English

Egy nap a városban

Encs közelebb jött Budapesthez 30 kilométerrel - Pizza, Kávé, Világbéke

szucsadam 2018 július 20.
Címkék: gasztro vidék

Az encsi pizzáról, meg úgy általában az étterem minőségi fokáról már korábban többször megemlékeztünk, kiemelve, hogy érdemes csak emiatt odaautózni. De ha már ott vagyunk, érdemes továbbmenni, és körülnézni a Zemplénben, ami autóban ülve hasonló élményeket nyújt, mint Toszkána.

Tavaly azonban Miskolcig jöttek, be a városba, és megnyitották a Pizza, Kávé, Világbéke nevű helyet. Rögtön felírtam a listámra, és a hétvégi miskolci kirándulásom alkalmával meglátogattam őket. És hát hú.

A Pizza, Kávé, Világbéke nem egy étterem, inkább egy bárra hasonlít, szellős, nagy terek, nagyon alacsony, kávéház-szerű, és nagyon magas, bárszékkel megtámogatott asztalok, elöl az italok és a kávé, hátul a pizza rendelésfelvétele megy. Mára már olyan gyorsan, hogy észbe sem kapsz, már mehetsz is a helyedre.

A Pizza, Kávé, Világbéke nem nápolyi pizzát árul, mint Encsen - és amit a legtöbb helyen pizzaként látunk -, hanem a római változatot. Vastagabb tészta, tepsiben készül, és ollóval vágják négyszögletes alakú szeletekre. Budapesten a Pizzica jelenti a műfaj tetejét, úgyhogy kíváncsi voltam, hová fejlesztik ezt az encsiek. Mert hogy rádobnak egy lapáttal, abban az Anyukám Mondta perfekcionizmusa után biztos voltam.

Sikerült.

A tészta hihetetlenül légies, főleg a vastagságához képest. 48 órán keresztül kelesztik ugyanis a tésztát, hatalmas buborékok vannak benne, a tészta maga pedig könnyen emészthető, nem nehezít el, csak a feltéteken múlik, mennyit vagy képes megenni belőle. De mivel a feltétek is nagyon minőségiek, és ízletesek, eltelítenek a csillogó olajok, ízletes sajtok, sonkák. A tészta külső, nagyon vékony pereme még ropog, a belseje melegen olvad szét, olyan felordítós, “derohadtjóez”-es élmény.

Tovább olvasom

A legjobb nyári játékok kertbe, vízpartokra és városi parkokba

szucsadam 2018 július 18.
Címkék: játék hirdető

Nyári ajánlónkban megmutatjuk, mi milyen játékokat viszünk magunkkal strandra, kerti partikba. Tipikusan olyan játékok ezek, amiket például a Városligetben is használhatunk, vagy bárhol, ahol nagy, füves terület áll rendelkezésre.

Wicked Body Bubble buborékfoci labda

Elképesztő népszerűségnek örvend azok körében, akik már próbálták, felnőttek és gyerekek szeme egyformán csillan fel, amikor meglátják. Céges csapatépítők kedvelt kelléke, hogy mást ne mondjak.

szabadidosport-egyeb-szabadidos-termekek-wicked-body-bubble-labda-jatek.jpg

A lényege, hogy belebújsz egy sok-sok levegővel felfújt, masszív buborékba. Odabent két fogantyú és rögzítő öv található. Onnantól kezdve, hogy a cuccot magadra öltöd, gyakorlatilag Supermanné válsz: tiszta erővel neked futhatnak, felborulhatsz, legurulhatsz egy lejtőn, semmi bajod nem lesz. Sérthetetlen leszel.

És közben lehet focizni, ami biztosan szuper élmény, főleg ha két buborék tiszta erővel találkozik. A visszapattanási érték akkora, hogy végre mi is megtudjuk, milyen volt játszani Neymarnak a világbajnoságon. Márhogy vízszintesen.

Csakhogy nálunk egy kerti partin sajnos csak egy buborékfoci labda volt, így először azt gondoltuk, hogy nem is használhatjuk. Gyorsan kiderült, hogy tévedtem: a felnőttek és a gyerekek ugyanolyan örömet találnak a cuccban akkor is, ha csak egy ember veheti fel a jelmezt, és fociról szó sincs.

Meg lehet lovagolni:

Fejesugrás-szimulátorként is jó:

Ha valakire dühösek vagyunk, egyszerűen ráadjuk a labdát, és teljes erőből ütjük és rúgjuk. Semmit nem fog érezni, mi pedig sokkal jobban élvezzük ezt, mint a homokzsákolást.

Megnézhetjük, hogy a támadó vagy a védő esik el hamarabb:

Vagy csak egymagunkban játszunk vele:

Tényleg nem tudok elképzelni ennyire 9-99 korosztályú játékot, mindenki, azonnal rácuppan.

Kapható itt, 19.990 Ft.

Táskakompatibilitás: nem fér bele táskába, autóban ajánlott szállítani a célig. Javasolt egy kompresszor a fejfújáshoz.

Aerobie Sprint Ring frizbi

Vicces a történetünk a távolsági Guinness-rekorder frizbivel és testvéreivel. Egyszer, még évekkel ezelőtt kaptam egyet, amit levittem a Balaton-partra. Kiálltunk Ernővel egymással szembe, kábé húsz méterre, ahogy frizbizni illik, és elhajítottam az eszközt, csak úgy, lazán. Ami körülbelül hatvan méter megtétele után a Balaton mélyebb vizeiben süllyedt el, örökre.

Ha a kertedben játszol vele, a korong nagy valószínűséggel egy vagy inkább két telekkel arrébb száll le. Úgy repül, mint az istennyila, úgyhogy a javasolt tér neki a Városliget fátlanabb területei.

dsc01147.JPG

dsc01148.JPG

Nagyon ergonomikus: a külső pereme egy ütéseket felfogó vastag gumimembrán, mögötte egy polikarbonát szál található. Ez azért kell, hogy be lehessen állítani a vízszintes repülést: ha balra dől a frizbi, lefelé, ha jobbra, felfelé kell feszíteni picit. Ezzel pedig egy-két próbálkozás után előállítható a tökéletes repülési pálya, onnantól kezdve pedig lehet próbálkozni a Budai Vár - Dunakorzó távolsággal. Ezen azért erősen gondolkozom, hogy kipróbálom.

Megrendelhető itt, 2.990 Ft.

Táskakompatibilitás: belefér egy oldaltásába

Wicked Night Booma kültéri bumeráng

Baromi jól repül, és már majdnem visszajön a kezembe, de csak majdnem: a bumerángok a mai napig kifognak rajtam, de nagyon élvezem próbálgatni.

szabadidosport-frizbi-es-bumerang-bumerang-wicked-night-booma-kulteri-bumerang.jpg

Egyébként még ennyire sem kiszámítható a repülése, mint a frizbinek: ha rosszul dobod, akkor valószínűleg - jobbkezesként - tőled balra, úgy tíz-húsz méterre landol. Ha nagyon béna vagy, előtted, jó messze. Ha viszont kitapasztalod, elvileg egyhelyben állva, egy talpalattnyi terület elég neki, de ne feledjük: a bumeráng gyilkos eszköz volt eredetileg (Ausztráliához kötjük, pedig a legrégibb bumerángot Hollandiában találták). Lenyakazni nem fogtok vele senkit, de azért fáj, ha eltalál.

dsc01145.JPG

A bumeránghoz éjszakai játékhoz világító stick is jár.

Megrendelhető itt, 3.290 Ft.

Táskakompatibilitás: belefér egy oldaltásába

Speedminton S600 tollas szett

Régen minden családban volt egy tollas-szett, hogy a család tudjon játszani, amikor jó idő van, és elmennek kirándulni, vagy ki a kertbe. Ma a tollas inkább már a Speedminton, két szuperkönnyű alumíniumütő és a tollas-szerű labdák együtt.

dsc01152.JPG

dsc01151.JPG

Amik talán sosem voltak ilyen olcsók, most 15.990 forintért árulják a Reflexshopnál a szettet, két ütőt, egy FUN labdát a kezdőknek, egy MATCH labdát a versenyző alkatoknak, és NIGHT labdát az éjszakai játékhoz.

Megrendelhető itt, 15.990 Ft.

Táskakompatibilitás: kézben hordható, jár hozzá egy tok, amibe a labdák is beleférnek.

Waboba Pro vízen pattanó labda

A vízes labdázás legszórakoztatóbb módja a Waboba. Az egyébként elég súlyos labda pattog, ugrál a vízen, és ha eltalál, egy nagy taccsanás kíséretében rendezi át a zsírpárnáidat. De a labda anyaga miatt az ütés eloszlik, felfogja az erőt a szerkezet, és nem fáj. Annyira.

untitled-2_2.gif

A Waboba Pro az összes Waboba közül a legjobb, mert többet pattan, rugalmasabb, a hülyeségmutató fokozhatatlanul kilenghet, mindenképp ezt javaslom. Vigyázni kell a mellettünk fürdőzőkre, mert könnyen az arcukba taccsan a cucc, ami a hanghatás miatt nagyon ingerel a nevetésre, pedig ilyenkor komoly arccal kell elnézést kérni, természetesen.

waboba-pro-eletkep-beach.jpg

waboba-pro-indian-vizen-pattano-labda-piros-reflexshop.jpg

Megrendelhető itt, 2.790 Ft.

Táskakompatibilitás: zsebben elfér

Invento Limbo II Emerald trükksárkány

A Limbo sárkány igen népszerű volt a kezdő reptetők körében, most itt van a továbbfejlesztett verzió. Ez egy kétzsinóros sárkány, vagyis könnyebb bánni vele, ráadásul precíz, nagy szélben is használható (üvegszálas keretet kapott), és egyszerű összeszerelni.

trukksarkany-invento-limbo-ii-emerald-sarkany-2.jpg

Megrendelhető itt, 14.290 Ft.

Táskakompatibilitás: kézben hordható, kábé egy méteres, jár hozzá egy tok is

Mölkky

Egyik személyes kedvencem. Nem mintha különösebben összetett vagy újszerű játék lenne, de a játékmenet valahogy tud viccesre sikeredni.

Adott 15 fadarab, meg a kezedben még egy. Lerakod a fadarabokat úgy, mint a biliárdasztalon a színes golyókat, magadtól jó távol, és a kezedben lévővel próbálod eltalálni a többit. Ha egy esik, a rajta lévő számot kapod. Ha több, annyit, ahányat borítottál. Minden fát ott állítasz fel, ahol elborult, és jön a következő játékos.

dsc00010_1.JPG

A játék elején világos, hogy könnyű találni, és több fát borítasz. Később azonban, ha "leszakad a bolytól" egy magasabb pontértékű fa, akkor azt próbálod meg eltalálni. Csakhogy egyet nehezebb eltrafálni, mint többet, ráadásul a szétszóródott fadarabok eddigre egyre távolabb kerültek tőled, a végén az egész kertet beboríthatják.

Megrendelhető itt, 11.990 Ft.

Táskakompatibilitás: kézben hordható, jár hozzá egy mini faláda

Egyébként baromi jó volt kipróbálni ezt a nyári játékfelhozatalt, amiben minden helyzetre találtam valamit. Ha egyedül vagy, bumerángozhatsz (vagy sárkányt is eregethetsz), ha olyannal játszanál, akivel nem akarsz beszélgetni, a rekorder frizbit választod, 50 méteres távval számolva. Ha gyerkeekkel ökörködnél, vagy csak püfölni támad kedved, a buboréklabda kerül elő. Vízben Waboba, fűben Mölkky, szóval a fenti szettel egy egész baráti társaság egy teljes napot el tud tölteni némi grillezés, italozás és napsütés kíséretében.

Disclaimer: a Reflexshop az Egy nap a városban hirdetője, a fenti játékok a budai vagy pesti üzletükben is megvásárolhatók vagy megtekinthetőek.

Posztok a Hónap Játékában:

A hónap játéka - Metal Earth R2-D2 és C-3PO
A hónap játéka: KLANK
A hónap játéka: Összeszerelni egy igazi tekerőlantot!
A hónap játéka - A Tiltott Sziget és Tiltott Sivatag
A hónap játéka: A Mars terraformálása
A hónap játéka - Twin-it

Az étterem, ami a vegytiszta nyolcadik kerület - Arany Tacskó

szucsadam 2018 július 17.
Címkék: gasztro városkép

A nyolcadik kerület önálló életet él Budapesten belül. Mivel saját, elkülönült múltja és kultúrája van, saját viselkedési mintákkal, világos, hogy a határain belül más trendek érvényesülnek az éttermek tekintetében is.

Írtam már egy posztsorozatot a Rákóczi térről, és rácsodálkoztam már itt pár különleges kávézóra is. A Csiga, a Nemadomfel (és Auróra, Drunken Tailor) mellett legutóbb a Zsiga bár fogott meg, és húzta meg egyúttal bennem a WTF feliratú csengettyűt. Ehhez hasonló dizájnt akkor láthatunk, ha beírjuk a böngésző keresőjébe, hogy “vándorcigány szekér belső kép”. Imádtam, főleg hogy a tulajdonos hölgy erre a stílusra külön dekorációs vállalkozást is épített.

ke_pernyo_foto_2018-07-12_8_21_55.jpg

Aztán úgy tűnt a Facebookos posztokból, a Zsiga bár bezár. A kerület egyik legautentikusabb helye, olyan bohémia-faktorral, amilyenre a városrész minden pontján szükség lenne, nem kapott teraszengedélyt. Pedig micsoda terasza volt, mint egy villamoskocsi.

Aztán megtartották a búcsúbulit, és mint a búcsúbulikon időnként előfordul, a tulajdonos soha nem tapasztalt szeretetet kapott. Az emberek ott ültek az utcán, a nem létező terasz helyén, és együtt voltak, együtt éreztek. Gondolom korábban a hely bevételein nem látszott ez az érzelmi töltet, mindenesetre úgy tűnik, végül megmenekül. Nem adják fel.

Hogy ezt miért mondtam el: a bár nagytestvére egy étterem, szintén a nyolcadik kerületben persze, hasonló berendezésekkel és lazasággal. Az Arany Tacskó.

Eléréséhez a Szigony utcán (ha húsz éve leírom, hogy a Szigony utcába mentem kajálni, rám adták volna a kényszerzubbonyt) kell megtenni jó pár métert, hogy aztán egy kis utcába kanyarodva, a Molnár Ferenc tér mellett meglássuk ezt:

Napi ajánlat van, amit épp kapnak, és kedvük van megfőzni. A poszt írásának pillanatában a menüben olyan klasszikusok vannak, mint lecsó, vaddisznó pörkölt, túrógombóc, szokott lenni májas hurka, rakott krumpli, általában elmondható, hogy a nagymama főztje kapható itt, plusz némi hummusz meg krémleves.

Meg malacsült káposztával:

dsc00528_1.JPG

Az ételek éppen olyanok, mint a nagyi konyhájában: szeretettel elkészítve, de szó sincs magas minőségű konyhatechnológiáról vagy kivételes alapanyagokról. Aki ezen a környéken olyannal akarna megélni, nagyon gyorsan bezárna. A főételek 1400 és 2800 forint között mozognak, ezeket egyszerű tányérokon, egyszerű evőeszközökkel hozzák ki.

Fontos, hogy a kerület megtartsa magának az ilyen helyeket, sőt, hogy mi megtartsuk magunknak, mert nőjön akármekkorára a britturistás bulinegyed, lesz egy határozott vonal, amin túl nem haladhat. A nyolcadik kerület mindig megmarad a város sokszínűségében gyönyörködőknek, akik nem félnek picit bekoszolni a kezüket, átlépni a komfortzónán azért, hogy a városban élés egy lazább arcával ismerkedjenek meg.

Arany Tacskó
Cím: 1083 Budapest Lósy Imre utca 2.

Ilyen volt idén a Levendula Expressz

Ági és Ráró 2018 július 16.
Címkék: utazás vonat
Mind a levendulához, mind a vonatokhoz különös kapcsolat fűz.

Kezdjük az elsővel: évtizedeken át molyokat megszégyenítő módon kerültem mindent, aminek köze volt a levendulához. Nem bírtam elviselni a szagát. Aztán 2011 körül egy telefonbeszélgetésünk így zajlott:

-        Mivel töltöd a hétvégédet, anyu?

-        Sárgabaracklekvárt készítek.

-        Csinálsz levendulásat is?

-        Hogy mit???

Pont akkoriban olvastam egy receptet a levendulás lekvárokról, ezért menőztem ezzel a telefonban. A válasz kategorikus „nem” volt, de aztán egy héttel később anyu megint kiment a piacra és vett egy újabb adag barackot lekvárnak. Elültettem a bogarat a fülébe. Megkóstoltam, megszerettem, ahogy innentől kezdve minden mást is, ami igazi levendulából van.

A vonatozás már kacifántosabb téma: szeretem és szidom egyszerre. Gyerekkoromból a tiszalöki személy retkes emléke kitörölhetetlen, szegedi egyetemista éveim alatt pedig szinte mindig hisztisen szálltam le a vonatról a színvonal miatt. És még most is megtréfál néha a MÁV az InterCityn, nem tagadom; az étkezőkocsik likvidálása pedig elfogadhatatlan. De mindezeket félretéve vonattal szeretek utazni a legjobban. Kötöttpályás, így az egyik legbiztonságosabb és dugóba sem kerül. Az alföldi gyomrom amúgy sem bírja a kanyargós úttestet, de a vonatot igen. Lehet utazás közben beszélgetni-aludni-tanulni-olvasni-ismerkedni-dolgozni-elmélkedni-sminkelni. Én ezt is kimaxomolom:

1_5.JPG

Így hát amikor érkezett a meghívás a MÁV Nosztalgiától a Levendula Expresszre, amit idén a korai virágzás miatt egy héttel előrébb hoztak, ezért

végre egyszer nem a Múzeumok Éjszakájára esik,

a válaszom egyértelmű IGEN! volt. Végre kipróbálhatom.

Azért fontos tudni valamit: nem egy villámgyors nyílvesszőről van szó: az előzetes tájékozódásom alapján láttam, hogy a Budapest Nyugati – Balatonfüred távot laza négy óra alatt teszi meg. De hívtam magammal útitársat, könyvet, nem lesz itt gond. A párnás osztályra szólt a meghívás, ami ilyen vagányul néz ki:

Tovább olvasom

Kipróbáltam Szulló Szabina és Széll Tamás új éttermét - Stand

szucsadam 2018 július 13.
Címkék: gasztro étterem

Viszonylag kevés felhajtást kapott a hír, hogy néhány napja megnyílt Szulló Szabina és Széll Tamás új, saját fine dining étterme, a Stand. A név joggal lehet ismerős, a Hold utcai piacon Stand25 Bisztró néven működik a “nem-fine-dining” (?) részlegük, míg a mostani risztorant az elátkozottnak is tartott Székely Mihály utca 2. szám alatt nyílt. Tudjátok, Lou Lou, Márga, mind a kettő itt várta a vendégeket, magas minőséget tartva, amíg be nem zárt.

dsc00999.JPG

A bejárat a már megszokott, visszafogott elegancia, a korábbiaknál egy fokkal vagányabb logóval. Az ajtónál legalább ketten üdvözölnek egyszerre, a széket kihúzzák, a táska alá hokedlit hoznak, a mosdó ajtaját is nyitják-csukják előtted, ha épp ott jár egy pincér. Nyüzsög a hely hétköznap délben, pedig négy-öt asztalnál ülnek csak, mégis mozgott a szemem előtt vagy négy-öt felszolgáló és az étteremvezető, valamint minimum hat ember a konyhán Szulló Szabinával együtt. Az előző mondatból kiderült, hogy látványkonyha van, üvegfallal választották el a vendégtértől a főzés helyét, bár azért az asztalok irányában álfallal némi privát szférát is kölcsönöztek az ott serénykedőknek.

A plafon rusztikus légcsöves, amit azért lézervágott, színes acélháló-karikákkal tettek egy fokkal dizájnosabbá, a köröket a födém és a fal találkozásánál behajlítva érdekes hatást értek el.

Egyszerre lett könnyed és kemény, rusztikus és precíz a díszítés.

dsc01040.JPG

A székek baromi kényelmesek. Tényleg, olyanok, mint az álom, tartják a derekadat, kicsik, mégis belesüppedsz valahogy. A poharak egyediek, Made for Stand, az evőeszközök is drágák, a tányér is valami álomszép. “De sokba kerülhet egy ilyen helyet nyitni” - mondta Évi, és tényleg. Mármint még mielőtt rátérnél a konyhatechnológiára és az alapanyagokra: az apróságok is vagyonokra rúgnak.

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása