Nagyjából a blog indulása, vagyis 2010 óta gondolkozunk Csabával azon, hogy kellene egy találkozó veletek, ahol dumálhatunk, elmondhatjátok a véleményeteket a blogról, ha akarjátok, vagy ha akarunk, csak együtt eszünk-iszunk. Valahol azonban mindig elakadt a dolog.

DE NEM MOST!

Augusztus 13-án, szombaton, 14 órától este 19 óráig ugyanis csapunk egy jó kis partit. Nem is akármilyet, egy

városi grillpartit!

A grillezés, a nyílt tűzön sütés ugyanis az emberiség legősibb ételkészítési eljárása. Minden, még a legkifinomultabb modern gasztronómiai eljárás is ebből indult ki. 30 ezer éve ismerjük a faszénkészítést, azóta grillezünk mi, Homo Sapiensek.

Egy 30 ezer éves hagyományt szeretnénk tehát most újra behozni a városba, a lehető legmodernebb környezetbe. Mert Budapesten rengeteg jó hely van, ami alkalmas lenne grillpartik csapatására, de ebből a szempontból ezek sajnos kihasználatlanok.

Londonnak, Berlinnek, San Franciscónak számtalan hatalmas park ad lehetőséget a közös kajálásra, ahol több száz vagy ezer ember egyszerre tud semmittenni, és még a grillezés sem elsősorban tűzvédelmi probléma, hanem szórakozási lehetőség. A Budapest kínálta lehetőségeket megvizsgálva úgy látjuk, korántsem ilyen rózsás a helyzet, a legnagyobb közparkunkban épp beépítés zajlik, a belvárosi helyszínek pedig túl frekventáltak, így az alábbiak lettek a döntősök nálunk:

Filozófusok kertje

Míg a Citadellán esténként turisták bámulják a látványt, és pihennek meg az egész napos rohangálás után, addig a budapestiek egy szinttel lejjebb, a Filozófusok kertjében lazítanak. Itt komplett iskolás haveri körök összegyűlnek, de előfordul, hogy egy melós is ide teker a bicajával, elővesz a hátizsákjából egy hideg sört, felpattintja, és a fényeket nézve iszogat.

Városmajor

Szintén inkább helyiekkel telik meg, árnyas fák, sportpályák szakítják meg a végtelennek tűnő sétákat.

Rezső tér

Nincs nagy hely, de ami van, az minőségi piknikpark, a háttérben a Magyarok Nagyasszonya Plébániával.

Orczy Park

A közelben van a Füvészkert, ami természetvédelmi terület, tehát együtt evésre nem annyira alkalmas, viszont van errefelé még terület bőven. Ráadásul itt van egy kalandpark is, ami csak fokozza a terület élvezeti értékét. 

Csakhogy hiába a parkok, ha nem gyújthatunk csak úgy tüzet, és a közös kajálás legősibb formájának gyakorlására nincs lehetőség.

Vagyis nem volt, eddig!

Csaba és én ugyanis úgy döntöttünk, hogy grillezünk egyet veletek, Budapesten, a szabad ég alatt.

De nem csak ez lesz a program. Ugyanis a közös sütést végül az Orczy Kalandparkban rendezzük meg, így minden résztvevő ingyen használhatja a játékokat, a kötélhágcsókat, létrákat és más félelmetes szerkezeteket.

Amit mi adunk:

• mobil grillező minden résztvevőnek, ami tartalmazza a faszenet, a rácsot, a védőborítást, már csak rá kell tenni a húst, és meg kell gyújtani
• pácolandó hús és zöldség (ha szeretnél mást is grillezni, hozd magaddal) és a fűszerek a Maggi Okoskonyha jóvoltából
• víz (ha mást innál, hozd magaddal)
• belépő a kalandparkba

Amit ti hozzatok:

• takaró, amire leülhettek a fűben
• grillezni való dolgok, ha pluszban szeretnétek
• jókedv
• kacagás

Szóval szeretettel várunk titeket, ha jönnétek, ezen a Facebook-eseményen jelezzétek az érkezési szándékot. Ez fontos, mert így tudjuk megbecsülni, hányan lesztek végül, mivel készüljünk. A  helyszínről infókat az Orczy kalandpark Facebook oldalán találtok.

Gombóc, debreceniesen gömb. A fagyi mértékegysége, ami nagyjából úgy változik, mint az icce Mátyás király és a cinkotai kántor találkozásáig: az 7 deci folyadékot jelölt, volt, hogy nyolcat, nem volt mindegy, hogy magyar, pozsonyi vagy erdélyi iccéről beszélünk. Pont ilyen a fagyiban a gombóc: hogy egy kis, négy dekás cuccot kapsz a tölcsérbe, vagy egy hét dekás kenést, szerencse dolga. Meg a cukrászdáé.

De akármi is történt, a gombóc mindig gombóc maradt. Ebben kértük a fagyit, aztán történt, ami történt.

Na, az Andrássy út közelében nyitott most két új luxusfagyizónak kinéző fagyizó. És képzeljétek, mit tettek:

kinyírták a gombócot! Nem gombócban árulják a fagyit! 

Adódik a kérdés, hogy miben mérik akkor a fagyit, és a válasz borzasztó egyszerű. Ízekben.

A Hisztéria Cremeria a Jókai térnél, a Bigfish mellett nyitott nemrég. Ismerős lehet a név sokaknak, a Westendben található fagyizót is így hívják. A tulajdonos pedig gondolt egy nagyot, és kiszakadt a plázák gasztronómiai értelemben megbélyegző környezetéből, és egyenes pályán lőtt ki, turbósított lóugrásban: 

helyszín: az Andrássy út
név: Hisztéria
besorolás: cremeria

Tehát nem fagyizó. Cremeria. Látványműhely, szép lányok tiszta uniformisban, logózott ostyaszeletek, olyan dizájnersütik, amik ára fölé lő szinte minden cukrászdának Budapesten, már-már a Váci Desszerszalon magasságaiban jár. Kábé egy ezres. Szépek is. A beltartalom tiszta, lágy, de kissé erőtlen. És nagyon-nagyon édes.

Ez igaz a fagylaltokra is. Nem kétlem, hogy jó minőségű alapanyagokat választottak, és hogy a technológia is megvan a műhelyben, a túlcukrozott édességek bennem mindig gyanakvást keltenek. Vagy nem kellően kifinomult ízléssel rendelkezik ilyenkor a készítője, vagy valamilyen ízbeli hiányosságot kárpótol az édes ízfokozással. 

Na, mindegy. A hely tip-top. Vertikális, függőleges üstű gépeket használnak, amiben lassan, kíméletesen készül a fagylalt, végül a kész cucc fedeles tégelyekbe kerül, hogy ne legyen kitéve hőingadozásnak.

És, és, ééés: nem gombócot adnak, hanem ízeket, mint már írtam. Kis adag, két íz, 10 deka, 600 forint. Közepes adag, három íz, 15 deka, 900 forint. 

Gombócosítva: egy gombóc 5 dekás, és 300 forintba kerül, de minimum két gombócot kell kérni, hogy kiszolgáljanak.

A másik nemrég nyílt hely a környéken a Moritz Eis, az Opera mellett. Még letisztultabb, még Andrássy utasabb, még dolcsegabbanásabb. Tényleg, annyira szép a fagylaltozó belseje, hogy simán összetévesztenéd egy parfümbolttal vagy egy spa bejáratával. Kivéve, hogy még megismerjük a bagaméris fedeleket, és tudjuk: alatta fagylalt rejtőzik.

A Moritz Eis egy szerb fagyilánc, már két üzlettel is hódít Budapesten. Ez a második. 

A kiszolgáló hölgy komoly, és kesztyűben dolgozik. Szinte erotikus távolságtartással kenegeti bele az ÍZEKET a pohárba, és a legtávolabb áll tőle, hogy egy óvatlan pillanatban mondjuk lenyalja a kanál végét, ahogy egyes kelet-európai fagyizóban még benne lehet a pakliban, gondolom. Viszont nekünk simán nyújtja az egyszer használatos szpúnokat, amiket belemártja a fagyikba, hogy kóstoljunk, mielőtt választunk. És hát van csábítás: madagaszkári vanília, sztracsatella & eper, karamelles kávé, meg olyan is, hogy

olivaolaj & kandírozott gyömbér,

amit rögtön szpúnra kenettem, hogy legalább az emlékét hazavigyem. Izgalmas volt, egy nyalásig.

Egyébként nagyjából itt is azt tudom mondani, hogy tiszta, határozott állagú fagylalt, akár sorbet-t (vizes alapú), akár tej alapú fagyit kérünk, és a cukor sincs túltolva (látszik, hogy figyelnek erre), de nincs meg az átütő erő. Picit erőtlenek az ízek, ha azt akarjuk, hogy cukortúladagolás nélkül is elvigyék a hátukon a fagyikat az alapanyagok, picit koncentráltabban kellene megjelenniük.

És itt sincsenek gombócok, eltaláltátok. Egy 70 grammos ÍZ 600, egy 140 grammos dupla ÍZ 1100 forint, három adag plusz 500-ért 1600. Szerencse, hogy volt velem egy kupon, amit az Opera előtt osztottak ki nekem, mert így mínusz 20%.

Gombócosítva: egy 70 grammos gombóc itt 500 forint, kivéve az első gombóc, mert az 600.

A gombócmentes fagyizókban - már ha csak ezt a kettő helyszínt vizsgáljuk, és nem keverjük ide mondjuk a szintén nem olyan régi Thai fagyizót a Kálvinon, ami hűtött acéllapon keneget bele a fagyiba mindenféle Mars-szeleteket, de ezt inkább kihagytam -, szóval a két jelentkező közül egyiket sem lehetne kimondott olcsósággal vádolni, ami nyilván a helyszínen is múlik. Mégis kiütéssel győzött a Moritz, ahol a saját súlybevallás alapján 10 deka fagyi 785 forint, míg a Hisztéria csak 600 forintot kér ugyanezért, két ÍZ kikanalazása esetén. De nem vádolhatjuk őket azzal, hogy drága náluk a gombóc, mert az ugye nincs. 

Ahogy az Erzsébet hídról felkanyarodunk a Hegyalja útra, az emelkedő végén balra jobbra találjuk a Czakó utcát. A sarkon egy olyan épülettel, ami a régi tabáni hangulatba repít minket, amikor a Naphegy és a Várhegy közötti völgyet sűrűn tarkították az egy- és kétszintes házak, egymástól tíz lépésre csábították a kirándulókat a kocsmák és a mulatóhelyek. 

Ez a világ úgy eltűnt, mintha sosem lett volna. Szerb Antal így ír erről:

Nem tudom, illik-e az idegenforgalmi illemkódex értelmében, megmutatni valamit, ami nincs. Mert Ön, teljes joggal, csak sáros réteket lát, amint únottan csapkodják a Gellérthegy lábát. A középen, mint árvízbõl szomorú maradvány, emelkedik a fehér-sas-téri Polgári iskola. Valamikor itt házak álltak, Uram, de milyen házak! és a házak közt utcák kanyarogtak, de milyen utcák! A házak földszíntesek voltak és a közepükön a szederfa mellett mosóteknõ állt. Leve hivogatólag csorgott végig az utca közepén, mély csatornákat vájva a szabálytalan macskafejek közt.

Minden második ház nagyhírû régi vendéglő volt, srammlizenével. Itt állt, kérem, a Mélypince, a Poldi bácsié, ötszázéves pinceboltozatával, ahol egykor török urak örömtanyát tartottak fenn, közköltségen. Itt volt a fürjmadár a falon, Vahot Imre kezeírása mellett, és Krúdy Gyula mámoros, megszentelt emlékezete. A Tabánt bármikor meglátogathatta, télen, nyáron, nappal, éjszaka, mindig csodálatos volt, mindig egyetlen, az ember mindig most kezdõdõ szerelmek derengését görgette végig lejtõs utcáin, olyan szerelmekét, amelyek reggel szoktak az ember eszébe jutni, az ágyban, amikor még sötét van és akkor nincs fürdõ és borotva, ami lemosná az ember lelkérõl azt az édes és álmosító gyantát, ami a szerelem. Itt valamikor utcák voltak, Uram, itt volt az ifjúság.

A bohém Tabán utolsó megmaradt épülete ez a ház: az 1780 körül épült egykori vincellérház. A Naphegy a 18. században - meg mondjuk nagyjából Jézus Krisztus születésekor is -, szőlővel borított terület volt. A Tabán lakói innen szüretelték a szőlőt, préselték a bornak való mustot, ami többek között ebbe az épületbe került. Mára a Tabán a zöldövezet - miután a harmincas években ledózerolták egy soha meg nem épült, új városrész építésének reményében -, és a Naphegy a sűrűn lakott rész. Pont fordítva.

2014-ben a sarki épület még így nézett ki:

Így a harmincas évek előtt, a képregényrajzoló-grafikus Zórád Ernő festményén:

Ma, a Czakó Kert megnyitása után egészen máshogy fest az épület:

Az egykori pajtát a Czakó és a Tigris utca felé is megnyitották, berendezték, és egy igazán különleges atmoszférát teremtettek a tulajdonosok. Akik kilétére erős találgatásokat tehetünk, ha megnézzük, milyen székekkel pakolták tele a területet.

Így van, ez ugyanolyan szék, mint amit a betiltott Gerlóczy Kávéház teraszán láttunk régen, és amin a könyünk borítóján mi is ülünk Csabával. Hogy a székek hogyan tűntek el a város legpárizsiasabb teréről, itt írtunk több poszton keresztül.

Ja, és itt van Jaquette, a kanári, aki korábban a Kamermayer teret boldogította az énekével:

A ház újkori története egyébként nagyon romantikus. Itt lakott ugyanis Rozi és egykori férje, akik annak ellenére éltek egy épületben, hogy egyébként már rég elváltak. A férj a pajta felőli épületben lakott, Rozi a Hegyalja út felől. De egyébként jól megvoltak, szerették egymást, barátként, amennyire csak a válás után ez fizikailag lehetséges. Amikor az épület egy részét eladták a Czakó Kert tulajdonosainak, ismét egymás mellé költöztek, mígnem a férfi nemrég meghalt. Így az épületben, az udvar déli felében ma is ott él Rozi, immár egyedül, és nagyon élvezi, hogy a romos, elhagyatott udvar így megszépült, és hogy az egykori lakóépületben ma csúcscukrászat, fagylaltműhely és egy egyszerűbb konyha is működik.

Egyelőre a Czakó Kert egyfajta soft opening üzemmódban zakatol: egyre hosszabb nyitva tartási időkkel jelentkeznek, de napközben nem számíthatnak tömegekre, hiszen az asztalok nagy része még nincs árnyékban - a szőlőlugas felfuttatása a pergolákra ugyanis jelenleg is folyamatban van. Amikor ott jártam, csak sütemény és fagylalt volt kapható, mindezek T. Nagy Tamás szakmai irányítása alatt, az alapanyagok árán nem spórolva. A csokoládé például minden sütiben Valrhona, ezt a minőséget pedig itthon elég kevés helyen engedhetik meg maguknak. Mára már beindult a tapasok, szendvicsek, egyszerűbb fogások készítése is, meg persze egy csomó italt is kapni, a borospincét pedig tervezik megtölteni mindenféle jóféle palackkal.

A fagyik is kiválóak, a gyümölcsfagyik eszméletlenül gyümölcsösek, és alig édesek, a vaníliában feketéllik a valódi, jó minőségű vanília. De itt nem a kézművesség az elsődleges jelszó, a műhelyben az állandó minőség is nagyon fontos, így például nem ők dolgozzák fel a gyümölcsöt, hanem Franciaországból hozzák be, jó minőségű gyümölcspaszta formájában. A fagyi tömör, nincs fellazítva semmilyen adalékanyaggal vagy levegővel, 250 forintért főleg kiváló cucc.

Ha több árnyék lesz itt, szuper helyszín lehet családoknak a kétoldalról nyitott, szellős tér, ami egy különös, népies, laza passzázsként funkcionál, és ami ráadásul megtartott egy rakás érdekes emléket a történelméből. Egyrészt maga az itt termő szőlő is visszaringat az egykori tabáni látképbe, a filoxéra előtti budai bortermelés korába, amott egy hatalmas kapupánt fekszik a lugasban egy darab kőbe fúrva, az északi falon pedig egy az átépítés során felbukkant, befalazott, 1700-as évekbeli kapumaradványt is megpróbálnak minél tovább megőrizni (bár a lenolajban áztatás ellenére rohad szét a fa). Ugyanezt az ácsolt struktúrát találjuk meg a Czakó Kert új, bejárati tolókapujának deszkáiban is - ennyire próbáltak hűek maradni az épület múltjához.

A kínálat egyre bővül, a hétköznap este hattól, hétvégén déltől működő konyha lepényeit, palacsintáit, szendvicseit és tapasait egyelőre nem tudtam megkóstolni, csak a napokban indították el ezt a kínálatot. De a Czakó Kert épp olyan, mint a jó bor: már most is szép, és fogyasztásra alkalmas, de idővel egyre jobban beérik, és a környék alapértelmezett tavaszi-nyári-őszi helyszínévé válhat.

Czakó Kert
Cím: 1016 Budapest, Czakó utca 15.
Nyitva: H-P 14:00 - 22:00, Szo-V 10:00 - 22:00
Tel: +36 1 501 4002