Noha a gasztroposztjaink jelentős része Budapest belső kerületein belül mozog, ez nem jelenti, hogy nem próbálkozunk máshol. Sőt, személy szerint én vagyok a legboldogabb, ha figyelemreméltó éttermet, minőségi kaját vagy akár csak valami meglepő talponállót találok egy lokális centrumban, a város központjától tíz kilométerre.

Csaba írt már félkomoly posztot a pléhcsárdás Bábel Istvánról, ujjongtunk már a Fotios gyroson (meg úgy általában a külvárosi gyros-lelőhelyeken), de általában nincs meglepetés a Hungárián, Alkotáson kívül. Húsz éves abrosz, zsírszagú levegő, és jobb esetben egy hagyományos csárda menüje, rosszabb esetben valami újító, majdénmegmutatom étlap olyasvalakitől, aki nem tudja megmutatni.

Vegyük például Újpest-Központot, a hármas metró északi végállomását. Minden adottsága megvan rá, hogy kitermelje magából a jó helyeket, hiszen elég élénk lokális központ, nagy a forgalom, irodaházak, üzletek, piac és egy kellemes tér is található itt. Mellékszál: nemrég a Központ bisztró nevű étteremben ettem a környéken, és nagyon reménykedtem. A helyre láthatóan nagyon sokat költöttek, a fekete alapon fehér kréta, a drága bútorok és járólap miatt volt az egésznek egy belvárosi hangulata. Az ételek viszont elég felejthetőre sikerültek, a desszertbe pedig beleömölhetett véletlenül egy kiló cukor. Mindezt már-már belvárosi árakon tudták nyújtani, hiszen az építkezés Újpesten sem olcsóbb, mint mondjuk a Király utcában.

Úgy voltam vele tehát, hogy ez sem lesz téma a blogon. Csak azért került be mégis egy említés erejéig, mert ettől a helytől nem messze találtam meg az ideális külvárosi kajáldát. Ami első ránézésre nem sok jót ígér:

Az Egyelek meg nevű hely korábban egy kis lyukban működött itt, nemrég költöztek át egy nagyobb helyiségbe. Itt elfér néhány asztal, az önkiszolgáló pult és hátul a konyha. A konyhában pedig Karesz és apósa, István, a családi vállalkozás két tagja.

Karesz nem is akárhonnan jött: saját bevallása szerint a Bock bisztróban dolgozott évekig, és korábban is Bíró Lajos mellett süttette magát a konyhán a Múzeum Kávéházban. Ez már ígéretes kezdés, mint ahogy a cégérben a Modern Étkezde felirat is csábító. Már elsőre kíváncsi lettem, pedig később értek csak igazán meglepetések.

Estefelé mentem, vettem magam elé egy tálcát, gondoltam majd kipakolják elém a délelőtt elkészült ételeket, amit melegen tartottak a fedő alatt. Halat kértem volna, de az elfogyott, ezért maradtam a flekkennél arany burgonyával, és vártam, hogy elém csapják a kész cuccot.

Karesz viszont egészen mást kezdett csinálni, miközben beszélt hozzám: hagymát szeletelt. Ott vágta fel a zöldségeket, dobta rá az olajra, és emelt ki a zsírból egy hatalmas 20 dekás sertéstarját. Kicsit lecsöpögtette - nem nagyon -, ment a többihez. A krumpli szintén frissen készült, a nyitott konyhában egyszerre több serpenyő is engem szolgált ki. Rájöttem, hogy ez a látszat ellenére kicsit sem menza.

A következő meglepetés a tálalás volt. Karesz múltja tökéletesen látszik:

A húst maga konfitálta előző éjszaka, ennek megfelelően omlós volt, a zöldségek roppanósak, a krumpli tökéletes. És az egész tocsogott az olajban és zsírokban, nagy, hedonista húsdarab volt olyanoknak, akiknek a méret igenis számít. Nekem ennek megfelelően a fele is elég lett volna, de azért benyomtam.

Most jön a harmadik meglepetés, az ár: a fenti tányér 1290 forint. És hogy mivel gazdálkodják ki? Nem az alapanyagokkal, nem az igényesség feladásával vagy a minőségre káros rohanással. A helyiség berendezéseivel például igen, meg a bérleti díjjal. Ez a hely a belvárosban is simán érvényesülne, de szerintem nekik jó itt, pont elég az újpesti, vidékies pörgés.

A desszert lúdláb volt, tessék megnézni:

Saját keverésű csokikrém (nekem túl édes, olcsótejcsokis jellegű), meggy és remek piskótatészta együtt, jófajta cucc. 450 forint.

A cégérben olvasható modern konyha bizonyos elemei tehát megtalálhatóak itt: a főzeléket nem liszttel sűrítik, friss zöldségeket használnak, a tálalás gyönyörű és a desszert is újragondolt. Viszont az olajban, zsírban gazdag fogások is megtalálhatóak, az adagok pedig egy kamionos csárdában is simán elmennének. Jó ez az egyveleg, pont ez kell ide.

Ja, és ha a beszállító hoz jó marhahúst, akkor hamburger is van az étlapon. 25 dekás húspogácsával, jól hallottátok. A felét mindig hazaviszik. Mindezt szintén a Bock bisztrós múlthoz hűen, már alig várom, hogy kipróbáljam.

Egyelek Meg
Cím: 1042 Budapest, Árpád út 62.
Nyitva: hétfőtől péntekig 08:00 - 21:00

Ne tévesszen meg senkit a pék neve: ahogy a Marmorsteinben, úgy a Jaques Lisztben is Misi készíti a kenyeret.

Előbbi Miklós Mihály, aki Marmorstein családnevű dédnagyapja, és annak esztergomi péksége után kezdte újra a hagyományokat (kenyerét itt teszteltük), utóbbi Juhász Mihály jogászból lett kenyérsütő, aki egy mára híressé vált olasz-magyar pékséget nyitott többedmagával két éve az Apáczai Csere János utcában, ahová átlag budapesti ritkán téved.

A műhelynek csak egyik, előretolt tagja Misi, mellette több tulajdonos is rejtőzködik csendben, köztük a szomszédos Divin Porcellóban is érdekelt Gianni Annoni. Misi még sokáig megtartotta banki jogász munkáját, és esténként meg hajnalban sütötte a kenyereket, aztán átállt az új létre, a kenyerek főállású mestere lett, Budapest egyik legjobb pékségében.

Ahol egyébként fehérkenyeret és szárított paradicsomos kenyeret kóstoltam, valamint kipróbáltam a péksütiket is.

Fehérkenyér, 800 g, 650 Ft

Mi is írtunk róla, hogy a FŐTÁV kinézett egy újpesti távhővezetéket az Elem utcában, ami elég lehangoló látványt nyújtott a panel lakótelepen. Így nézett ki:

Ezért úgy döntöttek, hogy lefestetik a Színes Várossal, nem is akárhogy: terveket vártak mindenkitől, legyen akár grafikus, akár egy jó ötletet kitaláló csőmotortesztelő, ezeket aztán összesítették, a szavazatokkal legjobbnak ítélt pályamunkákból pedig zsűri választotta ki azt, ami végül megvalósult.

Egy hónapon keresztül kereste a FŐTÁV a legkreatívabb városszínesítő ötletet, végül a szakmai zsűri úgy döntött, hogy a Színes Város egy újpesti térképrészletet fessen a 200 méter hosszú csőszakaszra, a lokális értékek és a kerülethez való kötődés nevében.

Így fest az elkészült munka:

A festésről készített werkfilm itt látható:

Pimp my Pipe werk from videodress on Vimeo.

Összesen 100 liter festéket használtak fel, és eléggé nehéz dolguk volt. Flór Péter, a Színes Város főtitkára ezt mondta:

„Ez egy rendkívül komplex feladat volt a számunkra, ugyanis a tűzfalfestés, vagy bármilyen eddigi munkánk egészen más műfajt képviseltek, hiszen általában mi tervezünk, és kivitelezünk egyszerre, de itt most a tervezés nem a mi feladatunk volt, hanem a városlakókra bízta a kampányban a FŐTÁV. A nehézséget az okozta eleinte, hogy a 200 méter hosszú csövet még befotózni sem volt egyszerű, márpedig az elengedhetetlen egy rendes látványterv elkészítéséhez. Végül sikerült olyan megoldást találni, amivel a terv központi elemei sem csorbultak nagyon, illetve a kivitelezés színvonala is hozzátett a nyertes koncepcióhoz.”

A FŐTÁV hip hop zenészeket is felkért, hogy népszerűsítsék a kampányt, Busa Pista (Irie Maffia, Zuboly) és Zsolaa (Teebag, Faktorlabor) jól passzoltak a paneles városszépítés és legális graffiti ötleteihez. Mégis fura lett volna, ha Sebestyén Márta vagy Miklósa Erika forgat klipet a csövek tövében.

A FŐTÁV az alábbi közleményt tette hozzá:

Fontosnak tarjuk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy egy-egy „életszínesítő” ötlettel a panel lakótelepek és a panellakások megfelelő, ideális lakókörnyezetet tudnak biztosítani az embereknek. Ezért kezdtünk bele tavaly az I LOVE PANEL kampánysorozatba, melynek során az Urbanista bloggal közösen szervezett Lakótelep Bajnokság, a Panellakás szépségverseny és a Legtakarékosabb panelépület pályázat is megvalósult, ahol a korszerűsítés, az energiahatékonyság, valamint az esztétikum is kiemelt szerepet játszott.

A megszépült távhővezetékről készült képek megtalálhatók a FŐTÁV hivatalos Facebook oldalán.

Disclaimer: a FŐTÁV az Egy nap a városban blog hirdetője.

A fotókat Farkas András készítette.

Ez a poszt egyszerre ajánl egy szép őszi sétát, egy szuper múzeumi élményt és egy hétvégi programot, egy helyen.

Amikor zenészek mesélnek a koncertélményikről, a Kiscelli múzeum kápolnája mindig szóba kerül. Az akusztika, a hangulat, az ünnepélyesség teszi olyan feledhetetlenné az ottani zenéléseket - mondják.

Sajnos én koncerten még nem voltam itt, de a múzeumban már jártam. Elképesztő, hogy milyen zegzugos, izgalmas terek vannak bent, és hogy mennyi kiállítási darabot lehet végignézni. Budapest múltja ott van minden sarokban: a földszinten régi, utcai cégéreket nézhetünk meg, fent mindennapi használati tárgyakat és egy rakás festményt a város korábbi arcáról. Váratlanul előbukkan egy verkli, máshol egy 1937-es fotót látunk egy szilveszteri buliról a New York kávéházban. A Kiscelli múzeum minden egyes termében el lehet időzni akár egy fél órát is, annyi a felfedeznivaló.

Rendszeresen végigsétálok a Múzeum körúton, hogy végigkutassam az antikváriumokat, Budapest témájú könyvekre vadászva. Szeretem az antikváriumok hangulatát, jó sétálgatni a könyvek között, de elismerem, hogy van ennél hatékonyabb beszerzési forrása is a használt könyveknek.

Ebben a világban ugyanis úgy megy, hogy a megunt könyveket, hagyatékot felkínálják az antikváriusnak, aki eldönti, mennyire értékes. A már százszor látott, évtizedekkel ezelőtt sok ezer példányszámban fogyott, azóta pedig ugyanennyiszer megunt könyveket nem veszi át, a többiért fizet valamennyit. A piaci értékének megfelelően, mínusz a saját üzleti tevékenységének díja.

A közösségi könyvcsere arról szól, hogy a köztes állomást kiiktatják - illetve egy weboldalra cserélik -, az eladó így közvetlenül a vevőnek küldheti el azt a könyvet, ami érdekli. Pénzt nem lehet adni a könyvért, csak pontokat. Pontokat pedig csak úgy lehet szerezni, ha könyvet ajánlasz fel. A Rukkola 2012 óta indult, és sokat fejlődött.

Miről is van szó? Ha van egy könyved, amit eladnál, a regisztráció után feltöltheted, helyi terminológia szerint rukkolhatod az oldalra. Akinek tetszik a rukkolt könyv, happolhatja, vagyis a pontjaival fizethet érte. Ilyenkor az eladónak kell eljuttatni a vevőhöz a könyvet, postán, vagy a egy Happonton. Happont lehet bármilyen üzlet, ami vállalja, hogy átveszi és átadja a Rukkolán cserélt könyveket: jelenleg több mint 120 helyen vannak országszerte (sőt Romániában is) olyan cukrászdák, könyvtárak, kávézók vagy akár állateledel-boltok, ahol örülnek a vásárlás nélküli forgalomnak.

De nem csak rukkolni és happolni lehet. Ma már létezik a prerukkolás, vagyis a későbbi rukkolás bejelentése, és a stoppolás, vagyis feliratkozás egy várólistára az adott könyvhöz. Amikor valaki az adott könyvet felteszi az oldalra, a várólista - ha van ilyen - elején várakozó kapja meg azt. Természetesen sok pontot kell fizetni egy népszerű könyv esetében azért, hogy a sor élére kerüljünk. Míg egy kevésbé népszerű könyv, mondjuk az Így gondozd a Trabantodat rukkolásáért 5 pont jár, a stoppoláshoz pedig 10 pont szükséges, addig egy Nyáry Krisztián “Így szerettek ők 2” felajánlásáért a kép készítésekor több mint 69 pontot lehet szerezni, és minimum 71 pont kellett az első helyért a sorban.

Ebből következik, hogy aki egy ilyen könyvet dob fel az oldalra, akár egy tucat másik, kevésbé népszerű kötetet vihet el helyette.

Olvastam olyan véleményeket, amik nem örültek a sok könyvnek. Az első felhasználók közül többeknek nem tetszett az oldal ismertté válása, hiszen hirtelen megnőtt a rukkolt könyvek száma, és a mennyiség nem feltétlenül hozta el a jobb minőséget. Természetes, hogy sokan ugyanazokkal a könyvekkel jöttek fel az oldalra, amiket az antikváriumban nem tudtak már eladni, és ami valószínűleg itt sem fog kelleni senkinek. Az oldal mégsem süllyedt el a felejtésbe, sőt: az indulástól 289 ezer alkalommal cseréltek itt könyveket, 28 ezer felhasználó és 64 ezer könyv van fent jelenleg az oldalon.

Igazi közösségi antikvárium ez tehát, ahol szinte rá vagy kényszerítve az aktív részvételre. Hiába tetszik meg egy könyv, hiába akarod mindennél jobban megszerezni, ha nem töltesz fel a saját könyvtáradból pár érdekes könyvet, ami érdekli a közösséget, esélyed sincs megszerezni. A pontjaidat sem válthatod pénzre: csak könyveket szerezhetsz velük.

Ha pedig inaktív vagy, egy mindennél aranyosabb emailt kapsz a Rukkolától:

“Mi a helyzet feléd? Be kell valljuk férfiasan, hogy hiányzol nekünk. Nem láttunk egy jó hónapja, amit szívből fájlalunk. Ha csak észrevennénk, hogy bejelentkezel a rukkolára, a napunkat máris napfény ragyogná be és végre betöltenéd az űrt, amit magad mögött hagytál. Ha pedig a belépés után még folytatnád is a rukkolást és happolást, akkor végképp virágoskertté válna az élet.

Nélküled még a könyveknek is más az illata és a kódok is megremegnek fejlesztőnk kezei között, a közösségünk pedig egy emberként kiált utánad.

Kérjük gyere vissza közénk, jelentkezz be és válassz a 64.200 könyvből legalább egyet, jó?”

Disclaimer: közösségi gazdaságról szóló sorozatban az Egy nap a városban blog együttműködő partnere a Magyar Telekom. Ők azok, akik összeszedték, és egyben tálalják elénk a hasonló megoldásokat, valamit az infrastruktúrát, a szélessávú mobilnetet adják a fentihez hasonló oldalak mögé. Itt írtunk róla bővebben.