Oké, a cím leegyszerűsítés, de a megfejtés valami ilyesmi. 

Helyszín: Katona József színház

Darab: A két Korea újraegyesítése

Egyáltalán nem új, sőt, tavaly mutatták be, de én csak most láttam a darabot, szóval most fogok nektek írni róla. Az eredeti művet Joël Pommerat, a francia színház egyik legizgalmasabb alkotója írta, aki kizárólag saját darabjait rendezi, minden évbe újat. Ezt épp két éve, 2013-ban mutatták be az Odéonban és alig egy évvel később már játszották is a Katonában. Két hete meg előttem. 

A sztoriról hadd ne meséljek, Pommerat munkamódszere amúgy is a a színészekkel közös folyamatos kísérletezésen és improvizáción alapszik, szóval nem egy jól átgondolt királydrámáról vagy politikai alapműről van szó, hanem egy rakás fergeteges jelenetről, amik semmilyen módon nem kapcsolódnak egymáshoz a vezérgondolatot leszámítva, de amik garantálják, hogy a drámai és mindannyiunk életét megnyomorító alaphelyzet mellett is két órán keresztül szünet nélkül gurgulázva röhögjünk a székünkben.

Lényegében egyperceseket látunk gazdag szülők gyermekét elraboló dadusról, pederaszta tanárokról, molesztáló főnökökről, halálosan összevesző legjobb barátokról és öngyilkos szerelmesekről, szóval értitek, az alapsztorik nem feltétlenül indokolják a hörögve röhögést, de ahogy Örkény egypercesei is alapvetően nyomorúságos pillanatokat örökítenek meg a groteszk segítségével szórakoztató, vicces módon, úgy a dráma itt sem alapérzés, csak háttérsztori.

Mert röhögsz akkor, amikor a kötélről belóg a csalódott férj, amikor a dadus nem árulja el, hol vannak a gyerekek, amikor a pederaszta védekezik, ugyanis az összes tragikus sztori bele van csomagolva az utóbbi évek legviccesebb párbeszédeibe, helyzeteibe és mindezt olyan zseniálisan adják elő a színészek, hogy igazából nincs is időd gondolkozni azon, amit látsz: a mondanivaló csak lassan hatol bele a csontjaidba és a színházból kilépve, még a poénokon rötyögve és azokat felidézve rakod csak össze a lényeget, de nem valami magányos merengés közben: erről a darabról tök könnyű a többé nézővel beszélgetni, ugyanolyan gördülékeny az értelmezés, mint a befogadás folyamata, érvek, észrevételek, gondolatok záporoznak, mert ennyire megkönnyíti a humor a dráma kezelését.

De a függöny előtt még tátott szájjal bámulod, ahogy Borbély Alexandra, Fullajtár Andrea, Ónodi Eszter, Rezes Judit, Szirtes Ági, Keresztes Tamás, Kulka János, Nagy Ervin, Ötvös András, Sáry László jelenetről-jelenetre lemossa a színpadról az unalmat és a belefásulást, ők visznek előre a remek rendezés mellett olyan erővel két órán keresztül, hogy egyszer sem nézel az órádra, legfeljebb azért, mert elkezdesz aggódni, hogy nemsokára vége lesz az őrületnek. És közben olyan csodálatos jeleneteket nézel, mint Nagy Ervin vidéki művházas-szintetizátoros előadása, ami alatt konkrétan lecsúszol a nadrágszáradba a röhögéstő, vagy Kulka János olasz hősszerelmes éneklése csillogó zakóban.

Spoiler. És ott van az utolsó táncjelenet minden színésszel, ami azoknak is megkönnyíti az értelmezést, akik addig csak a poénokon nevettek: hogy milyen nehéz elkapni a közös ritmust és azt is csak rövid időre sikerülhet, ráadásul kívülről nézve egyáltalán nem egyértelmű, hogy ki táncol jól, pontosabban igazából mindenki tök bénán táncol, a saját zenéjére, mert másra nem is tudna. Szóval nem körülötted hülye mindenki, hanem bizonyos szempontból mindenki hülye, te is az vagy az összes nézőpontból, a sajátodat leszámítva.

A két Korea újraegyesítése mindenkinek ajánlható darab, annak is, aki a hagyományos színházat szereti és szokott azon gondolkozni, hogy vajon miért olyan idegesítő mindenki más rajta kívül, miért olyan nehéz kijönni tartósan a barátokkal, házastársakkal, szeretőkkel, de azoknak is, akik épp nem találnak semmi jó filmet a moziban, mert ez a darab nemcsak elgondolkoztató, de simán nyújt olyan lendületű szórakozást, mint bármelyik milliárdokból összerakott és feszesre vágott hollywoodi film. Márpedig ez a kettő iszonyú ritkán találkozik.

Mondjuk jegyet épp képtelenség kapni rá, legalábbis a december 27-ig meghirdetett négy időpontra, de biztos lesz még előadás, érdemes készülni rá.