Az egyik kedvenc épületem Berlinben a Potsdamer Platzon van, pontosabban a Bellevuestraßen, a tér sarkánál. Mindig is tetszett az a nagyvonalúság, amivel a berliniek nyúltak a fal helyén felszabaduló üres területekhez, mégis az az épület a kedvencem, aminek az aljában meghagyták a régi homlokzatot, erre építettek rá egy modern üvegpalotát. A Hotel Esplanade egymagában összegzi Berlin történelmét, a húszas évek aranykorát, amikor ez volt a felső tízezer kedvenc találkozási helye, aztán beköltöztek a nácik, majd szanaszét bombázták a második világháborúban, aztán úgy hagyták, amíg ott volt a fal, végül az újraegyesítés után a sok mindent megélt épületből egy modern üvegpalota nőtt ki.

Ennyire nem drámai, ami most Budapesten az Eiffel Palace-szal történik, csak azért meséltem Berlinről, hogy elmagyarázzam a régi-új épületekhez fűződő viszonyomat.

Mert sokan rosszul vannak a faszádizmustól, amikor a felújítás során csak a homlokzatot tartják meg, egyébként egy tökéletesen új épületet húznak fel, ami persze védhető álláspont, hiszen ahogy a Város Szíve megírta, a ház belseje is lehet érték, ami ilyenkor nyom nélkül eltűnik. De az Eiffel Palace esetében legalább értékesnek tűnik, ami a régi helyére kerül.

Lényeg, hogy az építkezés halad. A Pesti Hírlap volt székháza az elmúlt évtizedekben csak pusztult, most meg úgy nyúlnak hozzá, hogy az épület kívülről megőrizze eredeti jellegét, de az új tetőkialakítással bekerül némi modern is. Bónusz: igazi öntöttvas szerkezet kerül a belső terekbe, amúgy meg tök környezetbarát lesz az egész.

Elvileg év végére kész is a ház. Már csak azt a felüljárót, ami előtte rontja a levegőt, azt kéne eldugni valahova.

Az egész tulajdonképpen az én hibám. Az volt már két éve is. És még csak tanulni sem tudok belőle. Decemberben, legkésőbb januárban váratlanul fogják magukat az érzékszerveim, elkezdik lehetetlen információkkal bombázni az agyamat, úgymint hideg van, fúj a szél, amitől könnyezem, és belefagy a szemembe a könny, hiszen ugye hideg van, látom a havat, és ez a sok hülye információ végső soron bevisz egy üzletbe, ahol elkezdek téli cuccok után kutatni. Vastag pulóvereket, kabátokat, bélelt cipőket keresek, hogy túléljem azt a két hónapot, amit előttünk van, és amit vicces módon úgy hívnak, hogy tél.

És amikor nem találok semmi hasznosat, csak vékony pulóvereket, meg tavaszi cipőket, és megkérem az eladókat, hogy ha kinevették magukat, mutassák a téli kínálatot, mindig ugyanazt a választ kapom, minden évben, és én képes vagyok ugyanolyan hülyén meglepődni, hogy bazmeg ez már a tavaszi kollekció, a téliért jöttél volna októberben.

Ez van, de attól ez még egy marhaság. Mar-ha-ság. Nincs nekem semmi bajom a piacgazdasággal, nincs bajom a boltokkal, a kereslet gerjesztésével, de azt mondja meg nekem valaki, hogy az egyszeri, néhány héttel, esetleg hónappal előrehozott vásárlás bevételnövelő hatásán túl mi értelme volt szétcseszni egy működő rendszert? Hogy azt adják, amire épp szükség van?

A 2012-es téli kollekció:

Mert a boltok egyszer régen biztosan jól jártak. Növelni kéne a keresletet, a téli cuccokból már mindenki bevásárolt, gyorsan kezdjünk el tavasziakat árulni. És akkor három hónappal visszább rendeződött a piac, három hónappal előrébb hozták az emberek a vásárlásukat, egy évszak alatt kettő évszaknyi ruház adtak el a boltok és mindenki elkezdett olyasmit venni, amire még nem volt szüksége. De tovább folytatni ezt nem lehet. Mégiscsak képtelenség lenne januárban rövidnadrágot, júliusban meg télikabátot árulni. Ennyi volt, ez egy jópofa csavar, ami talán évek alatt, hétről hétre csúsztatta el a szezont addig, hogy összejöjjön az évszaknyi lemaradás, de a trükk kifulladt, én meg itt vagyok rendes pulóverek nélkül. És értetlenül néznek rám a boltokban, és én vagyok a hülye.

Volt a Brody House-ban novemberben egy remek est, amikor divattervezők meséltek a szépséghez fűződő viszonyukról. Tóth András, a USE Unused többszörös díjnyertes divattervezője sok egyéb mellett azt a képtelenséget is megemlítette, hogy már nemcsak négy évszak négy kollekciója van, hanem köztes évszakokat találnak ki csak azért, hogy tovább tudják pörgetni a keresletet, mert ezt semmi más nem indokolja, még a divattervező szerint se. Sőt, személyesen elég sokat bosszankodott amiatt, hogy az ilyen trükkök mennyi kárt okoznak, mert vagy lemarad a divattervező, vagy kimeríti a kreatív energiáit, amikor olyan igényeket kell kielégíteni, amiket tulajdonképpen ő hoz létre.

Szóval hogy olyan időre kell ruhát terveznie, ami nincs. Más ez, mint a télen árult tavaszi ruha, de ugyanarról a tőről fakad.

Odakint hideg van, kérek egy meleg pulóvert, ne csesszetek ki velem.

Sajnos most már biztos, hogy a Grand Budapest Hotel, Wes Anderson jelenleg készülő mozijából egy snittet sem forgatnak a magyar fővárosban. Ettől függetlenül továbbra is figyelemmel követjük az eseményeket, két okból. Az első, hogy imádjuk Wes Anderson munkáit. A második, hogy a rendező bevallottan egy európai történetet akar elmesélni, nem szeretne kiemelni egyetlen nemzetet sem. Nem történelmi filmet forgat, hanem Európa hangulatát akarja összesűríteni a saját kis szelencéjében. Számunkra pedig nagy előny, hogy a szelencére azt írja: Budapest.

A forgatás egyébként már elkezdődött Berlinben. Egészen márciusig tart, ezután jönnek az utómunkák, és valamikor 2014-ben kerül a mozikba a film.

Most már a szereplők neve is nyilvános. Ralph Fiennes egy rendíthetetlen concierge-et játszik, Mr. Gustave-ot, ő a szálloda központi alakja. Mellette több, Anderson filmekben már látott színész nyüzsög majd, úgy mint Bill Murray, Adrien Brody, Edward Norton, Tilda Swinton, Jason Schwartzman és Owen Wilson. Szerepel még a filmben Saoirse Ronan, Jeff Goldblum, Willem Dafoe, F. Murray Abraham, Mathieu Amalric és Jude Law is.

Az események leginkább a hotelben játszódnak majd, valamint egy bevásárlóközpontban. Ehhez Anderson a görlitzi áruházat szemelte ki, ami majdnem olyan szép, mint a mi Párisi Nagy Áruházunk, íme egy kép a Wikipediáról:

Én egy olyan filmet képzelek el, mint az 1995-ös Négy szoba című filmantológia, Allison Anders, Alexandre Rockwell, Robert Rodriguez és Quentin Tarantino rendezésében. Legalábbis ami a rendíthetetlen concierge-et meghallom, rögtön TIm Roth ugrik be. Persze ő csak londinert játszott, Ralph Fiennes minden bizonnyal nagyobb méltósággal igyekszik eleget tenni a szálloda vendégeitől jövő különféle igényekre.

Én már nagyon várom.

Kezdjük azzal, hogy a Häagen-Dazs jégkrémfondü isteni volt. Az olvaszott belga csoki páratlan, a jégkrém minősége első osztályú (bár nem túl izgalmas, de nem lehet belekötni), az állaga tökéletes, a brownie darabok sírnivalóan jók. Nagyon nem telített el minket, tudtam volna még simán kóstolgatni, tíz-tizenöt perc alatt kikapargattuk az utolsó olvadt csokit is az alulról gyertyával melegített edényből, de ez betudható annak is, hogy élveztük a dolgot.

Folytassuk azzal, hogy ez a két személyes tál 5800 forintért sok, nagyon sok. Egy Michelin-csillagos étteremben kapunk ennyiért desszertet egy főre leosztva, de azt ehető arannyal meg hasonlóan drága alapanyagokkal díszítik, készítik. Féláron, a Brigád bónuszával viszont már rendben volt az ár, kábé ennyit lennék hajlandó fizetni érte egyébként is.

De ez még mindig védhető lenne, hiszen prémium minőségű alapanyagok, sok-sok kísérletezés, satöbbi. Ami miatt mégis rosszat is kell írnom az élményről, az maga a fagylaltozó.

Egy mozi előtt ugrottunk oda, hogy feliratkozzunk a bónuszos akció miatt feltételezhetően kialakult várólistára. A hat-nyolc asztalból egy volt foglalt, egy hölgy futott ki hozzánk egy kis könyvvel, kissé sopánkodva, elégedetlen hanghordozással, hogy "tele vagyunk, egyfolytában, megállás nélkül készítjük a fondüket", szorít helyet valahol. Felírt másnap estére, sóhajtott, Évi találóan megjegyezte, hogy kicsit olyan volt, mintha egy SZTK rendelőbe írtak volna fel másnapi időpontra.

Másnap mentünk, megint csak egy asztalnál ültek, velünk együtt már kettő volt foglalt. Jött az előző napi hölgy, "Bónusz? Tejcsokival vagy étcsokival?" - kérdezte meg, és már ment is el. Nemsokára hozták is a tálat, letették, elmentek. Nem mutatták meg, mi micsoda, nem kérdezték, iszunk-e valamit, ekkor láttunk felszolgálót az asztalunknál utoljára. Pedig négyen dolgoztak, és összesen négy vendég volt.

Szóval egyáltalán nem éreztem úgy, hogy itt valami prémium, az árnak megfelelő kiszolgálás zajlik. Sőt, ilyen kevés udvariasságot kevés helyen kaptam. Mosolytalan kiszolgálás néhány szót odavetve, az étlapon helyesírási hibák, a pulton olcsó, bolti tejszínhab meg hasonlóan illúzióromboló csomagolások sorakoznak.

Felálltunk, hogy megköszönjük, és távozzunk (meg kérjük a bónuszhoz is járó számlát). Odaléptem a pulthoz, a hölgy rám nézett, aztán egy gyors lendülettel el is fordult, és beviharzott hátra. Biztos sürgősen elő kellett készíteni valamit a következő vendégeknek. Elmentünk, nem köszönt senki. Ez így annyira kár.

De mondom, a fondü remek volt. A többin kellene csiszolni.

Häagen-Dazs Fagylaltozó
Aréna plaza
1087 Budapest  Kerepesi út 9.

disclaimer: a Bónusz Brigád az Egy nap a városban blog hirdetője

A Rumbach Sebestyén és a Dob utca sarkán két különös épület áll. Az egyik az Elműé, és pontosan úgy fest, mint a Star Wars IV epizódjából a robotkereskedő jawák járműve:

Nekem legalábbis mindig ez ugrik be:

Szembe vele a gigantikus téglafal minimalizmusának teljes ellentéte:

Ha nem nézel felfelé, észre sem veszed az épület különlegességét. A kapualjat ugyanis agyongraffitizték, és egy rakás hirdetőtábla csúfítja tovább a képet.

A magyar népi motívumokat idéző tulipános díszítés mellett egy nyelviskola, egy kutatóintézeti könyvtár és egy kesztyűs szövetkezet táblái sorakoznak, ezek mellett egy másik a hóomlásra figyelmeztet (ma ez különösen fontos), de van egy tábla, ami kiemelkedik a többi közül:

Szóval felőlem lehet hivatkozni az épületre Glücksmann-házként, ami tavaly lett pontosan száz éves. Lehet mondani, hogy Román Ernő és Román Miklós építészek szecessziós remekműve, de nekem tutira az a ház marad, ahol Dodó és Ubul először csókolta meg egymást. Nekik ezúton is gratulálok, isten éltessen titeket.

A másik, ami eszembe jut a házról ezentúl, ha elmegyek mellette, a bejárat melletti kék csempe. Ezt már az ajtón belül találjuk, és olyan színes, meg olyan szép és ötletes mintával törték meg, hogy többé nem felejted el, ha látod.

A képeket Anita készítette, a CheckMyBudapest fotósa

További izgalmak is várnak a lépcsőházban, például a különleges vonalú boltívek, a növényi motívumokat továbbvivő korlát, amihez az egyik lakó a házhoz passzolóan merész színezésű kerékpárt láncolt. Tökéletes installáció (vigyázat, a saját képeim következnek).