English

Egy nap a városban

Édesség: 10, Kiszolgálás: 1: Häagen-Dazs

szucsadam 2013 január 15.
Címkék: gasztro édesség fagyi

Kezdjük azzal, hogy a Häagen-Dazs jégkrémfondü isteni volt. Az olvaszott belga csoki páratlan, a jégkrém minősége első osztályú (bár nem túl izgalmas, de nem lehet belekötni), az állaga tökéletes, a brownie darabok sírnivalóan jók. Nagyon nem telített el minket, tudtam volna még simán kóstolgatni, tíz-tizenöt perc alatt kikapargattuk az utolsó olvadt csokit is az alulról gyertyával melegített edényből, de ez betudható annak is, hogy élveztük a dolgot.

P1130720.JPG

P1130721.JPG

P1130723.JPG

Folytassuk azzal, hogy ez a két személyes tál 5800 forintért sok, nagyon sok. Egy Michelin-csillagos étteremben kapunk ennyiért desszertet egy főre leosztva, de azt ehető arannyal meg hasonlóan drága alapanyagokkal díszítik, készítik. Féláron, a Brigád bónuszával viszont már rendben volt az ár, kábé ennyit lennék hajlandó fizetni érte egyébként is.

De ez még mindig védhető lenne, hiszen prémium minőségű alapanyagok, sok-sok kísérletezés, satöbbi. Ami miatt mégis rosszat is kell írnom az élményről, az maga a fagylaltozó.

Egy mozi előtt ugrottunk oda, hogy feliratkozzunk a bónuszos akció miatt feltételezhetően kialakult várólistára. A hat-nyolc asztalból egy volt foglalt, egy hölgy futott ki hozzánk egy kis könyvvel, kissé sopánkodva, elégedetlen hanghordozással, hogy "tele vagyunk, egyfolytában, megállás nélkül készítjük a fondüket", szorít helyet valahol. Felírt másnap estére, sóhajtott, Évi találóan megjegyezte, hogy kicsit olyan volt, mintha egy SZTK rendelőbe írtak volna fel másnapi időpontra.

Másnap mentünk, megint csak egy asztalnál ültek, velünk együtt már kettő volt foglalt. Jött az előző napi hölgy, "Bónusz? Tejcsokival vagy étcsokival?" - kérdezte meg, és már ment is el. Nemsokára hozták is a tálat, letették, elmentek. Nem mutatták meg, mi micsoda, nem kérdezték, iszunk-e valamit, ekkor láttunk felszolgálót az asztalunknál utoljára. Pedig négyen dolgoztak, és összesen négy vendég volt.

Szóval egyáltalán nem éreztem úgy, hogy itt valami prémium, az árnak megfelelő kiszolgálás zajlik. Sőt, ilyen kevés udvariasságot kevés helyen kaptam. Mosolytalan kiszolgálás néhány szót odavetve, az étlapon helyesírási hibák, a pulton olcsó, bolti tejszínhab meg hasonlóan illúzióromboló csomagolások sorakoznak.

P1130731.JPG

Felálltunk, hogy megköszönjük, és távozzunk (meg kérjük a bónuszhoz is járó számlát). Odaléptem a pulthoz, a hölgy rám nézett, aztán egy gyors lendülettel el is fordult, és beviharzott hátra. Biztos sürgősen elő kellett készíteni valamit a következő vendégeknek. Elmentünk, nem köszönt senki. Ez így annyira kár.

De mondom, a fondü remek volt. A többin kellene csiszolni.

Häagen-Dazs Fagylaltozó
Aréna plaza
1087 Budapest  Kerepesi út 9.

disclaimer: a Bónusz Brigád az Egy nap a városban blog hirdetője

süti beállítások módosítása