Az már elég nagy eredmény, hogy városképbe illeszkedő, szóval úgy más az elmúlt évek felújításaihoz képest, hogy nem üt el azoktól rettenetesen.

Itt van például ez a biciklitároló:

Ami egyértelműen más, mint az új főutcában megszokott hurok:

De azért legalább apai ágon unokatestvérek, távoli rokonok, vagy minimum: lyuksógorok. Óriási előnye a Madách térinek a másikhoz képest, hogy bár csúnyább, hozzá tudod erősíteni a bringádat, ami a hurokról kevésbé mondható el. És kedves apróság, hogy bevonták gumival az tároló oldalát, hogy ne karcold össze vele azonnal a bringádat: kár, hogy csak a keret felső részét, ameddig Shaquille O’Neal bringáján kívül semmi sem ér fel.

Na de: a Madách tér egésze sem lett rossz, csak a részletek rettenetesek időnként. Oké, eleve nincs túlgondolva, de jók a zöld sávok, jó, hogy van tér az átmenő forgalomnak, jók a váratlan kiszögellések, még a kockafákat is szeretem, bár árulkodó, hogy ezeknek semmivel sem kisebb a koronájuk, mint a körútiaknak, pedig azoknak a tervek szerint már egy egybefüggő hasábot kéne alkotniuk: nem nőnek ezek sehova, csak önmagukba kereteződnek. De azért jók.

Ha Svédországban jársz, és velem egy forgatás miatt pont ez történt, elég hamar fel fog tűnni a MAX nevű nemzeti hamburgerlánc. Nemzeti abban az értelemben, hogy ez a svéd McDonald’s, az éttermek ott vannak minden nagyobb városban és az autópálya melletti leállókban is. Szóval egyértelmű volt, hogy ide ugrunk be kajálni, mivel nem volt túl sok időnk két forgatás között, meg amúgy is kényelmetlenül magasak, már-már svájciak voltak az árak a legtöbb étteremben.

A MAX Európa legrégebbi hambugerlánca, 1968-ban alapították és most már az egész régióban ott van a cég: Svédországban, Norvégiában, Dániában és Dubajban. Oké, Dubaj nem pont a régióban van, de a befektetők valamiért ezt gondolták a következő logikus lépésnek. És mivel amúgy is terjeszkedni akarnak, sőt, az oldalukon elhelyezett hitvallás szerint a MAX lesz a legjobb gyorséttermi lánc a világon, felfoghatjuk úgy is, hogy kijelölték a terjeszkedésük természetes határait, és már csak annyi a dolguk, hogy belakják a Dánia és Dubaj közti apró földsávot.

Mindenesetre otthon elképesztően népszerűek: a MAX az egyetlen olyan gyorsétteremlánc a világon, amelyiknek sikerült lenyomnia a McDonald’s-ot, az amerikaiaknak ugyanis több városból is ki kellett vonulniuk a MAX népszerűsége miatt. És a vásárlók is boldogabbak: 40 százalékuk volt elégedett a szolgáltatással, míg a mekinél és a Burger Kingnél ez az arány csak 17-19 százalékos Svédországban. Az éttermekben csak svéd zenét játszanak, majdnem mindenhol van ingyen wifi (mondjuk ez a konkurensekre is igaz) és az ételeket mindig frissen készítik el, hiányoznak a konkurenseknél megszokott tárolótálcák az eladók mögül.

Az éttermek viszont ezt leszámítva kábé mindenben a szokásos nemzetközi trendekbe illeszkednek, hasonlók a feliratok, a hasonló az elrendezés, mint egy mekiben, csak itt a termináloknál előre is tudsz fizetni, hogy a pultnál már senkivel se kelljen beszélned, csak át kelljen venned a dobozkádat. Ja, és különbség az is, hogy a menü mellé kiírják, hogy mennyi szén-dioxid-kibocsátással járt a létrehozása (az enyém: 3,3 kiló).

Cheese’n’Bacon szendvicset kértem, amiért majonézzel együtt 105 svéd koronát fizettem: 3,6 ezer forintért már érdemes villantani, hiszen ez a magyar áraknál kétszer, a Nyugat-Európában megszokottnál jó 30-40 százalékkal drágább, bár Svédországban a mekiben sem érezhetően olcsóbbak az ételek, szóval a magas ár önmagában nem indokol semmit.

De a MAX még ehhez képest is csalódás volt, semmi emlékezetes nem történt ezzel a hamburgerrel. Ami így nézett ki:

Legutóbb Rákospalotával kezdtem a Budapest külső kerületeinek felkutatását, most Mátyásföld van soron. Miközben a belvárosban minden héten új helyek nyílnak, és nagy a pörgés, addig a város szélein lassan, komótosan halad az idő. Vagy, hogy a Kazinczy utcából idézzek:

Szóval Mátyásföld tökéletesen ideális hely, ha kutyát sétáltatnánk, lemozognánk a túlméretezett ebédet, vagy egyáltalán: megismernénk jobban a városunkat, amiben élünk, és nem csak a középső kerületekből, de mind az 525 négyzetkilométeréből kiválogatnánk a legjobb részeket.

Ahogy az előző részben Rákospalota, ez a környék is nyaralóövezet volt. Pontosabban nyaraló település: 1933-ig Cinkotához tartozott, aztán önállósította magát, nagyközséggé avanzsált. Nem sokáig, hiszen 1950-ben hozzácsapták Budapesthez, így önállóan tizenhét évet élt csupán.

De a története még régebbre nyúlik vissza: már 1887-ben megalakult a település, és még ebben az évben szemet vetett rá Kunkel Imre, a Fővárosi Központi Tejcsarnok alapítója. Itt vadászott ugyanis, amikor rájött, hogy az akkor már tervbe vett cinkotai HÉV erre megy majd, és a területek értékesek lesznek. Úgyhogy megvásárolta a mátyásföldi területet, majd gyorsan barátaival közösen érdekközösséget hozott létre, a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesületét. Meghatározták, hogy az utcák 15 méter szélesek lehetnek, és a telkek nem lehetnek kisebbek 1200 négyszögölnél, a vevők pedig beléptek az egyesületbe. Ahol rend volt, mert, idézem:

"minden vevő tűrni tartozik a telkére az átírás alkalmával telekkönyvileg bekebelezett ama tulajdonjogi korlátozást, hogy magát az egyesület mindenkori alapszabályainak és a közgyűlés, valamint a választmány jogerős határozatainak aláveti.”

forrás: Wikipedia

Fantasztikus egyébként itt sétálni, nézelődni. A régi, sokszor felújított szecessziós paloták, kovácsoltvas kapuk, indákkal eltakart emléktáblák izgalmas hangulatot adnak a környéknek, a platánok és gesztenyefák pedig annyi árnyékot, hogy nyári kánikulában is köszönjük szépen, jól megvagyunk itt.

“Ciao ragazzi!” - jött oda hozzánk az olasz tulajdonos, és kezet rázott velünk, mosolyogva, majd tovább libbent. Pedig még csak az utcán álltunk, a bejárat előtt. Aztán beléptünk: odabent minden irányból olasz beszélgetést hallottunk, a hangzavarban néha a konyháról vagy a pult mögül egy kiáltás emelkedik ki az alapzaj fölé, a szokásos olasz hanglejtéssel. A sarokban egy ereje tudatában lévő Don Corleone-szerűség ücsörög egy kávé és egy újság felett. Egy szót sem kell szólnia, mégis látszik, hogy ő is az Appennini-félszigetről származik, sőt egy kicsit ott is érzi magát.

Pedig odakint a Bajcsy-Zsilinszky út dübörög, hat sáv, plusz két sor parkoló autó. Szicília nem is lehetne ennél messzebb.

A Cafe GianMario a Budapesten élő olaszok törzshelye, ennek minden előnyével. Egyik olvasónk szerint időnként hangosan tetszésüket is kifejezik, ha egy szép lány érkezik hozzájuk. Az üzletvezetők mindig a vendégek között cikáznak, közvetlenek, nincs zenei aláfestés, de nem is kell, a beszélgetés zaja elnyomná egyébként is. Elképesztő a hangulat ebédidőben.

A berendezés egyáltalán nem egységes, így-úgy kifestett falak, akciós sütisdobozok, és olasz filmekről készített plakátok a falon. A vécé felé menet belebotlunk még egy csomó kávéfőzőgépbe, meg egy biciklibe, amire egy A4-es lapon azt írták: eladó. Gyanús, hogy kizárólag a magyar vendégeknek szól az üzenet, gondolom magamban.

És mekkora fociélet van itt: a teraszon és a pult mellett is van egy-egy tévé, a hátsó traktusban pedig egy hatalmas kivetítőn lehet nézni a vébét. Olasz kommentátorral, persze. Amikor olasz meccs volt, az utcán álltak az emberek, és úgy nézték a kinti kijelzőt, teljesen esélytelen volt odabent leülni, vagy egyáltalán kényelmesen állni. Egy meccs félideje akkor így nézett ki:

Most így állnak:

Úgy tudjuk (azt beszélik), hogy pénteken kell átadni a terepet, onnantól durva kötbérezés megy majd, úgyhogy felgyorsult a munka. Az első forgatókönyv szerint még tavaly el kellett volna készülnie a térnek, aztán tavaszról beszéltek, aztán szétszedték, most meg már nyár van.

A VII. kerület 2012-ben döntötte el, hogy valamit kezdeni fog a kiváló adottságokkal rendelkező, de gyakorlatilag parkolónak használt térrel, amit a Gozsdu-udvar nyüzsgése pillanatok alatt, közlekedőedény-szerűen töltene meg embertömeggel.

Tök szimpatikusan indult az átépítés: pályázatot írtak ki, és a kiválogatott műveket szavazásra bocsátották. A helyi lakosok dönthettek arról, mit szeretnének itt látni, melyik terv tetszik nekik a legjobban. Elsöprő fölénnyel nyert ez a terv:

Aztán végül az eredeti, megszavazott elképzelés módosult, és a kiviteli terven a most is látható megoldás rajzolódott ki.

Például nincs lábáztató medence, de azért van szökőkút. A Szabadság tér óta a földből kilövellő víznek nagy kultusza van a városban, itt is lehűthet minket a vízpermet.