English

Egy nap a városban

Még idén elkészülhet az új Madách tér

szucsadam 2013 június 03.

A VII. kerület tavaly ügyes kezdeményezésbe fogott: ötletpályázatot hirdetett a Madách tér felújítására, és a pályaműveket a kerületi lakosok között szavazásra bocsátotta. Ezzel a módszerrel egy kicsit mi is dönthetünk arról, milyen legyen a város, pontosabban annak egy kis szelete, nem utólagos ellenállásba és nemtetszésbe futnak bele a tervezők. Vagyis előremutató.

md.png

A fenti a terv nyert a szavazáson, és noha a nyertesek 1,5 millió forint összdíjazásban részesültek, nem láttunk ígéretet arra, hogy meg is valósul a nyertes mű. Hogy az valósul majd meg, amire szavaztak az itt élők.

Megkerestük a VII. kerületet, ahol tájékoztattak minket: a tervezésre kiírt közbeszerzési pályázat lezárult, már a szerződést írják alá. A tervező pedig kifejezetten a fenti, D jelzésű tervet veszi majd alapul, kisebb módosításokkal. Ez nyilván azt jelenti, hogy az eredeti koncepciót esetenként továbbgondolják, a kész koncepcióterv és a kiviteli terv között is lehetnek majd igazítások, de alapvetően egy kiülős, fás-zöldes, szökőkutas megoldást láthatunk.

A jelenlegi ütemterv így néz ki:

- koncepcióterv, várhatóan június végére elkészül (a nemrég óta látható állványozás, tisztítás nem része a projektnek)
- kiviteli terv, várhatóan július vége
- kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás, szeptember elejére lezárulhat
- kivitelezés szeptember közepén megkezdődik
- kivitelezés 2,5 hónap, vagyis a tér november végére elkészülhet (ez idén nyilván a nyár végét jelenti), hogy következő tavasszal már ez a tér is megteljen élettel, ne csak autókkal és önkéntes parkolóőrökkel. Mondjuk hogy hol fogok ezentúl parkolni, nem tudom, de nem bánom, mert ilyen terekre van szükségünk a város nyüzsgésének középpontjában.

Persze ebbe jöhetnek csúszások, sőt nyilván jönnek, de most így látják előre a dolgokat. Kíváncsi leszek a koncepciótervekre, mennyire sikerült megtartani a pályázat nyerteseinek, Hertel Annának, Magyar Sára Borbálának és Minh Duc Nguyennek az elképzeléseit, de ez a felújítás példaértékű lehet a jövőre nézve, hogyan kell a közösséggel együtt építeni a várost. Ilyen módon újul majd meg egyébként a Klauzál és az Almássy tér is a tervek szerint.

süti beállítások módosítása