English

Egy nap a városban

Menő pizzázólánc indul Budapesten - Pizza Me

szucsadam 2014 május 20.

Szombaton nyitott az Erzsébet körúton egy kis pizzázó. Az üzlet aprócska, a bejárat nem ígér többet egy újabb átlagos pizzaszeletelőnél.

image_10.jpeg

Pedig odabent rohadt jó pizzákat adnak. Ha megmutatom azt a fotót, amin a tulajdonosok partiznak, mindenki megérti, hogyan lehet ez:

P1210117.JPG

Balra Eran látható, aki a La Pizza di Mamma Sofiát is viszi, a kedvenc vékonytésztás pizzaszeletelőnk vezetője tehát. Középen Gianni (őt nem kell bemutatni), jobbra pedig a pizzamester Alessandro Fiorini, szintén társtulajdonosok.

A Király utcai pizzéria már így is sokak kedvence, gyakorlatilag megállás nélkül sor van odabent. Pedig most még arra a minőségre is ráígérnek: még jobb mozzarellát szereztek be Eran elmondása szerint, én a kóstoláskor csak azt éreztem, hogy a pizzatészta is ropogósabb, mégis a szokásos módon lágy, légies.

P1210105.JPG

P1210120.JPG

P1210122.JPG

A prosciutto meg olyan jó minőségű rajta, ami pizzán nagy ritkaság. Ez lett a kedvencem, a savas paradicsomszószon a vékony sonkaszelet vadít még egy kicsit, amit aztán a szelet közepére kent, őrületesen krémes és hideg mascarpone enyhít. Tökéletes.

Hátul a konyhában még folyik a kísérletezés egy saját lisztkeverékkel, amivel teljes kiőrlésű pizzákat is szeretnének ebben a minőségben kifejleszteni.

A margherita és a védjeggyé vált nutellás pizzaszelet 300 forint, de a feltétektől függően 390 és 490 is lehet egy adag. Csakúgy, mint a Pizza di mammánál, itt is csak kicsit rugaszkodnak el a 250-300 forintos minimálártól - amiért általában vastag tésztás szénhidrátbombákat kapsz feltétnek álcázott darált parizerrel -, viszont az árhoz képest meglepően jó minőségű alapanyagokkal dolgoznak. Öröm megenni egy szeletet.

És most jön a meglepetés: hamarosan a Király utcai La Pizza di Mamma Sofiát is átkeresztelik Pizza Me-re, így rögtön kettő lesz belőle Budapesten. És itt nem állnak meg, a terveik szerint sorra nyílnak a Me-k: franchise-ban gondolkoznak, vagyis bárki jelentkezhet majd náluk, hogy Pizza Me-t nyitna. Ez lehet a következő első sikeres gyorsétteremlánc Budapesten.

P1210107.JPG

Hasonlóra már láttunk kísérletet, a Gusto Burger & Cafe (“magyar Mc Donald’s”) inkább bezárt még a terjeszkedés előtt, de a Black Cab burger tulajdonosa is láncot tervezett eleinte, aztán mégis maradtak a Mester utcában. Nem is baj, remekül tartják a minőséget. A BITE még, ami szintén ezen a vízen evez, a péksütizőnek is két tagja van már a fővárosban.

Én mondjuk kicsit sajnálom, hogy a La Pizza di Mamma Sofia végül egy sorozat egyik - első - darabja lesz, ráadásul még a nevét is elveszti. Jó volt ilyen fura nevű egyéniségnek. Annak viszont örülök, ha ez a minőség lesz az alapértelmezett a városban, mert ezzel újabb fejlődési szintet lép a budapesti streetfood.

Pizza Me
Cím: 1073 Budapest, Erzsébet körút 51.
Nyitva: 11:00 - 02:00 minden nap, de később ezt ki szeretnék bővíteni

süti beállítások módosítása