Mi is írtunk róla, hogy a FŐTÁV kinézett egy újpesti távhővezetéket az Elem utcában, ami elég lehangoló látványt nyújtott a panel lakótelepen. Így nézett ki:
Ezért úgy döntöttek, hogy lefestetik a Színes Várossal, nem is akárhogy: terveket vártak mindenkitől, legyen akár grafikus, akár egy jó ötletet kitaláló csőmotortesztelő, ezeket aztán összesítették, a szavazatokkal legjobbnak ítélt pályamunkákból pedig zsűri választotta ki azt, ami végül megvalósult.
Egy hónapon keresztül kereste a FŐTÁV a legkreatívabb városszínesítő ötletet, végül a szakmai zsűri úgy döntött, hogy a Színes Város egy újpesti térképrészletet fessen a 200 méter hosszú csőszakaszra, a lokális értékek és a kerülethez való kötődés nevében.
Így fest az elkészült munka:
A festésről készített werkfilm itt látható:
Pimp my Pipe werk from videodress on Vimeo.
Összesen 100 liter festéket használtak fel, és eléggé nehéz dolguk volt. Flór Péter, a Színes Város főtitkára ezt mondta:
„Ez egy rendkívül komplex feladat volt a számunkra, ugyanis a tűzfalfestés, vagy bármilyen eddigi munkánk egészen más műfajt képviseltek, hiszen általában mi tervezünk, és kivitelezünk egyszerre, de itt most a tervezés nem a mi feladatunk volt, hanem a városlakókra bízta a kampányban a FŐTÁV. A nehézséget az okozta eleinte, hogy a 200 méter hosszú csövet még befotózni sem volt egyszerű, márpedig az elengedhetetlen egy rendes látványterv elkészítéséhez. Végül sikerült olyan megoldást találni, amivel a terv központi elemei sem csorbultak nagyon, illetve a kivitelezés színvonala is hozzátett a nyertes koncepcióhoz.”
A FŐTÁV hip hop zenészeket is felkért, hogy népszerűsítsék a kampányt, Busa Pista (Irie Maffia, Zuboly) és Zsolaa (Teebag, Faktorlabor) jól passzoltak a paneles városszépítés és legális graffiti ötleteihez. Mégis fura lett volna, ha Sebestyén Márta vagy Miklósa Erika forgat klipet a csövek tövében.
A FŐTÁV az alábbi közleményt tette hozzá:
Fontosnak tarjuk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy egy-egy „életszínesítő” ötlettel a panel lakótelepek és a panellakások megfelelő, ideális lakókörnyezetet tudnak biztosítani az embereknek. Ezért kezdtünk bele tavaly az I LOVE PANEL kampánysorozatba, melynek során az Urbanista bloggal közösen szervezett Lakótelep Bajnokság, a Panellakás szépségverseny és a Legtakarékosabb panelépület pályázat is megvalósult, ahol a korszerűsítés, az energiahatékonyság, valamint az esztétikum is kiemelt szerepet játszott.
A megszépült távhővezetékről készült képek megtalálhatók a FŐTÁV hivatalos Facebook oldalán.
Disclaimer: a FŐTÁV az Egy nap a városban blog hirdetője.
A fotókat Farkas András készítette.