Az egyik kedvenc épületem Berlinben a Potsdamer Platzon van, pontosabban a Bellevuestraßen, a tér sarkánál. Mindig is tetszett az a nagyvonalúság, amivel a berliniek nyúltak a fal helyén felszabaduló üres területekhez, mégis az az épület a kedvencem, aminek az aljában meghagyták a régi homlokzatot, erre építettek rá egy modern üvegpalotát. A Hotel Esplanade egymagában összegzi Berlin történelmét, a húszas évek aranykorát, amikor ez volt a felső tízezer kedvenc találkozási helye, aztán beköltöztek a nácik, majd szanaszét bombázták a második világháborúban, aztán úgy hagyták, amíg ott volt a fal, végül az újraegyesítés után a sok mindent megélt épületből egy modern üvegpalota nőtt ki.

Ennyire nem drámai, ami most Budapesten az Eiffel Palace-szal történik, csak azért meséltem Berlinről, hogy elmagyarázzam a régi-új épületekhez fűződő viszonyomat.

Mert sokan rosszul vannak a faszádizmustól, amikor a felújítás során csak a homlokzatot tartják meg, egyébként egy tökéletesen új épületet húznak fel, ami persze védhető álláspont, hiszen ahogy a Város Szíve megírta, a ház belseje is lehet érték, ami ilyenkor nyom nélkül eltűnik. De az Eiffel Palace esetében legalább értékesnek tűnik, ami a régi helyére kerül.

Lényeg, hogy az építkezés halad. A Pesti Hírlap volt székháza az elmúlt évtizedekben csak pusztult, most meg úgy nyúlnak hozzá, hogy az épület kívülről megőrizze eredeti jellegét, de az új tetőkialakítással bekerül némi modern is. Bónusz: igazi öntöttvas szerkezet kerül a belső terekbe, amúgy meg tök környezetbarát lesz az egész.

Elvileg év végére kész is a ház. Már csak azt a felüljárót, ami előtte rontja a levegőt, azt kéne eldugni valahova.