Bevallom, nem sűrűn látogattam a megújult Várkert Bazárt az átadása(i) óta. Talán pont azért, mert az előtt többes számot használtam. Vártam, hogy nekifogjanak, vártam, hogy befejezzék, a komédiát pedig még ki kellett még hevernem. Ez egyébként természetes: Budapest több szimbóluma is ugyanezen esett át. Az "átadási válság" az, amikor a desszertért letolják a spenótot a torkunkon, és utána várják, hogy örüljünk. Jóvanna hagyjál, majd az is lesz.

Így amikor levelet kaptam az intézmény kulturális életét igazgató fiatalok (különös módon ráadásul zenészek!) lelkes levelét, arra gondoltam, itt az idő. Megnézem, mikkel lehet elütni az időt ott, ahol Pataky Attila még farmermellényben adta az interjúkat, egy pohár vizezett sör mellett.

A kertet elfoglalták a sétáló emberek, az utcán nem is lehet látni, mennyien szelfiznek idefent, keresve az egyelőre még funkció nélküli terek értelmét, vagy megpróbálva benyitni a tucatnyi jelöletlen ajtó valamelyikén. Az egyiken azért találtunk feliratot: NO ENTRY - ez volt ráírva.

A Várkert Bazár egyértelműen legnagyobb szenzációja az első világháborús kiállítás, ami szerintem a könnyen fogyasztható műfajban baromi jó lett. Három pillérre épít: a látványos megoldásokra - nagyon jól sikerültek a kiállítási tárgyak elhelyezése, amiket a hangszórókból áradó zajok, helyenként pedig hullaszaggal erősítenek -, a háborús hangulat átadása falakra írt idézetekkel, valamint érintőképernyős infografikák, amik segítségével átláthatjuk a háború hatásait akár a nők szerepét, akár a különböző nemzetiségű halottak számát tekintve.

Igen, a hullaszag nem vicc. Egy külön teremben spéci parfüm spriccel ki a földből, ami a rothadó dolgok terjengő bűzét mutatja be. Egy másik teremben egy lövészárok mélyén találjuk magunkat, a sárban az elsősegélyládák és a koszos viharlámpák mellett egy katona kedvesének fotóját is megtaláljuk.

Jól váltakoznak a fenti hatásos, érzékszervi stimulációk az érintőképernyős, nyers statisztikaiadat-szolgáltatással - kicsit sajnáltam, hogy utóbbi esetben teljesen ránk bízták a következtetések levonását. Oké, jobban rögzülnek az infók, ha nem készen kapjuk, hanem magunk fedezzük fel, de egy kicsit több szöveges elemzés hasznos lett volna.

A falakon található idézetek pedig tökéletesen megmutatják a háborús propaganda hatását. Azt a pillanatot, amikor többé nem lehetsz békepárti, többé nem hangoztathatod az egyébként érthető "lehetőleg ne gyilkoljuk már egymást halomra" elvet, mert rögtön hazaáruló leszel, gyáva, aki nem adja a vérét a hazáért. Kell hozzá egy gonosz ellenség, aki ártani akar nekünk - háborúban ez könnyű -, a gyilkolászás dicsőítése, valamint egy testvéri közösség eszményképének felvillantása. Nagyon fontos, hogy ezt a folyamatot mindenki felismerje, csípőből, különben a történelem akárhányszor ismételheti önmagát.

Két szinttel feljebb sokkal könnyedebb a téma: az Ifipark múltját bemutató kiállítást találunk itt. Egy kis interaktív, tabletes-fejhallgatós részt leszámítva néhány fellépőruhát, használt gitárokat találunk, de különös módon nem ezek a legérdekesebbek. Azok inkább a falakon található írások, amiket elolvasva közel kerülünk a Várkert Bazár bulihelyhez, és olyan színes, érdekes infókat kapunk, remek stílusban, hogy szívesen olvasgatunk. Pedig kiállításokon feliratokat nézegetni általában tényleg csak a mazochisták időtöltése.

Milyen drogokat használtak az Ifiparkban? Hol csöveztek azok, akiket nem engedtek be a farmernadrágjuk miatt? Hány forint volt egy szendvics, és hogyan verték át a vendégeket a vendéglátósok? Hány sört kapott egy látogató egy este során? Hogyan bomlasztották belülről a szórakozó fiatalokat a titkosszolgálat beépített emberei? Miért démonizálta a hippiket az állami propagandagépezet? Van bennük aktualitás, még ha nem is látszik.

A két kiállítás ára együtt, felnőtteknek 3000 forint.

Ezt találjuk a déli szárnyban, plusz még egy ingyenes kiállítást "Hauszmann tervei és a Nemzeti Hauszmann Terv" címmel. Itt a budai királyi palota visszaépítendő épületeinek eredeti, restaurált terveit nézhetjük meg.

Az északi szárnyban inkább a képzőművészeté a főszerep, itt meglátogathatjuk Csernus Tibor festőművész párizsi műtermét - 2009-ben adományozták az alapítványnak a művész örökösei az ott található tárgyakat, szóval nem kell repülőre szállni, felépítették Budapesten. Ugyanitt magyar népművészet kézműves alkotásokat állítottak ki, odafent, a Honvéd Főparancsnokság épületében pedig A magányos cédrus – Csontváry géniusza kiállítás látható.

Szóval simán eltölthető egy teljes nap a Várkert Bazárban, és noha több kiállítás is kifejezetten turista-kompatibilis - így kevésbé belemenős, inkább látványos -, valakinek épp ez kedvez, és pont így tud jól szórakozni.

Ja, és ha valaki nem találná a Várkert Bazár weboldalán - én nem találtam - a parkolási díjakat, íme:

disclaimer: a kiállításokat bejelentés nélkül látogattuk meg, és noha engem beengedtek újságíróigazolvánnyal, Évinek kifizettem a teljes belépőt. Ahogy szoktuk.