Sok izgalmas projektbe vágtunk bele 2015-ben Ádámmal, megújult mindkét oldalunk dizájnja, indítottunk egy utazós videósorozatot és egy lakberendező szolgáltatást itt az Egy nap a városban blogon, és írtunk egy könyvet, a legbüszkébben mégis a Város Hősére vagyunk, amit jó kilenc hónapon keresztül készítettünk nektek elő és ami már szeptember óta fogadja a hősöket: azóta már sok százan csatlakoztatok a mozgalomhoz, amiben segítetek felszámolni a gyermekéhezést, a befizetett összegért cserébe meg kedvezménnyel fogyaszthattok félszáz budapesti étteremben: akkora kedvezménnyel, hogy a befizetésetek hó végére simán vissza is jöhet.

Segítetek egy gyermeknek, jobbá teszitek a világot és közben mégsem kell komoly terhet vállalnotok.

Szóval sok százan csatlakoztak már a programhoz és meg is kezdődött az élelmiszerek kiszállítása a gyermekekhez. Ők voltak az elsők, akik megkapták az ételcsomagot, akiknek már nem kellett éhezniük idén karácsonykor:

Közben elindult a projekt cégeknek is a cafeteriarendszeren belül (hála Viviennek), így 2016-tól még sokkal kevesebb gyereknek kell éheznie, köszönhetően nektek.

És beszállt a projekt mögé a Greenbag is, az újra felhasznált papírból ingyenes bevásárlózacskókat készítő cég rárakta a Város hősét a legújabb zacskójára:

És várható még további rengeteg újítás 2016-ban: lesz honlap, jelentősen nő majd a támogatói helyek száma és még több gyermeknek tudunk majd segíteni, szóval érdemes már most Város Hősévé válni, hogy utólag elmondhasd: a legelső évtől kezdve ott vagy és teszed jobbá a világot, ami körülvesz.

Itt tudod elolvasni a részleteket és itt tudsz azonnal csatlakozni.

És köszönjük mindenkinek az egész éves olvasást, 2016-ban még több cikk, még több izgalom Budapest ütőerőről. 

BUÉK!

Ellátogattunk Lappföldre, hogy megkeressük az igazi Télapót, ahol aztán felültünk egy rénszarvasszánra és egy motoros hószánra is. És ettünk valamit, amit nem lett volna szabad!

És további videók a sorozatból, ha karácsony környékén már inkább azt terveznéd, hova utazol majd a nyáron:

Nehéz lenne összegezni az idei évet akár Budapest, akár a blog szempontjából. Utóbbi esetében beszélhetnénk a könyvünk megjelenéséről, a közös munkáról az Én Menő Lakásom fantasztikus csapatával, hogy Budapesten tényleg szép otthonok szülessenek, vagy a Város Hőseinek toborzásáról, a gyermekéhezés elleni küzdelmünkről. 

Hihetetlenül izgalmas év volt. És nemcsak nekünk, a városnak is.

A turisták Budapest iránti szerelme ugyanis idén tovább fokozódott. Egyike lett a főváros azoknak a titkos helyeknek, amiket a legnagyobb ínyencek keresnek, amit nem rágtak lábszárcsontig, és ahol újabb és újabb meglepetésekbe futhatsz bele. A Hungary és a Budapest szó külön, egymástól nagyon eltérő utat járt be, és a kettő közül az utóbbira lehetünk feltétlenül büszkék.

Azonban volt egy esemény májusban, ami már-már szürreális szintig fokozta a hízelgést. Olyan részei kezdtek ugyanis előtérbe kerülni Budapestnek, amiket mi inkább letakarnánk egy hatalmas ronggyal, ha külföldi vagy messziről jött ismerősünkkel vagyunk kénytelenek arra járni Budapesten, és kínosan hallgatunk inkább.

Hogy mi történt májusban? Ez:

Tibor, a mentőszolgálat sofőrje egy bravúros hat percben jutott át a város forgalmasabb csomópontjain, köszönhetően egyrészt a fantasztikus vezetési és kombinációs képességeinek, másrészt a budapesti autósok előzékenységének. A videó kikerült sok helyre itthon és külföldön - többek között a Redditre -, év végére pedig ezeknek köszönhetően elérheti a négymilliós nézettséget. De én most nem is erről írnék, hanem amiről olvasónk, Zoltán írt nekünk egy levelet: a kommentekről. amik születtek a videó alatt.

Egyrészt dicséretek érkeztek az autósok reakcióira, a sofőr teljesítményére, de néhányan a házakat figyelték, és a városképet kezdték összehasonlítani azokkal a helyekkel, ahol élnek. 

Volt az összehasonlításban Pozsony.

Németország.

Bármely skandináv város.

Ezek azért is különös összehasonlítások, mert a mentő ugye az M3 bevezetőn, a Hungária és Róbert Károly körúton és az Árpád-hídon haladt végig. Ha az embereknek ennyire tetszik ez a része a városnak, mit szólnak a többihez? Vagy másként: mindig a városok legszebb részeit teszik a kirakatba, pedig mindenhol ott éktelenkednek azok a részek, amik nélkül nem létezhet egy város, és amik nem a szépségről szólnak.

Zoltán észrevett még az orosz kommentek között is egy érdekességet (én nem találtam meg):

Az orosz kommentelők közül sok arra hívja fel a figyelmet, hogy a videó alapján, úgy tűnik, hogy az európai valóság elüt attól az orosz propagandától, ami Európát egyszerűen gayropának állítja be, és hogy vannak itt irigylésre méltó erények.

Na kérem. Ez volt az idei év egyik legjobb Budapest-imidzsfilme ezek alapján. Mi azt kívánjuk, hogy jövőre egyre kevesebben essenek bele a Váci utcai vendéglátós-csapdákba (tisztelet a kevés kivételnek), egyre több vállalkozó találjon ki kreatív utakat arra, hogy meglepje az ide érkező és itt élő embertömeget, és még jobban terjedjen a jó hírünk. Van még néhány kívánságom, de hosszú lenne felsorolni, úgyhogy megállok itt.

És éljenek a hétköznapi hősök, Tibor, a mentős, a város hősei és mindenki, aki tesz valami jót másokért. Nem csak karácsonykor.

Az utcai pizzaszeletelés műfaja nagyon mélyről indult Budapesten. A kétszáz forintos, íztelen, vastag szénhidrátbombával kezdődött, ami most is sok helyen kapható. Két éve azonban a műfaj hatalmas lökést kapott a La pizza di mamma sofia nevű hellyel, ami aztán elkezdett terjeszkedni, láncosodni, és Gianni javaslatára Pizza Me-re változtatta a nevét. És a Pizza Me-kben a mai napig egy kiszámíthatóan jó minőséget kapunk.

Tegnap viszont új szintre ért el a pizzaszelet-vásárlás. Megnyitott ugyanis a Madách térhez közeli Igen. Teljes nevén Igen Itália, ami az egyik legfejfájósabb szóvicc, amit valaha hallottam. Amikor Csabának elmondtam a nevét, tátott szájjal nézett rám fél percig, hogy biztosan jól érti-e, hogy ennek nevezi el valaki a kajás vállalkozását.

A válasz: igen! (Ez is szóvicc!)

Egyébként ha bementek az ajtón a pici kis térbe, és megismeritek az ötletgazdákat és tulajdonosokat, a budapesti éjszakai és kulturális életben mozgó Vida Verát, a Moha és Sárfány blog szerzőjét, az eleinte építésznek tanuló, később bútor- tányér- és foteldizájner Vidó Nórit, meg a többieket, akkor összeáll a kép. Nagyon laza, nagyon baráti a hangulat odabent, és valahogy a testüregi humor sem annyira üt el a repkedő kisebb-nagyobb káromkodások közepette.

A hely büszkesége, ami miatt új csúcsokat emlegetek, ez:

Nem lehet azt mondani, hogy az Egy nap a városban bloggerstábja megijedne egy bejárattól. Voltunk mi már az Ezer Sárkányban, ahol fagypont közeli hőmérséklet uralkodott az étteremben, és simán lementünk a Sensation szuterénbe is, ahol még az előző éjszakai buli kigőzölgései mellett néztük, ahogy a pincérünk mezítláb könyökölt az asztalunkra, hogy mi a francot akarunk tőle.

Egyik bejárat előtt sem hezitáltam ennyire, mint a Baotiful előtt. Ide tényleg csak az nyit be, aki NAGYON tudja, mi van odabent.

Amikor közel mész hozzá, már csak ezt látod:

Pedig a környezet egyáltalán nem ennyire keményvonalas, hiszen a volt MTV-székház aljában járunk, Tőzsdepalota, Szabadság-tér.