“Basszus, már megint” - gondoltam, amikor megláttam a függöny felhúzása után, kezében egy véres vasvillával az autista kisfiút, ahogy egy kutya teteme előtt áll. Akkor esett le, hogy én már olvastam Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában című könyvét, és abban a pillanatban, abból az egy képből beugrott az egész sztori. Pedig átnéztem a színházi ajánlót, de semmi. És rájöttem, már megint rájöttem, hogy az agyam időnként lekapcsol bizonyos funkciókat, attól függően, mihez támad kedve. Általában az aktív memóriát piszkálja nagy szeretettel.

fotó: Rick Zsófi

Na, a főszereplő 15 éves Christophernek nincs ilyen gondja. Ő tisztán emlékszik mindenre, ami történt körülötte, dátumra pontosan. És jó volt érezni, már rögtön a darab elején, hogy valahol mi ketten, Christopher meg én, nagyon hasonlóak vagyunk. Csak más a eltérés a normálishoz képest, akármit jelentsen is az.

Aki az elmúlt héten nem hallotta, hogy Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdás megnyitotta éttermét Budapesten, az nem is olvasott híreket. Mindenhol lehetett látni a sajtóközlemény szövegét, ami arról adott hírt, hogy a Tommy di Napoli Olaszországból hozatott alapanyagokkal, különleges minőségben készíti el Nápoly ízeit a Komjádi uszoda mellett.

Természetesen rohantam kipróbálni. Vannak olyan helyek, amikről szerelemből írunk, és vannak a felkapott, új éttermek, amikről kötelességtudatból. Hogy tudjátok, milyen, és ne fussatok véletlenül sem lyukra. Ez is egy ilyen poszt: nem lesz a kedvenc vacsoraemlékem, de jó, ha tudjátok, mire lehet számítani.

A telefonos asztalfoglalásnál kellően rugalmasak voltak: az érkezés előtt két órával korábban hívtam őket, és be tudtak nyomni minket Évivel még valahová. De nem volt könnyű dolguk, ugyanis a hírverés miatt a hely tele van hétköznap este is annak ellenére, hogy a Komjádi uszoda nem tartozik épp a fősodorba.

Az étteremben félhomály, és a nemrég elkészült helyiségek szaga fogadott. Tele volt, minden asztalnál ültek, úgyhogy hosszú várakozásra készültünk a rendelés után. De ezzel végül nem volt baj, viszonylag gyorsan hozták a dolgokat. Közben elnézegettük a falra szerelt tévén a sportcsatorna aktuális adását, és néha a szomszéd asztalokhoz kifutott a konyhából egy-egy furán felöltözött olasz nyelven beszélő ember. Az egyik nagy mesélésbe kezdett, a másik meg parmezánt reszelt a tányérra. Nem tudom, melyik ételhez jár ez a bánásmód, de lehet hogy szimplán utóbbi volt a parmezánmester.

Amióta Budapestnek három Michelin-csillagos séfje is van, a címben felvetett témára mindjárt háromféle választ is lehet adni. Épp most jöttem ki a GastroArt Electrolux élménykonyhából, ahol a Gourmet Fesztivál szervezői összerántották Miguel Rocha Vieirát a Costesből, Széll Tamást az Onyxból és Sárközi Ákost a Borkonyhából. A három legelismertebb séf pedig nekiállt, hogy újraértelmezze azt, amit mindenki évtizedes beidegződésből ismer Magyarországon: a rakott krumplit. Nem gondoltam, hogy a három étel ennyire különbözik majd egymástól.

Miguel Rocha Vieira, Costes

Miguelnek volt a legnehezebb dolga, hiszen ő nem ezen az ételen nőtt fel, nincsenek beégve az emlékeibe a rakott krumpli ízei, nem kóstolta leégetten, túl szárazon, túl tejfölösen, elsózva, só nélkül, grízzel megszórva meg minden elképzelhető formában. Azt mondta, először is alkotóelemeire bontotta az ételt, hogy aztán újra összerakja, így született meg a rakottkrumplicső.

A Neopaint Facebook-oldalára kerültek fel a legújabb, Rumbach Sebestyén utcai felfestés fotói. Köztük a klasszikus “így készült” és az “előtte-utána” beállítások is. Nagyon profi, részletgazdag munka, engem kicsit egy szivar- vagy bonbonos dobozra emlékeztet, mindenesetre valami olyasmire, amit meg kell fosztani a csomagolásától.

Aki teheti, kerülje el most (csütörtök péntek délelőtt 11:41) a Rumbach és a Madách tér sarkát, ott ugyanis a következő történik ezekben a pillanatokban (720p-ben, teljes képernyőn jobban látszik az ESET):

Nem vagyok entomológus, keveset tudok a rovarokról, szóval semmi biztosat nem mernék állítani ezekről a lényekről, de az utcáról összeszedett információk alapján:

1. ezek valószínűleg méhek
2. kontár módon kizavarhatták őket valami padlásról
3. hullanak is rendesen, szóval méreggel támadhattak rájuk
4. nem nagyon szúrtak meg még senkit, de többeket menekülésre kényszerítettek
5. a békés haldoklás ellenére sem ajánlatos ujjat húzni velük

Szóval várjuk ki ennek a végét, mi a Központban próbáljuk túlélni az ÉVEZRED méhtámadását, ami egyelőre még nem szedett áldozatokat, de nem szeretnénk megtörni ezt a remek sorozatot. Ti se gyertek erre, ha nem muszáj.

update 11:56: már csak kábé száz méh köröz egyre szomorkásabb amplitúdóval.

update 2: sikerült _lencsevégre_ kapnunk az egyik intrúdert, miattuk tart itt ez az ország:

update 12:15 - az utolsó is elesett, az Emberiség vs Méhek összecsapást ezúttal az Emberiség nyerte. Kár érte, de tényleg, kiváló ügynök volt:

update 3: kora délután a TV2 is kivonult a helyszínre, de ők már csak a halottakat tudták felvenni, meg néhány méh-katasztrófaturistát egy bokor körül.