A Gozsdu udvar tele van szerethető, vagy legalább érdekes helyekkel, olyan fura viszont egy sincs, mint a Beerco: a sörbár egy mellékfolyosóról nyílik, egy olyan beugróból, ami a főpasszázsról egyáltalán nem is látszik. A mellékfolyosó ráadásul annyira bizalomgerjesztő, mint egy szexuálisan eltévelyedett azték főpap cuahxicallija a rituális emberáldozat előtt:

Most figyeljetek! Ennek a csodálatos mixnek a szerelemgyereke, hogy soha életemben nem láttam még a Beercóban egyetlen vendéget se. Soha!

De van tovább is. A kocsma, bár decemberben nyílt, körülbelül olyan, mintha a kétezres évek elején alakították volna ki a belterét, különösebb meggyőződés nélkül: elhozták a bútorraktárból, amit más már nem vitt el, meg rajzoltak pár vonalat, aztán inkább elmentek sörözni, mert az sokkal szórakoztatóbb. Még arra se jutott energia, hogy a bejáratra kitegyék a hely nevét, csak annyi van a táblán, hogy Sörverseny Kft., ami nem a hely, hanem az üzemeltető neve. Nagyon kéne ide egy belsőépítész, aki kitalálja a koncepciót, mert ez így a Gozsdu udvarba egyszerűen kevés.

De: a hely ettől függetlenül végtelenül szórakoztató és ajánlott. Mert tele van okos koncepciók mentén kialakított belső terekkel Budapest, de ritkán szórakozunk annyira jól Ádámmal, mint ahogy itt tettük. És nemcsak az olyan pillanatok miatt, mint amikor beléptünk, és a pincér teljes döbbenettel kérdezte, hogy miben segíthet, mert biztos volt abban, hogy csak eltévedtünk. Hanem a többire is.

Például, hogy minden asztal sörcsapoló is egyben: ülsz a székeden, veled szemben egy csap, felül meg egy érintőkijelző, amin kiválaszthatod, hogy kinek a számlájára megy a fogyasztás.

Ha fizetsz egy kört, benyomod az egyes gombot, és az összes sört te fizeted. De az is lehet, hogy mindenki választ egy számot, amit megnyom, mielőtt töltene: így a végén nincs vita abban, hogy ki-mennyit fogyasztott. Van még pincérhívó gomb is, bár erre most még semmi szükség, az alkalmazottak azt is észreveszik, ha beleragad valami a fogadba, annyira nem történik semmi.

Na de várjatok: a pincértől megtudtuk, hogy van egy biztonsági őr is, ő vigyáz a helyre, bár nem lehetett pontosan tudni, hogy mikor-merre jár. Egy ajtóra mutatott és azt mondta, valószínűleg mögötte pihenget.

Ez az ajtó történetesen pont arra a folyosóra nyílt, ami összeköti a kocsmát a wc-vel. Amikor úgy döntöttem, megnézem a mosdót, kivágtam az ajtót, és megláttam valamit, amire egyáltalán nem számítottam.

A röhögéstől fulladozva tértem vissza az asztalunkhoz és arra kértem Ádámot, hogy menjen el wc-re, de azonnal. Ádám nem kérdezett semmit, felpattant, belökte az ajtót, eltűnt egy pillanatra, aztán remegve rohant vissza és leszögezte, hogy totálisan összeszarta magát.

Az ajtón túl, a folyosón ugyanis ez a kép fogadta:

És higgyétek el, a BeerCóban tökéletesen rendben van a folyosón szundikáló biztonsági őr, illik a képbe és egy idő után tényleg nem a helyen, hanem a hellyel együtt röhögtünk. Így már akkor sem lepődtünk meg, amikor búcsúzáskor ötezressel akartuk rendezni a nevetségesen olcsó, 1200-as fogyasztásunkat, a pincérek  meg láthatóan zavarba jöttek, felkeresték tanácsért az irodában ücsörgő a főnököt, vakarták a fejüket, majd szomorúan közölték, hogy ekkora pénzből nem tudnak visszaadni.

Szinte biztos rendszeresen visszanézünk majd ide Ádámmal, mert bár de egy névtáblát azért kirakhatnának, meg egy kicsit gondolkozhatnának még a dizájnon is, az önkiszolgáló csapolás jópofa, a biztonsági őr minden pénzt megér, ráadásul olcsó a hely, sosincs tele, és még a félig zárt dohányzási lehetőség is megoldott.

A BeerCo a Gozsdu udvarban van, de nincs facebookos oldala, vagy weblapja, térképek sem jelölik, menjetek arra, amerre senki sem megy.

update: tévedés, van facebookos oldaluk.