Mind a levendulához, mind a vonatokhoz különös kapcsolat fűz.

Kezdjük az elsővel: évtizedeken át molyokat megszégyenítő módon kerültem mindent, aminek köze volt a levendulához. Nem bírtam elviselni a szagát. Aztán 2011 körül egy telefonbeszélgetésünk így zajlott:

-        Mivel töltöd a hétvégédet, anyu?

-        Sárgabaracklekvárt készítek.

-        Csinálsz levendulásat is?

-        Hogy mit???

Pont akkoriban olvastam egy receptet a levendulás lekvárokról, ezért menőztem ezzel a telefonban. A válasz kategorikus „nem” volt, de aztán egy héttel később anyu megint kiment a piacra és vett egy újabb adag barackot lekvárnak. Elültettem a bogarat a fülébe. Megkóstoltam, megszerettem, ahogy innentől kezdve minden mást is, ami igazi levendulából van.

A vonatozás már kacifántosabb téma: szeretem és szidom egyszerre. Gyerekkoromból a tiszalöki személy retkes emléke kitörölhetetlen, szegedi egyetemista éveim alatt pedig szinte mindig hisztisen szálltam le a vonatról a színvonal miatt. És még most is megtréfál néha a MÁV az InterCityn, nem tagadom; az étkezőkocsik likvidálása pedig elfogadhatatlan. De mindezeket félretéve vonattal szeretek utazni a legjobban. Kötöttpályás, így az egyik legbiztonságosabb és dugóba sem kerül. Az alföldi gyomrom amúgy sem bírja a kanyargós úttestet, de a vonatot igen. Lehet utazás közben beszélgetni-aludni-tanulni-olvasni-ismerkedni-dolgozni-elmélkedni-sminkelni. Én ezt is kimaxomolom:

Így hát amikor érkezett a meghívás a MÁV Nosztalgiától a Levendula Expresszre, amit idén a korai virágzás miatt egy héttel előrébb hoztak, ezért

végre egyszer nem a Múzeumok Éjszakájára esik,

a válaszom egyértelmű IGEN! volt. Végre kipróbálhatom.

Azért fontos tudni valamit: nem egy villámgyors nyílvesszőről van szó: az előzetes tájékozódásom alapján láttam, hogy a Budapest Nyugati – Balatonfüred távot laza négy óra alatt teszi meg. De hívtam magammal útitársat, könyvet, nem lesz itt gond. A párnás osztályra szólt a meghívás, ami ilyen vagányul néz ki:

A vonat patyolattiszta volt, kívül-belül. Még a kalauz megjelenése előtt bekukkantott két kedves lány a fülkébe, hogy megkínálhatnak-e pálinkával. Van pogácsa is! A pogi száraz volt, a pálinka karcolt, de egyikünk sem reklamált, a gesztus volt a lényeg. A kalauz - aki sajnos nem korhű ruhában volt - szintén kedves volt. Aztán újabb két hölgy nyitott be, miszerint keresnek két embert. Tisztára Orient Expressz gyilkosos fíling. Főleg, amikor a nevemet hallottam...

Kiderült, hogy nem jó helyen ülünk (a fülkénkből mind a négyen bűnösök lettünk), de most már maradjunk – jött az engedékeny felajánlás. Örömmel, mivel sejtésem szerint az első osztályon vagyunk. A bordó bársonyülések tiszták, szélesek, kényelmesek. És nem szúr a kárpit - nem úgy, mint az InterCity-k első osztályán...

Rövidke ruhában ez is szempont, még ha a pasik nem is gondolnak bele, amikor tervezik a vonatokat.

Később kaptunk a cég profiljához és az utazásunkhoz is illő totót, amin jó sokáig gondolkoztunk, gugliztunk, szóval megint elment egy bő fél óra. Marketing, nyilván, a hírlevélre is fel lehet ezzel iratkozni, de valahogy nem éreztük soknak és erőltetettnek. (Vajon megnyertem? Még nem értesítettek…) 

Bár a levendula helyszíne Tihany, de a vonat csak Balatonfüredig visz - a félszigetre nemes egyszerűséggel nem vezet sínpár -, de egy transzferbusszal megoldották a helyzetet. Közben a mávos hölgy buszos idegenvezetést is tartott nekünk, kaptunk egy csomó praktikus tanácsot, tényleg profi volt az egész. Tihanyban millió remek lehetőség van akár az egész napot is eltölteni, de mi a levendulázással kezdtük, ha már. Kell venned egy aratószatyrot és ami abba belefér, amit leszedsz saját magad, na az a tiéd. Nemzeti hősnek érzem magam, hogy sikítozás, ájulás, menekülés és hasonló gyerekes jelenetek nélkül valahogy most kibírtam azt az egy órát a méhecskék társaságában. Pedig zümmögött az egész vidék:

A barátnőmmel olyan okosan és nagy harmóniában kitaláltuk a fennmaradó idő programját, hogy öröm volt nézni, ahogy pontról pontra felrúgtuk azt, és ami ellen a legjobban hadakoztunk, pont az történt a lelkes részvételünkkel. Pedig mi ezt szerettük volna tenni, avagy egy fáradt anyuka és egy idegenvezető csak a csendre vágyik a tihanyi vízparton:

Ehelyett sikerült shoppingolni a turistákra szakosodott, nagyon csajos üzletben, majd beülni a fő turistaútvonalon lévő egyik étterembe – de nagyon tetszett nekünk. Ettünk levendulásat, a leves picit bizarr volt.

Ezután kitaláltuk, hogy mi hajóval megyünk vissza Füredre. De rossz irányba lemenni a hegyről, majd visszacaplatni és egy mesebeli úton lesétálni a kikötőbe már nem a terv része volt. A tihanyi kikötő nagyon rendben van, csak ámultunk-bámultunk, mint ahogy a hajónkon is. A BKV-nak szívesen szerveznénk oda egy tanulmányutat.

Visszafelé a szokásos halálfélelmes zötyögés, amikor nem mersz felállni a helyedről, mert rettegsz, hogy kiesel a nyitott ablakon. Ugyanez vonatkozik a kezedben lévő kütyükre és a nyelved is könnyen elharaphatod. De ügyesen ki van ez találva: pont addig tart a recsegés-ropogás, amíg a vonat a Balaton partján megy,

úgysem akarsz máshová nézni, mert megbabonáz a látvány.

Szinte beledughatod a kezed a vízbe, ha jól kinyújtod, de legalább is a nádasba, hogy jól elvágja. És amikor kicsit megszakad a szív, viszlát Balcsi, akkor újra élményszerű a vonatozás is, itt már csak csendesen ringat a százéves kocsi. A személyzet megint körbemegy, hogy stílusosan egy Balaton szelettel vigasztaljon, majd meglátogatjuk a büfékocsit – útközen tömény levendulaillat mindenhol -, lepecsételtetjük a törzsutas útlevelünket, fényképezkedünk a nyitott peronon („Tisztára Vadnyugat!, ahogy a barátnőm sommázta) és lassan haza is érünk. Tényleg teljes kikapcsolódás, nagy élmény volt; szerettük. A levendula pedig azóta is itt illatozik a szobákban és a konyhában.

Amire nem maradt idő, ezért muszáj hamarosan megint oda utaznom (de most már viszem Rárót is):

Tihanyban az apátság, a Kogart Tihany, kipróbálni a SUP jógát (jógázás egy SUP-deszkán, a Balaton vízén) és végre strand, no meg a hőn áhított chill a parton. Most nyílt egy pöpec strand is, ki kellene próbálnom. A body beach-ből legalább a beach ki legyen pipálva idén.

Füreden pedig a nagymamám és gyerekkorom felidézése a reformkori városrészben, kiállítás a Vaszary villában, inni a borzalmas ízű forrásból a Szívkórháznál (állítólag szép lesz tőle az ember lánya), sétálni a Tagore sétányon, cukrászdázni, elmélázni a hattyúk és a kacsák látványán a parton, belelógatni a lábunkat a Balaton vizébe és még hasonló extra fontos tennivalók. Ősszel pedig Ráróval körbetekerni lenne jó. Amíg pedig nincs kész a bicikliút Budapest és a Balcsi között, marad a vonat.

A Levendula Expresszt évente egyszer indítja a MÁV Nosztalgia, viszont egész évben szerveznek egy- és többnapos utazásokat itthon és külföldön izgis témák szerint.

Disclaimer: a Levendula Expresszre a MÁV Nosztalgia jóvoltából kapott jegyet Ági. A poszt a Levendula Expressz visszatérte után késve jelent csak meg, ennek oka egy masszív laptoplehalás és fájlelvesztés volt.