English

Egy nap a városban

Nem tudhatod, ki ül le melléd - Jedermann

szucsadam 2014 október 06.

A "jeder Mann" szóösszetétel jelentése magyarul “minden ember”. Na jó, igazából minden férfi, de ez most majdnem mindegy.

A lényeg, hogy nem véletlenül ez a hely neve. Hans van Vliet, a holland zenész-tulajdonos szándékosan, előre megfontoltan határozta el, hogy mindenféle embert szeretne bevonzani a Jedermannba, és így négy évvel a nyitás után most először volt alkalmam megtapasztalni, hogy sikerült.

P1230768_1.JPG

P1230770.JPG

Egyik este itt találkoztam egy barátommal, beültünk beszélgetni. Nem gondoltuk, hogy alig tudunk majd leülni a Ráday utca Boráros tér felőli oldalán, pedig így lett: szerdán mindig jazz-koncertek vannak, most is hangolták már a nagybőgőt és a gitárt (a dobot és a zongorát nem kellett), a Gáspár Károly Trió és Juhász Gábor kezdett bele az örömzenébe.

P1230784.JPG

Körülnéztem. Jobbra tőlem egy távol-keleti srác fűzött egy csajt, mögötte egy hatalmas, szőke raszta haj takarta ki a képet azok elől, akik voltak olyan szerencsétlenek, hogy mögé ültek. Egy bársonyzakós férfi a borról tartott előadást az egyik asztalnál, egy idős, napbarnította, mediterrán arc pedig letette a nádból hajlított újságtartót, amin épp a zsúrnált olvasta. Odébb nevetgélő fiatalok jöttek sörözni, úgy is viselkedtek, mint egy sörözőben. Pocakos, idős úr került ki egy főiskolás srácot, asztaltársam mellém dobta a gumihatású Tiger zakóját, én meg lenéztem a futócipőmre, amit azóta hordok, hogy megsérült a talpam, és nem bírok másban járni.

És képzeljétek el, hogy ez a kompánia így, ahogy volt, tökéletesen odaillett. Egyben volt. Senki nem lógott ki. Én nem tudom, hogy Hans ezt hogyan csinálta, de megcsinálta. Ehhez ért: számtalan helyet nyitott már Budapesten, a nevéhez köthető a Jelen, a Pótkulcs, az Ötödik bejáró, Castro, Ellátó, Most is, többek között. Profi kocsmanyitó, kocsmavezető, és amikor lehetősége nyílt a Goethe Intézet alatt jazz-klubot nyitni, rögtön ott termett.

Próbáltam megfejteni a titkot. Az itallap árai átlagosak, a kínálata is annyi, amit egy jobb helyen elvársz. Lehet két deci Borsodit kérni 220-ért, meg egy korsó Hoegaardent 750-ért, és ahogy hátradőlsz a székedben, és átveszed a hely hangulatát, érzed, hogy végül is mindegy. Kissé bátortalanul hozzácsaptam az italhoz még egy kétezer forintos hátszín steak rendelést is, kíváncsi voltam, ennyiért mit kapok itt.

P1230791.JPG

És rendben volt. A húst pont olyanra sütötték, ahogy szeretem, bár kicsit túlborsozták, a rukkola nem volt tökéletesen friss, olyasmit éreztem rajta, hogy a szomszédos boltban már csak ilyen volt becsomagolva, így ezt vették. De összességében, főleg a hús miatt, meg voltam elégedve. Persze nem kell steak-et enni, este 11-kor is kérhetsz egy tojásrántottát egy ezresért, nem néznek rád csúnyán.

Egy hátsó asztalnál ültünk, így tudtunk beszélgetni, de látszott, hogy szerdán a törzsvendégek jönnek, meg a zenét kedvelő arcok, és mindenki figyeli a muzsikusokat.

Tökéletesen otthonos. A polcok, rajtuk az évek óta odatett apró kacatokkal, a plakátok a falon és a szovjet olvasólámpákból kialakított világítás miatt te is elkezdesz vágyni egy ilyen nappalira. Ahol összejön szerdánként a csapat, és zenélgettek, esztek, isztok, jól érzitek magatokat. Aztán rájössz, hogy ez hülyeség, minek a saját, itt van Hansé.

IMG_8735.JPG

Jedermann
Cím: 1092 Budapest, Ráday utca 58.
Nyitva: minden nap (jeden Tag) 08:00 - 01:00, tehát reggel nyolctól éjjel egyig

süti beállítások módosítása