Ez egy egészen rövid poszt lesz, mert a témáról inkább csak benyomásaim vannak, mint háttértudásom: a múlt héten épp a legújabb részt forgattuk a Discovery műsorán 2016. elejétől várható Xtractor című műsorunkhoz, amikor tök váratlanul eljutottunk az Istvántelki Főműhelyhez. Olvastam már a helyről, mégis leesett az állam, amikor a forgatás helyszínéről kicsit elbóklászva beléptem a több mint száz éves csarnok maradványai közé, és megláttam ezt:

A helyről tudni kell, hogy az 1800-as évek vége felé döntöttek a létrehozásáról, a cél az volt, hogy legyen egy jól felszerelt központi hely, ahol az egyre terebélyesedő gőzmozdonypark karbantartását meg tudják oldani. Az építkezés helyszínéül a IV. kerületi Istvántelket választották, és egy olyan hatalmas komplexumot hoztak létre, hogy az a városrész kábé felét el is foglalta.

Volt itt minden, 24 ezer négyzetméteres kocsiszerelő műhely, ami akkoriban Budapest legnagyobb alapterületű épülete volt, 20 ezer négyzetméteres mozdonyszerelde, amibe 82 mozdony fért el, munkásétkező (Kaszinó), irodaház, sőt, még egy fürdő is.

Aztán a második világháborúban súlyosan megrongálódott a telep, majd szépen-lassan kikoptak a gőzösök, így a hely szerepe is megszűnt. Bár számos csarnokot, irodaépületet megvásároltak különböző cégek, és ezek közül néhány rímel az eredeti funkcióra, itt tartják karban például a Stadler Flirt vonatok egy részét is, csak hogy meglegyen kontinuitás, sőt, a MÁV Nosztalgia Kft. is itt újítja fel a gőzösöket, az eredeti, vasszerkezetes főműhely csarnoka omlik, sőt, lassan szétmállik.

Lehetne ezen szomorkodni is, és biztos akad számos vonatimádó, akinek facsarodik a szíve, amikor meglátja ezeket a képeket Istvántelkről, de az a helyzet, hogy külső szemlélőként inkább zavart mosollyal szemléled a hely hihetetlen hangulatát.

A tetőszerkezet üveglapjainak nagy része már a földön, szóval van abban valami kaland, amikor a megmaradt elemek alatt mászkálsz, mert tudod, hogy rövidesen azok is a társaik sorsára jutnak majd és reméled, hogy nem épp akkor, amikor alattuk vagy. A falapok korhadnak, de a vasszerkezet a statikusok szerint továbbra is atomstabil. Körülötted fák, bokrok bújtak elő a csarnokból, körbenőve a vonatokat, és egy olyan regényekbe illő hangulatot létrehozva, hogy folyton úgy érzed magad, mintha egy kitalált világba kerültél volna.

A régi Istvántelk omladozik, de ebben az állapotában jobban néz ki, mint bármi, amit szándékosan létre lehetne hozni.

Az összes kép nagyban a galériában:

Oké, a cím leegyszerűsítés, de a megfejtés valami ilyesmi. 

Helyszín: Katona József színház

Darab: A két Korea újraegyesítése

Egyáltalán nem új, sőt, tavaly mutatták be, de én csak most láttam a darabot, szóval most fogok nektek írni róla. Az eredeti művet Joël Pommerat, a francia színház egyik legizgalmasabb alkotója írta, aki kizárólag saját darabjait rendezi, minden évbe újat. Ezt épp két éve, 2013-ban mutatták be az Odéonban és alig egy évvel később már játszották is a Katonában. Két hete meg előttem. 

A sztoriról hadd ne meséljek, Pommerat munkamódszere amúgy is a a színészekkel közös folyamatos kísérletezésen és improvizáción alapszik, szóval nem egy jól átgondolt királydrámáról vagy politikai alapműről van szó, hanem egy rakás fergeteges jelenetről, amik semmilyen módon nem kapcsolódnak egymáshoz a vezérgondolatot leszámítva, de amik garantálják, hogy a drámai és mindannyiunk életét megnyomorító alaphelyzet mellett is két órán keresztül szünet nélkül gurgulázva röhögjünk a székünkben.

Lényegében egyperceseket látunk gazdag szülők gyermekét elraboló dadusról, pederaszta tanárokról, molesztáló főnökökről, halálosan összevesző legjobb barátokról és öngyilkos szerelmesekről, szóval értitek, az alapsztorik nem feltétlenül indokolják a hörögve röhögést, de ahogy Örkény egypercesei is alapvetően nyomorúságos pillanatokat örökítenek meg a groteszk segítségével szórakoztató, vicces módon, úgy a dráma itt sem alapérzés, csak háttérsztori.

Mert röhögsz akkor, amikor a kötélről belóg a csalódott férj, amikor a dadus nem árulja el, hol vannak a gyerekek, amikor a pederaszta védekezik, ugyanis az összes tragikus sztori bele van csomagolva az utóbbi évek legviccesebb párbeszédeibe, helyzeteibe és mindezt olyan zseniálisan adják elő a színészek, hogy igazából nincs is időd gondolkozni azon, amit látsz: a mondanivaló csak lassan hatol bele a csontjaidba és a színházból kilépve, még a poénokon rötyögve és azokat felidézve rakod csak össze a lényeget, de nem valami magányos merengés közben: erről a darabról tök könnyű a többé nézővel beszélgetni, ugyanolyan gördülékeny az értelmezés, mint a befogadás folyamata, érvek, észrevételek, gondolatok záporoznak, mert ennyire megkönnyíti a humor a dráma kezelését.

De a függöny előtt még tátott szájjal bámulod, ahogy Borbély Alexandra, Fullajtár Andrea, Ónodi Eszter, Rezes Judit, Szirtes Ági, Keresztes Tamás, Kulka János, Nagy Ervin, Ötvös András, Sáry László jelenetről-jelenetre lemossa a színpadról az unalmat és a belefásulást, ők visznek előre a remek rendezés mellett olyan erővel két órán keresztül, hogy egyszer sem nézel az órádra, legfeljebb azért, mert elkezdesz aggódni, hogy nemsokára vége lesz az őrületnek. És közben olyan csodálatos jeleneteket nézel, mint Nagy Ervin vidéki művházas-szintetizátoros előadása, ami alatt konkrétan lecsúszol a nadrágszáradba a röhögéstő, vagy Kulka János olasz hősszerelmes éneklése csillogó zakóban.

Spoiler. És ott van az utolsó táncjelenet minden színésszel, ami azoknak is megkönnyíti az értelmezést, akik addig csak a poénokon nevettek: hogy milyen nehéz elkapni a közös ritmust és azt is csak rövid időre sikerülhet, ráadásul kívülről nézve egyáltalán nem egyértelmű, hogy ki táncol jól, pontosabban igazából mindenki tök bénán táncol, a saját zenéjére, mert másra nem is tudna. Szóval nem körülötted hülye mindenki, hanem bizonyos szempontból mindenki hülye, te is az vagy az összes nézőpontból, a sajátodat leszámítva.

A két Korea újraegyesítése mindenkinek ajánlható darab, annak is, aki a hagyományos színházat szereti és szokott azon gondolkozni, hogy vajon miért olyan idegesítő mindenki más rajta kívül, miért olyan nehéz kijönni tartósan a barátokkal, házastársakkal, szeretőkkel, de azoknak is, akik épp nem találnak semmi jó filmet a moziban, mert ez a darab nemcsak elgondolkoztató, de simán nyújt olyan lendületű szórakozást, mint bármelyik milliárdokból összerakott és feszesre vágott hollywoodi film. Márpedig ez a kettő iszonyú ritkán találkozik.

Mondjuk jegyet épp képtelenség kapni rá, legalábbis a december 27-ig meghirdetett négy időpontra, de biztos lesz még előadás, érdemes készülni rá.

A Kolbice már szóba került egyszer, amikor évekkel ezelőtt betömtük magunkba a tölcsérbe rakott kolbászokat: akkor és azóta sem tudjuk értelmezni ezt az inkább fura, mint gusztusos kaját, de az tény, hogy enni egyébként jó.

Mivel most nagy Belvárosi piac-felfedezőben vagyunk és Szabó Győző, meg Bíró Lajos új étterme miatt amúgy is körülnéztünk a csarnokban, egy hirtelen jött szünetben úgy döntöttünk, hogy megkóstoljuk a Kolbice legújabb fogását is: a kolbászburgert.

Állítólag ez az egyetlen hasonló specifikációk mentén felépített étel az ismert világegyetemben, bár én mondjuk emlékszem hasonlóra: a meki csinált már néhány éve ilyet, méghozzá meglepően jó, kis szériás, házi, tuningolt kolbászból, olyasmiből, ami a piacon is ritka kincs (és amit a Bűvös Szakács-szintű orákulumok is a legjobbak közé soroltak), és az tényleg kiváló volt. Nem mekis, hanem univerzális értelemben, egyszersmind cáfolta azt a tévhitet is, hogy rendes burgert csak marhahúsból lehet csinálni.

Valami hasonló járhatott a Kolbice csapatának a fejében is, amikor megalkották ezt:

És közben mégsem. A kolbászok ugyanis kábé olyan marhahúsból készülnek, mint egy rendes hamburger pogácsája, annyi csak a különbség, hogy a cuccot a sütés előtt beletöltik bélbe.

Ahogy egy rendes kolbászt illik. Az ötlet tök jó, legalábbis egyedi, mert hasonlóval tényleg nem nagyon találkozol, más kérdés, hogy érdemes volt-e ehhez a trükkhöz folyamodni. Mondom a jót: a kobunak nevezett izé jól működik, csak olyan kisebb anomáliákkal kell szembesülni, mint a hidegen felszolgált burgonyachips, vagy a nem különösebben szofisztikált sajt. Ezzel együtt a kobu tényleg finom, határozottan képes újat hozni a már jó ideje telítődött budapesti mezőnybe és ilyen módon bele is illik a Belvárosi piac koncepciójába. Annyi csak, hogy őszintén szólva az egész valami jó kis paprikás kolbásszal sokkal izgalmasabb lenne. Nem rossz ez a szürkemarhás verzió sem, de pont azt a félig átsütött állapotot nem lehet elérni vele, amitől egy hamburger igazán jó lesz, annyira viszont nem markánsan más az íze, hogy az ellensúlyozza a technológiai korlátokat.

Szuper, hogy ilyen is van a kínálatban, de én megpróbálkoznék egy amolyan odabaszós magyar kolbásszal, biztosan nem ártana neki.

Kolbice
Budapest
Hold utca 13. I. emelet
Tel: +36309905772
Nyitvatartás: nem ismert

Egy nagy bejelentéssel kezdeném a posztot:

idén karácsonyra már kérhetitek a fa alá az Egy nap a városban blog saját könyvét, az Egy hét a városbant!

Most nem részletezem a könyv tartalmát (megteszi helyettünk az Alexandra Könyvjelző az e havi számban, regisztrált törzsvásárlóknak ingyenes, keressétek az Alexandra üzletekben), a lényeg, hogy megpróbáltuk belesűríteni öt év legjobb pillanatait kétszáz oldalba. Megtudhatod, mit érdemes csinálni a városban egy téli napon, mit, ha egy külföldi ismerőst látsz vendégül tavasszal, és mit, ha ősszel egedül vágsz neki a városnak.

Megpróbáltuk megmutatni, milyen is Budapest 2015-ben. Hátralépve, távolról, úgy, hogy évtizedek múlva, ha elolvassuk a könyvet, eszünkbe jusson minden.

Most viszont a segítségeteket kérnénk. Nem tudjuk ugyanis eldönteni, milyen legyen a könyv borítója. Van két esélyes befutó, megszavaztattuk már az ismerőseinkkel a dolgot, azonban a ti véleményetekre is kíváncsiak  vagyunk. Hiszen nektek írtuk a könyvet!

Nem ígérhetjük, hogy az a borító valósul meg, amit itt kiválasztunk - és lehet, hogy még módosul is a végleges forma előtt -, de mi a ti választásotokat, indoklásotokat képviseljük majd, és tényleg szeretnénk tudni, mit gondoltok.

Szóval kérünk titeket, hogy szavazzatok, melyik borítót szeretnétek jobban látni a kirakatban, melyik adja szerintetek vissza jobban, milyenek is vagyunk mi. A szavazógombot a képek alatt találjátok, kommentben pedig megírhatjátok az indoklást. Előre is köszönjük.

1. verzió

2. verzió

A Menőlakásom projektünk, amivel menő otthonokat - vagy időnként Airbnb-apartmanokat - hozunk létre kisebb vagy nagyobb budapesti lakásokból, májusban egy új taggal bővül: a workshopokkal. Az akkor egy alkalommal, mostantól rendszeresen jelentkező foglalkozásokon a nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező Éva mutatja meg, hogyan érdemes, és hogyan nem érdemes nekiállni a lakásvásárlásnak, felújításnak, hogyan lesz menő lakás egy sötét porfészekből.

Az első workshopunk óta nagyon sokan jelentkeztek, hogy szeretnének részt venni ők is egy ilyen programon, nekik sajnos csak annyit tudtunk eddig mondani: türelem. Az első workshop tapasztalatait leszűrve ugyanis azt tűztük ki célul, hogy kisebb, családiasabb csoportokat indíthassunk, és a több foglalkozás közül mindenki kiválaszthassa, mi érdekli őt igazán. Gondoltunk azokra, akinek nincsenek konkrét kérdései, csak általánosságban szeretnének jobban megismerkedni a belsőépítészettel, felújítással, de figyelünk azokra is, akik hoznák a terveket, képeket, kérdéseket. És persze sokan állnak még lakásvásárlás előtt, és félnek, hogy rosszul választanak. Nálunk megtudhatják azt is, milyen lakást érdemes kiválasztani, és miért.

Másrészt az új workshopjaink helyszíne nem egy előadó lesz, hanem olyan lakások, amik vagy nemrég lettek átalakítva, vagy épp átalakítás alatt vannak, így a résztvevők a gyakorlatban is láthatják, amit elméletben megbeszélnek. A workshopok létszámát 15 főben szeretnénk maximálni, hogy megmaradjon az interakció lehetősége, és a hangulat is fesztelenebb legyen. 

Így tehát, hölgyeim és uraim, megszületett az a három tematika, ami nagyjából lefed minden érdeklődést az adott témában.

Az első: "Álmodozás helyett tervezz! Életmód-elemzés és pénzügyi keret". Ez azoknak szól, akiknek nincs konkrét, megoldandó problémájuk, tehát nem vesznek lakást, nem újítanak fel, csak érdeklődnek az igényesebb lakókörnyezet iránt és ehhez szeretnének útmutatást, tapasztalatot szerezni, kérdéseket feltenni, válaszokat kapni. Megmutatjuk, hogyan lehet a lakás előnyeit kiemelni, hogyan lehet az életünk egyes szakaszaihoz igazítani a lakókörnyezetünket, és hogy miként lesz egyedi egy lakás.

A második: "Városi lakás - céltudatos adok-veszek-közvetítek!". Azoknak szól, akik az elkövetkezendő pár évben szeretnének lakást venni, vagy eladni illetve lakásközvetítéssel foglalkoznak. Megtudhatjuk, mikor érdemes eladni egy lakás, és mikor felújítani, milyen eszközökkel lehet növelni az ingatlan értékét - a pénzbefektetésen kívül -, és hogy mikor érdemes ingatlant vásárolni. A program három órás beszélgetésből, majd egy egy órás szakmai sétából áll, ahol a résztvevők megnézhetnek egy olyan lakást, amiből sok tanulságot leszűrhetnek.

A harmadik: "Lakásfelújítás - program-, és folyamat-tervezés". Azoknak szól, akik akik komolyan veszik a felújítást, és ki akarják hozni egy adott lakásból a maximumot, esetleg konkrét kérdésekkel vagy problémákkal jönnek - ez utóbbira két óra áll rendelkezésre a workshop második felében.

Szerintem mindenki tud választani.

További részleteket, a workshopok pontos tematikáját itt találjátok. Itt tudtok jelentkezni is az egyes foglalkozásokra. Ezt megtehetitek egyébként úgy is, hogy írtok egy levelet az info kukac egynapavarosban.hu email-címre, és megadjátok a neveteket, címeteket, valamint a számlázási nevet és címet, és persze hogy milyen workshopra jelentkeznétek.

A novemberi workshopok időpontjai tehát ezennel közhírré tétettek, a következő hármas januárban várható, még nem tudjuk, pontosan mikor. Ha szeretnél elsőként értesülni a 2016-os időpontokról, írj egy levelet az info kukac egynapavarosban.hu email-címre, és mások előtt jelentkezhetsz majd.