Nem Budapesten találtam rá, de majdnem. A 3-as főúton, a Budapest határát jelző tábla után kábé egy kilométerrel, Kistarcsán van egy Nosztalgia nevű étterem. Ebéd- és vacsoraidőben egy csomó autó áll körülötte, láthatóan olyat tud a hely, amit körülötte kevesen. Kíváncsi voltam, mit az.

Aztán a férfivécében rájöttem.

Mutatom:

Szombaton nyitott az Erzsébet körúton egy kis pizzázó. Az üzlet aprócska, a bejárat nem ígér többet egy újabb átlagos pizzaszeletelőnél.

Pedig odabent rohadt jó pizzákat adnak. Ha megmutatom azt a fotót, amin a tulajdonosok partiznak, mindenki megérti, hogyan lehet ez:

Szombaton voltam egy bejáráson Erő Zoltánnal, a négyes metró vezető tervezőjével, aki egyébként egy fantasztikus figura. A legjobban az tetszett, amikor a Kálvin térre értünk, és Zoltán a falra mutatott a mozgólépcső tetején. Tudjuk-e, mit ábrázolnak a mozaikok, és hogy miért?

Közelről egyáltalán nem látszik, de távolról is csak hunyorogva. A fényképezőgép LCD-kijelzőjén keresztül viszont egyből:

Tegnap reggeltől estig a TEDx Danubia rendezvényen ültem az Urániában, hogy rövid előadások segítségével egy távolabbi perspektívából próbáljak meg ránézni saját magamra. Úgy 1-2 fényévről. Ott már talán nem hallani a propagandát, meg tehetetlenségünket ismételgető mondatokat.

Nehéz bármit is írni, miután egy napon keresztül töltötte beléd egy rakás ember a saját világlátását, elhivatottságát, meggyőződését. Arról, hogy mi a baj a világgal. Arról, hogy mit lehetne tenni, olyanok szerint, akik már tettek valamit.

Elképesztő, ahogy feláll a színpadra egy előadó, és tizenöt perc alatt tökéletesen új perspektívából világítja meg a belénk nevelt, vagy megszokásból elfogadott dogmákat.

Nekem például új volt, hogy az Autodesk (a legnagyobb mérnöki szoftvereket készítő cég) egyik jövőkutató laborjában élő szervezetek tervezésével foglalkoznak. Andrew Hessel genetikus is beszélt tegnap, aki az ottani Bio/nano programozható anyag csapatának kiemelt kutatója, egyébként meg a Pink Army Cooperative társalapítója. Ez egy közösségi alapon működő biotechnológiai cég, ami egészen elképesztő céllal jött létre: rákbetegek számára akarnak egyedi kezelést nyújtani, a lehető leggyorsabban, teljesen ingyen. Olyan mesterségesen előállított vírusokkal dolgoznak, amik kinyírják a rákos sejteket, a többit pedig érintetlenül hagyják. Csakhogy ezeket minden emberhez egyedileg kell beállítani, és a nagy gyógyszergyáraknak - akiknél az előadó is sokat dolgozott - Hessel szerint nem érdekük ez a pepecselés. Ők kasszasikereket állítanak elő, míg a Pink Army inkább a Netflixhez hasonlítja magát.

Elhangzott Laurie Garrett előadásán az is, hogy az evolúció ma már többnyire irányított, hiszen az ember képes visszahozni kihalt fajokat vagy újakat létrehozni. A természetes kiválasztódás ma is igaz törvény, csak nem feltétlenül működik. Sőt a legfrissebb eredmény szerint a DNS-láncot felépítő négy ismert nukleodidot kiegészítettük még kettővel, így a lehetőségek tárháza nyílt meg a tudósok előtt, akik idővel már bonyolultabb létformákat is képesek lesznek előállítani mesterségesen. A sci-fikből ismert klónokkal kapcsolatos alapvető dilemmák már az ajtón kopogtatnak.

Forgács Gábor a bioprinter révén vált ismertté, ő azért harcol, hogy az állati bőrhöz ne kelljen leölni, felnevelni, etetni egy élő állatot, egyszerűen csak nyomtassuk ki az adott molekulastruktúrát. Biopsziával sejtmintát vesznek az élő állat szövetéből, majd ezeket növesztőcellákban alakítják. Az eredmény egy bőr tulajdonságait magán viselő, homogén, és puha anyag. Valódi bőr, amit nem kellett lenyúzni sehonnan.

Budapestben nagyon lehet szeretni, hogy sokarcú, és minden sarkon tartogat valami meglepetést. Mi általában a belső kerületekben sétálunk, hiszen ott van a pörgés, még az idő is sokkal gyorsabban telik, mint a város széle felé. A belvárosban minden héten új helyek nyílnak, mások bezárnak, a tömeg egyik helyről siet a másik felé, és az építészeti remekművekkel, a város kézzel fogható múltjával is itt találkozunk legerőteljesebben.

Én viszont mostanában szeretem felfedezni a város külső kerületeit is. Itt minden lassabb, sőt, időnként az az érzésünk, hogy megállt az idő. A boltok legtöbbje bezárt, és az a néhány sem mutat különösebb aktivitást, ami a helyén maradt. Sok helyen elburjánzott a növényzet, de itt-ott kivillan egy emléktábla, itt érhető tetten a hely múltja, és elképzelhetjük, milyen volt száz éve a környék. Amikor még nem is tartozott Budapesthez.

Elsőként a rákospalotai nyaralóövezetet mutatom meg nektek (a BPXV blog ajánlásával), ahol vendég volt Bartók Béla, Blaha Lujza vagy Turay Ida, és ahol akkora partik voltak az a 1800-as évek második felében, hogy azóta is azt emlegetik a történelemkönyvek.

1851-ben Palotára még bőven “magyar faluként” hivatkoztak, többnyire földművelők lakták. Aztán egyre népesebb lett, a 19. század végén - 20. század elején sorra épültek itt a nyaralók. Az 1846-ban elindult Pest-Vác vasútvonal ugyanis erre haladt, eleinte megállás nélkül tovább pöfékelve, később Palota is állomás lett. “Kéj-járatoknak” nevezték a Palota és a mai főváros között utasokat szállító, csak ebből a célból megálló vonatokat. Divatba jött a zöld, az elvonulás a városból, és nemcsak azoknak, akik itt vásároltak nyaralót: mulatóhelyek tömege kínált kikapcsolódást a vidékre kiruccanó pestieknek. Közben a népszerű Palotai erdő párbajok színhelyéül is szolgált, 1877-ben például a sértett dr. Wágner László agyonlőtte Perczel Béla igazságügy-miniszter 28 éves ügyvéd fiát. Valamin összeveszhettek.

A vasút tehát fontos szerepet játszott a település életében, így ennek megfelelően a sétát érdemes a Rákospalota-Újpest megállónál kezdeni. Ha eddig nem gondoltuk volna, itt rögtön világos lesz, hogy ez már nem az a menő kirándulóhely. Alig valaki lézeng az állomáson, a növények befutották a rozsdás korlátokat, a bura már rég nincs meg a köztéri lámpán, ami a lépcsőn lesietőknek nyújthat életmentő segítséget éjszaka.

Pedig itt valaha akkora élet volt, hogy Reményi Ede hegedűművész is fellépett a vasúti vendéglőben. Leégett ugyanis egy parasztporta, és a tűzkárosult gazdának szervezett gyűjtést a híres zeneszerző: össze is jött 400 forint gyorsan (egy ház évi bérleti díja 40-100 forint volt).

Rögtön itt húzódik a Sín utca. Induljuk el rajta észak felé. Ez már az egykori Nyaralótelep első utcája.

Egy hatalmas, de omladozó ház után megtaláljuk Bartók Béla lakhelyét, egy márványtáblát helyetek el a kerítésen belül. Tegyük hozzá, hogy mindössze néhány hónapot tartózkodott itt a zeneszerző, erre is csak a levelezéséből lehet következtetni.