Hétfőig Toszkánában utazgattam és persze Toszkána nem Budapest, de volt egy rakás fantasztikus élményem, amit nagyon gyorsan meg akartam osztani veletek, ezért készült el rekordgyorsasággal ide ez a cikk.

Van ugye a fejünkben élő kép Olaszországról, ami ilyesmi:

Minden romantikus, sehol egy turista.

És vannak filmek, amik erőteljesen rá is játszanak erre a fejünkben élő képre, például a Nagy Szépség, aminek az elején szimbolikusan kinyírják az egyetlen turistát, hogy aztán Rómát visszaadhassák a rómaiaknak:

 

A valóság ezzel szemben ilyen mondjuk Velencében:

És ilyen Firenzében:

 

És hasonló a helyzet Rómában is, ahol egészen biztosan nem lenne elég egy turistát megölni a város felszabadításához, hanem turistanépírtást kéne végrehajtani:

 

Az általános benyomás az, hogy az igazi Olaszország elveszett és ma már esélyed sincs elcsípni az eredeti hangulatot a külföldiek millióinak a hátán, hiszen minden csak a turisták kiszolgálásáról, a rossz minőségű, átverős éttermekről, a látnivalók előtti sorokban állásról és a tablettel fotózásról szól. És ez a nagyvárosokban részben igaz is, most azonban találtam több olyan kisvárost amiben alig van turista, szóval tökéletesen hozzák azt a hangulatot, ami miatt érdemes ellátogatni az országba.

Sorvezetőnek nyugodtan használjuk Szerb Antaltól az Utas és holdvilágot, ami ezen a környéken játszódik és ami csodálatosan adja vissza a környék hangulatát, pontosabban azt, amilyen Toszkána és Umbria volt az 1930-as években. A könyv egyik első városa Ravenna, ahol a főszereplő, Mihály, beleszédül a zöld mozaikokba, főleg persze azért, mert eszébe juttatják drámai fiatalkorát. A mozaikokat a San Vitale székesegyházban tudod megnézni, de itt van a városban a Rómát legyőző Nagy Theoderik és Dante sírja is (Ravennához képest Velence parvenü), illetve vannak olyan csodálatos éttermek, mint a Cinema Alexander Ristorante, ahol az utóbbi évek legjobb vacsoráját szolgálták fel nekem, ott a Profumo di piadina, ahol remek kis piadinákat, ilyen palacsintaszerű streetfoodokat készítenek, a legjobb mégis az az egészben, hogy akár nappal, akár éjjel, akár egy elhagyatott utcában, akár a turistalátványosságok közepén, de túlnyomó többségben vannak a helyiek, mondjuk általában belőlük is csak egy van, biciklin:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

• 
• 
• 
• 

Az Utas és holdvilág mentén tovább haladva jutunk el Gubbióig, a városig, ahol Szent Ferenc megszelídítette a farkast, és ahol az öreg házakon két kapu van: egy az élőknek, és egy másik, befalazva, a holtaknak: ezeket csak akkor bontják ki, ha meghal valaki a házban, kiadják rajta keresztül a testet, majd újra befalazzák, nehogy a szellem visszataláljon. Legalábbis a sztori szerint ez volt a második ajtó, a porta del morto funkciója, ma viszont már csak néhány helyen találsz ilyesmit, a legtöbbet kibontották és rendes ajtót vagy kirakatot alakítottak ki a helyén. A város ezzel együtt fantasztikus, itt aztán tényleg egyedül tudsz csatangolni az utcákon, amik olyan olaszok, mintha csak egy képeslap kedvéért rendezték volna be őket, pedig nem, itt a helyiek élik zavartalan életüket a régi ritmusban, a régi szokások alapján.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Arezzo az Utas és holdvilágban végül kimaradt, én viszont megnéztem, már csak azért is, mert nagyon érdekelt, mit hagyott ki Mihály, és hát elég sokat: Arezzo kettővel nyüzsgőbb, mint Ravenna vagy Gubbio, de az utcán tekergő, vagy a Vasari árkádjai alatt mulató emberek többsége itt is olasz, a hangulat tehát sokkal autentikusabb, mint Velencében, Rómában vagy Firenzében. Persze van egy rakás látnivaló, tér, templom, a legjobb program viszont itt is a céltalan tekergés, vagy ha célt keresünk, mindenképpen látogassuk meg a temetőt, ami egészen különleges élmény, főleg, ha lehetőségünk van egyedül sétálgatni benne, gondolatokba temetkezve:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Részemről most ennyi, de ha van bármilyen további titkos tippetek, írjátok le kommentben!

Menő szabadtéri helyből viszonylag kevés van Budapesten, olyan ritkán futok én is bele ilyesmibe, hogy ha mégis, cigánykerekezek örömömben. Azért van néhány, a Mazel Tov például a megnyitása óta nagy kedvenc, a Pántlikába is rendszeresen kinézünk és nemrég a Pántlika tulajdonosai másokkal összeállva nyitottak egy újabb helyet, méghozzá ott, ahol a legnagyobb szükség volt rá: a Nyugati tér mellett.

• 
• 
• 
• 

Errefelé ugyanis nem a kerthelyiségekből, de úgy általában a jó helyekből is nagy hiány van, ínséges környék ez hangulattalan körúttal és néhány zárványként működő pompás étteremmel, cukrászdával. Erre jött a Zsiráf, ami úgy, ahogy van, lefedte a néhány éve felújított, de kicsit céltalanul csillogó Eiffel teret, leszórták az egészet kaviccsal, kiraktak néhány széket, asztalt, növényt és lampiont és már kész is lett Budapest új remek szabadtéri helye, ahol sok fokozattal jobb a hangulat, mint amire a környéken számítanál.

A recept nagyjából ennyi és tényleg elég egyszerű: nagyon ügyes eszközökkel sikerült élettel megtölteni a környéket és az ételek sincsenek túlbonyolítva, főleg azokat a hamburgereket eheted itt, amit a tulajdonosok másik két helyén is, legfeljebb más néven, némi salátás opcióval kiegészítve.

• 
• 
• 

Ezek mind remek ételek egy nyári esti láblógatáshoz, a hamburgereket mindenféle jópofasággal tömik meg, hogy különbözzenek az átlagos felhozataltól, és amikor feta sajttal meg aszalt paradicsommal, meg hasonlókkal eszed a burgert, akkor

• 1: eszedbe jut a Pántlika
• 2: örülsz, felrakod a lábad egy székre és nézed az esti mozit, mert hogy időnként filmeket is vetítenek a Zsiráfban.

Disclaimer: a Zsiráf tulajdonosai barátaim, de a helyre bejelentés nélkül érkeztünk és fizettünk.

Zsiráf
Teréz körút 53.
V-Sze: 16-00
Cs: 16-01
P-Szo: 16-02

A 1915 utáni években hatalmas felzúdulást váltott ki a személyszállító vállalkozók körében egy új jelenség. Utálatos volt: szakított az akkor sok-sok éve fennálló rendszerrel, és pimaszul helyet követelt magának a személyszállítás piacán. Sőt, lehetett látni, hogy néhány év múlva felemészti az akkor megszokott rendet, és mételyként terjed el egész Budapesten.

Ezek voltak a bérautók. A mai taxisok elődjei. A tiltakozók, akik évekig demonstráltak ellenük, a bérkocsisok, fiákeresek voltak. A konflisosok. Ma már nincs belőlük egy sem, képeken kell mutogatni, hogy tudjuk, miről van szó.

Képzeljük el, mi lett volna, ha a konflisosok nyernek? Ha ők is találnak fogást az épp a háborúval elfoglalt Ferenc Józsefnél vagy IV. Károlynál, akik fiákerellenőr-szuperhivatalt is előkészítenek, a bérkocsiknak pedig nem engedik a működést? Ha száz évvel ezelőtt ezt így intézik, gondoljátok, hogy még mindig lovak húzzák a bérkocsikat, és csak azzal tudunk eljutni a városban egyik pontból a másikba?

Tegnap déltől az Uber befejezte budapesti működését. Két évig volt itt, ezalatt megismertük, hogyan lehet utasszállítást 21. századi módon intézni, egy minket maximálisan kiszolgáló digitális infrastruktúrával megtámogatva. Persze, a történetnek volt mindenféle kaotikus mellékszála, szóba jött a nem kellően szabályozott adózás, és persze az uberesek is kitalálták a módját, hogyan ügyeskedhetnek a programmal, hogy végül többet kaszáljanak. Ez nem egy tündérmese volt, de mi, a felhasználók úgy éreztük, hogy jobban kiszolgálnak minket. Az, hogy térképen látod real time az autókat, a sofőröket, fizethetsz automatikusan, és ami a legfontosabb, hogy mindenki számára láthatóan értékelhetsz, emelhetsz ki egy jó szolgáltatót, vagy tüntethetsz el egy rosszat: ezek tették maivá a kezdeményezést. Közösségi alapokra helyezték, és ez az, ami minden területen történik ma a világban. Mindent közösségi alapokra helyeznek. Mindennek nyoma van.

Láthatunk ezután már különféle gyenge próbálkozásokat, a Főtaxi és a Budapest Taxi alkalmazás jó sok egycsillagos értékeléssel virít a store-ban. Pedig egy rossz app nemcsak a diszpécsernél rosszabb, de a semminél is, hiszen épp a kompetenciánkat rontja.

A "Mi értelme az ellen küzdeni, ami van?" című posztomban már leírtam, mennyire lehet hasznos a nálunk ebből a szempontból kompetensebbek betiltása ilyen esetben. A taxisok egyetlen lehetséges menekülőútja - a jelenlegi vasfegyelem-rendőrállam illúzióval szemben - az, hogy maguk is upgrade-elik a szolgáltatásukat, és tudnak olyat nyújtani, mint az Uber, 

csak még jobban.

Semmi értelme a munkánknak, ha valaki olcsóbban és jobban meg tudja azt csinálni. Akkor valami el van rontva. Ilyenkor, még ha átmenetileg fáj is, a szolgáltatók fejlesztenek, beruháznak, fúrnak-faragnak-kalapálnak, és beleöntenek pénzt az üzletükbe egészen addig, amíg újra nem piacképes a dolog.

A poszt elején bemutatott, száz évvel ezelőtti értelmetlen tiltakozás ma már távolinak tűnik. Nem az: a technológiák gyors változása, fejlődése lerövidítette a döntések utáni következmények ciklusidejét. Nem telik el tíz év, és a most vasárnapi döntés annyira múlt ezredinek fog tűnni, hogy fogjuk a fejünket: a mi elődeink tényleg ilyen rövidlátóak voltak?

De a mi elődeink addigra mi magunk leszünk.

Ha már megtaláltuk álmaink helyét, amit kibérelnénk, és könyvelővel, ügyvéddel is beszéltünk, és megalapítottuk a vállalkozást, már csak egy teendő van az első kapavágás előtt. Az üzleti terv elkészítése.

Ez eléggé bonyolultnak hangzik, pedig egyáltalán nem az. Itt most nem arra gondolok, hogy a nagykönyv szerint egy egy bonyolult szervezeti felépítést képzeljünk el egy távoli jövőre nézve (amikor már több száz fős a vállalatunk, ami valószínűleg nem lesz az), piackutatási felméréseket készítsünk, elemezzük a versenytársak erősségeit és gyengeségeit, működési és pénzügyi tervet készítsünk. Ha ezeket így felsoroljuk, elborzadunk az egésztől, pedig magától értetődően válaszoljuk meg magunkban ezeket a kérdéseket, amikor egy kockás lap fölé görnyedve elkezdjük a számolást:

megéri ez nekem, vagy ráfizetés lesz?

Kevés olyan üzlet van, ahová érdemes személyesen elmenni és nem csupán a webáruházukban böngészni. Márpedig a hatodik kerületi Reflexshop pont ilyen, az eladók miatt, akiknek mindegyike rajongója a játékoknak. Olyan embereket sikerült találni, akik éppolyan kedvvel tudnak mesélni a halálfejes barlangról, mint a bumerángról, kedvet tudnak csinálni olyan játékokhoz, amiket sosem vennél le a polcról. Mert értik, hogy miért jó vele játszani.

Mert ők is játszanak velük. Ettől nekem hitelesek.

Itt például láthatjuk, amint a boltban mutatják be az egyik frizbit, előtte pedig a szobabumerángot dobáltuk együtt, hogy lássam, mekkora tér kell a visszarepüléshez.

Szóval íme, a Reflexshop legújabb nyári játékkollekciója, amit hetekig próbálgattam nektek otthon, hogy tudjak róluk saját véleményt is mondani. Erről persze eszembe jut a sógorom, aki egyik hétvégén kezébe vette a Speedminton ütőt, odadobta nekem a párját, és szomorúan annyit mondott: gyerünk dolgozni. Valakinek ezt is meg kell csinálni.

ÉSZ

A játékokat két nagy csoportra lehet sorolni, az ülős és a mozgást igénylő társasjátékokra, vagyis az ÉSZ és az ÜGYESSÉG kategóriákra. 

A kedvenc új felfedezettem idén az Imagine társas. Kiváló lehet a nyári közös programokhoz, akár a szabadban egy-egy sütögetés alkalmával, vagy rossz idő esetén a haveroknál összegyűlve a szobában. Egyébként is nagy Dixit-fan vagyok, szeretem a képzeletet, fantáziát megmozgató, nem is annyira a nyerésről, mint a kreativitásról szóló játékokat, és az Imagine pont ilyen. 

Adott egy rakás félig áttetsző kártya, amin ábrák láthatóak. Néhányon emberek, másokon különös, könnyen vagy nehezen beazonosítható tárgyak, és néhány alap forma, vonal, kör, stb. A feladvány, hogy ezekkel a kihúzott fogalmat, filmcímet vagy hasonlót kell elmutogatni. Annyi kártyát használsz el a mutogatáshoz, amennyit akarsz, a kártyákból takarhatsz ki részeket, és mozgathatod is őket. Ha találsz elég alapanyagot, a teljes Forrest Gumpot előadhatod háborústul, rákászhajóstul, fűnyíróstul. Nagyon jó, és az sem csalódik, aki a legutolsó helyen áll.

Így kell elképzelni a játékot (Facebookon megy is egy ilyen sorozat a Reflexshopnál):

Az Imagine megrendelhető itt. 

A Sínen vagyunk egy szokatlan logikai játék: kapunk egy mozdonykártyát, és ez után kötünk hat szerelvénykártyát. A szerelvények felett számokat látunk, a játék pedig az, hogy ezeket cserélgessük, mozgassuk úgy, hogy a végén növekvő sorrendbe álljanak a szerelvények. Persze másoknak is van lehetőségük beleszólni a mi szerelvényeink összetételébe. Azért jó játék, mert egy menet elég gyorsan lezajlik, és amíg a szülők strandolnak, vagy elmennek lángosért, a kisebbek is tudják teljes értékűen játszani: koncentrálhatunk az alapvető szabályokra, és kiszúrhatunk folyton a többiekkel (Neeeeeee!!!!), vagy elkezdhetünk komolyan taktikázni, és rájöhetünk, hogy a növekvő számsorrendet előállítani nem is kerül akkora fáradtságba, mint elsőre hittük.