A héten voltam egy érdekes konferencián, a Mindspace rendezte egy tetszetős “Mind the Game” alcímmel. Arról szólt, hogy hogyan lehet játszani a városban, és ez az egész mire jó. Hogyan használható a város egy olyan játszótérként, ahol a játék után jobban érezzük magunkat. 

Tudom, kicsit megfoghatatlan az egész. Tökéletesen egyszerű és nagyon komplikált egyszerre. Egyszerű, mert valójában játszani kell, jól érezni magunkat, összefogni valami jó ügy érdekében, és tenni. És bonyolult, mert a célok rendkívül sokfélék lehetnek, sok-sok műfajban.

Mondok példákat.

Korábban már írtunk arról, hogy a FŐTÁV Zrt. versenyt hirdetett: értékes díjakat felajánlva lehetőséget adott bárkinek, hogy megtervezze az újpesti Elem utca föld fölött futó távhővezetékének színes változatát. A pályamunkákat aztán megszavaztatták a közösséggel, majd a legjobbnak választott alkotásokból egy zsűri választotta ki azt, ami végül megvalósul majd a Színes Város segítségével.

Augusztus 18. és szeptember 15. között 485 pályázat érkezett be, amiből az első ötven került egy hat tagú zsűri elé, ők rágták végig magukat a terveken: Dr. Szűcs Panni (BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt.), Wintermantel Zsolt (Újpest polgármestere), Finta Sándor (Budapest főépítésze), Flór Péter (Színes Város), Student Tamás (Webdream Magyarország Kft.), Balog Róbert (FŐTÁV Zrt.).

Végül a nyertes,

dobpergést kérek

Lehoczki Zsuzsa „Tékép” című pályázati anyaga. Ez itt:

A döntés egyöntetű volt, az alábbi indoklással:

A lokális értékek és városrész szerkezet megerősítése a kerülethez való tartozás, kötődés érzését erősíti, mely szintén fontos szempont a városszínesítés mellett.

A Pimp My Pipe verseny további helyezettjei:

2. helyezett: Fekete Tünde

3. helyezett: Botos Barbara

Ők is kapnak díjat. Gratulálunk nekik.

Hirdetőnk a FŐTÁV, akiknek célja, hogy a Pimp My Pipe köztérszínesítő pályázattal – folytatva a tavaly elkezdett I LOVE PANEL kampánysorozatot – felhívják a figyelmet: a panel lakótelepek és a panellakások élhető és szerethető lakókörnyezetet tudnak biztosítani az embereknek.

Végre. A francba is, végre.

Annyi átlagos hely, újonnan nyíló, külsőségekben toplistás, a falatok színvonalában ásítóan unalmas hely kóstolása után (nem is írtam róluk persze), végre igazán tűzbe tudott hozni valami. A street food forradalom púpos gyerekei elkullogtak mellettem, de most itt egy jól átgondolt, alaposan kikísérletezett, és ami talán a legfontosabb: tehetséggel és elhivatottsággal operáló hely.

A Meat & Sauce a Nagymező utcában, a furcsa zenéjével és laziói vastagtésztás-tepsis pizzáival megáldott Pizzicával szemben nyitott néhány napja, azóta próbaüzemben működik. Én azért benéztem tegnap, amikor arra jártam, de nem vártam sokat. Szendvics, leves - azt hittem, aki ebben a műfajban megnyitja a századik helyet, az csak olyan lehet, mint az előtte lévő kilencvenkilenc.

De nem.

Feltűnik a helyen a bejárattól balra lévő fali mosdó. Egy pillanatra elgondolkozunk rajta, aztán továbbmegyünk. Nemsokára rájövünk az értelmére.

A Meat & Sauce-ban kérhetsz egy alap szendvicset (marha, malac, kacsa, csirke, hal), és kérhetsz rá egy szabadon választott öntetet. Külön a "mít", külön a szósz. De ajánlatosabb a hely tulajdonosai által kikísérletezett párosításokat választani, sokat dolgoztak rajta, és fantasztikusak.

Valahogy így:

Ez a lakás az egyik legmenőbb házban van, amivel eddig találkoztunk. Figyeljétek a nevét: MÁV Gépgyár kolónia. Korábban már írtunk róla, itt találjátok a cikket, lényeg, hogy a száz éve felépült komplexumban volt kaszinó, szauna, edzőterem és tekepálya, mozi és színházterem és kiváltságnak számított, aki kapott benne egy lakást.

A tisztviselői otthonok 2-3 szobásak voltak, ezekből azonban csak tíz akadt az egész kolónián, a 645 munkás lakásban viszont már csak egy szoba volt, meg egy konyha, közösségi vécékkel meg fürdőkkel. Éppen ezért elég nagy meló volt, amikor az államosítás után összkomfortos lakásokat akartak kalapálni belőlük, hiszen eleve nem voltak nagyok, de még egy vécét és egy kádat is bele kellett valahogy kalapálni abba a néhány négyzetméterbe. A végeredmény néhány szűk tér meg egy ülőkád lett, így vette át a lakást István, aki aztán intenzív átalakításba kezdett.

Két célja volt: először is eltüntetni a korábban ott élő kétgyerekes család okozta károkat és amennyire lehet, helyreállítsa az eredeti állapotokat. Természetes, hogy egy ilyen kis lakást megvisel, ha ennyien élnek benne, főleg, hogy kénytelenek voltak mindent összebuherálni, hogy elférjenek valahogy az egyébként délre néző, világos lakásban.

A másik cél egy modern, szép, élhető lakás megteremtése volt, ami ugyan összkomfortos marad, de nem a hatvan éve kitalált, eléggé nyomorúságos módon.

A felújítás során István a gyenge, barna Xyladecor ablakok helyett az épület eredeti állapotának jobban megfelelő fehéreket tett be, ezekre nagy hangsúlyt fektetett. Lebontotta a galériákat, az ülőkádas mosdóból kamrát készített, a wc-be kézmosós rakott, hogy az önállóan is használható legyen, a fürdőkádat meg, FIGYELEM, bevitte a hálóba. A felújítás többi része egyébként nem volt drasztikus, modernizálva lett a víz-, és gázhálózat, átfestették a lakást, az egyik helyiségbe laminált padló került, de a berendezés nagy részét például a BÁV-ból vagy az IKEA kínálatából szerzeték be. Az egyik legnagyobb, egy négyzetméterre jutó költséget a kézzel festett török fali csempék jelentették a kád körül, amit egy Magyarországon élő török kávéháztulajdonostól vett István, illetve spéci a Tikkurila Jokes falfesték is, ami mosható és utólag könnyen javítható, szemben a diszperzit festékkel.

A lakás legerősebb pontja a háló, ami egyben fürdő is és a beépített erkélyen kialakított konyha is jó mindenkinek, aki nem akar sokat főzni, de azt ragyogó napfényben akarja csinálni.

A lakás egyébként 12 millióba került, 3,5 milliót költött rá István és 11,5 millióért adta el nagy nehezen, mert aki vevő egy ilyen különleges lakásra, azt nem hozza lázba a környék.

A fotókat Bujnovszky Tamás készítette.

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. 

A "jeder Mann" szóösszetétel jelentése magyarul “minden ember”. Na jó, igazából minden férfi, de ez most majdnem mindegy.

A lényeg, hogy nem véletlenül ez a hely neve. Hans van Vliet, a holland zenész-tulajdonos szándékosan, előre megfontoltan határozta el, hogy mindenféle embert szeretne bevonzani a Jedermannba, és így négy évvel a nyitás után most először volt alkalmam megtapasztalni, hogy sikerült.

Egyik este itt találkoztam egy barátommal, beültünk beszélgetni. Nem gondoltuk, hogy alig tudunk majd leülni a Ráday utca Boráros tér felőli oldalán, pedig így lett: szerdán mindig jazz-koncertek vannak, most is hangolták már a nagybőgőt és a gitárt (a dobot és a zongorát nem kellett), a Gáspár Károly Trió és Juhász Gábor kezdett bele az örömzenébe.

Körülnéztem. Jobbra tőlem egy távol-keleti srác fűzött egy csajt, mögötte egy hatalmas, szőke raszta haj takarta ki a képet azok elől, akik voltak olyan szerencsétlenek, hogy mögé ültek. Egy bársonyzakós férfi a borról tartott előadást az egyik asztalnál, egy idős, napbarnította, mediterrán arc pedig letette a nádból hajlított újságtartót, amin épp a zsúrnált olvasta. Odébb nevetgélő fiatalok jöttek sörözni, úgy is viselkedtek, mint egy sörözőben. Pocakos, idős úr került ki egy főiskolás srácot, asztaltársam mellém dobta a gumihatású Tiger zakóját, én meg lenéztem a futócipőmre, amit azóta hordok, hogy megsérült a talpam, és nem bírok másban járni.

És képzeljétek el, hogy ez a kompánia így, ahogy volt, tökéletesen odaillett. Egyben volt. Senki nem lógott ki. Én nem tudom, hogy Hans ezt hogyan csinálta, de megcsinálta. Ehhez ért: számtalan helyet nyitott már Budapesten, a nevéhez köthető a Jelen, a Pótkulcs, az Ötödik bejáró, Castro, Ellátó, Most is, többek között. Profi kocsmanyitó, kocsmavezető, és amikor lehetősége nyílt a Goethe Intézet alatt jazz-klubot nyitni, rögtön ott termett.

Próbáltam megfejteni a titkot. Az itallap árai átlagosak, a kínálata is annyi, amit egy jobb helyen elvársz. Lehet két deci Borsodit kérni 220-ért, meg egy korsó Hoegaardent 750-ért, és ahogy hátradőlsz a székedben, és átveszed a hely hangulatát, érzed, hogy végül is mindegy. Kissé bátortalanul hozzácsaptam az italhoz még egy kétezer forintos hátszín steak rendelést is, kíváncsi voltam, ennyiért mit kapok itt.

És rendben volt. A húst pont olyanra sütötték, ahogy szeretem, bár kicsit túlborsozták, a rukkola nem volt tökéletesen friss, olyasmit éreztem rajta, hogy a szomszédos boltban már csak ilyen volt becsomagolva, így ezt vették. De összességében, főleg a hús miatt, meg voltam elégedve. Persze nem kell steak-et enni, este 11-kor is kérhetsz egy tojásrántottát egy ezresért, nem néznek rád csúnyán.

Egy hátsó asztalnál ültünk, így tudtunk beszélgetni, de látszott, hogy szerdán a törzsvendégek jönnek, meg a zenét kedvelő arcok, és mindenki figyeli a muzsikusokat.

Tökéletesen otthonos. A polcok, rajtuk az évek óta odatett apró kacatokkal, a plakátok a falon és a szovjet olvasólámpákból kialakított világítás miatt te is elkezdesz vágyni egy ilyen nappalira. Ahol összejön szerdánként a csapat, és zenélgettek, esztek, isztok, jól érzitek magatokat. Aztán rájössz, hogy ez hülyeség, minek a saját, itt van Hansé.

Jedermann
Cím: 1092 Budapest, Ráday utca 58.
Nyitva: minden nap (jeden Tag) 08:00 - 01:00, tehát reggel nyolctól éjjel egyig