Budapest kocsmakultúrája is változik: most szembesültem vele, hogy bepakoltak vagy két tonna vasat az egyik, bizonyos körökben kultikus helyre, és átnevezték a turisták számára kimondhatatlan Rizsáról a nemzetközi Wattsonra.

A Rizsa presszó nemhivatalosan arról volt híres, hogy ide jártak a zenészek. Nyilván adta magát a Zeneművészeti közelsége, persze ennyi erővel az egész Liszt Ferenc tér tele lehetett volna a mulató muzsikusokkal, de nekik egy presszó jellegű presszó kellett. A Rizsa, főleg a felső szint, kellemes félhomályban úszott akkor is, ha odakint verőfényes napsütés volt, vagyis elmondható, hogy a szombat este hangulatát itt bármelyik délután kettőkor hatékonyan lehetett mímelni.

Aztán tavaly a hely megváltozott, bár erről én lemaradtam. Nekem a Rizsa nem volt törzshelyem, mert végül nem lettem zenész, meg egyébként is jártam az új helyeket próbálni. Úgyhogy a tegnapi körutamon, amikor céltalanul kódorogtam a városban - még mindig a legjobb módja, hogy megismerd Budapestet -, véletlenszerűen futottam bele az új logóba a régi felirat mellett. Wattson.

Bepillantva egy elég egyértelműen steampunk helyre érkeztem. Legutóbb a Krak’n’Town-ban éreztem ezt a fémszagú műviktoriánus környezetet, ahol a berendezéssel a legtöbb időt nem a burkolók vagy az asztalosok, hanem konkrétan a hegesztők cseszték el. Én meg vonzódom ehhez a környezethez, mert játékos, egy soha nem létezett hangulatot vetít elénk, csak azért, hogy egy képregényben érezzük magunkat.

Erre pedig baromira szükségünk van, hogy kicsit ellazuljunk!

A falon mindenféle csövek, gépek és gépekre hasonlító izék, elektromos berendezések és egyedi, láthatóan ide készült asztalszörnyek. Az egyik olyan, mint egy polip, és söröshordókon áll, hogy magasabb legyen. A másik olyan, mintha egy rúdtáncos-asztalra ráhegesztettek volna egy hányatós körhintát.

Kaja nincs, sem kézműves hamburger, sem viktoriánus hasábburgonya nem áll rendelkezésre, ez még mindig egy presszó, csak most már kevesebb zenésszel. Hiszen akármennyire is retró, ez az új Rizsa mégsem antitrendi - ez pedig hátrány tud lenni ilyenkor. Nekem azonban tetszik az új dizájn, látszik, hogy gondos munka, sokat költöttek rá, bár kissé identitás nélküli maradt itt a Király utcában. Persze az identitás is eljöhet majd, az végül is nem olyan, ami egyik percről a másikra megjön - Jason Bourne-nak is sok idő kellett, míg rátalált.

De sokkal valószínűbb, hogy mostantól inkább a turistákra célozva működnek majd.

A pultos lány viszont abszolút a helyhez illik, na nem egészen úgy, mint a Krak’n’Town kosztümös felszolgálói, sokkal natívabb módon, a rajta lévő tetkók, az oldalt felnyírt frizurája nem a hely eredménye, inkább fordítva. Azért jött ide, mert neki ez az egész bejön.

Wattson
Cím: 1077 Budapest, Király u. 61

“Találkozzunk a Barabás villa kávézójában, az általában üres” - olvastam az üzenetet. Találkozóm volt azzal, aki ezt írta, és nagyon tetszett a mondat. Igazi budapesti jelenség, ha egy budai villának - ami ugye önmgában egy jelenség - van kávézója, és az történetesen még üres is.

Úgyhogy természetesen beleegyeztem a helyszínbe, már csak azért is, mert a Városmajor utca valahogy kimaradt a feltérképezett területek közül. Oké, voltam itt, amikor megnyílt az első Panificio il Basilico pékség, aminek viszont sosem lettem rajongója. Annak ellenére, hogy tudom, a pék Szabi tud jó kenyeret (is) sütni.

Szóval a Barabás villában sem voltam még. De a kapuban láttam, hogy ez egy rendkívül tavaszkompatibilis helynek ígérkezik:

Szemben maga a villa, ami hatalmas, monumentális darabnak tűnik, óriási korinthoszi oszlopokkal, de ha oldalról is megvizsgáljuk az épületet, akkor egyből feltűnik annak aprócska harmadik dimenziója, pöttömnyi mélysége. Hat nagy lépés, kábé hat méteres lehet belül, vagy még kevesebb.

De nem a villa, vagy a mögötte lévő, földbe süllyesztett rendezvényterem ad otthont a kávézónak, ez oldalt, egy különálló épületben található. Falai csupa üvegek, így nagyon kellemesen besüt a nap, kilátunk a kertre, a villára, jó itt ücsörögni. A vendégszám hiányát azonban megértem: nincs zene, a kávé gyenge közepes, a kiszolgálás kábé rendben van, a sütik nagyon túlárazottak. Amit már megkóstolnék szívesen, egy ezresbe kerül, de van egyszerű briós is, 350-ért. És mivel nem is tudom, mióta nem ettem brióst, bevállaltam.

Mégis élmény volt itt megbeszélni, mert az egész környezet nagyon jó hangulatba hozott. Utána felsétáltam a villa mögé, az emelkedőn felkaptatva hangos madárcsiripelések százai támadtak rám, a 30 fokos kertben padok, rejtett ülőalkalmatosságok, sőt még a világ legkisebb játszótere is megtalálható:

Egy mellszoborral is találkozhatunk, Barabás Miklós biedermeier festőt, az egyik legkorábbi magyar fényképészt ábrázolja. Ő volt, aki 1839-ben megvásárolta ezt a területet, ami egy szőlőskert volt. A klasszicista épületet ő maga építette ide, nyári lakként funkcionált. Persze a terület akkor nem ért véget ott, ahol most: a Kis-Svábhegy tetejéig tartott, présház és pince is tartozott hozzá. Ma már kulturális eseményeknek ad otthont az ingatlan, a vincellérházban gyerekelőadásokat tartanak, az épületben pedig különféle programokat, meg gondolom ki is adják cégeknek, ha kell.

Viszont az utcáról bátran be lehet sétálni, aki egy kis fűben fetrengésre, titkos, levelekben tobzódó kertre vágyik, ahol senki sincs.

Barabás Villa
Cím: 1122 Városmajor u. 44.

Az antikváriumok egy része pedáns módon kezeli a könyveket. A vevők felé teli, de nem összenyomorgatott polcokat, a raktérben pedig ki tudja miféle rettenetes könyvkupacokat rendeznek össze. Valakik ezt odáig maximalizálják, hogy az ember válla azért beleakad néha a polcokba, olyan kevés hely maradt a humanoidoknak, ahogy ezen a helyen láttam. A legkisebb versenyzők - és ilyenekből a Múzeum körúton is akad - bezsúfolnak minden könyvet a vevőtérbe, így kicsit kaotikus állapotokat kialakítva. Ha kell valami, inkább nem válogatsz, hanem kérsz.

A Lónyai Antikvárium, ami 2001 óta működik, kétségkívül a legutóbbi halmazba tartozik, azon belül is a leghardcore-abb versenyző a piacon.

Az utcán, a járdára is pakolnak néha könyveket, a bejárati ajtó pont olyan, mint Éder mesteré a Pumukliban, és noha néha bekukkantottam, de eddig mindig visszahőköltem attól, amit odabent láttam.

Olyan a hely, mint egy hatalmas Jenga torony, csak könyvekkel, a leomlás előtti pillanatban. Tudjátok, vannak azok a videók, amikor egy targoncás véletlenül neküti picit a járművet az egyik Salgó polcnak, és az egész raktárépület összeomlik, mint egy kártyavár, az ott dolgozókra konzervek, síruhák, bakancsok és tükörreflexes fényképezőgépek tonnáit zúdítva.

Ettől féltem én is itt. Hogy nekiütődik a táskám az egyik ABC-rendben lévő toronynak, és az egész bolt, a maga törékeny rendjével vagy mijével, összeomlik, és én soha nem tudom majd visszatenni a leborított könyvet a helyére, mert nem lesz hová.

Most viszont, végre, bejutottam.

Egy kétnyelvű könyvet kerestem, én online kutatásom közben a Lónyai Antikvárium weboldalára jutottam el. Nagyon ügyesek: felvitték a náluk kapható könyveket egy fényképes adatbázisba, így a weben könnyen rá lehet bukkanni olyan könyvekre, amiket máshol nem lehet egyelőre megrendelni. Írtam nekik, felhozatták a raktárból (képzeljétek, milyen lehet a raktár, ha a fenti a bolt), majd levélben szóltak, hogy mehetek.

Árban nem egyeztettünk, így meglepetésemre a vékonyka kétnyelvű, egyébként jó minőségben lévő könyv 7500 forintot kóstált. Ezt aztán lealkudtam 4500-ra, de még így is sokalltam. Persze lehet, hogy ekkora ritkaságba futottam bele végül, nem tudom.

Az eladó hölgy, miután ezt leegyeztettük, egy balerinát megszégyenítő mozdulattal hajolt át egy mintegy ezerötszáz könyvből álló kupacon, hogy egy másik könyvkupacra helyezett pénztárgépen beüsse a tételt, majd ebben a féllábon álló, kimerevített állapotában le is tépje a blokkot. Az egyensúlya visszatérése után a blokkot a könyvbe csúsztatta, és minden jót kívánt.

Én pedig kifelé pont olyan idegesen mentem ki, mint ahogy befelé jöttem. Vigyáztam minden mozdulatra. De, olyan óvatosan, mintha egy magas sziklafalon lennék, előkotortam a zsebemből a telefont, és szinte oda sem nézve befotóztam a fenti galériába is. Merthogy galéria is van, a képen látható egy lépcső is, meg minden.

Lónyai Antikvárium
Cím: 1093 Budapest, Lónyay utca 9 

Azért ez a Váci utca tud csodálatos dolgokat produkálni.

A legújabb vegán helyet látogattam meg, a Vegán Király nevűt, ami történetesen a Váci utcában nyílt, félúton a Ferenciek tere és a Fővám tér között. Nem a legdicsőbb éttermek és egyebek lelőhelye, de gondoltam, valamikor ennek a résznek is ki kell tisztulni.

Mire gondolok a tisztulással? Amit az eddig megismert vegán helyekben szinte minden esetben közös volt, az a nagyfokú tudatosság, elhivatottság, egy belső értékrenddel megegyező önazonosság. Értsd: vegánok nyitják, és csak vegán ételekkel foglalkoznak (a Vegan Love-ról mondjuk tudni lehet, hogy marhahúsos hamburgerezőként is üzemel Magic Burger néven, még óbudai büfékocsi korukból kóstoltuk őket).

Eddig nem találkoztam olyannal, hogy 1.0-ás vállalkozók vágnának bele a vegán vonalba. 1.0-ás vállalkozóknak hívom azokat, akik elsősorban elvárt profit alapján választanak tevékenységet, terméket és minőséget, 2.0-ásnak hívom azokat, akik először dolgozzák ki az álmukat, és utána valósítják meg ennek profitábilis manifesztációját.

Eddignem találkoztam. De most pont egy ilyenféle helybe futottam bele.

A Váci utcai Vegán király messziről hirdeti, hogy vegán kürtőskalács és vegán gyros kapható itt, mindez persze főleg angol nyelven. Rögtön a bejárat mellett tényleg ott csillognak a “chimney cake”-ek, beleharapva az egyikbe megállapítom, hogy ez semmiben nem különbözik a rendes kürtőskalácstól. “Mi van benne a tej/vaj/tojás helyett?” - kérdezem. “Semmi, ki kell hagyni őket belőle” - hangzik a harsány, nevetős válasz.

A kiszolgálás, a kommunikáció ilyen: harsány, de alapvetően kedves. Nem mentes a Váci utcába abszolút passzoló, a 90-es éveken csiszolódott, kissé távolságtartó profizmustól, itt a pincér pincér módon viselkedik, és pincérhumort tol, a pult mögül nagy hangon esküsznek, hogy ők is vegán gyrost esznek. “Pedig nem is vagyunk vegánok, de ez annyira jó” - teszik hozzá. Megint, nevetés.

Az a benyomásom, hogy itt azért készítenek vegán gyrost, mert erre van igény. Egyszerű piaci kereslet-kínálat relációja áll fenn, és nem kizárt, hogy ha a turisták jobban vásárolnának dísztárcsákat ezen a szép helyen, akkor dísztárcsát adnának el, mindenféle nett hímzéssel.

Na de térjünk rá a lényegre: a vegán gyros jófajta. Oké, a szejtánhús olyan, amilyen mindenhol: gumiszerűen viselkedik, de azért a fogak hatására szétesik, és igazából a fűszerezéssel állítják be, hogy hússzerű legyen. Viszont a szósszal, a krumplival és a salátával együtt egészen rendben van az összkép. A kürtőskalács pedig tényleg olyan, mint bárhol. Ha ebben tényleg nem volt semmi, és tényleg semmi helyettesítőt nem tartalmaz, akkor itt valami csodát hoztak létre.

A vegán vonat pedig elért a következő fázisba. Az elején a piaci résztvevők meggyőződésből főztek rosszul, aztán meggyőződésből néhányan jól, most pedig jönnek a nem meggyőződéses versenyzők, akik viszont hozzák magukkal a hagyományos értelemben vett beidegződéseket is.

Vegán Király
Cím: 1056 Budapest, Váci utca 61.

A Czakó kert továbbra is egy baromi izgalmas szpot: a Hegyalja út őrült forgalmától mindössze 5-6 méterre (!) a nyugalom szigetét jelenti, egy bisztrót, cukrászdát, lugassal benőtt udvart. Egy régi vincellérház, ami nagyjából ugyanígy nézhetett ki fénykorában, és egy pillanatra visszaidézi, mit vesztett a város a Tabán lerombolásával. És mostantól kenyereket, péksütiket is kapunk itt (korábban is volt szombatonként, de most már állandó a kínálat).

Gyorsan elautóztam ide: kevesek mondhatják el magukról, hogy a Czakó kert szomszédságában élnek. Szerencsére parkoló mindig akad a bejárattal szemben, a sportpálya mellett.

Odabent, az udvaron - ami már bőven hozza a tavaszi hangulatot, miközben odakint még legfeljebb az időjárás - bőven van mindenre hely, így fel sem tűnik középen a pavilon: itt kapható mindenféle kenyér, croissant, csiga. Az ilyen, saját készítésű, de nagy igénnyel hozzálátott kenyérféléket pedig mindig gyorsan kipróbálom, mert sajnos továbbra sem vagyunk ellátva kovászos kenyérből a kellő mennyiséggel a városban.

A pékáruk szépek. Kétféle bagettet készítenek, a fehér kenyeren kívül még van 100%-os rozskenyér (búzamentesek most ujjongnak), és kétféle ízesített kenyeret is láttam.

Én egy fehér parasztkenyeret kértem, 60 dekásat, és kipróbáltam a mustáros csigát is. Gondoltam, megnézem, mit töltenek bele a 780 forintos árhoz viszonyítva. Kértem még egy pisztáciás croissant-t is.

A kenyér héja a kés alatt úgy recseg, mint a Titanic alatt a jég. Zajlik, röppen, fröccsen, csodálatos. A tészta íze és állaga könnyed, semleges, nem a kovászos nemzedék ízlésének való teljesen. Mindenesetre jó irány, tökéletesíteni kell. Ehhez képest viszont a 780-as árat túlzónak érzem, de a lokációhoz teljesen illik. A mandulás croissantban a töltelék túlzó, én egy háttérben ellavírozó mandulára számítottam, ehelyett aromatankot kaptam, sok cukorral. Egyébként nem bírtam abbahagyni, ennek ellenére, egyértelműen addikcióra hajtanak.

A mustáros-sajtos csiga már kifinomultabb versenyző, találtak egy épp olyan mennyiségű és minőségű cheddart és dijoni mustárt, amivel egy nagyon kellemes sós csigát hoztak össze.

A pékség hétköznap reggel 7:30-tól, hétvégén 8 órától van nyitva.

Czakó Kert
Cím: 1016 Budapest, Czakó utca 15.