Nyilván erre a kérdésre lehet egy rövid és egy hosszú választ adni. Nemsokára kísérletet teszünk a hosszabb verzióra is, de most törekedjünk a rövidebbre: arra voltam kíváncsi, hogy milyen benyomások érik a turistát, ha végigmegy a mindenféle vásári áruval megpakolt Deák Ferenc utcában, más néven a Fashion streeten.
Végül is ott van a belváros közepén, a metrók metszéspontjában és láthatóan minden étel, portéka a külföldieket várja az egyébként a Budapest Fesztivál miatt létrehozott vásáron.
A hangulat jó, az illatok rendben vannak és az is látszik, hogy az árusok igyekeztek hazai jellegzetességeket felvonultatni a kínálatban, bár ez szerintem elvárás is volt az engedélyért cserébe. Én támogatom az ilyesmit, hamburgert, gyrost egyen gyorsétteremben az ember, ha egy vásárra idevetődik egy külföldi, kóstolja meg a helyit.
Az utca bármelyik oldaláról érkezünk, kürtőskalács fogadja a turistát, ami tényleg zseniális finomság, még ha 900 forinttól is indul az ára: a 3 eurós díjszabás még a bőven megfizethető egy külföldinek, ugyanakkor világos jelzés a budapestieknek, hogy ők inkább máshol vegyenek kürtőskalácsot. Három utcával odébb mondjuk 600-ért.
A kemencés lángos sem a vásáron hódítja majd meg a hazai közönséget, hiába néz ki remekül mindegyik szelet, ha 790 forint az ára, ami egy viszonylag hülye árfolyamnak köszönhetően szintén 3 euró.
De ne álljunk itt meg, ha egyszer van kemencés szittya buci ezerért. Életemben nem hallottam még róla, gondolom ez a multinacionális gyorséttermek és a pusztában kódorgó gulyások közös halmaza, az elképzelés mindenesetre szimpatikus:
Aztán persze vannak kolbászok 2-7 ezer forintos kilónkénti árral:
És van sült verzió is, 1500 forintért adagonként, ami nem kevés, de legalább nem tízdekánként mérik az árát. Ugyanitt van egyébként sajtos-magyaros hot-dog és extra hot-dog is, 1500-ért és 1700-ért, előbbi elnevezése arra utal, hogy az főként a hazai közönségnek szánják (nincs kiírva angolul), ami ilyen árak mellett azért vicces.
És persze lezárásnak ott a rétes 400-ért.
Ha egy négytagú külföldi család véletlenül bekeveredik ebbe az utcába, viszonylag jó esélye van arra, hogy megismerkedik a hazai ízekkel és kipróbál néhány jó kaját, mert a minőség a legtöbb helyen amúgy bizalomgerjesztő volt. Viszont kizárt dolog, hogy itallal együtt 15 ezer forint alatt megússzák az ebédet, ami persze alig ötven euró, szóval senki sem fog méltatlankodni.
A Malév méltatlan körülmények közt múlt ki, méghozzá olyan alaposan, hogy nem is sikerült újraéleszteni. És ha eddig nem jött össze, már nem is fog, hiszen kimaradni a nyári menetrendből rosszabb, mint utolsóként érkezni egy orgiába.
A nemzeti légitársaság romjain azonban virágoznak a fapadosok. A Wizz Air-nek megérkezett a hatodik Budapesten állomásozó Airbus A320-asa, a fejlődés üteme elképesztő: három hónapja még csak három gépük állomásozott Magyarországon, szóval pillanatok alatt megduplázták a flottát. A légitársaság egyébként rutinszerűen jár Toulouse-ba a gépekért, a Wizz Air az Airbus egyik legfontosabb partnere és alig egy éve én is ott voltam, amikor átvettek egy A320-ast:
De bejelentette új rigai járatát az airBaltic és amszterdami gépét a holland Transavia.com is (ami a KLM fapadosa). És persze ott van a Ryanair, aminek a vezetője, Michael O’Leary a legszórakoztatóbb nyilatkozatokat szokta adni az egész üzleti világban.
Most például elmondta, hogy a budapesti start volt a legsikeresebb a vállalat történetében, hiszen alig hat héttel az újraindítás után már 82-83 százalékos járatkihasználással lehet számolni, míg máshol az ilyen eredmény eléréséhez rendszerint 4-5 hónapra van szükség. Az elmúlt időszakban egyébként közel 100 ezer budapesti utast szállított el a cég, felüket 10 eurónál, kilencven százalékukat 50 eurónál is kevesebbért.
O'Leary a Financial Times szerint elmondta, hogy ez alatt a hat hét alatt semennyit sem kerestek a magyar piacon, ami bizonyítja, hogy a hazai ténykedésük tisztán "jó szándékból történik, a magyar emberek jólétének érdekében, a magyar gazdaságért, turizmusért, a magyar állásokért" - mondta. Ha volt is, aki ekkor még komolyan vette az ír üzletembert, legkésőbb akkor elröhögte magát, amikor O'Leary közölte, hogy szerinte szobrot kéne állítani neki valahol Budapesten, mert többet tett az országért, mint bárki, akit a régi, unalmas szobrok ábrázolnak a városban.
Az egész Kárpát-medence folk-face-ei összegyűlnek egy hétvégén Budapesten, hatalmas a zsivaly, mindenki régi ismerősökkel találkozik, zenél, táncol, mulat. A kézművesek kirakodják a cuccaikat, olyan dolgokhoz juthatsz hozzá, amikhez máskor nem.
Egy ismerősöm hívott el nagyjából ezekkel a szavakkal a XXXI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárra. Nem új dolog, negyven éve tartják, nekem ez eddig kimaradt. Valószínűleg azért, mert nem vagyok egy folk-face, de a fenti mondatok után kíváncsi lettem. Vajon milyen az, amikor a városba gyűlik több száz kilométeres körzetből egy halom népművelő, együtt mulatnak, aztán újabb egy évre búcsút intenek egymásnak?
Fontos megemlíteni, mi is az a táncház, hiszen nemrég a mohácsi busójárás mellett második elemként a magyar táncház módszer is felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. Úgy kezdődött, hogy voltak, akik szerették volna megtanulni az egyre idősödő generációtól a néptánctudást. Gyűjteni a születésük helyén a táncokat, mint Bartók a népdalokat, ezáltal válni egyre jobb művésszé.
Volt, hogy például Budapestről Erdélybe utaztak a táncosok, hogy akár a kórházi ágy mellett állva tanulják meg az öregektől a lépéseket. Évekkel, évtizedekkel később már őket hívták vissza a táncok születésének helyszínére, mert ott már addigra mindenki elfelejtette a hagyományt. Visszatanították az érdeklődő helyieket, kimentették a tudást, és visszainjekciózták.
Ez a munka és a táncházak tanító, a hagyományok iránti érdeklődést fenntartó misszióját ismerték el tehát tavaly év végén, és a helyszínre érkezve percek alatt világossá vált, hogy miért működik ez ilyen jól: mindenféle korosztály óriási lelkesedéssel az arcán rohangál egyik helyszínről a másikra, általában elmondható, hogy rengeteg a fiatal. Miközben a lassú léptű, bajszos öregek sétálgatnak, körülöttük tízéves forma gyerekek futkároznak, de kamaszból is elképesztő mennyiséggel találkoztam. Nekem a táncházról eddig nagyjából az ugrott be, hogy húsz jókedvű ember összejön valami kis pincében, és mulat-táncol egyet népzenére. Itt meg itt volt ez az irdatlan mennyiségű ember, fiatal, öreg, aki láthatóan tisztában volt vele, mit keres itt:
A Papp László Sportaréna székei pillanatok alatt megteltek, aki éppen nem ült, a hátizsákját és a ruháit hagyta a helyén, így az egész nézőtér egy kemping benyomását keltette két napon keresztül, aminek képébe az előző éjszakába nyúló táncolástól, zenéléstől elgyötört arcok is keveredtek. Szemben velük a főszínpadon folyamatosan váltották egymást az ország különböző vidékéről érkező táncosok, a kistermekben pedig népi koncertek és hasonló rendezvények mentek. A vásáron hangszereket, ékszereket, ruhákat és hasonlókat árultak. Köztük szaladgáltak a népi mérgezett egerek.
Én viszont leginkább a Folk-kocsmáról beszélnék, ahová a szomjas emberek mentek. Ez tulajdonképpen a Stadionok buszpályaudvartól egy kerítéssel leválasztott külső helyszín, ahol az ilyenkor szinte kötelező utántöltés folyik. Gyanús azonban, hogy az emberek nem a pultok előtt állnak sorban. Senki sem szomjas, a pálinkaárus viszont szomorú szemmel mered maga elé, nem sokan vásárolnak tőle.
A magyarázat egyszerű. A találkozóra érkezett emberek oldalán gyanúsan sokszor látni kisebb-nagyobb butykost, természetesen teli házi, saját főzésű anyaggal. A hátizsákokban is üvegek sorakoznak mindenkinél, a bejáratnál ugyanis nincs ruházatátvizsgálás. Próbálja meg valaki nekik megmondani, hogy a bicskát meg az alkoholos italokat kint kell hagyni. Le ne vetkőzzek, fiam? Ez nem az a buli. Még a pénteken a Müpában rendezett megnyitón is kínálták egymást csendben a résztvevők. És ez nem a fizetésképtelenség miatt van, hanem mert mindenki büszkén mutatja a sajátját.
A legfantasztikusabb az egészben számomra nem az előadások voltak, hanem ez a kocsma és a hangulata. A néptánc élő, lélegző változata. Miközben odabent a megőrzött értékeket mutatták be reflektorok alatt, kint kiállt egymással szembe két fiatal, és versenyt táncolt, miközben gyorsan előkerült néhány hegedű, brácsa, nagybőgő, és máris húzták az ország különböző végeiből érkező zenészek. Odébb már vagy ötvenen beszálltak egy hasonló csoportba, körtánc alakult. Lefilmeztem néhány tipikus jelenetet, talán átjön a hangulat:
‚
A néptánc ugyanis nemcsak a megőrzendő lépések sorozata, testtartások jegyzéke, hanem a társadalmi érintkezés egy formája volt. A legények egymásra licitálva mutatták meg az erejüket, rátermettségüket, bűvölték el a lányokat, kommunikáltak egymással. Amikor ezt színpadon adják elő, a közönség pedig a zene végén tapsol, ez nem annyira érezhető, csak sejthető. A Folk-kocsmában viszont aktívan használták ezt a tudást, működtek a régi szabályok, ezek szerint viselkedtek, kértek fel és kakaskodtak a férfiak, énekeltek és nevettek a lányok.
Ez itt nem múzeum, nem kiállítás. Ez egy mába átmentett, de működő világ, amit egyesek már gyerekkortól tanulnak, és amiről nem is hittem, hogy még létezik. Miközben egyre népszerűbb, csak én néztem rossz irányba.
Ez a poszt egy blogger-versenyen vesz részt, így megjelenik a www.liveinspire.com oldalon is, ahol szavazni lehet rá. Az inspiráció témájában májustól egy mindenki számára nyitott fotópályázat is indul.
Múlt héten jelent meg a BKV nyáron induló hajójáratáról írt cikkünk, és a statisztikák kiválóan jelzik, hogy mekkora az igény a szolgáltatásra: eddig 69 ezren olvastátok a posztot, ami 17 ezer facebookos like-ot kapott, Budapest tehát egyszerűen rajong ezért az ötletért.
Nyilván nem engedjük el a témát, még a múlt héten megkerestük a BKK-t, és a sajtóosztálytól kapott levélből újabb információk derülnek ki a hajójáratról.
Jó hír például, hogy lényegében egész évben fog közlekedni a hajó: a szolgáltatás várhatóan idén júniustól indul meg, és a jégzajlás időszakát leszámítva egész évben elérhető lesz. Szóval decemberben, januárban, februárban is hajóra pattanhatunk, ha épp nincs tele jéggel a Duna, szemben az eddig üzemeltetett járattal, ami csak a nyári időszakban volt elérhető.
Szintén előrelépés a sűrű menetrend. Ugyan nem húszpercenként indulnak majd a hajók, mint ahogy eredetileg tervezték, de a félórást járat is elég lehet ahhoz, hogy komolyan lehessen számolni a hajókkal. Főleg, hogy azok nem kilenckor indulnak majd el, mint az eddig üzemeltetett sétahajós BKV-járatok: a tervek szerint az első hajó reggel hétkor fut majd ki, az utolsó este hétkor fut majd be, így alkalmas lesz arra, hogy munkába járjunk vele, meg hogy hazafele is vízen utazzunk.
A menetidő egyébként valamelyest csökkent a korábban tervezetthez képest: völgymenetben 45 percnyi, hegymenetben 52 percnyi utazásra kell majd számítani.
Nyilván döntő tényező lesz a jegyár, ezzel kapcsolatban egyelőre csak annyi az információ, hogy azt igyekeznek majd a városi tarifarendszerbe illeszteni, ami azt jelenti, hogy a bérleteket elfogadják. Az alkalmi utasok spéci jegyekkel utazhatnak majd.
És még el sem indult a járat, máris tervezik a bővítést: hétvégente elképzelhető, hogy mindenféle szabadidős helyszíneket vesznek majd célba, így vízen is megközelíthető lesz a Kopaszi-gát, a Margitsziget, az Óbudai-sziget, a Népsziget és a Római-part. További terv, hogy Visegrád és Százhalombatta között gyorshajójáratot indítanak, ami kényelmesebbé tenné az ingázók életét és tehermentesítené valamennyire a budapesti utakat, hiszen a környező városokból is be lehetne hajózni. Ezek azonban még csak egy tervek.
A szolgáltatás, ahogy korábban is írtuk, a jelenlegi négy darabból álló flottával valósul meg, ám a hajókat a nyári startra felújítják, és a tervekben szerepel az is, hogy új hajókat szereznek be pályázati pénzből (a jelenlegi beruházás 493 millió forintba kerül, az összeg 90 százalékát az Európai Unió adja, és azt csak a kikötők felújítására, kiépítésére lehetett fordítani, a hajókhoz új pályázat kell). Mindenesetre Bangkokban például remekül működik a hajós közlekedés a budapestinél ezerszer félelmetesebb és elhasználtabb hajókkal, és különben is az a lényeg, hogy végre bevonják a Dunát a város vérkeringésébe.
Azoknak, akik esetleg lemaradtak a múlt heti posztról: a BKV az eddigi szezonális hajójáratot menetrend szerinti szolgáltatással váltja fel. A megállók a következők lesznek: Újpest, Árpád híd, Meder utca, Jászai Mari tér, Batthyány tér, Petőfi tér, Boráros tér, Millenniumi Városközpont.
Az eredeti útvonal...
...három megállóval bővül, az újpesti, az Árpád hídi és a Millenniumi városközponti megállókat most építik gőzerővel. A többi kikötőt átépítik, korszerűsítik, akadálymentesítik. A hajókra wifit raknak, így kiválóan lehet dolgozni rajtuk és mindegyikben lesz büfé is.
Szeretsz a város jó oldaláról olvasni? Akkor csatlakozz facebookos csoportunkhoz, hogy mindenről időben értesülj. Vagy szavazz ránk (Ádám & Csaba) hogy megnyerjük a 11 ország szerzői közt zajló nemzetközi blogversenyt!
Március elején kaptuk egy titokzatos emailt, amiben nemzetközi blogversenybe hívtak minket. Az esemény támogatója az Intesa Sao Paolo, akik egyrészt emberbaráti szeretetből és a webkettő iránt érzett végtelen elkötelezettségből álltak neki a szervezésnek (és talán a világbéke megteremtése érdekében), másrészt meg azért, hogy megtámogassák új terméküket, a Visa Inspire bankkártyát. Mindezt azonban elég kreatív és visszafogott módot teszik ahhoz, hogy örömmel tudjunk csatlakozni a kezdeményezéshez.
Egy nemzetközi versenyről van szó, ami 11 ország 33 blogját érinti. Ebből következik, hogy Magyarországról is hárman vagyunk a csapatban, és a hazai mezőnyt elnézve alapvetően tök megtisztelő, hogy minket is meghívtak.
A feladat egyszerű: az írásainkban, ahogy eddig is, az inspirációt kell valamilyen módon megjelenítenünk (értitek: Visa Inspire) . Mivel az Egy nap a városban blog lényegében a kezdetek óta arról szól, hogy Budapest milyen módon tud szerethető, lelkesítő, inspiráló lenni (ezért is esett ránk a választás), nem jelentett nehézséget az egyetlen feltétel elfogadása.
Lényegében tehát ugyanazt, ugyanúgy kell írni, mint eddig, csak áprilisban hetente két posztban arra kell buzdítanunk titeket, hogy szavazzatok ránk a versenyen. Két okból tesszük ezt: egyrészt remek lenne ilyen kiváló ellenfelekkel szemben megnyerni a versenyt, másrészt az 500 eurós fődíjért, amit szeretnénk az utolsó fillérig a budapesti kalandozásokra elkölteni. Hogy még többet, még jobban, még mélyebben tudjunk írni arról, ami ebben a remek városban folyik.
Ha az elmúlt két évben szeretted az, amit az Egy nap a városban blogon olvastál és úgy érzed, segítettünk valamennyire megszeretni Budapestet, akkor most arra kérünk, hogy te segíts nekünk és juttassuk el együtt a győzelemig a blogot.
Vagy hogy verseny-kompatibilis legyek: ha inspiráltunk téged, akkor most te inspirálj minket egy kattintással, amivel jelzed, hogy jónak tartod, amit csinálunk.
Itt tudsz szavazni, csak annyi a dolgod, hogy az "Ádám & Csaba"-felirat alatt rányomsz a vote-gombra.
