A hülye módon szétválasztott lakások valószínűleg már örökre problémát fognak jelenteni Budapesten, mert már nem egyesíti senki őket, legfeljebb a dózer. Együtt kell élni velük, illetve hát dehogy kell, mert néhány okos ötlettel azért élhető teret varázsolhatsz a kéményszerű lakásokból.

Mint például ebből a vertikálisan széles lukból a Vígszínház mellett, amiben még a fűtés sem volt rendesen megoldva, ezért is sikerült ezt a harmincakárhány négyzetméterest 9,5 millióért megvenni ezen a környéken. De hát látjátok, milyen siralmas állapotban volt:

A felújítás tavaly nyáron indult és idén tavasszal fejezték be. Eredetileg kábé 2 milliót szántak rá, de csak a fűtés összerakása elvitt vagy felet, és annyi váratlan nehézség merült fel, hogy a büdzsé végül több mint kétszeresre nőtt. Viszont most már készen vannak és az eredmény sokkal élhetőbb, mint az eredeti állapot: a több mint 4 méteres belmagasság lehetővé tette, hogy olyan galériát alakítsanak ki, ami alatt, és amin állva is el tud férni egy normális ember, a csőszerű nappali a fehér felületektől szellősebb lett, és a konyha meg a mosdó sem emlékeztet rettenetes munkatáborra többé, inkább tágasnak tűnő, minimalista terek ezek.

A fehér alapszín és a csillogó járólap-csempe-kombó nem feltétlenül a kedvence mindenkinek, az viszont tisztán látszik, hogy néhány átgondolt döntéssel mennyivel szerethetőbb teret sikerült kialakítani az elhanyagolt kiindulópontnál.

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. 

A Szimpla megkerülhetetlen jelenség. Rögtön ez az első a Keleti pályaudvar vagy Ferihegy után, amit meglátnak a hátizsákos turisták. Sok év, sok turista: ma a Szimpla név szerintem többször hangzik el egy átlagos napon Budapesten kívül, mint azon belül.

Egy utazós oldalon nemrég egy Barbara Litzlfellner nevű felhasználó írt budapesti tapasztalatairól. Volt egy listája, ami a kezdő turisták eső benyomásait, és egy másik, ami a régóta itt-tartózkodóak tapasztalatait vette sorra. Mindkettőben szerepelt a Szimpla. Az első benyomás egy rácsodálkozás a hihetetlen egyediségre, a világon máshol nem látható jelenségre. Aztán amikor már itt élsz egy ideje, kénytelen vagy kihúzni a kedvenceid listájáról, mert a régóta itt lakók már csak turistacsalogatóként hivatkoznak rá. Persze a szíved vérzik közben emiatt - írja Barbara.

A Szimplának ugyanazzal kell szembenézni, mint Britney Spearsnek 2007-ben: a sztárbetegséggel. Ki kellett találniuk, hogyan tudnak kibújni az egyre szorosabb skatulyából, a “kötelező első látnivaló” dobozból, és megszólítani újra a helyi lakosokat. Jött a termelői piac ötlete, vasárnaponként olyanok is bejutnak a Szimplába, akik éjszaka nem járnak arra, és ez önmagában óriási. Egy éve aztán megnyitották a Szimpla Háztájit a bejárattal szemben, ahol a termelők alapanyagait felhasználva sütnek-főznek. Ezt pedig úgy, hogy kiemelkedő legyen: a Felelős Gasztrohős szakértői szerint a környezettudatos működés olyan fokát érték el, ami példa nélküli Budapesten.

És nemrég a Szimpla menüjét is megújították, a Háztáji ötletének meghosszabbításaként. Amit csak lehet, azt a vasárnaponként is itt árusító termelőktől vásárolják, az alapanyagok tehát megbízható forrásból jönnek, és jó minőségűek. Annyira, hogy nemrég végigkóstoltam az új étlap fogásait, és majdnem belekönnyeztem a tálba. Aki szerint a nagy séfek szerénységből mondják, hogy “majdnem minden a jó alapanyagon múlik”, azok itt jönnek rá, hogy tévedtek. Egy egyszerű töltött burgonya friss zöldségekkel olyan intenzív ízű és annyira derohadtjóbazmeg, hogy kész vagy.

És a Szimplába nem is kell több. Csirkenyárs, pohárkrém, édesburgonya-krémleves, burgerek: tökéletesen kompatibilisek az arculattal. Mégis, az alapanyagok miatt messze kiemelkednek a környezetből, meg abból, amit egy romkocsmában az asztalra képzelünk.

A bejelentett kóstoltatás után tegnap visszasunnyogtam, hogy legalább egy szarvasburger erejéig ellenőrizzem, ugyanazt adják-e hétköznap, mint amit egy születésnapi bulin. És azt adják:

Ádám már írt egy jót az Édesmindegyről, amikor megkóstolta náluk a pastel de nata nevű szuperjó portugál édességet (amit én most nagy erőkkel tömök magamban Lisszabonban), és el volt ragadtatva a helytől.

A sütijeikből már én is lenyomtam néhány tucatot, csupa édes, szirupos, ragacsos csoda, de az ebédmenüt még nem kóstoltam. Mostanáig, mert amikor rám jött az éhség, nyilvánvaló volt, hogy hozzájuk megyek be (a környéken lakom) és nem a mellette található Briósba, ahol szélsőségesen ellenszenves módon tudnak bánni bárkivel, aki nem tartozik a törzsvendégek közé. Még akkor is, ha egy asztalnál ülsz egy törzsvendéggel.

Szóval jött az Édesmindegy, pedig olyan volt az ebéd, hogy normális ember attól nem vár semmit.

Húsos karfiol sajtszósszal?

Úgy hangzik, mint valami spártai felkészítő a Bélgáztábor éves gyűlésére. De valamiért bíztam bennük, és egyáltalán nem bántam meg, amikor kihozták ezt:

A franc se gondolná, hogy sajtból, karfiolból és szalonnából értékelhető kaját lehet alkotni, de nekik sikerült. Mert jó volt minden alapanyag és jól is volt elkészítve. A sajt nyúlt a cucc tetején, a szalonna tök jól ellensúlyozta a karfiol ízét, ami nem egy ilyen vizes térfogatnövelő izé volt, hanem finom, friss zöldség a nagyon is vállalható mezőnyből.

A kérdéses pont után gyorsan rá is tértünk a bombabiztos versenyzőre, a desszertre, ami az Édesmindegyben nem lehet rossz.

Nem is volt, ez a francia csokoládétorta sóskaramell öntettel (hányan olvastatok először sóskát?) mesés volt, egyszerre tömény csokoládé, tömény karamell és az egész valahogy mégsem lesz turbótömény, inkább nagyon is fogyasztható módon könnyű. Szóval ezek ott bent görbítik a teret.

Édesmindegy
Cím: 1137 Budapest, Pozsonyi út 16.
Nyitva: hétfőtől vasárnapig 09:00 - 21:00

A kenyértesztünk eddigi állomásait itt találjátok.

A Pipacs nevű biopékséget nem könnyű megtalálni. Az a tény, hogy megtaláljuk, arra utal, hogy nagyon kerestük. Ami önmagában dicséretes, meg is mondom miért.

SPOILER

A Pipacs pékség kenyerei brutálisan jók.

SPOILER VÉGE

Szóval odamész a Bécsi út 267-hez, ahol egy egészen más nevű pékséget találsz, az út mellett. Persze a Google már tudja, hogy a 267-es szám egy ipartelepet jelöl, aminek a bejárata száz méterrel beljebb, a Fehéregyházi úton van.

Tovább nehezítette a dolgomat, hogy egy héten három nap vannak nyitva, akkor is csak délután 3 és 6 között. Mivel délben érkeztem, az autómban dolgoztam három órát. Nem baj, gondoltam, ha beledöglök is, veszek kenyeret nálatok, rajtam nem fogtok ki.

Telefonáltam háromkor a Facebookon megadott telefonszámon, hogy én itt vagyok, de a pékséget nem találom. Mondták, hogy jöjjek be az ipartelepre, és rögtön balra. Ott sem találtam semmi pékségre utaló jelet, tettem egy kört, végül kiderült, hogy ez volt a Pipacs pékség:

A pékségről belülről is süt a puritán szemlélet, a funkcionalitás és a nagy és üres terek szeretete:

Minket elsősorban egyetlen kérdés foglalkoztat, amikor kipróbálunk egy új kajálós helyet: milyen minőséget kapunk a tányérba? Mennyire jó az alapanyag, mennyire ötletes az elkészítés, milyen a hangulat, ami körbevesz.

Van azonban egy másfajta szempontrendszer is. A Felelős Gasztrohős szempontrendszere.

Az oldalt, és ezzel később az egyre nagyobbra növő mozgalmat négy ember barátsága hozta össze, akik 2009-ben ismerkedtek meg egy környezetvédelmi konferencián. 2012-ig csak apró projektekben dolgoztak együtt, majd tavalyelőtt belevágtak valami újba: összehozták a gasztronómiát a környezetvédelemmel. Elkezdték aszerint megvizsgálni az éttermeket a városban, hogy azok mennyire terheli meg a környezetet.

Nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni. Egy perlátor a csaptelepeken, energiatakarékos izzók, egy Airblade kézszárító már sokat tud javítani az összképen, persze ennél több mindent vizsgáltak: mi történik az élelmiszerhulladékkal, van-e féladag étel, mekkora az import alapanyagok aránya a friss, szezonális, helyi terményekhez képest (importnál ugye a romlás miatti hulladék, csomagolás, szállítás és esetlegesen a fejlődő országokban tapasztalható alacsony élelmiszeripari hatékonyság rányomja a bélyegét az itteni helyre is).

Hat étteremmel indították el a Felelős Gasztrohős Hálózatot, ennyien mentek át a lécen az elején. Most 27 hely van a listán, és idén először már nem ők jelölik az éttermeket a díjra, hanem azok jelentkeznek önként. Kapnak egy száz kérdésből álló kérdőívet, és ha elérik a 40 pontot a 100-ból, egy helyszíni ellenőrzés után megkaphatják a gasztrohős plecsnit.

A tevékenység pedig még szerteágazóbb már az alapítványnál: ma már több helyen van külön gasztrohős menü, és szerveznek Carrotmob akciókat, amikor egy adott hely aznapi bevételének egy részét saját konyhájának környezetvédelmi fejlesztésére fordítja. A Fogj kezet a termelővel pedig egy olyan hely, ahová bárki feltöltheti saját sztoriját a kedvenc piaci termelőjével, hogy mások tudják, melyik kofához érdemes menni, hol kapni háztáji elbánást.

Juditot, az egyik alapítót megkértem, hogy állítsunk össze egy best of the best rangsort, olyan kajás helyeket Budapesten, ahol tényleg nagyon figyelnek ezekre az értékekre. A sorrend nem feltétlenül adja vissza az erőfeszítés mértékét, bár az első helyen tényleg a legmagasabb értékelésű csúcstartó található. Jöjjenek a nevek, és utána pedig Judit rövid leírása, értékelése.