A csárdajellegű és magyaros éttermekben sokszor belefutok abba az érthetetlen jelenségbe, hogy szinte kizárólag frissensülteket kínálnak. A sok "baconbe göngyölt" és "juhtúróval töltött", pulykacordon, sertésgordon és hasonlók helyett én sokszor ennék inkább olyat, amit valószínűleg a szakács is jobban tud: ez jó főzeléket, egy zúzapörköltet, töltött káposztát.

De nincs. Mert valami hülye szokás miatt ezek alacsonyabb kategóriájú ételeknek minősülnek, és nincs helyük a pincér kezében.

Kifőzdékbe száműzték őket - tisztelet a kivételnek. A kifőzdék meg olyanok, amilyenek.

Tisztelet a kivételnek itt is. Az olyannak, mint a Pipitér.

A helyet a Kiss János Altábornagy utcában találjuk, közvetlenül egy olyan intézmény mellett, amiből kiderül, miért Pipitér a hely neve:

Volt a Ferenciek terénél, a Curia utca sarkán egy étterem még évekkel ezelőtt, a Curia. Azért jegyeztem meg, mert ajánlották, ki akartam próbálni, és egy nappal az ajtók lelakatolása után értem csak oda. Bezárt. Utána tulajváltással, a régi étteremnek tűnő új hely nyílt ott, de senki sem ment be. Úgyhogy az is bezárt.

Lehetne azt mondani, hogy nincs túl jó helyen az üzlet. Hogy kiesik a nagy turistaforgalom fősodrából, emiatt mindenből a legrosszabbat kapja: drága a menő környék miatt, de mégsem látogatott, mert el van rejtve. Egészen addig gondolhatjuk ezt, amíg meg nem látjuk, micsoda forgalmat bonyolít itt a Napfényes 2. Egy tényleg napos, az előző szuterént tágas, világos falakra lecserélő, szuper vega helyet nyitottak.

És tessék, ez kellett. Jönnek az emberek, fél ötkor is alig van szabad asztal.

Oké, a Napfényes jelentős rajongói bázissal rendelkezik. Az a vega, aki nem ismeri a helyet, nem is vega. Az a húsimádó pedig, aki lefitymálja a vega kajákat, mielőtt ezeket kóstolta volna, szintén nagy hibát követ el. Mert a Napfényes nem egy kifinomult, haute cuisine hely, inkább egy hedonista, vastag, majdhogynem zsírcseppeket is felvonultató vendéglátóhely, ahol a pincérek is úgy viselkednek, mintha egy nagy testvéri közösség tagjai lennének.

És ezen az új helyen is. Nem tudom, hogy csinálják, miközben egy csomó étterem küzd, hogy legalább elfogadható pincért találjon. Náluk pedig már két helyen szolgálnak fel a lelkes, nyílt tekintetű, láthatóan szintén vega életmódot folytató pincérek. Ne kérdezzétek, honnan tudom, hogy vegák. Az olyan, mint az ember neme: legtöbbször egyértelmű.

Mondom ezt ordas hússzabálófejűként.

Szóval a hely hatalmas, elöl egy kávézó-cukrászda, ahol tej- és tojásmentes tortákat, süteményeket lehet kapni, és persze gabonakávét, növényi tejjel. Jól értettétek: ez tejeskávé, tej és kávé nélkül. Megkóstoltam: nem olyan rossz, mint hangzik, de majdnem. Cikóriaízű.

Kipróbáltam még néhány süteményt is. Itt van mindjárt a francia krémes, amiben szintén nincs se tej, se tojás. Kicsit sötétebb a vaníliás krém ahhoz képest, amit megszoktunk, de ezen túl ugyanolyan, mint bármelyik sarki cukrászda terméke. Az íze pedig tökéletesen hozza, amiben a Napfényes a legjobb: szinte megszólalásig hasonlít a szánkban a valódi krémesre. Na jó, nem a Ruszwurm-szintű csodára, csak a szoci cukis változatra. Itt addig kísérleteznek az ételekkel, amíg olyan ugyanolyan élményt kapsz, mint a mindenevők. Nem kell átnevelni magad új ízekre - vagy folyton indiait enned -, mint a vega helyek többségénél.

Szuper volt a Chocito és a bécsi kocka is, bár én két sütitől már cukorkómába estem, talán ezt a részt lehetne visszafogottabban kezelni. A sütik egyébként 300-400 forint körül vannak, egy nyírfacukros almás pite is csak 450, szóval nincsenek elszállva az árak.

Az éttermi részen a fogások ugyanannak tűntek, mint az eredeti étteremben, vannak napi, olcsóbb ajánlatok, az a' la carte oldalakon 590-es levesek, 2000-től induló főételek, 2100-as pizzák és hasonlók. Korábban már elmondtam, csak ismételni tudom magam: a Napfényes étterem, amit a legjobb vega helynek választottam tavaly a városban, igazából egy erős közepesnek kellene lennie a gasztronómiájára büszke Budapesten. Optimális esetben. Ennek ellenére örülünk továbbra is a vega éttermek becsületes és ötletes betyárcsárdájának, további sok sikert, és sok éttermet nekik. Én továbbra is látogatom majd őket a zöldséges rántott palacsintájukért.

Napfényes Étterem 2.
Cím: 1053 Budapest, Ferenciek tere 2.
Telefon: +36-20-311-0313
Nyitva: H-V 12:00 - 22:30

Bevallom, nem sűrűn látogattam a megújult Várkert Bazárt az átadása(i) óta. Talán pont azért, mert az előtt többes számot használtam. Vártam, hogy nekifogjanak, vártam, hogy befejezzék, a komédiát pedig még ki kellett még hevernem. Ez egyébként természetes: Budapest több szimbóluma is ugyanezen esett át. Az "átadási válság" az, amikor a desszertért letolják a spenótot a torkunkon, és utána várják, hogy örüljünk. Jóvanna hagyjál, majd az is lesz.

Így amikor levelet kaptam az intézmény kulturális életét igazgató fiatalok (különös módon ráadásul zenészek!) lelkes levelét, arra gondoltam, itt az idő. Megnézem, mikkel lehet elütni az időt ott, ahol Pataky Attila még farmermellényben adta az interjúkat, egy pohár vizezett sör mellett.

A kertet elfoglalták a sétáló emberek, az utcán nem is lehet látni, mennyien szelfiznek idefent, keresve az egyelőre még funkció nélküli terek értelmét, vagy megpróbálva benyitni a tucatnyi jelöletlen ajtó valamelyikén. Az egyiken azért találtunk feliratot: NO ENTRY - ez volt ráírva.

A Várkert Bazár egyértelműen legnagyobb szenzációja az első világháborús kiállítás, ami szerintem a könnyen fogyasztható műfajban baromi jó lett. Három pillérre épít: a látványos megoldásokra - nagyon jól sikerültek a kiállítási tárgyak elhelyezése, amiket a hangszórókból áradó zajok, helyenként pedig hullaszaggal erősítenek -, a háborús hangulat átadása falakra írt idézetekkel, valamint érintőképernyős infografikák, amik segítségével átláthatjuk a háború hatásait akár a nők szerepét, akár a különböző nemzetiségű halottak számát tekintve.

Igen, a hullaszag nem vicc. Egy külön teremben spéci parfüm spriccel ki a földből, ami a rothadó dolgok terjengő bűzét mutatja be. Egy másik teremben egy lövészárok mélyén találjuk magunkat, a sárban az elsősegélyládák és a koszos viharlámpák mellett egy katona kedvesének fotóját is megtaláljuk.

Jól váltakoznak a fenti hatásos, érzékszervi stimulációk az érintőképernyős, nyers statisztikaiadat-szolgáltatással - kicsit sajnáltam, hogy utóbbi esetben teljesen ránk bízták a következtetések levonását. Oké, jobban rögzülnek az infók, ha nem készen kapjuk, hanem magunk fedezzük fel, de egy kicsit több szöveges elemzés hasznos lett volna.

A falakon található idézetek pedig tökéletesen megmutatják a háborús propaganda hatását. Azt a pillanatot, amikor többé nem lehetsz békepárti, többé nem hangoztathatod az egyébként érthető "lehetőleg ne gyilkoljuk már egymást halomra" elvet, mert rögtön hazaáruló leszel, gyáva, aki nem adja a vérét a hazáért. Kell hozzá egy gonosz ellenség, aki ártani akar nekünk - háborúban ez könnyű -, a gyilkolászás dicsőítése, valamint egy testvéri közösség eszményképének felvillantása. Nagyon fontos, hogy ezt a folyamatot mindenki felismerje, csípőből, különben a történelem akárhányszor ismételheti önmagát.

Két szinttel feljebb sokkal könnyedebb a téma: az Ifipark múltját bemutató kiállítást találunk itt. Egy kis interaktív, tabletes-fejhallgatós részt leszámítva néhány fellépőruhát, használt gitárokat találunk, de különös módon nem ezek a legérdekesebbek. Azok inkább a falakon található írások, amiket elolvasva közel kerülünk a Várkert Bazár bulihelyhez, és olyan színes, érdekes infókat kapunk, remek stílusban, hogy szívesen olvasgatunk. Pedig kiállításokon feliratokat nézegetni általában tényleg csak a mazochisták időtöltése.

Milyen drogokat használtak az Ifiparkban? Hol csöveztek azok, akiket nem engedtek be a farmernadrágjuk miatt? Hány forint volt egy szendvics, és hogyan verték át a vendégeket a vendéglátósok? Hány sört kapott egy látogató egy este során? Hogyan bomlasztották belülről a szórakozó fiatalokat a titkosszolgálat beépített emberei? Miért démonizálta a hippiket az állami propagandagépezet? Van bennük aktualitás, még ha nem is látszik.

A két kiállítás ára együtt, felnőtteknek 3000 forint.

Ezt találjuk a déli szárnyban, plusz még egy ingyenes kiállítást "Hauszmann tervei és a Nemzeti Hauszmann Terv" címmel. Itt a budai királyi palota visszaépítendő épületeinek eredeti, restaurált terveit nézhetjük meg.

Az északi szárnyban inkább a képzőművészeté a főszerep, itt meglátogathatjuk Csernus Tibor festőművész párizsi műtermét - 2009-ben adományozták az alapítványnak a művész örökösei az ott található tárgyakat, szóval nem kell repülőre szállni, felépítették Budapesten. Ugyanitt magyar népművészet kézműves alkotásokat állítottak ki, odafent, a Honvéd Főparancsnokság épületében pedig A magányos cédrus – Csontváry géniusza kiállítás látható.

Szóval simán eltölthető egy teljes nap a Várkert Bazárban, és noha több kiállítás is kifejezetten turista-kompatibilis - így kevésbé belemenős, inkább látványos -, valakinek épp ez kedvez, és pont így tud jól szórakozni.

Ja, és ha valaki nem találná a Várkert Bazár weboldalán - én nem találtam - a parkolási díjakat, íme:

disclaimer: a kiállításokat bejelentés nélkül látogattuk meg, és noha engem beengedtek újságíróigazolvánnyal, Évinek kifizettem a teljes belépőt. Ahogy szoktuk.

A Condé Nast szavazóival kapcsolatban két komoly állítást is megfogalmazhatunk:

• imádják Firenzét
• imádják Budapestet

Igen, a lap legújabb közönségszavazásán hihetetlenül jó eredményt értünk el, és az olasz város után rögtön a miénk következett a Melyik a legjobb hely a világon-választáson.

Budapest. A. Második. Legjobb. Hely. A. Világon.

Legalábbis ezt mondták a New York-i Condé Nast szavazói összességében milliós nagyságrendben, szóval nem, nem az van, hogy egy kispesti gimnázium diákjai meghekkelték a játékot, ez az eredmény még akkor se jött volna össze, ha szeptember eleje óta folyamatosan klikkelgettek volna. Fogadjuk el tehát és örüljünk: így gondolják.

Egyébként lehet, hogy a kor teszi, de így harminc fölött akármilyen menő helyről is jövök vissza éppen repülővel, amikor taxival hazafelé tartok, azt kérem, hogy kerüljünk a pesti rakpart felé, és ahogy nézem az éjszakai Budapestet, pont azt érzem, amit a Condé Nast szavazói.

Az oldalon egyébként a méltatás során kiemelték a szecessziót (gondolom ki se tették a lábukat a Gellértből ), a fürdőket (mondom), a kávéházakat, a Széchenyi lánchidat az alkonyatban a Duna csodálatos látképével és persze a gulyást.

De: tegyük hozzá, hogy a jelenség nem új, hiszen 2013-ban már ugyanilyen jó helyen végeztünk, sőt, akkor megosztott második helyet kaptunk Firenzével (az első San Miguel de Allende lett Mexikóban), míg most már miénk az egész pozíció, senkivel sem osztozunk rajta. Firenze viszont bevágott elénk.

Apropó, Firenze, ha valaki még nem látta volna a várost bemutató videónkat hát tessék, jó ősszel visszanézni ezeket a nyári színeket:

És akkor a lista néhány további helyezettje, ami valamiért érdekes, vagy amiről forgattunk a nyáron:

Harmadik lett Bécs, ötödik Párizs:

 

Rögtön a hatodik helyen következik Róma:

 

Aztán hetedik Prága, tizedik London:

 

Tizenegyedik Jeruzsálem, tizenötödik Tokió, tizenhetedik Amszterdam és huszonkettedik a csodálatos Madrid:

 

Eredetileg meg sem akartam írni ezt a cikket, mert az itt bemutatott lakás saját gyerek, nyilván elfogult vagyok: áprilisban indítottuk belsőépítészeti projektünket, az Én menő lakásomat, hogy a sorozat írása közben megismert legjobb belsőépítészeket és építésszervezőket, szakembereket egy csapatba tömörítve végre egy használható, átlátható, kiszámítható és szerethető szolgáltatást nyújtsunk a piacon. Azóta több mint 190 megkeresés érkezett, gőzerővel dolgozunk és nemrég elkészült az első lakás is, amit a mi csapatunk tervezett meg, rakott össze.

Szóval nehéz erről elfogultság nélkül írni, ezért nem is akartam, aztán megláttam Lindáék terveit, majd az első képeket a lakásról, ami után már muszáj volt elmennem megnézni a végeredményt, és amikor megláttam, eldöntöttem, hogy egyáltalán nem érdekel, ha bárki részrehajlással vádol, mert annyira jó lett a kégli, hogy én erről cikket fogok írni a blogra.

A háttértörténet röviden annyi, hogy Gábor befektetési céllal keresett hónapok óta lakást, de egyik sem felelt meg az elvárásainak, mert vagy a lépcsőház volt túl romos, vagy a környék nem felet meg, vagy az elosztás volt katasztrofális, míg végül rá nem akadt egy korábban mediterrán hangulatban felújított Kálvin téri lakásra.

Néhány előtte-utána kép:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Épp akkor, amikor mi elindítottuk az Én menő lakásom projektet, szóval a két sztori szerencsésen találkozott, Gábor lecsapott Lindáékra, és rögtön az indulásunk után meg is kezdődött a közös munka, ami egyébként úgy zajlott, mint általában.

A belsőépítészeink először meghallgatták Gábor elvárásait, megismerték stílusát, szokásait, majd ezek alapján elkészítették a terveket. A 3D-s képek itt láthatók:

• 
• 
• 
• 
• 

Aztán amikor a terveket addig módosították, hogy az mindenkinek megfelelt, elkezdték a munkát, és miközben a szakemberek dolgoztak, ők a boltokat járva szedték össze azokat az apróságokat, amik végül sokat adtak a lakás hangulatához. És remek volt az is, hogy Lindáék erdélyi kapcsolataikon keresztül csodás óbarokk bútorokat tudnak beszerezni, amik felújítva remekül mutatnak egy ilyen lakásban. 

Itt a nappali:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A munkák során figyelembe kellett venni azt is, hogy négyzetméterenként maximum százezer forintot lehet elkölteni, ami egyébként ökölszabályként működni szokott az átlagos felújításoknál, itt azonban a fenti összegért cserébe valami izgalmasat, egyedit, nagyon szerethetőt kellett létrehozni.

Itt a két háló és az étkező:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

És végül simán belefértek a büdzsébe, négyzetméterenként 80 ezer forint lett a vége, amiben benne van már a tévé, minden bútor, vezeték, csaptelep, szóval az egész, amit láttok a képen és Lindáék 400 ezer forint körüli munkadíja is, ami nyilván simán visszajött nemcsak a végeredményen, de a felújítás során megspórolt felesleges költségeken is.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szóval hazabeszélés vagy sem, én a csapat nevében tök büszke vagyok az első lakásunkra. Gyűjtsetek ötleteket és újítsatok fel ti is, egy rakás jópofa olcsó ötlettel nagyon sokat lehet dobni egy lakáson. 

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Én menő lakásom projektet, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. Lindáékat is.