English

Egy nap a városban

Szobrot kér magának Budapesten a Ryanair tulajdonosa

Magyarósi Csaba 2012 április 06.
Címkék: repülés városkép

A Malév méltatlan körülmények közt múlt ki, méghozzá olyan alaposan, hogy nem is sikerült újraéleszteni. És ha eddig nem jött össze, már nem is fog, hiszen kimaradni a nyári menetrendből rosszabb, mint utolsóként érkezni egy orgiába.

A nemzeti légitársaság romjain azonban virágoznak a fapadosok. A Wizz Air-nek megérkezett a hatodik Budapesten állomásozó Airbus A320-asa, a fejlődés üteme elképesztő: három hónapja még csak három gépük állomásozott Magyarországon, szóval pillanatok alatt megduplázták a flottát. A légitársaság egyébként rutinszerűen jár Toulouse-ba a gépekért, a Wizz Air az Airbus egyik legfontosabb partnere és alig egy éve én is ott voltam, amikor átvettek egy A320-ast:

De bejelentette új rigai járatát az airBaltic és amszterdami gépét a holland Transavia.com is (ami a KLM fapadosa). És persze ott van a Ryanair, aminek a vezetője, Michael O’Leary a legszórakoztatóbb nyilatkozatokat szokta adni az egész üzleti világban.

Most például elmondta, hogy a budapesti start volt a legsikeresebb a vállalat történetében, hiszen alig hat héttel az újraindítás után már 82-83 százalékos járatkihasználással lehet számolni, míg máshol az ilyen eredmény eléréséhez rendszerint 4-5 hónapra van szükség. Az elmúlt időszakban egyébként közel 100 ezer budapesti utast szállított el a cég, felüket 10 eurónál, kilencven százalékukat 50 eurónál is kevesebbért.

O'Leary a Financial Times szerint elmondta, hogy ez alatt a hat hét alatt semennyit sem kerestek a magyar piacon, ami bizonyítja, hogy a hazai ténykedésük tisztán "jó szándékból történik, a magyar emberek jólétének érdekében, a magyar gazdaságért, turizmusért, a magyar állásokért" - mondta. Ha volt is, aki ekkor még komolyan vette az ír üzletembert, legkésőbb akkor elröhögte magát, amikor O'Leary közölte, hogy szerinte szobrot kéne állítani neki valahol Budapesten, mert többet tett az országért, mint bárki, akit a régi, unalmas szobrok ábrázolnak a városban.

Hát így.

süti beállítások módosítása