

Nyáron kezdtem el bejárni Budapest küldő kerületeit, hogy a mára sok esetben önmaga árnyékaként tengődő egykori lakótelepeket, villanegyedeket felkeresem, olyan sétákat ajánlva, ami jobban megismerteti velünk a város összes arcát. Nem csak a belvárosi pörgőset.

Az Óbudai Gázgyár egykori lakótelepeinél jobb alapanyagot pedig nehezen találhatnék.

A Szentendrei úton az Aquincum felé robogva fogalmunk sincs, a Záhony utcán behajtva, a bevásárlóközpont mögött micsoda hermetikusan elzárt, csendes szigetet rejtenek a hatalmas fák. Az Óbudai Gázgyár két lakótelepe található errefelé, az egyik a munkásoknak készült (északi), a másik a tisztviselőknek. Előbbi Almási Balogh Lóránd, utóbbi Reichl Kálmán tervei alapján. Nem tudnám eldönteni, melyiket szeretem jobban.

A munkástelep annyira zöld, hogy az alaprajza is egy fára hasonlít. A szára mentén, két oldalon alacsony házak húzódnak, közöttük egy hatalmas park, árnyékot adó fákkal. A “lomb rész” egy óvodát fog körbe, magasabb, többszintes épületekkel. Itt a szülők tökéletesen biztonságba érezhették a gyereküket, a lakótelep egyébként is zárt közössége közepén az ablakokból percenként nyolcvan szempár nézett le az udvarra, egy szúnyognak nem volt esélye, hogy megcsípje a gyerekeket.

Szombaton rendezi meg a Dreher sörgyár először a Dreherfeszt nevű sörfesztivált, hol máshol, mint a budapesti, Jászberényi úti gyárának hatalmas udvarán, ahol folyamatos malátaillat terjeng a levegőben, és minden percben érezni az idén épp 160 éves múltat. Ennek örömére minket is végigkalauzoltak a gyáron, így a 32 kilométer hosszú barlangrendszerben én is megértettem, hogy a “nagyüzemi” is tartogathat annyi izgalmat, mint a “kézműves”.

A Dreher sörgyár Budapest egyik fontos látványossága, rendszeresen fogadnak turistacsoportokat, akik kisvasúttal járják körbe a területet, és benéznek mindenhová. De ez mégsem egy múzeum, hanem a mai napig működő, hatalmas gyártelep: a Dreher, az Arany Ászok, a Kőbányai, a HB a Kanizsai meg még egy csomó kisebb márkanév alatt készülnek itt sörök (a Kozelt például licenc alapján szintén itt készítik).

Hatalmas a terület: 500-szor 900 méteres telek már a belépéskor lenyűgöz, a hordófejtő gépgyár, a Hetes telep (a csomagolástechnológiai részleg itteni neve), a főzőház, a fermentációs tankok, hatalmas silók vesznek minket körbe, és akkor még nem is láttuk a teljes képet.

Az elsőre látható falak mögött ugyanis fantasztikus, de teljesen elhagyatott épület, a volt Királyi Serfőzde árparaktára is felfedezhető, az udvarra kipakolt rekeszek pedig akkora területen állnak, hogy egy kisebb repülőgép kifutópályájára bőven elég lenne a placc.

Tegnap délután hozta le a BKK a facebookos oldalán ezeket a képeket:

A galériában még több fotó:

A képeken a 3-as villamos felújított köbányai szakasza látható. Ha megnézed őket, látszik, hogy már az utolsó simításokat végzik a pálya Nagy Lajos király útja / Czobor utca és az Ecseri út között megújuló szakaszán. A fűvel borított szakasz a Kőrösi Csoma Sándor úton van, eddig ilyesmit főleg csak külföldön láthattunk, egyebek közt például pont Hannoverben, ahonnan 2001-ben hozták ide a használt villamosokat, amikor a 13-as és 63-as vonalak összekapcsolásával létrehozták Budapest legkülső villamos körgyűrűjét.

Bár a füves pálya leginkább Drezdából lehet ismerős, ott nyúlnak bátran ehhez a módszerhez.

Budapesten hivatalosan azért nem támogatják az ilyesmit, mert csúcsidőben a mentőnek a villamossíneken kell elhúznia a dugóban álló autók mellett, szóval a belvárosi szakaszokon, például a 4-es 6-os vonalán akármennyire is menő lenne, elképzelhetetlen az ilyesmi. De itt a Kőrösi Csoma Sándor úton állítólag nem lesz majd gond.

A füvesítés mellett egyébként egy rakás felújítást végeztek 2013. novembere óta, ennek az lesz az eredménye, hogy az elmúlt évtizedekben elhasználódott és lerobbant szakaszokon gyorsabban, kényelmesebben utaznak majd a villamosokon, ráadásul a megállók peremeit egységesen 26 centire emelték, hogy könnyebb legyen a beszállás az alacsonypadlós villamosokba. A zuglói és a köbányai szakaszokon várhatóan még a héten újraindul a közlekedés. Egyébként így néz ki az egész beruházás:

További részletek itt.

Géza mondta, hogy ezt ki kell próbálnom, mert nem hiszem el, olyan jó. Ádám egyszer már kóstolta a szendvicsüket, mert kiszállították szórakozóhelyekre, kávézókba és el volt ragadtatva tőlük, pedig csak a maradék jutott neki. De most nyitottak tesztüzemmódba egy saját helyet, ahol szeptember 3-ig bármikor, utána meg majd valamikortól újra állandóan eheted a Delibaba szendvicseit.

Úgyhogy hétfőn, a próbanyitás után percekkel behatoltam az objektumba, kértem két miniszendvicset, mindegyiket kétféle ízesítéssel, hogy minél többről tudjak írni nektek és kikészültem: ilyen jót szendvicsben ritkán eszel.

Annyira jók voltak, hogy nehezen tudnék köztük sorrendet felállítani. A paprikás csirkés mondjuk koncepciónak elég fura, és ha valakit a negyedik helyre kéne sorolnom, vele tenném, de a legtöbb helyen simán az első lenne, annyira egyben van ez a cucc:

De a csirkesalátás:

vagy a kacsamájas:

esetleg a malacsültes:

közt képtelenség lenne választani. Mindegyik annyira ötletesen játékos, kísérletező, karakteres de mégis harmonikus, annyira eredeti, hogy tulajdonképpen megszűnnek szendvicsek lenni, ezek sokkal inkább könnyen fogyasztható főételek. Remek a zsemle, kívül ropogós, belül puha, a krémek és a melléjük adott lekvárok csodás elegyet alkotnak, és közben még ingyen vizet is ihatsz, ami eleve ki van készítve egy kancsóba, és ha már nem bírsz magaddal, ehetsz csodás portugál sütit is, mert ott van az asztalon:

A kis szendvicsek 350-be kerülnek, és alapból a töltelék a két zsemlefél közé van rakva, de pillanatok alatt kalkuláltak nekem egy spéci árat a négy félre rakott négyféle krémre, ezért is jók ezek a kis családi projektek. De a nagy szendvics is megvan 790-ből, azt varázslat nélkül kérheted kétféle alappal és az már elég is lehet egy sütivel egy ebédre.

Sokkal ügyesebben nem lehet ezer forintból jól lakni. Kóstoljátok szeptember 3-ig, aztán bízzunk benne, hogy minél hamarabb megnyitnak újra.

Delibaba
Budapest, Nádor utca 19.
Háromig vannak nyitva, de próbaüzem, minden bizonytalan, itt hívjátok őket a nyitva tartásért: +36 30 250 5169

A street art, az utcai képzőművészet Budapesten az utóbbi években új életet él. Hivatásos falfestőink vannak, akik önkormányzati vagy magán célú megkeresésekre dolgoznak, és díszítenek hatalmas tűzfalakat, felületeket. Szürke téglalapok keltek életre a belvárosban együttműködve a városvezetéssel, később egy szálloda és egy mulató is megrendelte magának a látványosságot, nemrég pedig a FŐTÁV is versenyt hirdetett, egy újpesti távhővezeték kifestését tűzte ki célul.

Divatba jött a falfestés - nem az öncélú és kisajátító tagelés -, a dekoratív, látványos képek megszületése a város omladozó, kopottas falain. Kár, hogy a tűzfalrehab projekteket leszámítva Budapest egyáltalán nem bővelkedik ilyen kreatív street art alkotásokban. Vannak itt-ott próbálkozások, de ezek többnyire bátortalanok és alig láthatóak. Néhány mű Csaba gyűjtéséből:

Józsefvárosi vakablakok (forrás: Wikipedia):