English

Egy nap a városban

A bizonytalanság kora - TEDx Danubia 2014

szucsadam 2014 május 16.

Tegnap reggeltől estig a TEDx Danubia rendezvényen ültem az Urániában, hogy rövid előadások segítségével egy távolabbi perspektívából próbáljak meg ránézni saját magamra. Úgy 1-2 fényévről. Ott már talán nem hallani a propagandát, meg tehetetlenségünket ismételgető mondatokat.

Nehéz bármit is írni, miután egy napon keresztül töltötte beléd egy rakás ember a saját világlátását, elhivatottságát, meggyőződését. Arról, hogy mi a baj a világgal. Arról, hogy mit lehetne tenni, olyanok szerint, akik már tettek valamit.

P1200994.JPG

Elképesztő, ahogy feláll a színpadra egy előadó, és tizenöt perc alatt tökéletesen új perspektívából világítja meg a belénk nevelt, vagy megszokásból elfogadott dogmákat.

Nekem például új volt, hogy az Autodesk (a legnagyobb mérnöki szoftvereket készítő cég) egyik jövőkutató laborjában élő szervezetek tervezésével foglalkoznak. Andrew Hessel genetikus is beszélt tegnap, aki az ottani Bio/nano programozható anyag csapatának kiemelt kutatója, egyébként meg a Pink Army Cooperative társalapítója. Ez egy közösségi alapon működő biotechnológiai cég, ami egészen elképesztő céllal jött létre: rákbetegek számára akarnak egyedi kezelést nyújtani, a lehető leggyorsabban, teljesen ingyen. Olyan mesterségesen előállított vírusokkal dolgoznak, amik kinyírják a rákos sejteket, a többit pedig érintetlenül hagyják. Csakhogy ezeket minden emberhez egyedileg kell beállítani, és a nagy gyógyszergyáraknak - akiknél az előadó is sokat dolgozott - Hessel szerint nem érdekük ez a pepecselés. Ők kasszasikereket állítanak elő, míg a Pink Army inkább a Netflixhez hasonlítja magát.

Elhangzott Laurie Garrett előadásán az is, hogy az evolúció ma már többnyire irányított, hiszen az ember képes visszahozni kihalt fajokat vagy újakat létrehozni. A természetes kiválasztódás ma is igaz törvény, csak nem feltétlenül működik. Sőt a legfrissebb eredmény szerint a DNS-láncot felépítő négy ismert nukleodidot kiegészítettük még kettővel, így a lehetőségek tárháza nyílt meg a tudósok előtt, akik idővel már bonyolultabb létformákat is képesek lesznek előállítani mesterségesen. A sci-fikből ismert klónokkal kapcsolatos alapvető dilemmák már az ajtón kopogtatnak.

Forgács Gábor a bioprinter révén vált ismertté, ő azért harcol, hogy az állati bőrhöz ne kelljen leölni, felnevelni, etetni egy élő állatot, egyszerűen csak nyomtassuk ki az adott molekulastruktúrát. Biopsziával sejtmintát vesznek az élő állat szövetéből, majd ezeket növesztőcellákban alakítják. Az eredmény egy bőr tulajdonságait magán viselő, homogén, és puha anyag. Valódi bőr, amit nem kellett lenyúzni sehonnan.

Vagy ott van Baróthy Anna és társai, akik CALTROPe néven azért dolgoznak, hogy amikor majd elönti a víz azt a bizonyos, jelentős nagyságú területet az óceánok mentén, legyen lehetőség valamennyire gátat szabni a víz útjának. Mégpedig természetes úton: mangrove fákkal. Ez a fafaj tűri a sós vizet, megköti a talajt, és hihetetlenül gazdag ökoszisztémát hoz létre. Az előadáson elmagyarázta, hogyan lehet segíteni a fák növekedését moduláris felépítésű, speciális, magrovegyökér-szerű betonidomokkal segítenék.

20131219caltrope-epiteszet-es-tengerszintemelkedes1.jpg

Ez a tudomány fejlődése által mutatott jövőkép, amit többnyire tátott szájjal hallgatunk, néha meg is ijedünk tőle. De közel sem annyira, mint az előadássorozat másik, súlyos tömegétől, amit úgy tudnék összefoglalni: minden, ami nem tudomány. Egyúttal minden, ami rémisztő.

Nógrádi György geopolitikai és biztonságpolitikai szakértő például az ukrán helyzetet, és a jövőben várható, hárompólusú hatalmi játszmákat elemezte. A következtetése: háborúk mindig lesznek.

Bobby Sager filantróp felfedező megmutatja, mi a különbség aközött, amikor fölé tornyosulsz a egy harmadik világban élő gyermeknek vagy felnőttnek, és aközött, amikor egy emberi gesztussal, egy játékos arckifejezéssel megmutatod: jó szándékkal jöttél. Te is gyenge vagy. Olyan rohadt kevés kell ehhez a különbséghez:

P1210004_1.JPG

Sagernek egyébként iszonyú erős jelenléte volt a színpadon. Egy óriás lépett ki elénk, aki a végén már üvöltött, hogy légy önző, és pontosan ezért csinálj végre valamit (érdemes figyelni a TEDx Danubia videós aloldalát, az ő előadása kötelező darab).

MGB_7244.JPG

Az előadások alatt végig azt éreztem, hogy olyan nagy a kontraszt a jelenlegi tudományos evolúció és a világpolitikai hatalmi harcok és egy helyben toporgás között, mintha ezek nem is egy korban történnének. És ahogy csapódunk egyikből a másikba, egyre inkább érezzük ezt a nyomást. Jön Antal Miklós közgazdász, a Barcelonai Autonóm Egyetem posztdoktori ösztöndíjas kutatója, és elmondja, hogy a világon mindenkinek kábé annyi elképzelése van a fenntarthatónak épp nem nevezhető gazdasági növekedés alternatíváiról, mint bárkinek. Semennyi. Úgy fogunk ott állni az alagút végén, mint az újszülött, mert nem költöttünk arra, hogy kidolgozzuk az alternatívákat.

Egy pillanatra Budapest is elhangzott egyébként a konferencián, Kenyeres István: Újragondolt városok előadásában az önellátó, önfenntartó városokról beszélt. Arról, hogy mi lenne, ha a város nem beszívná az energiát, táplálékot és erőforrásokat, és kilökné a másik oldalon a hulladékot, hanem lerendezné magában ezeket a dolgokat. Már csak azért is, mert egyre nagyobb területet foglalnak el a városok, és egyre kisebb a vidék, ami ellátná őket táplálékkal és hulladéklerakóval. Az ő ötlete az élőgyár, amivel a víz, az élelmiszer és az energia élő organizmusok segítségével kerülhetne vissza a város véráramába. A tervek szerint az első ilyen városi léptékű élőgyár a budapesti Fővárosi Állat- és Növénykertben fog megvalósulni néhány éven belül, és bár még nem valósítja meg a 100 százalékos újrahasznosítást, óriási megtakarításokat tenne lehetővé.

A TEDx Danubia idei rendezvénye összességében nagyon nagy élmény volt. Teljesen átmozgatta az agyamat, a tudomány - társadalomtudomány - művészetek háromszögben pingpongoztunk, miközben a szervezők megpróbálták az előadásokat egyetlen hosszú ívre ráhelyezni - és ez sikerült is többé-kevésbé. Észre sem vettem, hogy délelőtt tíztől hogyan telt el az idő este hétig, a figyelmem egy pillanatra sem lankadt, és mindig vártam a következő előadást. Ha így működnének az iskolák, nem kellene fegyelmezni a gyerekeket.

MGB_7391.JPG

Aztán hazamész, és minden megy tovább úgy, mint előtte. De azért valami kis változás elindul, mindenki kivesz néhány tanulságot a napból, ami egyszer majd megváltoztatja a döntését. Attól függ majd, hogy merre kanyarodik, egyetlen egy esetben. És azt hiszem, hogy megalapozottabb lesz a döntés, a következményei pedig - ki tudja -, akár jelentősek. Jó hinni ebben.

Az előadásokról hosszabb írások itt olvashatóak.

süti beállítások módosítása