Hogy mire gondolok, amikor Budapest legizgalmasabb teréről beszélek? Erre:

És hogy miért ez a legizgalmasabb tér? Mert amióta betemették a négyes metró összegrafitizett OSB lapokkal körbevett vakondtúrását, és egy remek, élhető parkot hoztak létre itt egy mesterséges tóval, ezen az egy helyen megtalálható Józsefváros hírhedt részének minden rezdülése, lenyomata és változása.

Izgalmas kísérletbe kezdett két zenei csapat. Azzal kezdtek el játszani, hogy vajon a hétköznapi ember hogyan képes karmesterként helytállni, és vezényelni két zenekart.

Pontosabban: vezényelni két zenekart, akiknek még kottája sincs.

A Trafóban ez volt a feladat múlt héten. Kiállhatott bárki a közönség soraiból (akár ketten is), egy raklapra, és mutogathatott, táncolhatott, ugrálhatott, vagy csak állhatott mozdulatlanul: eljátszották őket a zenekarok.

Persze a zenekar nem a megfelelő szó, hiszen furcsa egy csapatok ezek: a Bélaműhely nevű együttes kezében például nincs is hangszer. Van viszony biciklikerék, küllő, slag, papírdoboz, régi számítógépes billentyűzet. Az a kattogós fajta, amivel - most tudtam meg - lehet shakerezni. Biciklidob, hangburger, fakutya. Ezekkel a hangkeltő eszközökkel képesek egyébként tök jó hangulatot csinálni, és ráhangolódni a karmesterre.

A Soharóza pedig nem hivatásos zenészekből alakult, és ennek megfelelően az akcióik sem mindennaposak: fellépnek erőműben, barlangban, vagy - ennek én is tanúja voltam - a Király fürdőben.

Szóval két eléggé flúgos csapat, a szó lehető legjobb értelmében.

Képzeld el, hogy kiállsz eléjük, rád mered vagy negyven szempár, és azt figyelik, mit szeretnél. Hogy mi van a fejedben.

Hatalmas fák árnyékában indul az első Food Truck Show Budapesten, ma délután négytől. A helyszín a Dürer Piknik Park, aminek adottságairól elég betenni egy képet, mindenki érti:

Hatalmas fák, sok árnyék, a hétvégi 22-26 fokban ez olyan nagyon jó lesz, mintha még mindig az anyaméhben lebegnénk. A fák között, meg az aszfaltos területeken pedig egy csomó helyen árulják az ételt, és néhányban az italt. Félek, hogy utóbbi kevés lesz.

Az ötlet a zseniális szendvicseket készítő Meat & Sauce tulajdonosa és barátja, Rudolf fejéből pattant ki. Ők voltak azok, akik feltették a kérdést: miért nem lepték még el a várost a mozgó kajásautók? Hiszen igény lenne rá, a streetfood dübörög, az emberek olcsó, szaftos, és jó minőségű kajára vágynak, ahogy járják a várost a nyári melegben. Csakhogy az önkormányzatok nem készültek fel erre: közterületen engedélyt szerezni kábé olyan kihívás, mint az egyujjas fekvőtámasz. Minden évszázadban egyvalakinek sikerül, annak is segít valaki hátulról.

Tegnap délután egytől ennek örömére felvonulást is tartottak: végighaladtak sétatempóban az Andrássy úton, hogy megmutassák, milyen sokan etetnek minket, úgy, hogy csak magánterületre állhatnak.

Stein Péterrel először 2012 februárjában találkoztam. Egy zöldséges volt, a Bródy Sándor utcában, a Szezon nevű helyen, ahol egyedül a bejárati ajtó melletti üvegre kiírt szöveg késztetett arra, hogy megálljak: "helyben mahungolt turmixok és koktélok friss zöldségből és gyümölcsből valódi fűszerekkel".

Mi a fene az a mahung?

Bementem, és a különös párbeszédet követően egy pohár frissen turmixolt gyümölcsmixet kaptam, amivel kisétáltam. Még azon a nyáron visszamentünk Csabával, egy kis játékra: ki kellett találni, hogy milyen összetevőkből áll az ital, hogy továbbjuss a következő feladványig.

Azóta nem találkoztam Péterrel, bár hallottam róla, hogy utána több lap is foglalkozott vele, ő pedig egy idő után elköltözött, és Mahung Biokocsma néven új helyet nyitott.

Aztán ezen a héten, három évvel az utolsó találkozás után betévedtem az Élesztőbe, miután egy órával kezdés előtt érkeztem egy trafós előadásra. Péter ott állt, egy kihelyezett pulttal, és mahungolta az alkoholos és non-alcoholic italokat. Jó volt újra látni, beszélgettünk.

Kiderült, hogy három év alatt ez a mahung valami elképesztő dologgá nőtte ki magát.

Oké, mire is gondolok. Kértem - pontosabban meg lettem kínálva - egy sóskás-avokádós-vodkás turmixszal. Ebben van az előbbieken kívül még lime, meg citrom, szegfűbors, gyömbér és bio almalé. Ez valami egészen más dimenzió volt. Tényleg jólesett három éve az a turmix ott a Bródy Sándorban, de ez egy új szint. Nem voltak külön ízösszetevők, nem volt itt-ott kiugró kompozíciós csúszás. Az egész egyetlen új íz volt, az a sok különböző dolog összeállt egy teljesen új élménnyé. A pia mintha ott sem lett volna, ahogy a sóska, az avokádó vagy az almalé sem volt sehol. Döbbenet.

Folytatódik a Karcsikám-sorozatunk, amiben régi éttermeket keresünk fel. Olyanokat, amiknek valamilyen okból a mai napig jól megy, annak ellenére, hogy megújulni egyáltalán nem, vagy csak részben tudtak. Olyan helyekre látogatunk el, ahová Karcsika és neje, Gizike is ellátogat minden héten, ahogy teszik már vagy húsz éve. Megpróbálunk rájönni a titokra: miért, hogyan, mivégre?

Ezúttal a Csalogató Kisvendéglőbe látogattunk el.

Zugló, kertváros. A Thököly-Hungária kereszteződés csak 300 méterre van innen, itt mégis a madarak csivitelnek, és tökéletes a nyugalom. Az egyik kétszintes ház alatt egy étterem látszik, előtte körbe terasz, a teraszon egy bazi nagy kocsi. Olyan lómögéfogatós, fakerekes fajta. És persze:

piros kockás asztalterítők.

Most minden jóérzésű geometriatanár felszisszen, hiszen az nem kocka, hanem négyzet, de mit tegyünk, most már így hívjuk.