Nem nagyon vagyok kibékülve a csirkével, sőt, többnyire elég hitvány alapanyagnak tartom. Persze a nagymamám rántott csirkecombjából bármikor bármennyit és az otthoni grillcsirkéből is szívesen, de étteremben sosem jön rám a csirkerendelés, sőt, ha megkérdezi Dóra, hogy mit főzzön ebédre, nincs olyan, hogy csirkét kérek. Egyébként meg elég elbeszélgetni egy jobb hentessel, az is le fog beszélni a csirkéről, mert ő aztán tud egy két dolgot egy két dologról.

Szóval a csirke felejtős, de erről főleg a Magyarországon kapható csirke tehet, meg az, ahogy múmiává aszalva gyalázzák meg ezeket a szerencsétleneket a különböző élelmiszerboltokban, út menti grillezőkben (bár most kezd derengeni egy jó tíz éves emlék egy tök jó foodtruckos csirkesütödésről, persze akkor még nem food trucknak hívták, megpróbálom kinyomozni, mi lett vele).

Ilyen előzmények után tehát elég rosszul indított nálam a Hilda, ami alapvetően a csirkére építi az egész tevékenységét, B tervként kacsára, amit viszont annyira szeretek, hogy nem ér, azzal könnyű győzni.

A kérdés az volt, hogy egy alapvetően csirkés hely képes lesz-e jó benyomást tenni rám.

Mindenesetre elég komoly erőfeszítéseket tettek: a beltér valami fantasztikus, a már tényleg unalomig ismételt, talált székekből, krétás táblákból és szakadt poszterekből összeeszkábált dizájn helyett itt valamiféle szecessziós-eklektikus megjelenést alakítottak ki, nagyvonalú, elegáns, egy hozzám hasonló nem is nagyon érti, minek ezt elrontani egy csirkével.

Aztán benézel a pult mögé és látod, hogy ott forognak a szárnyasok, de nemcsak egyszerűen grillen, hanem nyílt láng mellett, ezt egyébként rotisserie-nek hívják, csak mert franciául minden jobban hangzik.

Szóval jó a beltér meg a technológia is, de a csirkét is spéci helyről és nem valami szeméttelepről vagy illegális csirkekeltetőből szedték össze. Erről jut eszembe az egyik kedvenc napirajzom, amin négy éve egyfolytában röhögök:

Na szóval ezek az állatok a Beregi-Tiszahát gyümölcsöseiben kapirgáltak boldogan egész életükben, éppen ezért elvileg nem olyan agyonantibiotikumozott, agyonhormonozott jószágok, mint a többség, tehát egészségesebbek és finomabbak is.

Ne dumáljunk, itt a végeredmény:

Ez meg a kacsa:

Sajnos a kacsa továbbra is köröket ver a csirkére. Őrült jó, zsíros húsa van, karakteres íze, hibátlan.

De: a csirke is az a saját kategóriájában. A húsa sokkal tisztább ízű, mint a mezőny nagyobbik része, a sütés során a bőr kellemesen kérges lett, a belsőbb részek viszont lágyak, de nem szárazak. Ez egészen más grillcsirke élmény, mint amikor az ember otthon próbál összeeszkábálni magának valamit, aztán hagymától szalonnáig mindent ráhúz a csirke mellett a nyársra, csak hogy a végén legyen valami íze az egésznek, itt rámentek a csirke tiszta ízére, amire máshol bár ne mennének rá, de itt ér, mert itt jó.

Hilda
1051 Budapest, Nádor utca 5.
+36 31 782 9099
H-V: 9-17

Eredetileg nem is akartam írni erről a helyről, szóval előre szólok, hogy fotóban elég gyenge lesz az anyag: kizárólag a kajákról készültek saját képek, mert azokról mindig, a többi honlapos, fényesre photoshopolt. Csak miután hazaértünk, kezdtünk el beszélgetni Dórával arról, hogy mégis miért éreztük ilyen jól magunkat, miután megjártunk már közösen nagyon sok hotelt, olyanokat is, amik elvileg feljebb vannak pozicionálva, mint az Avalon, mégis emlékezetesebb volt ez az élmény.

Nyilván egyrészt ott van maga a hotelség: mostanában már mindenhová Airbnb-vel utazunk, főleg mert sokkal jobb móka a belvárosban egy magánlakásban megszállni, ahol a folyosón helyiekkel találkozol, ahol rá vagy kényszerítve, hogy a helyiekkel vásárolj be egy boltban, a helyiek életét éld, mint elidegenítve egy szállodában.

De a hoteleknek megvan az az előnyük, hogy jó esetben elég tespedned, és mindent odahoznak eléd, mint egy luxusetetőben, ahol neked csak a szádat kell nyitogatnod.

És az Avalon ezt olyan jól tudja, mint kevés más hely. Nemcsak Magyarországon, hanem általában.

A hotel egyébként Miskolctapolcán van, a Bükk szélén, de annyira a szélén, hogy mindenhonnan a Bükköt látod. Közel a barlangfürdő, de Miskolc belvárosa is csak 15 perc.

Szóval a Bükkben vagyunk és a hely egy egész komplexum: a Hell energiaital húzta fel, állítólag lokálpatriotizmusból, legalábbis akármelyik alkalmazottal beszéltünk, elérzékenyülve mesélte, hogy milyen szép, hogy a cég ezt a hotelt nem Ausztriában építette fel, hanem itt, ahol azért jóval kisebb a fizetőképes kereslet, amit bizonyít, hogy az Avalon finoman szólva sem volt tele.

Pedig oka lenne rá: ilyen összeszedett, jól karbantartott, átgondolt elvek mentén üzemeltetett szállodával elég kevéssel lehet találkozni. Egyrészt van minden: tök szép, minőségi anyagokból felhúzott szobák, ugyanez a minőség egyébként visszaköszön mindenen. Nem a legolcsóbb csempéket, járólapokat, bútorokat használták, iszonyú pénzt toltak bele a projektbe.

A wellness nagy, tele van szaunákkal, pezsgőfürdőkkel, van fűtött vizes kültéri medence, van plusz egy szauna hatalmas üvegablakkal a Bükkre, játszóház Xbox-szal, edzőterem, gokartpálya, hatalmas kültéri játszóvár, masszázsszoba páros masszázs opcióval, privát pezsgőfürdővel, mellé gyümölcstállal és proseccóval.

És minden teljesen szokatlan minőségben jelenik meg. Ott van az étterem: a hotelekben általában vacak kaja van, a hazai négycsillagosok iszonyú megúszást játszanak. Itt viszont elképesztő választék van reggel, de nemcsak a választék a jó, hanem a minőség is. Az étlapról rendelhető ételek meg egészen kiválóak délben és este, annyira, hogy utolsó vacsorára már simán ki mertem rendelni a kagylót, pedig az ilyesmi általában kész életveszély ilyen messze a tengertől.

A gokartpálya Európa egyik legnagyobb épített elektromos gokartpályája és nagyon lehet hasítani a kis dögökkel, amikben még hangmodulátor is van, hogy ne zavarjon az elektromos motor hangtalan surrogása: tök jó a V8-as élmény. A páros masszázs meg tényleg az a minőség volt, hogy csak csorgó nyállal néztünk, megszólalni sem tudtunk nagyon.

És a legjobb a körítés: hogy minden alkalmazott kedves, mosolyog, nem érzed azt, hogy elfordulsz és voodoo-babát kezdenek el döfködni. És hogy mindenki teszi a dolgát: Magyarországon tök általános, hogy felépítenek valamit, aztán hagyják elrohadni. Ez lényegében része a sztorinak. De itt egész nap takarítottak, tisztítottak és nemcsak a szobákban: az összes, eleve tiszta üvegfelületet, burkolati elemet, mindent egész nap suvickolnak. Előbb tűnik el a szálloda a súrlódástól, mint hogy koszos legyen.

Tegyük hozzá, a hotel egyáltalán nem olcsó, az Avalon konkrétan olyan drága, hogy Ausztriában sem lenne sokkal soványabb a számla. A szobák 40-50 ezerbe kerülnek, egy vacsora két főre simán egy húszas, szóval ide nem esik csak úgy be az ember, erre alaposan rákészül, erre alkalom kell. Viszont ilyen alkalmi helyeknél is gyakran előfordul, hogy az ember odamegy és aztán csalódik, mert az egész csomag csak a prospektusban néz ki jól. Na hát ez nem.

A Farger kávézó Budapest egyik alapintézménye. Köszönheti ezt annak, hogy már több mint tíz éve nyitva van - ritka az ilyen manapság - , és hogy nyáron szinte a Szabadság térre ülhet ki, aki itt kér egy kávét. A tulajdonos, John, amerikai akcentussal beszéli a magyart, ami a túloldalon található nagykövetség mellett tökéletesen autentikusnak számít.

A hangulat pedig nagyon barátságos, nagyon laza. Ahogy egy 13 éve nyitva lévő kávézóban ennek lenni kell.

Télen ugyan nem annyira hangulatos itt, mindenesetre van a helyiség közepén egy dupla bőrkanapé, ami feledteti a hideget. Itt el lehet terülni, becsukni a szemünket, és azt képzelni, hogy már tényleg tavasz van. A kaja egyébként egyáltalán nem rossz, a lazacos - Philadelphia sajtkrémes bagelben annyi a lazac, hogy félő, a nógrádi medvéknek már nem marad. A görög salátában (valamiért ezt hozták ki, amikor azt kértem, ajánljanak valamit) meg annyi a frissesség, hogy így március elsején csodának számít. Még a paradicsomnak is volt íze.

Na de. Nem ezért írok a helyről. Hanem mert a fent említett bőrkanapék mellett egy különös tárgyat találtam. Nézzük csak meg még egyszer a kanapékat.

Az ott egy kandalló, nem? Még a fa is be van készítve.

Hát nem:

Azt találták ki, hogy egy fából eszkábált izére kő díszítésű tapétát ragasztanak celluxszal.

Alulra bedobtak pár hasábot, és máris kész az erdei vadászház hangulat.

Rögtön eszembe jutott, hogy az ilyen ordenáré poénokat csak a régi motorosok engedhetik meg maguknak. Csak ők válthatnak ki mosolygást az ilyen húzással, bármelyik újonnan indult vendéglátóegységben az ilyenért minimum egy csillag jár az összes létező közösségi értékelőn.

Gratulálunk a lazasághoz.