Amióta szabadúszó vagyok, néha hiányzik, hogy nincsenek klasszikus értelemben vett kollégáim. Akikkel együtt sírunk-nevetünk-szívunk-ünneplünk. Cserébe arany életem van: a kedvenc helyeimet mutogathatom lelkes és érdeklődő külföldieknek, de ha olyan kedvem van, akkor elbiciklizem délelőtt 11-kor fagyit reggelizni vagy akár egész nap otthon kirakózom. Igazából imádom a munkám.

Így hát külön élvezet, hogy a Facebookon vannak szakmai (zárt) csoportok. A kedvencem egy „kerekasztal” nevű szűkebb csoportosulás, itt csak kb. 800 tag van, akik tényleg aktív idegenvezetők. Itt nem cicás képeket posztolgatunk és nem is Coelho idézeteket, hanem fontos és praktikus infót, mi-mikor-miért lesz lezárva, felújítva, cikkek  a városról, szakmai továbbképzések, munkalehetőségek. De aki elakad, az is ebben a csoportban teszi fel gyorsan a kérdését, például „Hová vigyem vacsorázni az 50 fős csoportom, akik most találták ki, hogy ma este az XY hoteltől öt perc gyalogos távolságban szeretnének enni.”

De nem csak a munkáról van szó: mint ahogy egy klasszikus irodában, itt is vannak poénkodások, beszólogatások és kihívások is. Íratlan szabályok, tradíciók.

Az egyik ilyen íratlan szabály a Budai Várhoz kötődik. Ez az a hely, ahol a klasszikus buszos városnézésnél a csoportoknak szokás adni szabadidőt shoppingolásra, fényképezésre, stb., és ilyenkor szoktak az idvezek elbújni egy turiszt-mentes helyre, kifújni magunkat, szervezni a túra folytatását, enni valamit. És igen: ezek azok a helyek, ahová pont a fentiek miatt nem feltétlen visszük a turistáinkat. Mert kellenek azok a helyek, amik a MIEINK. Budapestieké. Hogy továbbra is tudjuk szeretni. Például nem viszünk 40 fős csoportot a Károlyi-kertbe, vagy a Lukácsba külföldit pancsolni, inkább a Szecskába és a Gellértbe. És minél erősebb a turizmus Budapesten, annál inkább van szükségünk ezekre a „védett” helyekre.

Na de vissza az eredeti topikhoz. Az egyik kedvenc idegenvezetős kihívásom, amit a fenti csoportban szokás posztolni, a Tóth Árpád sétányon van.

Merthogy a Tóth Árpád sétányon egy sor japán cseresznyefa is található, ami ilyenkor a legszebb.

Marha egyszerű a kihívás: odamegyünk, amikor virágzik, lefényképezzük magunkat, de legalábbis a fákat, és kiposztoljuk. A múlt héten láttam meg az első ilyen posztot, de akkor épp nagyon ünnepeltem, utána pedig dolgoztam, és amúgy is vacak egy idő volt. Így hát tegnap gyorsan felszaladtam a Várba az egyik romantikus lépcsősoron, hogy nehogy úgy járjak, mint tavaly: akkor pont elvirágzott minden, nekem már csak a rózsaszín virágszőnyeg látványa maradt.

Szépen kivártam a délutánt, amikor már a turisták hadát felváltja a kerületi lakók megnyugtató látványa, és készülődik a Nap is lemenni. Kutyát sétáltatók, oviból hazajövők, műanyag kismotorok, nagymamák és a padokon ücsörgők közé érve elfelejted a világ baját, kisimul a lelked és csak bárgyú mosollyal próbálsz betelni a látvánnyal.

De nem kell ehhez idegenvezetőnek lenni, hogy gyorsan újratervezzétek a mai napotokat és felszaladjatok ti is a Vár legszebb sétányára. Télen-nyáron-tavasszal-ősszel varázslatos, nem véletlenül szeretnék itt lakni már vagy 20 éve, de ilyenkor tátva marad a szája mindenkinek. De tényleg ne várjatok sokat, mert lehet, hogy holnapra már hűlt helye lesz a virágoknak.

És ha már hűvösebb van, hazafelé üljetek be egy fincsi krémesre a Ruszwurmba, ami Ádám szerint is a város legjobbja.

Ági az Egy nap a városban csapatépítő városnézések állandó túravezetője. Ha szeretnéd, hogy mi szervezzük meg a céges csapatodnak a félnapos kikapcsolódásotokat, keress minket bátran, a legizgalmasabb helyszíneket, szuper feladatokat és a legjobb idegenvezetőt kapod magad mellé.

Van egy aluljáró Budapesten, ami annyira sötét, egyben annyira elhagyatott éjszakánként, hogy nehéz nem az Irréversible című film örökre belénk égő borzalmas jelenetét odagondolni.

Ez az Irréversible című film, az ott Monica Bellucci:

Ez meg a szóban forgó aluljáró:

Na jó, valójában sokkal rosszabbul néz ki, mint amit valaki Párizsba el tudott képzelni.

Ez az aluljáró a Mexikói úti kisföldalatti-végállomásnál megy át a vasúti sínek alatt, hogy aztán felbukkanjon az autós felüljáró alatti dzsumbujban. Innen még egy aluljáró kell, hogy a Városligethez érjünk.

Nemrég este arra jártam, és megmondom őszintén, nem éppen nyuszikra és brummogó macikra számítottam, amikor beléptem. Aztán tessék.

Kicsit olyan félkésznek tűnik, de imádom így is. Gondoltam, hogy megkeresem az illetékeseket, de gondoltam nem szeretnék a következő egy hétre elveszni a zuglói önkormányzat - Magyar Államvasutak - Városliget Zrt. háromszögben, a “Vajon ki az illetékes?” című, Monopoly hosszúságú telefonos társasjáték során kizsigerelni az idegeimet, hogy aztán azt mondják, civil kezdeményezés, és feljelentést tettek az ügyben. Jobb ez így, hogy nem tudom, csak tetszik.

El a kezekkel a mackóktól!

Frisstés: Mint többen jeleztétek, és az illetékes is megerősítette, a Nyúlgyáros Anikó festette, és festi jelenleg is az aluljárót. Szóval a fenti munka a félkész állapotot mutatják, jelenleg is tart a munka, a MÁV megbízásából, a Színezd újra pályázat keretében.

Steiner Kristóf a magyar vegán közösség egyik oszlopos tagja. Az egykori zenetévés műsorvezető vegán lett, Izrael és Magyarország között ingázik sokat, és Titkos Vegán Traccsparti néven üzemeltetett Facebookos csoportot. Ezt nemrég átkeresztelte Trollok & Vegánok Tanácsára, ezzel utalva nyilván a fórumon posztoló trollokra is, akik szeretik borzolni a vegán kedélyeket, “na és azt vajon le szabad-e nyelni” típusú posztokkal. Kitalálhatjátok, mit.

Az átkeresztelést indokolta is, publikus oldalán ezzel egyidőben megtagadta a továbbiakban önmagára nézve a vegán jelző használatát:

Ezzel egyidőben a cosportban is kiírta a fenti rövidített változatát, valamint önvizsgálatra szólította fel azokat a vegánokat, akik szétbarmolták a közösséget:

Addig érlelgessétek magatokban - mi a jobb, “vegánnak” lenni és embereket egymás ellen hangolni, gyülöletposztoknak helyet adni, vádaskodni, vagy egyszerüen csak az élet minden területén törekedni az ártó szándéktól mentes életre, definiciok nélkül. Én mától nem használom magamra a vegán kifejezést - bár az életmódomon, diétámon nem változtatok.

Vagyis mostantól Steiner Kristóf hivatalosan - nem vegán.

Itt a blogon sokat foglalkoztam a vegán kérdéssel. Kiemeltem, hogy amíg a vegán társadalom aktív tagjainak egy része teljesen komolyan azt gondolja, hogy bűntudatkeltéssel lehet pozitív kampányt folytatni, addig a vegán-ügy, az állatok megmentése lehetetlen. A negatív kampány kontraproduktív.

A vegánság azért terjed, mert divatos, menő kirakni instára, és akik az agresszív kampány hatására lesznek tagjai ennek a leginkább klubra vagy szektára hasonlító csoportnak, azok ugyanezt az agressziót viszik tovább a nem-vegánokkal kapcsolatban. Több vegán lesz? Igen. Kevesebb állatot dolgoznak majd fel? Nem, vagy legfeljebb minimálisan. Ugyanis a kilépőkből is sok van, de a húsevők, akik ennek ellenére szeretnének tenni valamit, nincsenek megszólítva.

Nem véletlenül hívom klubnak vagy szektának, az alábbi jelenségek miatt:

• a csoport szereti önmagával megvitatni a saját maga által felvetett kérdéseket, a fenti FB-csoportban a racionális érveket felhozó húsevőket sokszor trollozzák le, és kérik, hogy zárják ki őket onnan
• egymás között megfigyelhető a rivalizálás, ki a jobb vegán. Az a jó, aki az étrendjének drasztikus megváltoztatásán TÚL is sokat tesz, hiszen egy turbóvegán már a növényi táplálékokat is rangsorolja, vegán orvoshoz, kozmetikushoz jár, és általában egész élete arról szól, hogy vegán.
• Akik tagok lesznek, gyökeresen megváltoztatják az életüket, de a világlátásukat is. Amikor csalódnak, esetleg kilépnek, ilyenkor az életmódjuk is visszaváltozik.
• A csoport sokszor önellentmondásba keveredik, hiszen egy olyan világot hirdetnek, ami egymás életének tiszteletére, elfogadására épül, miközben közülök egyre többen egyre inkább kirekesztőek. A tagfelvételhez (ahhoz, hogy vegán légy) egy szélsőséges változtatásokat követelő “belépőt” kell felmutatni, és katekizmusuk szerint aki nem vegán, az gyilkos. Még Kristóf csoportjának előző neve, a “titkos vegán traccsparti” is kifejezi, hogy itt egy külvilágtól elzárt, belterjes önsimogatás zajlik, annak ellenére, hogy a csoportba számos húsevő is csatlakozott idővel. Ezért is jelent meg a csoport nevében most meg a troll szó (mondjuk oda, ahol egy tag felháborodik, ha a vegán orvosnak sok gyereke van - hiszen akkor nem környezetvédő, mert sokasítja az embert -, oda nem is kellenek hagyományos értelemben vett trollok).

Tegyük gyorsan helyre a dolgot: nem minden vegán szeretne szektatag lenni (bár aki online önsimogatóhoz fordul, nyilván inkább igen, mint nem). Ahogy sehol, itt sem lehet a kategória alapján minden egyes tagra általános jellemzést adni, attól függetlenül, hogy a csoportnak van egy dinamikája. Én azt tapasztaltam, hogy a csendes tagok általában tök normálisak. Mi több, sok vegánnal érzek nagy-nagy testvérséget, annak ellenére, hogy mindenevő vagyok.

Nemrég meghívtak például egy a Piqniq által szervezett rendezvényre, ahol étteremtulajdonosok számára próbáltak egy vitaestet összehozni arról, hogy akkor most hogyan is álljanak ehhez a vegán kérdéshez. Engem is meghívtak az egyik kerekasztal-beszélgetésre, az asztalnál Bede Anna blogger és szakácskönyv-szerző, Főzelékes Feri, Antalóczy György, az egyik legjobb budapest vegán hely, a Flow tulajdonosa volt, meg én. Gyuri pedig vegán, de meglepett, mennyire egyezik a véleményünk a vegán közösségnek ezen elemeiről. Azok a vegánok, akik pozitív aktivisták, tehát mondjuk éttermet visznek, inkább kerülik a szélsőséges gondolatokat.

Itt elmondtam, hogy a magyar vegán helyzet borzaztó állapotban van. A boltokban elveszel, ha vegán cuccokat akarsz venni - hacsak nem veszel a túlárazott, szűk vegán matricás kínálatból -, a vegán receptek valamiért méregdrága és ritka összetevőkből állnak, amiket itthon nehéz beszerezni (a feleségemnek maga kellett összehozni egy egyszerű vegán szakácskönyvet, nem volt segítsége, csak a rengeteg elcseszett online recept), és a vegán közösség egyre inkább elszáll a Holdra, ahová senki nem akarja őket követni, lassan az új vegánok sem.

A Matrjoskában például sokáig volt méz néhány ételben, nem sokban (akik nem tudják, a méz hivatalosan nem vegán). Egyrészt azért használták, mert ezt a séf, akinek a családjában volt méhészet, nem tartotta állatkínzásnak, másrészt azért, mert a cukornál jobb alternatívának tűnt. Kaptak is érte, persze nem az elég terebélyesre nőtt húsevő közönségtől. Mint megtudtam, egy alkalommal kimondottan agresszív támadást kaptak ezért, a mitképzelsz-hogyvegánnakhívod-eztahelyet vonalon, úgyhogy részben emiatt felhagytak a méz használatával.

Nem lepődnék meg, ha kiderülne: azokat a vegánokat, akik ezt a megosztó erőt hozták be a csoportba, mind vegán aktivisták szippantottak be. De az mindenesetre gyanús, hogy a bennük lévő indulatokat valami kiváltja, és ezt az indulatot a nyugodt, lassan, divatmentesen, önszántukból lett vegánok nem annyira osztják, sőt. Ugyanúgy ki vannak rajta akadva, mint én.

És akkor csodálkozunk, ha kitérnek?

A hatás azonban, amit a vegánok el tudnának érni, nagyon fontos. Nagyon fontos, hogy kevesebb húst együnk, sokkal kevesebbet, mert a bolygót így tudjuk tehermentesíteni. A blogon is írtunk már finom növényi ételekről, tehetséges budapesti vegán szakácsokról, akik segítenek nekünk, hogy egyre több étkezésünket cseréljük le növényire. Ha minden tizedik ember feleannyi húst enne, mérthetetlenül többet tennék ezért az ügyért, sőt sokkal több állat menekülne meg, sokkal több potenciális termőterület szabadulna fel - hogy a vegánok szempontjából is nézzük az ügyet -, mint a vegán aktivisták összes erőfeszítésével együtt.

Mint minden vallás, végül ez is elkezdett saját kiindulási állításai ellentéteit kitermelni. Ez a közös az egyházakban: végül olyan tanításokat fogalmaznak meg, amik az eredeti tanításokkal szembemennek. Miközben abból indult ki az egész veganizmus, hogy minél inkább ártás-mentes módon éljenek az emberek, mintha ez nem vonatkozna az emberekkel való kapcsolatra. Így forgatjuk ki az eszméket: az ember a nagy és szent átalakulása során képes sírni a véletlenül eltaposott bogarakért, miközben a “gyilkosok” iránti gyűlöletében az embereket már nem sajnálja annyira sem, mint a bélbaktériumait. Versenyt csinál a nem-ártásból, annak ellenére, hogy puszta léte létrehoz és elpusztít élőlényeket, ezáltal egy higgadt, nyugodt, derűs élet helyett egy újabb kompetitív, hajszolós, acsarkodós világot csinál magának, a régi kompetitív, hajszolós, acsarkodós mellé.

Nekem ezt mondja Steiner Kristóf fenti bekezdése. Akik meg szeretnének divatmentesen segíteni, egyenek egyszerűen egyre kevesebb és kevesebb húst. A legtöbb étel ugyanolyan jó, ha kevesebb húst teszünk bele, és már iszonyú jó vegán kajákat lehet kapni, baromi finom zab- és mandulalevekkel önthetjük fel a kávénkat. Ha mindenáron szeretnénk csatlakozni valamihez, lehet az olyan csoportokhoz, mint Jane Goodall #IEATMEATLESS kampánya, amivel mindenki maga tűzheti ki a "kevesebb hús" céljait, vagy lehet aktivista. De anélkül, hogy titkos traccspartikon bizonygatná, hogy mennyire jó ember, és a többiek mennyire nem azok.

Akik csak a kőszínházakat figyelik, nem is veszik észre, hogy a városban található színházak száma egyébként mozgásban van. Én legalábbis meglepődtem, hogy színház létrejöhet mondjuk a Váci utcában úgy, hogy hogy három ember összefog, összedobja a pénzét, meg hitelt vesz fel, aztán vésővel és spaklival a kezükben megépíti az egészet.

Pedig épp ez történt a FÉM esetében.

Cziczó Attila majdnem 20 évig diákszínházat vitt, Horváth Máté, a másik színházcsináló tulajdonképpen a diákja volt, majd Jendrics Anikó, Attila kosárlabdaedzőjének ötlete nyomán elindították ketten a Fészek Színházat 2010-ben, az Orczy úton. Aztán gondoltak egyet, és minden vagyonukat, amit kábé ötvenévesen (Attila és Anikó) tudtak magukénak, feláldozták a célnak: a Váci utcai FÉM-nek.

Szerencséjük volt, hogy volt egy régi szenespince, amit a ház nem akart kiadni kocsmának, étteremnek, így viszonylag olcsón bérlik. Mivel arra nem volt pénzük, hogy az egyébként barátinak mondható 90 milliót kifizessék a generálkivitelezésre, maguk láttak neki néhány szakipari munka kivételével, a teljes kiépítésnek. Véstek, betonoztak, falakat építettek, villanyt szereltek, nézőteret és színpadot ácsoltak. A nézőtéri székeket a gödöllői művelődési központból hozták el, és építették be. A végére lett egy technikailag baromi jó színház, tekintve hogy a csapatból ketten is eléggé konyítottak a technikához.

Itt jártam a Színházi Világnapon, amikor a Fém című előadás volt műsoron. A pincében egy elég tágas kávézó is van saját színpaddal, egy elég menő öltöző és egy színházi tér, lépcsőzetes nézőtérrel - saját kézzel ácsolt persze -, meg egy izgalmas, két tartóoszloppal megspékelt színpad:

A saját darabokat a tulajdonos Cziczó Attila írja és rendezi, időnként szerepel is. A többi szükséges munkakört, a súgó, rendezőasszisztens, díszlet- és jelmeztervező, öltöztető, kellékes, díszletépítő, takarító, fény- és hangtechnikus, színpadmester, marketinges, jegyszedő, pénztáros, ügyelő, ruhatáros, informatikus munkaköröket megoldják maguk, vagy családon belül, esetleg önkéntesekkel.

Elég vicces, amikor író-rendezőként díszletet építek Mátéval, előadás előtt jegyeket árulok, majd egy kisebb, költségtakarékos szerepben játszom a színpadon, közben a színfalak mögött négykézláb kellékezek, előadás után pedig beszélgetek az érdeklődő nézőkkel.

- mondta egyszer Attila.

Persze befogad a színház vendégelőadásokat is, sőt, koncerteket, kiállításokat, pódiumesteket is rendeznek. A kávézóban például egy iráni hagyományok szerint terített asztalt is találunk, rajta a meghatározott ételekkel - ezt egy iráni vendégtársulat kedvéért építették:

Mivel nem számoltak a tervezésnél a TAO megvonásával, valamint az elektromos művek bekötésének késlekedése is hónapokra elhúzta a nyitást, jelenleg nehéz helyzetbe kerültek. Ha tudjátok, támogassátok őket azzal, hogy megnézitek a darabokat, sőt most egy közösségi finanszírozási projektet is elkezdtek, amiből egy ZABA nevű előadást hoznának létre, kezdő, de lelkes színészekkel.

Ez tehát egy igaz “csináld magad” színház, egy szerethető, bensőséges, családias projekt. Minden színházak őse, hiszen az első épp ilyen lehetett. Támogatás nélkül, a közönség fenntartásában, felépítve ott, ahol lehetőség adódott. Jelen esetben egyébként Budapest szívében.

A színház finanszírozás és munkaszervezési kihívásairól egy másik posztot is írtam nemrég az Öt Érzék blogra.

FÉM Arts & Cafe
Cím: 1056 Budapest, Váci utca 40. 

Van egy utca Pesten, ami minden szempontból kilóg a környezetéből. Aki ide téved, úgy érzi, mintha valami minimennyországba érkezett volna. És minél többet marad ott, minél többet ismerkedik az utca történetével és az emberekkel, annál biztosabb lesz benne, hogy ez valami földönkívüli hely.

Ez a Barát utca.

Kezdjük ott, hogy ez egy viszonylag fiatal utca, csak 1935-ben döntöttek a megnyitásáról: a területtulajdonos Poliklinikai Egyesület hosszas fejvakarás után végül felmondott az itt földszintes házakat bérlőknek, és egy új út nyitásával újraparcellázta a területet. Az új út középen vágta ketté a szóban forgó városrészt, ez lett a Névtelen utca, majd később Barát utca.

Az utcában a járdát és az úttestet növénysziget választja el egymástól, az azóta hatalmasra nőtt fák lomja az úttest felett összeér. Ez is eléggé furcsán, de üdítően hat az Erzsébetváros növényvilágáról épp nem híres szeletében.

És egyedi az utca építészetében is: az eklektikus, 19. századi környezetben egy modern késő-Bauhaus utcácska ez, szigorúan háromszintes épületekkel. Egységes stílusban és méretben: Budapesten két ilyen utca van csak, ahol 100% Bauhaus építészet van jelen (bár észrevehetünk historizáló elemeket is a homlokzaton, ez a szakértők szerint itt még belefér).

Amit még észrevesz az, aki ebben az utcában szeretne valamit megvalósítani: az egész utca egyetlen, összetartó és barátságos közösség. Ha valakit felkeresel, hogy XY adta meg a számát, tudna-e segíteni - TUD. Kedvesen, segítőkészen. Erről számolt be nekem a Budapest100 szervezője és az itt Freyja croissant-ozót nyitó Gergő is: állítólag hihetetlenül szerethető az egész, 100 méternél alig hosszabb fasor. Ezt igazolja a falon egy emléktábla: itt éveken keresztül utcabálokat szerveztek, és a falitáblára felvitték mindenki nevét, aki hozzájárult ehhez. Akár egy tepsi aranygaluskával, akár ingyenes vérnyomásméréssel vagy egyéb szervezéssel.

Az utca elnevezését homály fedi, több teória is lehetséges. Eleinte gúny tárgya volt, mert a névadás előtt botrányt okozott egy itteni madame működése, aki a lakásán hozott össze villámrandikat fiatal férfiak és nők között, ezért a “barát”, “barátkozás” szó előhívta az újságírók szarkazmusát. Török András szerint az a pletyka is járta, hogy gazdag gyártulajdonosok itt vettek kis lakásokat a barátnőiknek. Felmerült Barát Béla neve is, mint névadó, aki építészként vett részt az utca kialakításában.

A 20. század második felében már nyilvánvaló volt az utca ékszerdoboz-jellege: játszó-utcává avatták. Ez azt jelentette, hogy tilos volt az áthaladó forgalom, az autók legfeljebb 5 km/h-val haladhattak, és bármilyen balesetért, ami az autósforgalommal összefüggésben történik, automatikusan az autóst teszik felelőssé. A játszó-utcát Barát István rendőrőrnagy adta át.

Nem sokkal később jöttek a panaszok: állítólag vagy százötven gyerek játszott az utcán, rúgták a labdát telibe, törtek az ablakok. A kicsik panaszkodtak a nagyfiúkra, hogy terrorizálják őket. Ésatöbbi.

Egy szomszédos ingatlanberuházás elleni küzdelem eredményeként, 2007-ben megalakult a Barát utca és Környéke Egyesület (BÉKE). Ezután lett szokás, hogy utcabálokat szervezzenek itt, amiről fent már írtam. Ezenkívül az utcának szoros a kapcsolata a cirkuszvilággal is: egy időben a jelmezkölcsönzők utcájaként volt híres, és a mai napig működik itt ruhakellékes, valamint egy bohóccipőket is készítő cipész. Itt lakott Gobbi Hilda és Tímár József is.

Egyébként jövő héten viszünk errefelé - meg még vagy hat helyre - egy csapatépítő városnézést. Ha valakinek van kedve egy hasonló tavaszi céges rendezvényhez, szóljon a HR-esének, hogy keressen minket.

Ha megjött a kedved ahhoz, hogy megnézd az utcát, bemenj a hangulatos belső udvarokba, részt vegyél az itt megrendezett ingyenes rendezvényeken, és még többet megtudj az utca történelméről, most épp kapóra jön a Budapest100. Idén a 100 éves házak fesztiváljának témája a Bauhaus, így ez az utca az egyik fő helyszín lesz május elején. Nagyon figyeljétek a weboldalt, mert hamarosan megjelennek a feliratkozási lehetőségek, ha ez megtörténik, gyorsan iratkozzatok fel az eseményekre itt.