Egészen biztosan nem tudjátok, vagy tudjátok, de alapvetően minek törődnétek vele, hogy Ádámmal agresszív éjszakai hadjáratot folytatunk Budapesten. Két okból: egyrészt a kocsmák, pubok eddig kimaradtak a szórásunkból, van mit pótolnunk, ezért feltérképezzük az ismeretlen, vagy ismert, de eddig be nem mutatott helyeket. Másrészt, és ez a lényeg: naponta nyílnak új kocsmák, többségük zseniális, úgyhogy egy este gyakran három-négy új pubba is ellátogatunk, és gyűjtjük az élményeket. Aztán majd a nyakatokba zúdítjuk az egészet.

És ahogy szaporodnak a kocsmák, úgy jelenik meg egyre több alkalmazás is, ami ezekre a helyekre specializálódik. Ráadásul egyre profibbak ezek a programok. A PubHunter készítői, amikor megkerestek minket, hogy írjunk a programjukról, azt állították, hogy mindenképp ki kell próbálnunk az alkalmazásukat, mert az a legjobb a piacon. És hogy átnyújtják ezüsttálcán a hivatalosan csak jövő héten megjelenő verziót, ami olyan jóságokat tud, amikről eddig nem is álmodtunk.

Kezdjük azzal, hogy a program tényleg nagyon látványos, jól néz ki, sikerült összehozni a pubos hangulatot és a minimalizmust. Nincs túl sok szín, de ami van, az elég, a dizájnelemek következetesek és állandóan visszatérnek.

Persze pont ez az, amit egyáltalán nem veszünk észre, amikor épp részegen tántorgunk át egyik helyről a másikra. Lássuk, hogy mire kell ekkor figyelnünk.

Például arra, hogy a PubHunter 1500 szórakozóhelyet ismert, ebből kábé ezret Budapestről, és a program valóban nagyon aktuális. Rákerestem például a BeerCo-ra, és ott volt a listán, de még a múlt héten nyílt Méter is szerepelt az adatbázisban. Nincs benne minden, de számos hely benne van, tényleg nagy a merítés.

A koncepció egyébként tök egyszerű: a többség úgyis a Pubs menüpontot fogja használni, amire bökve első körben az alkalmazás ajánlatait tudod böngészni. Nyilván ez az a felület, amin keresztül pénzhez juthatnak az ingyenes program készítői (hirdetés), ne sajnáljunk tőlük, rendben van ez így.

Innen a Seach (régebbi verzióban: My Pubs) menüponttal jutsz tovább, ami egy elég varázslatos hely: itt megadhatod, hogy mennyit akarsz költeni, milyen messze vagy hajlandó elgyalogolni, és milyen elvárásaid vannak (engedjenek be kutyát, legyen darts, kedvezmény, kiállításmegnyitó), majd a keresési feltételek beállítása után a program kiadja a számodra tökéletes kocsmát. Nincs több tévedés, félreértés, feszengés a fizetésnél, unatkozás, vagy az egyetlen bejáratott hely rongyosra látogatása, minden nap új kaland, kockázatok nélkül. Jó ez.

A helyeket egyébként bármikor meg tudod nézni térképen is, a nevükre bökve egy rakás lényeges adat feljön, például a telefonszámuk, illetve a címük is. Ha erre koppintasz, a program iOS-en az Apple Mapset, Androidon a Google Mapset használva megtervezi az útvonaladat a jelenlegi helyszínedtől, kompakt kis megoldás, tetszik.

A lenti Actions gombra bökve meg előjön egy kis almenü, amin keresztül becsekkolhatsz a helyre, megoszthatod az élményeidet, a QR Code-menüponttal előcsalogathatsz olyan kedvezményeket, amik kizárólag a PubHunter használóinak járnak, és ott van a Take me home, ami taxit hív neked a kocsma elé. Egészen pontosan a Taxi4-et, gondolom ez is valahol a program gazdaságosságát szolgálja, de tudsz olyan részeg lenni, hogy már nem bírsz elszkrollozni a telefonkönyvedig és kikeresni a kedvenc társaságodat.

Van még egy Parties menüpont, ahol a rövidesen kezdődő bulikról szerezhetsz információt:

És ott van a News Feed, ami közösségi élménnyé teszi a kocsmázást. Oké, eddig is az volt. De ez most máshogy. Bejelentkezel, aztán bejelentkeznek a PubHuntert használó ismerőseid is, és az iPhone-on vagy valamilyen androidos mobilon találkoztok. Tudtok egymás mozgásáról, aktivitásáról, így nem fogjátok elkerülni egymást, illetve azt is látjátok, ha egy másik baráti társaság a közeletekben bulizik. Csatlakozhattok hozzájuk, vagy ha esetleg egy rivális banda tűnik fel a térképen, átmehettek és alaposan agyonverhetitek egymást.

Idővel egyébként verseny is lesz. A meglátogatott helyek, partik után érméket kapunk, amiket később kedvezményekre válthatunk be, de lesz egy egyetemek közti becsekkolós bajnokság is, és a legalkeszebb hallgatókat felvonultatni képes intézmény komoly díjakat fog nyerni. Delíriumban úszó felsőoktatás látok magam előtt tavaszra.

A PubHunter egy könnyen átlátható, jópofa szolgáltatásokkal megpakolt partialkalmazás, amit mindenképp érdemes letölteni a mobilra, mielőtt belevágunk az éjszakába. Egy rakás hasznos információhoz hozzájuthatunk általa, ráadásul a versengve berúgásnál kevés szórakoztatóbb módja van a katatón állapot elérésének.

Disclaimer: a PubHunter az Egy nap a városban blog hirdetője. Az alkalmazás iOS-re innen, Androidra meg innen tölthető le.

Pasta pont. Így ejtik. Ugyanazok csinálják, akik a Leves.-tal kisebbfajta gasztroforradalmat csináltak, főként az egyetemisták között. Akkor még csak a nálunk megjelent írás után duzzadt fel akkorára a vendégkör, hogy sorok alakultak ki az étterem előtt. A második helyükről viszont még egy szót sem írtunk, hivatalosan még be sem jelentették, hogy üzemelnek, mégis ekkora sor kanyargott a Kálvinon a csendes nyitás második napján:

A koncepció pont olyan egyszerű, mint a Leves.-ban, 990 forint a tészta, akármelyiket választod, az étlap meg naponta változik.

Amikor érkeztem, kedden, fél kettő körül, elég aggasztó volt a helyzet, a hosszú sor ugyanis képes azonnal elvenni a kedvem szinte bármitől. Aztán erőt vettem magamon, beálltam a végére, és elkezdtem aggódni, hogy ilyen tömeg mellett lesz-e még miből választani, mire sorra kerülök. Az izgalom akkor hágott a tetőfokára, amikor elértem a bejárathoz: itt még nem vagy a célban, áll előtted vagy 8-10 ember, kár bizakodni.

Szóval épp a bejárathoz értem, amikor a kedves és vicces pénztáros lány felemelt egy táblát, rajta a Bolognai szóval, és félénken, szinte suttogva hozta a tudtunkra, hogy csak ez maradt, a többi szósz elfogyott. Jó lesz az is.

Már csak abban reménykedtem, hogy legalább a bolognaiból marad, mire sorra kerülök. Végeredményben egyébként nem volt olyan vészes a helyzet, kábé 9 percet kellett várni a sor végétől a kaja átvételéig, mert a fiúk nagyon gyorsan dolgoznak, főzik a tésztát, melegítik a mártást, szórják a sajtot, csinálják az ételt. Részfolyamatokra osztották a feladatokat, mindenki rutinos mozdulattal végzi, amit rábíztak, így pillanatok alatt képesek tucatnyi embert kiszolgálni. De van, hogy ez is kevés.

És akkor nézzük az ételt. Jópofa dobozban érkezik, amiből akár menet közben is meg tudod enni a tésztát, de vannak padok is a Pasta. előtt, csak találj rajtuk helyet. Szóval a bolognai: jó irány ez. Nem mondom, hogy hibátlan a kaja, de a fiúk is azt kommunikálják, hogy még tesztüzemmódban (ki olvasott tésztaüzemmódot?) működnek, ezért kisebb problémák akadhatnak.

Azok a filmek, amikért én rajongok, valamiért sosem nagy csinnadrattával érik el a budapesti mozikat. Sőt, általában el sem érik. Wes Andersonnal mondjuk pont szerencsém van, hogy sikerült a tehetségét egy szélesebb körnek is szerethető formába gyúrnia, de például Leos Carax nem az a kimondott multiplex-ostromló rendező. Főleg hogy nem is gyakran készít nagyfilmeket, úgy általában.

Holnap este viszont a Puskinban (utána a Cirko-Gejzírben) először vetítik Magyarországon a Holy Motors című filmjét, amit tavaly mutattak be, és ami tizenhárom évvel követte az utolsó rendezését. És ami zseniális, zavarba ejtő, az agy minden területét egyszerre stimuláló alkotás.

Hogy miről szól? Fogalmam sincs. Pedig láttam a filmet. A képeket le tudom festeni, értelmezéseket tudok felsorolni, de pont azért hoz zavarba a film, mert nincs egyértelmű megfejtése a vásznon zajló eseményeknek.

A film elején Monsieur Oscar indul el reggel a munkába, beszáll egy hatalmas, fehér limuzinba, ami tele van színpadi kellékekkel. A sofőrtől megtudja, aznap kilenc helyen várják, sűrű nap lesz, készüljön fel az első találkozóból. És Monsieur Oscar felkészül, beöltözik, kiszáll az autóból az ismeretlenségig maszkírozva, görbe háttal, öregasszonyként, koldulni. A szerep végén visszaszáll, és mennek a következő állomásra. Az egyik helyen gyilkos, a másik helyen türelmetlen családapa. De a legemlékezetesebb a temetőben garázdálkodó őrült, aki virágot zabál, miközben átgyalogol az embereken. Ez egy olyan kép, amit nem lehet elfelejteni:

Denis Lavant, a főszereplő pedig tényleg zseniális. Láttam már a színészt korábban is filmekben, de ebben a moziban olyan lehetőséget kapott, amit kevesen: végig az ő játéka a meghatározó, az ő arcának rezdüléseit nézzük, rajta áll vagy bukik, hogy a film képes-e megállni a lábán. És ezt a feladatot nemcsak megfelelően látja el, de zseniálisan.

A hétvégén masszív alkoholizálást vállaltam be. Péntektől vasárnapig tartott ugyanis a VinCE Budapest, a borkóstoló események közül a személyes kedvencem. Ilyenkor a Corinthia Hotel termei megtelnek emberekkel, borászok és kereskedő kínálnak borokat, Magyarországról és a világ több pontjáról. Ebben még nincs semmi meglepő, több ilyen rendezvény is van Magyarországon, az egyszeri belépőért korlátlan kóstolás 1000 féle borból ugyan jól hangzik, főleg hogy a VinCE magazinban jó minősítést elért borok kaphattak csak helyet az asztalokon, de nem az, amiért itt töltöm a hétvégémet.

A rendezvény inspiráló hangulatát az adja, hogy két konferenciateremben egész nap mesterkurzusok és workshopok zajlanak, egyik a másik után, magyar előadókat követ egy Master of Wine borjedi, őt egy kínai borászat vezetője váltja a színpadon, előtted nyolc pohárban szellőznek a borok, a füledbe a szinkrontolmács darálja az információkat. Egyesek történeteket mesélnek, hogy találtak az adott borra, a borászok az évjáratról és a készítésről értekeznek, amikor meg tokaji kékfrankost iszol, nem is kell mondani semmit. Legfeljebb azt, hogy a szállítás közben a furmint vesszők közé valahogy bekeveredett a kékszőlőből is, és ha már ott volt, elkészítették belőle a saját értelmezésű vörösborukat.

Én tehát inkább az előadókban ültem, már csak azért is, mert délutánra olyan tömeg verődött össze odakint, hogy a legtöbb standnál sorba kellett állni, hogy legalább egy kóstolót kaphass, beszélgetni a borásszal meg esélytelen volt.

Ugyanez délelőtt:

A helyszín a fonódó villamos projektben is fontos szerepet játszik, Duna-híd is állt a fotós háta mögött valamikor, de már ennek nyoma sincs. A kérdés, hol járunk, és mi ez az épület?

Nehézség: 3/5

A poszt este frissül a válasszal.

A képet Anita készítette, a checkmybudapest.blogspot.hu oldal készítője, köszönjük.

Megfejtés: Ez a Batthyány tér, azon belül is a 6. sz. vásárcsarnok. A Wikipediáról idézzük:

Helyén a 19. század végéig barokk házak sorakoztak, köztük délen a postaház, ahonnan a gyorskocsik indultak, északon pedig „a Barna Oroszlánhoz” címzett fogadó, amelyet 1833 után tímárműhellyé alakítottak át. A VI. számú fővárosi vásárcsarnok 1900–1902 között épült föl. Terveit Klunzinger Pál készítette a Székesfővárosi Mérnöki Hivatalban, aláírói Krátky János, Máltás Hugó és Heuffel Andor voltak. Acélszerkezetű tetejét a Schlick-gyár építette. Elkészültekor a tető egységes teret fedett le, csak oldalt helyezkedtek el galériák. A galérián működött a nagybani virágpiac. 1974 és 1976 között Kangyal Miklós terve alapján szintmegosztással kétszintes bevásárlóközponttá alakították. Az emeleten Közért áruházat hoztak létre, a földszinten elöl pedig kisebb élelmiszerboltok kaptak helyet. Némi piac-jellegű rész csak az árkádok alatt maradt meg, ahol zöldség- és gyümölcskereskedők voltak.