Olvasónk, Adrián kérdezte tőlünk pár napja, milyen programokat javaslunk neki Valentin-napra Budapesten. Hová érdemes menni a pároknak, hogy egy romantikus, vidám, vagy fenomenális élményt szerezzenek, hol töltsék el a délelőttöt, az ebédidőt, hol koccintsanak este?

Egy ideig törtem a fejem, aztán rájöttem, hogy nálatok jobban ezt senki nem tudja. Hiszen közületek sokaknak már kész terve van a szombati közös programra, és ezek közül nyilván van egy rakás olyan ötlet, aminek mások is nagyon örülnének.

Tehát versenyt hirdetünk.

A feladat: küldjétek be, hogy szerintetek mi az ideális Valentin-napi program Budapesten. Néhány mondatban foglaljátok össze, hová mennétek, mit csinálnátok és miért. A leveleket ide várjuk holnap reggel 08:00-ig. Ekkor urnazárás, a beérkezett művekből pedig egy válogatás után a legjobb 20-at kitesszük a blogra, egy külön posztban.

Ekkor indul a szavazás! Ti döntitek el, melyek a legjobb programpontok, amikkel akár a következő tíz évre is el lesztek látva tippekkel.

Holnap délután 16 órakor összesítjük a szavazatokat, és behúzzuk a saját tippjeinket mi is. A legjobb 4 ajánlás beküldői páros belépőt nyernek a Gellért fürdőbe szombatra, délelőtt 10 órára. Ez a mi ajándékunk, egy kellemes délelőtti lazulás után pedig jöhet a nap hátralévő része, ahogy elterveztétek.

FONTOS: csak az vegyen részt a játékon, aki február 14-én, szombaton délelőtt 10 órakor a Gellért fürdőben tud lenni a párjával. A belépés és a nyeremény csak erre az időpontra szól.

A játék menete még egyszer:

• Küldd el a szerinted legjobb budapesti Valentin-napi programodat, erre a címre holnap reggel 8-ig
• Szavazz a kedvencedre holnap délután 16:00-ig
• Várd a nyereményről szóló válaszlevelünket, ebben minden további részlet szerepel majd
• Élvezd a Valentin-napot a pároddal

Különdíj: azokra is gondolunk, akiknek idén nincs kivel ünnepelni a Valentin-napot. Különdíjunk egy darab egyszemélyes belépő a Gellértbe, ugyanúgy szombat délelőtt 10 órára, mert brit tudósok szerint a langyos vízben születnek a legtartósabb kapcsolatok. Ehhez csak egy levelet kell küldeni ide azzal a felkiáltással: “egyedül úszom!”

A Gellért-fürdőről itt olvashattok bővebben.

Tavalyelőtt szembesültünk először azzal, milyen, amikor egy budapesti tésztázóba belépve nem hallasz magyar szót. A 2Spaghiban ottjártunkkor nem csak a tulajdonosok, de a vendégek is inkább csak olaszul beszéltek, egy pár bellissima meg fanculo mellett pedig minden tésztaétel egyértelműen

sokkal finomabbnak tűnik.

Na, a helyzet az, hogy a srácok terjeszkednek. Legalábbis az egyikük. A Ráday utcai Focacceria pár hónapja nyílt csak, jófajta focacciákat és pizzákat árul az arra járóknak, meg persze édességet. A 2Spaghiból is ismert, jól bekávézott tiramisut például.

A helyre belépve olyan kedves fogadtatásban részesülsz, amit kevés helyen kapsz meg: hatalmas őszinte mosoly fogad. Ilyet a L’ Hexagone bisztró francia tulajdonosa tud még, még le sem ültél, már nagyon finom volt minden, és köszönöd szépen. Tényleg, nagyon sok múlik ezen.

Lassan véget ér a nagy kenyértesztelésünk itt az Egy nap a városban blogon, és mint a tesztsorozatok vége felé lenni szokott, egyre gyakrabban futottunk lukra. A Rózsakert Bevásárlóközpontban található Petit Pain-t már inkább csak az ára miatt vettem be a listába, most pedig a Budagyöngye Bevásárlóközpontba látogattam el, a Szega pékségbe. Itt viszont találtam meglepetést (nem kenyér formájában).

A Szega Foods vállalkozás 1994 óta importálja Magyarországra a különleges, jó minőségű sajtokat, sonkákat, pékárukat, tavaly a Borfesztiválon egy standnál szúrtam ki őket, ahogy Magyarország kedvenc sajtját szavaztatták meg. A dolog úgy zajlott, hogy a különféle európai országok tradicionális sajtfajtájára lehetett online szavazni (tegyük fel, hogy otthon mindenki végigkóstolta az induló fajták legjobb példányait), és a végén természetesen a magyar trappista nyert. A magyarok kedvence a magyar sajt, hát van ennél ideálisabb konstelláció?

A Budagyöngye Bevásárlóközpontban szinte egy egész szintet a Szega foglal el. Sajtok, sonkák, borok, péksütemények, tészták és egy rakás minőségi áru, hátul pedig egy saját pékség, ahonnan folyamatosan tolják ki a kenyereket is. Ez az én helyem, gondoltam magamban.

Felmegy a függöny. Egy elhasznált konyhában Pogány Judit egy karosszékben ül. Csend van. Bejön a bejárati ajtón Pokorny Lia. Pont úgy, mintha hazajönne. Már ezredszer, ugyanoda, ahová utál hazajönni, bárhová, csak ide ne. Köhög, kifújja az orrát, mosogat. Zavarba ejtő, mert egyetlen perc alatt olyan atmoszférát teremt, hogy tényleg egy konyhában érzed magad, egy világvégi ír kisváros utolsó, düledező házában. Pedig még semmi nem történt, csak rámolt, teát főzött, meg begyújtott a főszereplő, Maureen. Meg mocskolódott az anyjával is egy sort.

Hogy dögölnél meg, kábé így.

Fotók: Horváth Judit

A Centrálban nemrég mutatták be a Leenane szépe című darabot. Martin McDonagh drámái elég nagy sikert aratnak Magyarországon, Vaknyugat, Kripli, Párnaember, de a Leenane szépe is harmadszor kerül műsorra. 1997-ben, egy évvel az eredeti mű születése után a Vígszínház, 1998-ban a Kaposvári Csiky Gergely Színház, 2004-ben pedig Piszkavas címmel az Örkény Színház is műsorra tűzte. És itt van, 2015-ben is, változatlanul aktuális mondanivalóval. Fekete humor, egy kis ránk telepedő, nyomasztó érzés, a nyomor kilátástalansága, a vidék csúnyábbik arca. Pszichológiai hadviselés anyja és lánya között, mocsár, bűz és megint humor. Röhögni viszont csak idegesen, szakaszosan tudunk.

Szegény Csalogány eddig vakfoltra esett.

A helyzet a következő: mivel folyton új helyeket kell tesztelnünk (fogalmatok sincs, mennyi étteremben kell ennünk, hogy megtaláljuk azokat, amikről érdemes írni), viszonylag ritkán fordul elő, hogy visszamegyünk egy régibe.

Akkor is csak azért, hogy ellenőrizzük, tartja-e még a minőséget. Kedvtelésből, a saját örömünkre szökőévente ülünk be valahova.

Szerény Csalogánnyal meg az történt, hogy épp a blog indulása előtt néhány héttel voltam náluk utoljára, de olyan náthásan, hogy egyetlen ízt sem éreztem. Mintha papírt ettem volna, mintha vizet ittam volna. Aztán 2010-ben elindult a blog és Ádámmal elkezdtük keresni az új éttermeket, hogy cikket írhassunk nektek róluk (akkoriban még nem nagyon csinált ilyesmit senki rajtunk kívül hasonló vehemenciával), a Csalogány meg kimaradt, hiszen nemrég voltam ott.

Évek teltek el úgy, hogy nem mentem vissza, mert ugye egyszer már kóstoltam, a kíváncsiság, ízek nélkül, de részben kielégült, mindig akadt egy új hely, ami érdekesebbnek tűnt, viszont a meglévő cikket sem kellett frissíteni, hiszen nem volt cikk a Csalogányról.

Mondom.

Vakfolt.

Szerdán viszont elmentem ebédmenüzni, és figyeljetek: olyan jót ettem, amilyet már régen nem.

A hely Budán van és tudni kell róla, hogy ez a város egyik alapétterme: itt már akkor csúcsminőségű konyha működött, amikor az ilyesmi még egyáltalán nem volt jellemző Budapestre. A Csalogány volt az egyik első.

A berendezés visszafogott, polgári, a menü naponta változik, az esti degusztációs menü ára bőven tízezer forint fölött jár (a nyolcfogásos), délben viszont 2500-ért adnak három fogást.

Elsőként a gombaleves jött a kenyérrel:

Nem különösebben izgalmas fogás olyan forróra melegítve, hogy megégettem a szám, rendben volt, de semmi sem utalt arra, hogy valami jelentőségteljes fog történni.

Közben megérkezett a vizem is fél literes kiszerelésben és beugrott Ádám esete az 1800 forintos üveggel: elkezdtem aggódni a számla miatt.

Aztán megjött a ponty paprikás krumplival, és elfelejtettem a pénzügyeket:

Annyira tökéletes volt, hogy nem akartam hinni a számnak. És nemcsak mindent hibátlanul készítettek el, de még izgalmasra is sikerült a fogás. A krumpli pont annyira volt puha, hogy még ne málljon, a hal tökéletesre sikerült ízre és állagra is, a húsánál puha, a bőrénél ropogós, a két rész élesen elvált egymástól, és egy karakteres, szédületesen jó elegyet alkottak a friss, ropogós hagymával:

Alapszabály: tunkolni nem ér. Benne van minden tematikus könyvben, tunkolni az egyik legnagyobb bunkóság az univerzumban.

Khm:

Képtelenség volt megállni, a paprikás szószt a tányérban hagyni még a tunkolásnál is nagyobb bűnnek tűnt, szóval amikor megkérdezte a pincér, hogy ízlett-e, csak mosolyogva a tányéromra néztem, aztán vissza rá, nem is kellett mondanom semmit.

A zárás hasonlóan erősre sikerült, pedig engem nehéz lázba hozni a desszerttel, de ez a csokis földimogyorós kalács szenzációsan sikerült, puha a tésztája, első osztályú a tölteléke, képtelenség abbahagyni:

Végül megjött a számla is, 2500 forint volt a menü, 400 a víz, szóval nem volt átverés. Egyetlen probléma van csak a menüvel, amit érdemes figyelembe venni: ezek a fogások nemcsak kicsinek tűnnek, de azok is. Megettem a teljes kosár kenyeret az ebéd mellé, de még így is megéheztem három órával később, szóval este nyolcig képtelenség kihúzni a Csalogánnyal. Ezt leszámítva viszont a város egyik legjobb ebédjét eheted itt.

Csalogány 26
Budapest, Csalogány utca 26
+36 1 201 7892
K-Szo: 12-15, 19-22
H-V: zárva

Disclaimer: a helyre szokás szerint bejelentés nélkül érkeztünk, a számlát pedig saját zsebből fizettük, mert mi ilyen srácok vagyunk!