Tudom én, hogy sok új hely nyílik Budapesten, a nagy pörgés közben viszont azon kaptam magam, hogy egy sort sem írtam egy régi, jól bevált törzshelyemről. Pedig ha megérdemli, hogy rendszeresen beugorjak ide, akkor azt is megérdemli, hogy posztoljak róla. Sőt kötelességem megosztani veletek.

A Körúton, a Vígszínházzal szemben van az Európa Kávéház, ami mellett közvetlenül ott az Európa Cukrászda is. Semmi különös vagy hihetetlen nem történik itt, van három asztal, egy utcára néző fagyipult (a fagyi tök rendben van), meg a szokásos hűtő. Mégis, annak ellenére, hogy a helyiség fel lett újítva, és első ránézésre nyoma sincs a régi cukrászdák hangulatának, valahogy mindig is gyanakodtam, hogy a pult mögött álló kiszolgálóknak a lábán fehér zokni, és sötétkék színű, orrnál nyitott műbőr papucs feszül. Ha pedig megpróbálom felidézni magamban a cukrászdát, plafonig csillogó, olcsó csempét látok, enyhe hipószaggal keveredve. Pedig látjátok, ennek nyoma sincs:

Meg is tudom magyarázni ezt a víziót. Ő az oka:

A francia krémes. Visszarepít a gyerekkorba. Pont olyan, mint amilyet akkor adtak a jobb cukrászdákban, sőt az Európáé élvonalbelinek számított volna húsz éve. A talpa kellően szétázott, kissé sós, a vaníliakrém meg citromos ízekkel operál, és persze a cukorral, a tejszínhab krémes, melegen kenődik szét a szájban, a karamellmáz pedig nagyon-nagyon édes, és majdnem vágható a sütemény tetején tartva villával is. De csak majdnem.

Precíz munka. Mindig ugyanolyan, mint az óramű. Iparos költészet, lehet rá számítani, mint ahogy arra is, hogy eszembe juttatja a régi cukrászdai élményeket.

Amikor végzek, felállok, kifizetem a 290 forintot, vagy kérek még egy kenyeret, néhány zsemlét-kiflit a sarokban található kosarakból. A lenti kép a nap végén készült, már nincs nagy választék, egyébként tök jó teljes kiőrlésű dolgok vannak is, meg nagyon tömör sós kifli, kenyerek.

Mást még nem kóstoltam itt, mert már az első alkalommal kinéztem magamnak a csillogó tetejű francia krémest. De bátran választanék bármit: biztos vagyok benne, hogy minden a régi receptek szerint, alapanyagokat milligrammra kiszámolva készül, és hogy nagy meglepetést nem okoz, de nosztalgiázni jó lesz.