Akik rendszeresen olvassák a blogot, már ismerik az alaptörténetet. A Kis-Svábhegy történetét olvasgattam, amikor belebotlottam Villanószem nevébe. Harmath István fotós egy csapatnyi gyerekkel kezdett el indiánost játszani az akkori Martinovics hegyen, amit a gyerekek annyira komolyan vettek, hogy egy évtizedekig, Villanószem haláláig tartó játék vette kezdetét, ami komoly tanításokat adott a környékbeli fiúknak. A törzs híres lett, politikusokkal, zenészekkel szívták el a békepipát, és még saját diaporámás előadást is készítettek.

Itt írtam arról, hogy elkezdtem nyomozni Villanószem után, miután semmi érdemleges írást nem találtam az ügyről sehol. Itt írtam arról, hogyan találkoztam először Gézával, azaz Sötét Főnökkel, akinél gyakorlatilag egy Villanószem múzeumot találtam. Itt írtam a Marhák Klubjáról, amit szintén Villanószem hívott életre. Itt pedig arról, amikor én is felvételt nyertem az 1969-ben megalapított törzshöz.

Nemrég pedig Sötét Főnökkel és Nagy Medvével - a másik alapító taggal - bejártuk a régi helyszíneket, ahová negyven-ötven évvel ezelőtt rendszeresen feljárt Villanószem és a Napkirály indián törzs.

Nagy Medvét én kerestem fel még hónapokkal ezelőtt, meséljen nekem ő is az élményeiről. Kiderült, hogy Németországban él a családjával, és már gyerekként, a hetvenes évek elején elmenekültek a szülei a politikai bebörtönzés elől. Thomas ennek ellenére kiválóan beszél magyarul, bár érződik rajta a német akcentus, és az arcvonásai is mutatják, hogy Magyarországtól távol töltötte az elmúlt évtizedeket. Ez valahogy a ráncok irányából is látszik.

Itt lehet keresni, melyikük volt ő 1970 körül:

Olasz éttermekben nincs hiány Budapesten, és ha nem lenne elég az egyébként egész jó példányokat is felvonultató sereg - itt találjátok a toplistánkat -, ráadásul nemrég még még Jamie Oliver is úgy döntött, hogy a várnegyedbe látogató turistákat pizzával örvendezteti meg.

Ha azonban hangulatos kis osteriákra vágyunk, ahol fakszni nélkül, családias hangulatban, természetes módon kapunk jó kajákat a tányérunkba olcsón: ezért általában mégiscsak Olaszországba kell utazni.

Nemrég nyílt egy ilyen hely a Krúdy Gyula utcában. Aki rég járt volna arra, ez az:

Két olasz-magyar pár nyitotta, olasz pasik, magyar lányok. És minden egyszerűsége ellenére nagyon hangulatos. Vannak olyan helyek, amik a minket kiszolgáló tulajdonosok miatt lesznek otthonosak: na ez pont ilyen.

Vannak reggelik, egy csomó húsos, halas, vega saláta, tészták, pizzák és főételek. És ami a kedvencem: napi ragus, napi tengeri és napi vega tészta. 1800, 1500, 1100 forintért, amit épp be tudtak szerezni. Óriási. És nem tudom, figyeltétek-e az árakat.

A budapesti gyorskaja-forradalom nagyjából átlépte a kezdeti, izgalmakkal teli időszakát, amikor még mindenkiben heves szívdobogást indított meg egy-egy új, ígéretes hely megnyitása. Megvan a lendület, most jöhet a terjeszkedés, hogy beteljesüljön 2013-as jóslatom, és tényleg kivételes legyen nem jó kaját árulni, legalábbis a a belvárosban.

Az új helyeknek már nagyon nincs könnyű dolga. Az elfogadhatónál jobb alapanyagok, ügyesen összerakott kaják, hangzatos ételnevek és friss facebookos kommunikáció: ez eddig még elég volt, mára már kevés lett. Ezentúl kell még valami plusz, hogy kitűnj, ugyanis megindult egy félelmetes gépezet,

az uniformizálódás.

Egyrészt a vásárlók szemében lesznek egyre egyformábbak a helyek, mert a hetvenedik hasonlóan kinéző, és hasonló ételt adó kajálda után senki nem fog figyelni az apró nüanszokra. Másrészt a gyorséttermek is egyre egyértelműbb kinézettel, ízekkel operálnak, sokszor ugyanonnan veszik a hamburgerzsemlét, a húst előre elkészítve, csomagolva vásárolják, ugyanonnan. Jó péktől, jó hentestől, mégis: ugyanonnan.

Érdekes módon ilyenkor épp onnan várhatjuk a meglepetést, ahonnan nem is számítunk rá. A régi, jól kipróbált helyekről.

Nem arra gondolok, hogy egy régen híres hely megújul, és elkezdi felfrissíteni az egyébként már bejáratott, de lassan kikopó brandjét. Ez is jó irány lenne, de sajnos ritkán látunk rá példát. Arról beszélek, amivel Csabával egyszerre szembesültünk a hetekben itt:

A Kis Parázs mára már egy helynek tűnik a sok közül a Kazinczy végén, pedig az elbulinegyedesülés előtt sokat jártunk ide mindketten. Emlékszem az ízekre, amikre azóta már rengeteg, frissen nyitott thai étkezde hasonló ízeit toltam be. Bár szeretem a húst, itt mindig húsmentes vonalon mozogtam, általában a C3-at vagy C1-et, Kao Pad Pakot vagy Pad Thait kértem az étlapról. Jelentem, még ma is ugyanolyan, mint régen.

Csaba pedig Panang Curryt evett, csirkehúst currypasztával, amiről azt mondta - és ilyet ritkán hallani tőle, mert nagy dicséret -,

olyan mintha Thaiföldön egy utcai árusnál vettük volna.

Néhány nappal később, amikor átküldte a fotót a tányérjáról, ezt írta:

De jo volt!

Tényleg az. Teljesen kimozdított engem is a megszokott thai csapásvonalról. Az uniformizált csapásvonalról. 

Az élmény különös gondolatokat ébresztett bennem. Egyrészt természetesen azt, hogy mennyire elfelejtettük a jót, ami végig itt volt a szemünk előtt. Lehet, hogy nagy erőkkel keressük azt az ízt, amit  már sok-sok éve kínálnak mellettünk, csak mi nem arra fordítjuk a fejünket.

Másrészt milyen különös, hogy pont azon a helyen, ami bele sem ment az uniformizálódás utcájába, B24 és C1 névvel kérjük ki az ételeket. Persze ott a rendes nevük is, ami a Parázs Presszó és a Kis Parázs nyitásakor nagyjából a "káó... hagyjál már, hozz egy ilyen izét" reakciót váltotta ki az átlagos vendégből.

Nálam hevesebben senki sem mondogatja, hogy mindig próbáljunk ki új helyeket, hiszen enélkül nem fejlődik a hazai kínálat, nem tudnak befutni az igazán jó versenyzők. Mi ezt tesszük Csabával, így a törzshely luxusa nekünk nem jár. De ha volt régen egy kedvenc helyünk, ahol jó kaját adtak, akkor érdemes visszanézni oda, és újra megnézni, mit adnak. Lehet, hogy azóta leromlott a színvonal, lehet, hogy tök ugyanazt kapjuk. Ha pedig ugyanazt esszük, jobban észrevehetjük, milyen változásokon mentünk végig az elmúlt években. Lehet, hogy úgy járunk, mint én: rácsodálkozunk, hogy sok esetben a változás másfelé vitt minket, mint először gondoltuk.

Szülinapra voltam hivatalos, így végre először beléptem azon az ajtón, ami előtt már vagy ezerszer elmentem, a Kamermayer tér háromszögének leghegyesebb szögénél. Jack Doyle's, ír pub. 

Az ír pubokkal én kábé úgy vagyok, hogy hacsak nincs tele írrel, nem látom sok értelmét az erőltetésének. Persze világszerte elterjedtek, és az ír sör, meg a rágcsálnivalók készítésénél többre képes konyha abszolút szerethető elmélet, csakhogy ezzel szemben az itthoni valóság sokszor túlárazott magyar vagy üveges ír söröket képes felmutatni, átlagos vagy annál rosszabb konyhával és kiszolgálással.

Ehhez képest a Jack Doyle's-ban pár magyar volt összesen rajtunk kívül, azok is leginkább a felszolgálók táborát erősítették (bár köztük is volt ír). A többik asztalokon átkiabáló, hatalmasat röhögő, tetkókkal kivarrt írek voltak, a többi vendégről nem tudok biztosat mondani, de tutira az Egyesült Királyság területéről érkeztek. Egyikük valamiért, a kamera láttán jó ötletnek vélte nadrágletolós mozdulattal hozzátenni a kordokumentumhoz:

Az első részben azzal foglalkoztunk, hogyan álmodozhatunk, és hogy az álmodozás első tárgyiasult formáját, a bérleményt miként válasszuk ki. Átlag budapesti, piaci árakat és lehetőségeket vettünk alapul, a régóta üresen álló bérleményeket kedvezményes feltételekkel kínáló, önkormányzatok által is támogatott megoldások ehhez képest lefelé, a kaución túl egy bérleti opciót is milliókért kínáló bérlemények pedig felfelé mozdíthatják az árat (ezeket az opciókat a bérlők egymásnak adják el, és egymás mellett lévő két helyen akár többszöröse is lehet a jog, attól függ, ki mennyire siet, ki mennyire tudja kivárni a legjobb alkalmat).

A hozzám visszajutott reakciókból azt szűrtem le, hogy az árak, amiket írtam, átlagosnak mondhatóak, és nincsenek kőbe vésve. Alkalmi ajánlatokat csíphetünk el, társulhatunk másokkal. Ezekhez két dolog szükséges: egyrészt a türelem, másrészt hogy ismerjünk olyan embereket, akik ilyen körökben mozognak, és nekik is kell egy hely.

A második részben egy kevésbé izgalmas, mégis nagyon fontos témát járok körbe. A cégalapítást és a mindenféle hivatalos szarságokat.

Ha beszélek valakivel, a kishitűség mindig először itt veri be a fejét: én azt sem tudom, hogyan kell céget alapítani, hol vagyok én attól, hogy belevágjak ilyesmibe.

Pedig egyáltalán nem nehéz. Sőt, a vállalkozósdiban ez a legkönnyebb rész. Főleg akkor, ha már az elején elfogadjuk az alábbi alaptételt:

mindig kérjünk tanácsot azoktól, akiknek az adott kérdés megválaszolása a szakmája.

Otthon lefestheted a kisházat anélkül, hogy tárgyalnál a vékonylazúrok szakértőjével, és valószínűleg egy szedett-vedett fáskamrát is össze tudsz csavarozni egy ács szakértelmét mellőzve. De ha cégforma kiválasztásáról, adózásról és társasági szerződésről van szó, még minden további intézkedés előtt menjünk el 1.) könyvelőhöz és 2.) ügyvédhez.

Az is nagyon fontos, hogy ezekből jót találjunk. Hogy mit jelent a jó? Azt, hogy a kérdéseid megválaszolása, a proaktív segítség, a vállalkozásod legkörültekintőbb beindítása számára fontos, és tenni akar érte. Az a könyvelő, aki csak bizonylatokat számol el, az az ügyvéd, aki csak kéri az adatokat, és adja át az aláírandó papírt, nem kell. És még az is lehet, hogy nem olcsóbbak, mint a lelkiismeretes kollégáik.

Nem szeretnék belemenni, hányféle cégforma és adózás közül választhatunk, mert nem célom, hogy ismertessem ezeket. Neked meg nem célod, hogy végigrágd magad rajtuk: egy jó könyvelő a várható árbevétel és tevékenység alapján ki fogja neked választani az ideális megoldást. Egy nagy választóvíz van, az évi hatmillió forint. Ha ez alatti bevételeid vannak, akkor sokkal könnyebb lehet az életed (a KATA-ban például havi 25 vagy 50 ezer forintot fizetsz, amiben kábé minden adód és járulékod benne van, ollé). De ha gyorséttermet üzemeltetsz, ennél sokkal több bevételed lesz, meg egy rakás számlád az alapanyagokról, rezsiről ésatöbbi, így ha valami csoda nem történik, úgy jársz, mint a hazai kajáldák többsége:

ÁFA-körön belüli Kft.-t hozol létre.

Így aztán a bevételeidből levonhatod a költségeidet, az eszközeid beszerzési árát, és csak utána "adóztatod meg" (ha könyvelő olvassa ezt a szöveget, az előbbi szóösszetételnél épp csuklik) a maradékot. A vásárlóid által befizetett ÁFA-ból pedig levonod az általad vásárolt dolgok ÁFA-ját, és csak a maradékot fizeted be az adóhatóságnak. Igen, éppen itt szokott felbukkanni a magyar lelemény, amikor több költségük van a cégeknek, mint az egyébként, a valóság ismeretében indokolt lenne. Hogy, hogy nem,

És hogy miért Kft.? Úgy tűnik, hogy ez a legnépszerűbb társasági forma Magyarországon. A két legfontosabb, ami megkülönbözteti az egyéni vállalkozástól:

- jogi személyiséggel rendelkezik, vagyis a Kft. jogi értelemben egy külön személy, és az a pénz, amit a társasághoz befolyik, az ő tulajdonában van. Akkor lesz csak a Kft. tulajdonosáé a lóvé, ha kiveszi osztalék formájában, leadózva. Ezt fontos megérteni már az elején: a pénz, amit a Kft. keres, a Kft.-é. Ha ezen túltesszük magunkat, már nem is fognak annyira fájni az iszonyatos adók, amiket akkor fizetünk, ha az ott megtermelt pénzen mondjuk szalámis zsemlét vennénk magunknak, meg fagyit.

- korlátolt felelősséget biztosít, vagyis a tagok (vagy épp egy tag) a bevitt vagyonuk értékéig felelnek a társaság tartozásaiért, míg egy egyéni vállalkozás, vagy egy Bt. beltagja a saját vagyonával felel mindenért, amit a cég művel. Ez is vonzó sokaknak, hiszen Forrest Gump óta tudjuk, az élet olyan, mint egy doboz bonbon.

Még pár szó a Bt-ről, hátha: legalább két tag kell hozzá (egyéni vállalkozásnál csak egy tag van, Kft.-nél lehet egy vagy több), egy beltag, aki a vagyonával felel, és egy kültag, aki csak a vagyoni betétjének erejéig. Itt csak minimális törzstőkét kell felmutatni, és a létrehozása is olcsóbb valamivel.

Hogy a jogi személyiséggel rendelkező társaságok létrejöjjenek, kell egy ügyvéd, akit megbízol, és aki legyártja és aláíratja veled azt a két tonna papírt, amit kell. Ennek díja 50-100 ezer forint közé tehető, persze találkozhatunk a neten 10-20 ezer forintot kérő, cégalapításra szakosodott oldalakat. Ezek a már említett papírmunkát végző emberek, akkor érdemes ilyenekhez fordulni, ha nincs kérdésünk, a sokadik cégünket alapítjuk, és tisztában vagyunk mindennel. Ha most kezdjük, mindenképp azt tanácsolom, hogy forduljunk egy megbízható, akár mások által ajánlott ügyvédhez, akivel nyugiban meg lehet beszélni mindent, és aki később esetleg tud nekünk segíteni egyéb szerződések elkészítésében is (ha alkalmaznánk vagy megbíznánk valakit mondjuk). 

Vegyünk fel minél több tevékenységi kört már az elején, bármi, ami akár évek múlva szóba jöhet, hogy számláznál a cégen keresztül (bár jelenleg ingyenes újakat is hozzáadni, ki tudja, meddig lesz így). Csak óvatosan: bizonyos tevékenységi körök pénztárgépkötelesek, és folyamatosan bővül a kötelezettek köre, plusz az adott tevékenységhez kötődő kamara adatszolgáltatást és tagdíjat kérhet, kötelező jelleggel. A cégbírósági eljárás illetéke 25-50.000 forint még pluszban. A könyvelői díj az elején nekünk havi 15.000 forint körül alakult, később, ha sok számlánk lesz, emelkedhet.

Nagyjából ezt kell tudni, egyáltalán nem félelmetes az egész. A lényeg, hogy ha több céget alapítunk, csak az egyikben lehet korlátlan felelősségünk (ha egyéni vállalkozással kezdünk, de később jogi személyiséggel rendelkező céget is alapítanánk, akkor az Kft. lehet, esetleg Bt.-ben lehetünk kültagok). Nekünk szuper könyvelőnk van, aki adótanácsokat is osztogat, ha felhívom egy-egy kérdés esetén, a számlákat egy ingyenes Számlázni Jó! alkalmazással állítom ki, és küldöm át neki emailben, a bejövő számlákkal meg beugrom hozzá időnként. Persze azért én is készítem a saját nyilvántartásomat: a társaddal történő elszámolásokat nem lehet a könyvelőre bízni, mert nem az a dolga, de egyébként sima ügy. Na jó, nem annyira, a megfelelő, minden körülményt figyelembe vevő táblázatot évek óta csiszolom, de erre mondják, hogy tetszett volna egyszerűbb elszámolást kitalálni a társával (meg is kapom mindig).

Tehát: könyvelő/adótanácsadó: kiválasztjátok a céghez passzoló adózást, ügyvéd: pár nap alatt elvégzi a céglapítást, kell egy számlázó alkalmazás, nem árt egy számlatömb sem (nyomtatványboltban adnak céges papír bemutatására), egy bélyegzőt is készíttethetsz 1-2 ezer forintért, és indulhat álmaid megvalósítása.

Nálunk egyetlen bökkenő volt annak idején: nem akarta elfogadni a cégbíróság az "Egy nap a városban Kft." nevet, mert nem egyedi szó vagy szavak összetétele, így lettünk végül Blogváros Kft. Ez legyen a legnagyobb méreg.