Viszonylag ritkán politizálunk, de van hogy igen.

Például, nem kell nagyon kétségbe esni. de most. Viszont nézzük a szokásostól eltérő nézőpontból a kérdést: szünet nélkül teszteljük a budapesti helyeket, eszünk, iszunk, mulatunk, pokoli életünk van, csak hogy elválasszuk nektek a búzától az ocsut.

Ez az ocsu:

És a politika is csak olyan, mint a gasztroforradalom, vagy a romkocsmahullám, a város arculatát, hangulatát meghatározó izé, éppen ezért pont annyira fontos téma, mint egy jó étterem.

Most épp vitézydávidilag.

Szóval: ültem néhány éve néhány nálam sokkal okosabb fickóval egy TedX Youth kerekasztalbeszélgetésén a Gödör előtt, és arról beszéltünk, hogy mitől lehetne sokkal jobb hely Budapest. És ott ült mellettem Vitézy Dávid is, aki nem sokkal korábban még civilként mondott nagyon jókat, akkor viszont már BKK-sként, ami a tudományos fantasztikum határát súrolta: egészen szürreális élmény volt egy olyan önkormányzati kötődésű hazai vezetőt hallgatni, aki ért ahhoz, amiről beszél, sőt, imádja azt, van koncepciója, ismeri a nemzetközi trendeket, a város tűrőképességét, tudja, mit tud megvalósítani, hogy merre kéne haladni.

A nálam okosabbak közt volt Sinya is, a Critical Mass szervezője, aki a beszélgetés egy pontján ki is mondta, amire mindannyian gondoltunk, hogy Vitézy kinevezése tiszta scifi, mert nálunk egyszerűen nem divat a megfelelő embert kiválasztani egy feladat elvégzésére.

De a lényeg: Budapest sokkal jobb hely lett az elmúlt években, mint valaha volt, és nem a kormányzati, vagy önkormányzati szerepvállalás miatt, hanem annak ellenére. Civilek, üzleti vállalkozók, művészek tették jobbá a várost, meg persze a rengeteg EU-s pénz a fura és ritkán ésszerű szabályozás ellenére, éppen ezért volt olyan meglepő jelenség, furcsa bogár ennek a terepasztalnak a közepén a Vitézy vezette BKK, ami önkormányzati kötődése ellenére volt lendületes, ötletes. 

Azért írok most erről, mert valami hatalmi harc miatt most épp ezt a projektet akarja megfúrni a városvezetést, a Cink tök jó összefoglalója szerint nem azért, mert rosszul teljesített, hanem sokkal inkább azért, mert túl jól.

Ami elég fura, de jól mutatja, hogy milyen vicces időket élünk.

Na de: az az érdekes helyzet állt elő, hogy Vitézy kezét nem akarja csak úgy elengedni a civil társadalom, szóval most együtt áll ki mellette a Critical Mass, a Kerékpárosklub és a Levegő Munkacsoport. A felhívásukban leírják, hogy a BKK munkájának köszönhető, hogy ma olcsóbb a bérlet, vannak használható automaták, rendes éjszakai buszjáratok, taxik, tudod, hogy mikor érkezik a következő villamos, végre vannak rendes járművek, több a buszsáv, van füves pálya, lehet biciklizni, bubizni, stb. Mindez négy év alatt hihetetlen sok változás, és valóban ritkán látni olyat állami, vagy önkormányzati oldalról, hogy egy irányba tartsanak a dolgok:

Na de nem kell félni a szokatlanul hatékony BKK-tól, mert lehet, hogy rövidesen megoldódik ez a probléma.

Ahogy a civilek fogalmaznak:

Vigyázat, az ajtók záródnak! A fővárosi közgyűlés november 26-án dönthet a BKK feldarabolásáról, majd megálmodójának leváltásáról. 2010 óta végre nem egymás mellett működő sóhivatalokon, inkompetens vezetőkön és hatalmi játszmákon múlik, hogy reggel beérsz-e a munkába. Most lehet, hogy megint így lesz. Lehet, hogy a gyerekkorától busz- és villamosfüggő Vitézy Dávid 2010-ben zöldfülű volt, de ma már bárkire cserélnék, annak csak kisebb tapasztalata lehet a modern, integrált, európai közlekedésszervezésben.

Éppen ezért arra bíztatják az olvasókat, hogy írjanak levelet Tarlós Istvánnak, amiben arra kérik a főpolgármestert, hogy hagyja érintetlenül Vitézy jogosultságait, hagyja őt tovább dolgozni. Mondjuk a Critical Mass szervezőitől el tudnék képzelni ennél fajsúlyosabb kiállást is, pláne most, hogy szezonja van a tüntetéseknek, utcára vonulásoknak, de ez is jobb a semminél.

És most végiggondolva a cikket rájöttem, hogy igazából nem is politizáltam, történetesen egy szakmai kérdésről van szó. Nincs jó, meg rossz oldal, az összes érintett ugyanazon a politikai oldalon áll, vannak viszont olyan szakmai szempontok, amiket figyelembe kell venni, mert meghatározzák a város hangulatát. Az elmúlt négy évben közlekedésszervezésileg pont jó irányba indultak el a dolgok. Tarthattak volna rossz irányba is. Ha ezt a kettőt egymás mellé teszed, világossá válik, hogy miért fontos, hogy ne kelljen azért távoznia egy vezetőnek a posztjáról, mert véletlenül jól végezte a dolgát.

Mindenesetre van már facebookos oldala a jelenségnek.

Nem minden budapesti színház mondhatja el magáról, hogy már az előadás előtt fél órával is képes katarzist előidézni. Aki volt már a Bakelit Multi Art Centerben - ami egy befogadó színház, egy kiállítótér és egy teherlift különös egyvelege - , ismeri ezt az érzést.

Először is az online vásárolt jegyre eleve rányomtattatnak egy kusza térképet, amire legyintesz, hogy de hát van GPS. Na, az az, ami itt nem sokat ér.

Úgy kezdődik, hogy a Soroksári úton kell kifelé menni a városból, sokat. Szalámigyár, fegyvergyár, becsődölt nagyker, lerobbant ipartelepek, majd a végén balra, a túloldalon egy nagy kapu. Azon kell behajtani. Az ügyesebbek a Gubacsi úton jönnek, hogy ne kelljen forgolódni, és visszakanyarodva egyből irányba legyenek.

Szóval behajtunk a kapun. A térkép szerint megérkeztünk, pedig még sehol sem vagyunk. Előttünk vaksötétbe burkolózó bokrok és parkoló autók, a ritkásan elhelyezett lámpák fénye az iszonyú állapotban lévő aszfaltot világítják csak meg, azt is csak egy pár méteres körben, azon túl semmit nem látni. Ha elfelejtetted volna felkapcsolni a világítást, itt észre fogod venni.

Kanyargás következik. Nem untatok senkit, mikor merre, de a lényeg az, hogy jó néhányszor kell minden irányba tekerni a kormányt. Közben lepusztult gyárak, betört ablakok és éjjeli műszakról kifutott, a vaksötétben cigiző alakok mellett kell elhaladni. Nem, ők nem statiszták, és nem is a díszletesek.

Bármelyik pillanatban előugorhat egy zombi, igen. Jól gondolod. Ez az a gondolat, amiben mindannyian osztozunk, akik vagyunk olyan bátrak, hogy egy téli estén bemerészkedjünk a kultúra legsallangmentesebb bugyraiba, ahol nem az a legnagyobb para, hogy kihívnak az első sorból. Szarsz rá, csak ülhess már ott, sírva csinálsz bohócot magadból. Iránynak az ipartelep legmagasabb pontját veszed célba, a bazi nagy kéményt, ami az egykori Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár mellől nő ki a földből. Ott van a színház.

Amikor megérkeztél a Bakelithez, akkor sem tudod sehonnan, hogy megérkeztél. Néhány autó áll az út szélén, de továbbra is töksötét van. Leállítod a motort, a lámpafény felé tartasz, ahol ugyancsak cigiznek alakok. Róluk úgy ránézésre sejted, hogy nem csőmotorszerelők.

A bejárathoz szigszalag nyilak vezetnek. Kitapogatod az utat, benyitsz egy vasajtón, amin a BAKELIT felirat árulkodik, hogy a horror után nemsokára jön a kultúra. Először csak résnyire, aztán teljesen kinyitod a bejáratot, és nem hiszed el, amit látsz. Egy bazi teherliftet, mellette egy vaslépcsővel. “Most tuti kinyírnak” - mormolod, miközben felfelé kaptatsz, de tudod, hogy vissza már nem fordulhatsz. Tuti felzabálták az autódat a zombináci mutáns tirannoszauruszok.

Fent fény van, olcsó járólap és egy ócska pult. Rossz italok drágán, furcsa kiállítás és ruhatár. Megérkeztél.

Az előadásról nem ejtenék szót, az végül érdektelen volt, inkább kínos, mint kellemes, de tudtam, hogy nem jöttem hiába. Azért volt egy kis szürreális katarzis, még az előttem performaszolt, zenére földön fetrengés előtt, odakint.

Aki követi a blogot, annak nem újdonság, hogy a kedvenc pékségem következik a nagy kenyérteszt-sorozatban. Józsi kakaós csigájáról már akkor írtam egy rajongó posztot, amikor ő még egy eldugott műhelyben dolgozott, és kisboltoknak szállított ki ezt-azt (én is ott futottam bele). Aztán megnyílt a Pékműhely Budán, és Józsiról kiderült, hogy nemcsak kenyeret tud sütni, de a vevőkkel is jól bánik. Nem álságos, nem negédes, hanem őszintén és nyersen kedves, ahogy a szívéből jön.

Józsi közben jó cimborám lett, szóval elvileg nehéz elfogulatlan véleményt írni, de azt hiszem, menni fog. Ebben van már gyakorlatom.

Bevallom, hogy noha a kakaós csigája még mindig nagyon jó, a szívemben közben átvette az első helyet a Butter Brothersé. Viszont a kenyerek, a rongyoskifli és a többi péksüti még mindig a verhetetlen kategória. Na jó, a Pipacs pékség biokenyerei ugyanebben a súlycsoportban vannak (és nem kizárt, hogy a kenyérteszt későbbi állomásain még találok kincseket).

Ezen a szinten már nincs egyik rosszabb másik jobb. Mások vannak, meg felfogások, meg apró eltérések a készítésben. És hiába borzasztó egyszerű a kenyér képlete (liszt, víz, só), a liszttel és ezekkel az apró eltérésekkel nagy különbségeket lehet elérni. Rizst főzni is egyszerű, papíron. Aztán amikor tanulod a szusirizs készítésének technikáját, a “minden rizsszemmel egyenként foglalkozz” elvet, akkor rájössz, hogy tökéletesíteni mindent lehet és kell.

Félbarna kenyér, 500 gr, 250 Ft

Józsinál ez a fehér kenyér. “A BL 112 a kenyérhez használatos liszt, ez meg abból van. Amit te fehérkenyérnek veszel, az nem kenyérsütésre való lisztből készült” - mondja. Oké, akkor kérek egy félbarnát.

Egyébként akár a Pipacsnál írtak nagy részét átmásolhatnám ide. Nagyon kellemesen ropogó héj, tömör, hideg, rugalmas bél, intenzív íz. Tényleg, olyan a kenyér íze, hogy picit sajnálsz bármit rárakni. Nem azért, mert elrontja, hanem mert elnyomja, és onnantól nem ugyanaz az élmény. És sokáig megtartja ezt a minőségét, a héj ropogása másnap már nyilván nem olyan intenzív, de a bél, az íz és az állag megmarad egy nagyon élvezhető szinten.

Mivel kisebbek benne a lyukak, megszokottabban reagál a tojásra a bundáskenyér-tesztben, de ezzel is csak úgy voltam, mint a szalámikkal. Nem lett jobb, miután hozzányúltam.

Tönköly, sokmagvas kenyér, 500 gr, 400 Ft

Kifogytam a jelzőkből. A kenyér kétségbeejtően finom, a magvak, a napraforgó, a lenmag, a mák és a tönkölyliszt intenzív, kissé pörköltes íze együtt azt eredményezi, hogy benyomsz egy negyed kilót csak úgy, reggeli előtt.

Egy-két nap múlva a kenyeret ugyanúgy veszed elő, csak mintha az ízek még jobban felerősödtek volna.

De Józsi mindig kísérletezik, ma savanyú káposztás kenyeret készített, holnap meg francia hagymalevest főz, hogy azt használja fel a kenyerekhez. És mindig ostorozza magát: “kóstold meg, de nekem még nem ízlik, valamit még ki kell találnom” - mondja a kenyereire, süteményeire, én meg csak kóstolom, és nem bírom abbahagyni. Maximalista.

És akkor az alap fehér, illetve félbarna kenyér értékelése:

szerkezet: *5/5

íz: *5/5
tartósság: 5/5

kenyérhéj: 5/5

bundáskenyér-teszt: 4/5

ár: 4/5

Összesen: 28/30

További kenyértesztjeink itt olvashatóak.

…és amiből ennek ellenére sosem lesz tíz. Mert ha sok lenne belőle, nem lenne többé ilyen.

A La Delizia mindig az egyik legkedvesebb hely marad a szívünknek. Három éve, hogy megkeresett minket Péter és Éva, utolsó kétségbeesésükben: megértették, hogy hívásra csak kivételes esetben megyünk valahová, de ez most egy kivételes helyzet - írták. A szívüket beletették a családi kekszmanufaktúrába, és ha így megy tovább, belebuknak. Elmentünk, és az állunk leesett. A minőségtől, az elkötelezettségtől, a bátorságuktól. Másnap megszületett a Süti, nem süti című poszt, ti pedig annyian szálltátok meg a helyet estére, hogy a törzsvendégeknek kellett beállni mosogatni.

Van, hogy egy olyan hely, ami nekünk élményt adott, másoknak nem nyújtja ugyanazt. Olyan is van - ha étteremről beszélünk, Michelin-csillag alatt szinte csak ilyen van -, ami ingadozó minőséggel oroszrulettezik a vendégekkel. Egyszer ilyen, másszor olyan. Remélhetőleg nem nagy a kilengés, de kilengés szinte mindig van.

A La Delizia viszont három év alatt egyszer sem okozott csalódást nekem. Az meg ritka.

Úgyhogy csinnadratta, csiribúcsiribá, ismét írunk a helyről, hiszen megnyitották legújabb kuckójukat - tényleg csak akkora - Újlipótvárosban, a Pozsonyi úton, a Jászai Mari téri “bazársoron”. A környék igazi édességközponttá vált, itt van a klasszikus vonalból a Maródi, az Európa kávéház és a Vanilin, a kerülethez akklimatizálódottak közül a Briós, az Édesmindegy, nyitott egy Fragola is Katona József utca és Pozsonyi út sarkán, szóval nem esik pofára senki, aki valami édesre vágyna.

Szerintem tehát jó helyre terjeszkedett Évi és Péter, még ha ez az első hetek forgalmából nem is látszik annyira. Van, aki benéz, a kekszekre rá sem hederít (a kilós háztartási jut eszébe, mint ahogy a La Delizia előtt nekünk is), megnézi a tortákat, aztán az árcédulákat, majd ki az ajtón. Kár érte, nem tudja, mit veszít.

Hatalmas kekszes tárolók foglalják el szinte a teljes hosszabbik falfelületet, elfért még egy hűtőpult, egy szörpös és lekváros polc, meg egy lépcső a galériára. Olyan színben, hogy puncsízt érzel, ahogy felfelé lépdelsz. Amit fent találsz, arra pedig nincs ennél jobb szó: cukiság. Falikúttal.

A La Delizia az a hely, ahol mindig valami új kedvencet találsz, egyrészt mert folyamatosan jönnek újdonságok, másrészt mert mire végigeszed a kínálatot, simán túl vagy két fogyókúrán, és eltelt egy év. Nekem most az új kedvenc a mogyorókrémes sajttorta, őrült jó és őrült drága 730 forinttal, de megéri. Fennakad a szemed a homlokod közepére.

Szóval újlipótvárosiak, és mindenki, aki a Jászain szokott elhaladni, van egy jó hírem. Megnyílt a második La Delizia, ha még nem próbáltátok a kekszeiket és tortáikat, akkor hajrá.

La Delizia 2
Cím: 1137 Budapest Pozsonyi út 7
Nyitva: minden nap 10:00 - 20:00

Mert hogy két napig tart a marhaszegy pácolása, két nap a szuvidálás, majd négy órán keresztül egy fűszerkéreggel párolják a végén a húst, az kerül be a szendvicsbe grillezett savanyúkáposztával, mustárral, sajttal és öntettel.

Az eredmény egy zseniális pastrami. Majdnem reuben - mondja a készítője a Múzeum utca szuterén üzlethelyiségében, a föld alatt - de abban svájci sajt van, ebben meg edami, hogy ne legyen olyan drága.

Az All about Street Food nemrég nyílt a Nemzeti Múzeum mellett. Még pontosabban a Kossuth Klub mellett, egy egykori görög étterem helyén. Ezt fontos elmondani, hogy belépve ne kapjunk a szívünkhöz, és ne forduljunk ki egyből a bent látható giccs láttán. A bérbeadók ugyanis ahhoz kötötték a bérleti szerződést, hogy az új üzemeltető érintetlenül hagyja a fali festményeket és a terem közepén látható bazi nagy, gusztustalan vörös műoszlopot, műromokkal.