English

Egy nap a városban

Végre bejutottam a város legprogresszívebb antikváriumába

szucsadam 2019 március 28.

Az antikváriumok egy része pedáns módon kezeli a könyveket. A vevők felé teli, de nem összenyomorgatott polcokat, a raktérben pedig ki tudja miféle rettenetes könyvkupacokat rendeznek össze. Valakik ezt odáig maximalizálják, hogy az ember válla azért beleakad néha a polcokba, olyan kevés hely maradt a humanoidoknak, ahogy ezen a helyen láttam. A legkisebb versenyzők - és ilyenekből a Múzeum körúton is akad - bezsúfolnak minden könyvet a vevőtérbe, így kicsit kaotikus állapotokat kialakítva. Ha kell valami, inkább nem válogatsz, hanem kérsz.

A Lónyai Antikvárium, ami 2001 óta működik, kétségkívül a legutóbbi halmazba tartozik, azon belül is a leghardcore-abb versenyző a piacon.

Az utcán, a járdára is pakolnak néha könyveket, a bejárati ajtó pont olyan, mint Éder mesteré a Pumukliban, és noha néha bekukkantottam, de eddig mindig visszahőköltem attól, amit odabent láttam.

Olyan a hely, mint egy hatalmas Jenga torony, csak könyvekkel, a leomlás előtti pillanatban. Tudjátok, vannak azok a videók, amikor egy targoncás véletlenül neküti picit a járművet az egyik Salgó polcnak, és az egész raktárépület összeomlik, mint egy kártyavár, az ott dolgozókra konzervek, síruhák, bakancsok és tükörreflexes fényképezőgépek tonnáit zúdítva.

Ettől féltem én is itt. Hogy nekiütődik a táskám az egyik ABC-rendben lévő toronynak, és az egész bolt, a maga törékeny rendjével vagy mijével, összeomlik, és én soha nem tudom majd visszatenni a leborított könyvet a helyére, mert nem lesz hová.

Most viszont, végre, bejutottam.

Egy kétnyelvű könyvet kerestem, én online kutatásom közben a Lónyai Antikvárium weboldalára jutottam el. Nagyon ügyesek: felvitték a náluk kapható könyveket egy fényképes adatbázisba, így a weben könnyen rá lehet bukkanni olyan könyvekre, amiket máshol nem lehet egyelőre megrendelni. Írtam nekik, felhozatták a raktárból (képzeljétek, milyen lehet a raktár, ha a fenti a bolt), majd levélben szóltak, hogy mehetek.

Árban nem egyeztettünk, így meglepetésemre a vékonyka kétnyelvű, egyébként jó minőségben lévő könyv 7500 forintot kóstált. Ezt aztán lealkudtam 4500-ra, de még így is sokalltam. Persze lehet, hogy ekkora ritkaságba futottam bele végül, nem tudom.

Az eladó hölgy, miután ezt leegyeztettük, egy balerinát megszégyenítő mozdulattal hajolt át egy mintegy ezerötszáz könyvből álló kupacon, hogy egy másik könyvkupacra helyezett pénztárgépen beüsse a tételt, majd ebben a féllábon álló, kimerevített állapotában le is tépje a blokkot. Az egyensúlya visszatérése után a blokkot a könyvbe csúsztatta, és minden jót kívánt.

img_1184_1.JPG

Én pedig kifelé pont olyan idegesen mentem ki, mint ahogy befelé jöttem. Vigyáztam minden mozdulatra. De, olyan óvatosan, mintha egy magas sziklafalon lennék, előkotortam a zsebemből a telefont, és szinte oda sem nézve befotóztam a fenti galériába is. Merthogy galéria is van, a képen látható egy lépcső is, meg minden.

img_1176.jpg

Lónyai Antikvárium
Cím: 1093 Budapest, Lónyay utca 9 

süti beállítások módosítása