English

Egy nap a városban

Miért van kotta a négyes metró Kálvin téri megállójának falán?

szucsadam 2014 május 19.
Címkék: metró városkép m4

Szombaton voltam egy bejáráson Erő Zoltánnal, a négyes metró vezető tervezőjével, aki egyébként egy fantasztikus figura. A legjobban az tetszett, amikor a Kálvin térre értünk, és Zoltán a falra mutatott a mozgólépcső tetején. Tudjuk-e, mit ábrázolnak a mozaikok, és hogy miért?

IMG_7479.JPG

Közelről egyáltalán nem látszik, de távolról is csak hunyorogva. A fényképezőgép LCD-kijelzőjén keresztül viszont egyből:

P1210089.JPG

Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus című művének hangjegyei. Egy szinttel lejjebb pedig ugyanennek a kézzel írt szövege látható, vagyis abból is csak egy részlet.

P1210097.JPG

Akik nyomon követték a négyes metró építését, azoknak ez az információ persze nem újdonság. Az viszont kevésbé ismert, hogy miért van ez a kottarészlet a falon. Most ezt is megtudtam.

Egyrészt a Kálvin tér névadója, és persze a közeli református templom miatt is aktuális a református énekeskönyvekben is szereplő mű. Sokat emlegethették a templomot, az épület miatt külön talapzatmegerősítés kellett az építkezés során.

Másrészt a zsoltárban van egy ilyen sor:

„A szegényeket felmagasztalod, a kevélyeket aláhajigálod.”

A tervezőnek tetszett, hogy pont a több szintes, eltolt mozgólépcsők mellett utalhatnak erre a sorra, ott, ahol naponta egy rakás ember halad fel- és lefelé. Mostantól, ha erre járok, mindig eszembe jut ez a dalrészlet, és elmormogom magamban, hogy tudjam, én, aki épp lefelé tartok, szegény vagyok-e vagy kevély.

Itt egy panorámakép a hangjegyekről (rákattintva teljes méretben):

IMG_7479_.jpg

Az ilyen apróságok miatt is lehet szeretni a négyes metrót. Meg persze azért, mert rohadt jó fekete-fehér fotókat lehet lőni odalent:

IMG_7474.JPG

IMG_7470.JPG

süti beállítások módosítása