Újlipótvárost ezer okból lehet szeretni, egy egész fejezetet szántam a városrésznek a könyvünkben, ami azért nagy szó, mert hét fejezet van benne összesen. Éppen ezért most nem kezdem el kifejteni a témát, mert húszezer karakterre itt nincs hely, állapítsuk meg inkább, hogy a remek gasztronómia finoman szólva sem tartozott Újlipótváros értékei közé.
Leginkább csak békebeli éttermek voltak itt, mióta világ a világ, és a békebelit nyugodtan kezeljétek most pejoratív jelzőként, mert annak szántam: zsírban áztatott vackok drágán. Aztán elindult valami öt éve és azóta meg csak kapkodjuk a fejünket, egymás után születnek meg a remek koncepcióra építő kajáldák, és persze nem mindegyik marad meg örökre, de az látszik, hogy a sikeresebbek azonnal felszívják a környéken lakókat.
Hogy csak a mostanában elstartoltakról beszéljünk, ott a közel-keleti konyhával a Babka, vagy az ázsiai Oriental Soup House, ami szerintem konstans teltházas, képtelenség beférni.
És most itt az Odú.
Annyira egyszerű a koncepció, egyszerűen fantasztikus: néhány fogás, de a néhány alatt értek mondjuk tízet, szép, letisztult recept szerint elkészítve, amiket meg tudsz enni ugyan az étteremben is, de inkább arra rendezkedtek be, hogy elvidd az ételt. Kapsz helyes kis papírpoharat a levesnek, papírdobozt a főételeknek, aztán menj Isten hírével. Elég tíz perccel az érkezésed előtt odaszólni és még nem volt olyan, hogy ne lett volna előttem az étel, mire érkezem, ami ugye gyorsuló világunkban, amikor ember embernek a farkasa és mindenki önmaga kovácsa, ugye.
És az ételek tényleg jók. Valahol hallottam, hogy a csapat igazi minőségi éttermeken edződött, valószínűleg ezzel magyarázható a streetfoodhoz képest szokatlanul letisztult ízvilág, aminek mondjuk szerintem a gazpacho és a parmezános, spenótos, sáfrányos rizotto (950, 1290 Ft) kicsit áldozatul is esett, ezek legalábbis nem voltak különösebben emlékezetes fogások.
A Tom Kha leves viszont már kimondottan jó, a saláták meg, amik a ház legfontosabb fogásai, egyszerűen szenzációsak. A coleslow-val, rukkolával, fűszeres kesudióval körített füstölt kacsamell nagyon finom, az aiolis, friss salátás, kaviáros lazac viszont ott van a három legjobb salátában, amit egész életemben ettem: ötcsillagos alapanyagok, elkészítés, összeállítás, koncepció, minden.
Bejövős.
Ja, és este tízig vannak nyitva, ami meg külön öröm!
Odú
Budapest XIII. 1136 Balzac utca 29.
+3616156160