Lassan két éve, hogy először írtam nektek Misi barátom ötletéről és küzdelméről. Ő az, aki egy nap az autójában hallgatva egy Lara Fabian albumot elhatározta, hogy megszervez a belga énekesnőnek egy budapesti koncertet. Hogy miért? Mert el akart menni egy budapesti Lara Fabian-koncertre, de még soha senki nem szervezett ilyet.

Misinek semmilyen kötődése nem volt a zeneiparhoz. Akik már jártak Az Én Menő Lakásom oldalunkon, tudhatják: Misi építésszervező, házakat épít, lakásokat újít fel. Teljesen nonszensz, hogy egy sportcsarnokokat megtöltő - Magyarországon kevéssé ismert - világsztárnak szervezzen koncertet, kapcsolatok és ismeretek nélkül.

Ő persze belevágott. Nem is vártam tőle mást, Misi ilyen.

Gyorsan meggyőztem, hogy indítson egy blogot, ahol bepillantást enged mindenkinek a küzdelmébe, hogy láthassuk, milyen lehet tök ismeretlenként nekivágni a komplett magyar szórakoztatóiparnak, hogyan képes átverekedni magát az akadályokon, hívják azt "nemzetközi tapasztalatokkal tarkított portfóliónak", "a koncert előtt szükséges összegnek", "megfelelő budapesti szolgáltatóknak" vagy "Lara Fabian menedzserének".

Mert az gyorsan kiderült Misi brüsszeli útjából, hogy Pierre, Lara menedzsere ugyan támogatja az amatőr kezdeményezést, de mindenképpen szükséges neki egy tapasztalt cég, akivel lepapírozzák a koncertet.

Misi két évig küzdött. Két évig tárgyalt koncertszervezőkkel, nagykövetségekkel, segítő szándékú rajongókkal, helyszínekkel, pénzemberekkel. A legtöbb helyen, mivel semmiféle profitra nem tartott igényt, pusztán lelkesedésből vágott bele a projektbe, szívélyesen fogadták, aztán végül szép lassan mégis elhalt a legtöbb szál. Az egyik szál azonban amilyen gyorsan érkezett, olyan átütő erővel csapódott be: Misi összeállt a Concert Europe-pal - bár inkább nevesítsük, hiszen itt emberek akaratáról van szó -,  Lacival és Gergővel, akik ugyanarra vágytak, amire Misi.

És ez lett belőle:

Sikerült. Misi 2013 telén elhatározta, hogy Lara Fabian Budapestre jön koncertezni, mégpedig azért, mert ő elhatározza, hogy így lesz. 2016 áprilisában pedig tessék: itt a koncert. 

Misinek senki nem fizeti meg azt a rengeteg munkaórát, amit ebbe ölt, sem a repülőjegyét Brüsszelbe, de még a blogjának létrehozásának költségeit sem. De Misi mindezt nem is ezért csinálta: ez volt a hobbija. Ez volt az az ügy, ami segített neki a felszínen maradni akkor, amikor úgy tűnt, hogy fenekestül felfordul az élete, és alig van mibe kapaszkodni. Rengeteget kapott a munkájáért cserébe: új barátokat, akikkel a koncertbeindítás során találkozott, egy lelkes közösséget, akik támogatták a blogon keresztül, és persze a tudatot, amit jó lenne, ha mindenki magáévá tenne:

ha az a vágyad, hogy világsztárnak szervezz koncertet Budapestre, akkor képes vagy elérni ezt a célt.

Most mindenki álljon meg egy percre a munkájával, bámuljon ki az ablakon, képzelje el a legtitkosabb vágyát, és gondolja végig: van-e erre annyi esélye, mint Misinek? Ha igen, akkor kár tovább várni.

Hadd kezdjem azzal, hogy az Egy nap a városban blogon nem lehet ételkritikát venni: ebben a kérdésben nincs mozgástér, hetente több olyan levelet is kapunk, amiben valaki hatalmas pénzkötegekkel hadonászva próbál rávenni minket arra, hogy szépeken írjunk a menüről, de a magyar blogok meglepően nagy hányadával szemben nálunk ilyesmire esély sincs (szóval ne is keressen senki hasonlóval).

A felkéréseket azzal ütjük el, hogy szponzorált írás formájában bemutatóanyagot tudunk ugyan készíteni a helyről, de az ételekről nem fogunk írni. Így indult ez az együttműködés is, szigorúan tisztáztuk, hogy csak a belteret és a koncepciót fogjuk ismertetni… aztán megkóstoltuk a tésztákat.

Na de ne ugorjunk ennyire előre, beszéljünk arról a bizonyos beltérről és koncepcióról. A Bellozzo tulajdonosai évtizedek óta érdekeltek mindenféle éttermi projektben, konkrétan ők üzemeltetik Magyarországon a Burger Kingeket, aztán egy nap úgy döntöttek, hogy indítanak egy saját étteremláncot Budapestről.

Érted!

Ez, amit itt látsz, lehet, hogy egy nap ott lesz a világ több tucat országában, és az egész tőlünk indul el. A tulajdonosi háttér ugyan nemzetközi, de ha sikerülnek a tervek, ez lesz az első olyan nagy lánc, ami Budapesten startolt  (ha már a City Grillnek nem jött össze).

A beltér egyébként tényleg izgalmas, én nagyon díjazom, hogy sikerült elszakadni a kötelező zöld-fehér-pirostól, kék az uralkodó színárnyalat, amit hátul melegebb fények világítanak meg, a legtökösebbek viszont az olasz életérzést szellemes módon megmutató, saját készítésű poszterek a falakon.

A koncepció tök átlátható: vannak a pizzák, vannak a tészták. Belépéskor választasz egy fogást, amit előtted készítenek el, aztán néhány perc múlva már ehetsz is.

Igen, kicsit olyan, mint a Vapiano, amit szóba is hoztam az étterembemutató közben és amikor a tulajdonosok sem tagadták a hasonlóságokat, kezdtem aggódni: a Vapiano remek hely, de nem a szenvedélyes, hanem a tisztességes értelemben. Kicsit olyan, mint Németország, precíz, hibátlan, nem tudsz belekötni, de mondjuk a földön sem fetrengsz tőle örömödben.

Aztán elkezdtünk beszélni az alapanyagokról, és kiderült, hogy amit csak lehet, Olaszországból hoznak, igen, még a lisztet is, ami tűnhet persze öncélú sznobizmusnak, de ha már ettél olasz lisztből készült pizzát, meg nem olasz lisztből készült pizzát, akkor megérted, hogy ez miért fontos.

Miközben beszélgettünk, elkezdték összedobni a fogásokat, csak hogy szemléltessék, milyenek lesznek az ételek, én meg mondtam, hogy jó, persze, megkóstolom, de írni ezekről úgysem fogok.

Aztán két perccel később ott gőzölgött előttem a bolognai, amit beszélgetés közben a villámra szúrtam, gyorsan bedobtam a számba, és… és hirtelen nagyon ismerős volt az íz gondolkoztam, hogy honnan is, aztán beugrott, hogy néhány éve elkészítettem a Bűvös Szakácson talált eredeti bolognai receptet, amiben az a spéci, hogy mindenféle különleges fűszer kell bele és 6,5 órán keresztül kell főzni, és épp el akartam mondani a felfedezésem, amikor a Bellozzo egyik vezetője mosolyogva megjegyezte, hogy:

Ez a ragu 6,5 órán keresztül készül.

És olyan is, köze nincs semmihez, amit itthon különféle jó-rossz helyeken kapsz, még Olaszországban is nagyon ritkán futhatsz bele hasonlóan összetett ízbe. Aztán egymás után jöttek a további fogások és mindegyik remek volt, mindegyik annyival több, mint amire számítottam, mindegyik annyira nem német, hogy amikor befutott végül a gorgonzolás tészta is, ami megtalálta a tökéletes egyensúlyt ezzel a könnyen túl tolakodóvá váló, vagy eljellegtelenedő sajttal, elkezdtem követelni a recept megalkotójának a nevét.

Nem mondták el.

De annyit sikerült kiszednem belőlük, hogy a legjobb olasz éttermeket összegyűjtő toplistánk élmezőnyéből szereztek meg valakit, aki hónapokig dolgozott azon, hogy a fogások akkor is tökéletesek legyenek, ha a végső ecsetvonásokra csak néhány perc jut. És a sztori működik, a nekünk felszolgált ételekkel ugyanis nem bűvészkedtek órákig, szintidő alatt megérkeztek az asztalunkhoz, a sok-sok órás előkészülettel járó receptet meg tökéletesítették és sztenderdizálták, hogy mindig minden ugyanolyan jó legyen.

Ma este volt egy kis sajtóesemény, holnaptól élesben is lehet tesztelni, hogy olyan jók-e a fogások, ahogy én tapasztaltam a bemutatón. Ha nincs változás, akkor szerintem simán lenyomhatja a budapesti étterem a 35 országban üzemelő Vapianót, ami tök jó választás abban az esetben, ha gyorsan akarsz valami tisztességes olaszt enni, de a Bellozzo sokkal közelebb jár a tökös olasz ízekhez, mint a konkurense.

A hely tehát holnaptól látogatható az Oktogonon, a Burger King mellett. 

Gyorsan jegyezzük meg: amikor a Gresham Kollázs felkeresett minket, hogy kapcsolódnának a Város Hőse projekthez, sok kétségünk nem volt, hogy menő szolgáltatást nyújtanak. De hát a szabály az szabály, végig kell ennünk minden résztvevő helyet. Szóval elindultunk és alaposan kipróbáltuk az éttermet, ami a tegnap megjelent Gault&Millau szerint ott volt az év legfontosabb felfedezései között.

Az étterem az ország és a világ egyik legmenőbb szállodájának az aljában található. A Gresham már akkor az egyik kedvenc budapesti épületem volt, amikor még haloványan omladozott (®Jeremy Irons) a lánchíddal szemben, aztán felvásárolta a Four Seasons, majd felújította (érdekes, hogy a homlokzat renoválásával az épület veszített valamennyit a karakteréből) és egy olyan hotelt nyitott benne, hogy azt amerikai szállodamagazinok rendszeresen beválasztják a világ legjobbjai közé.

És ha belépsz az ajtón, egyből meg is érted, miért, ez a szenzációs eklektikus beltér olyan, hogy az art decóba oltott szecesszió adja a másikat. És akkor képzeljétek el, hogy mit tudhat egy ilyen szálloda étterme.

Két fontos állítás:

• amikor beléptünk, épp Habsburg György távozott
• itt a legnagyobb a világon az egy vendégre jutó pincérek száma

Most nyilván azt gondolod, hogy utóbbinak vagy nincs jelentősége, vagy egyszerűen nyomasztó, ezzel szemben viszont a szenzációs személyzet miatt a Kollázs akkor is nagyon ajánlott hely lehetne, ha az étel kevésbé lenne emlékezetes. Ez a fajta törődés ugyanis annyira egyedülálló Magyarországon, sőt, bizonyos értelemben a világon, hogy más emlékfoszlány híján az evés közben egy harmincas évekbeli filmben érzed magad. Utoljára ezekben a mozikban láttam hasonlóan elegáns és könnyed főpincért, akiről simán elhiszed, hogy korábban egy léha gróf volt, aki a családi vagyon elkártyázása után az etikettet maximálisan ismerve és most már betartva, de azt megfelelő lazasággal vegyítve valami polgári foglalkozás után nézett. 

Rá jut még legalább három pincér, aki foglalkozik veled, kedvesek, pontosak, mosolygósak, és ott van a negyedik pincér, a főpincér helyettes, akinél szerethetőbben magyaros karaktert sehol nem látsz a világon: kövérkés, mosolygós, kedélyesen jár körbe az asztalok körül, rengeteg emberséget visz a tökéletes környezetbe, róla el tudod képzelni, hogy bármikor el tudna énekelni egy harmincas évekbeli nótát és egyébként olyan, mintha folyton valami ilyesmit is énekelne, pedig csak kedvesen mosolyog.

Higgyétek el, én gondoltam volna utoljára, hogy az atmoszféra megteremtésében a fentieknek ekkora jelentőségük van, de mégis. És akkor az ételekről még nem is beszéltünk.

Amik alapvetően a hagyományos-magyaros vonalat képviselik, de szenzációsan jók.

Előétel: tatár és velős csont.

Mindegyik tök hagyományos fogás és egyikről sem hinnéd, hogy túl sok tartalék van benne, erre kirakják ezt a két tányért eléd és gyorsan revidiálod az álláspontod: a tatár tökéletesre darált, már-már krémes, de karakteres, nyoma sincs a menő éttermekre jellemző túlfinomkodásnak, vannak benne csavarok, jó ötletek, de az alapja mégiscsak egy szenzációs, izgalmas tatár, ahogy azt a tatármennyországban megálmodták. És a velős csontot sem herélték ki, nemcsak hibátlan az íze, de pont annyira zsíros, hogy a kihozott adagot bőven elégnek találod majd.

Ezután jött a marhapofa, ami a legomlósabb étel volt, amivel valaha találkoztam, ideértve az olvasztott vajat, konkrétan rátettem a tetejére a késemet és az a saját súlyától fogva elvágta. A fűszerezés, a köret mind remek, jó ízlésre vall, na de ott volt az az oldalas, ami viszont annyival izgalmasabb volt nemcsak a borjúpofánál, de a legtöbb budapesti elegáns étterem bármelyik fogásánál is, hogy evés közben kénytelen vagy folyamatosan hápogni meg sápítozni, hogy hát ezt hogy, meg ki, meg egyébként is. Tökéletesen illik ez a fogás abba a képbe, amit az étterem mutatni akar magáról, hogy tudniillik a világ minden pontján képes lenne megállni a helyét, de tökre nem a kihipózott, domesztikált módon adják az öt csillagot, hanem úgy, hogy érezd, Budapesten vagy, ami jó értelemben nem New York, vagy London, hanem összetéveszthetetlenül Kelet-Európa. Vagyis inkább olyan, amilyennek gondolni akarjuk magunkat a Jávor Pál-filmek és Rejtő-könyvek alapján.

Az édességek, kávék kiválók, ezeket egy ezresből megúszod, míg a többi fogás ára 3-4 ezer között mozog, szóval két pohár valamivel tízezer körül kell számolni fejenként, ami Budapesten persze nem számít kevésnek, de a hotelvendégek lefejelik az asztalt, amikor meglátják ezeket a nemzetközi szinten viccesen alacsony árakat (egy átlagos, tök semmilyen bécsi étteremben pont ugyanennyit fizetsz) és a spéci hangulatért cserébe azoknak is kötelező helyszín, akik menő éttermekbe szoktak járni Budapesten.

Ja, és minden Város Hősének tíz százalék kedvezmény jár, így nemcsak segíthetsz az éhező gyerekeknek de spórolhatsz is egy csomót az ebédeden, vacsorádon. És közben még Hősnek is érezheted magad.

Kollázs
Széchenyi István tér 5-6.
Reggeli: 6:30-10:30
Ebéd: 12:00-15:00
Vacsora: 18:00-22:30
0612685184

A Kerkyra receptjei annyira eredetiek, hogy a Budapestre érkező új hullámos athéniak néha itt kóstolják meg először, hogy milyen volt a nagyapáig gyrosa. A legmenőbb a szendvics, amiben ipari mennyiségben vannak a fantasztikus húsok, szószok, és amiből egy is elég az egész napos emésztéshez. 

Ha Város Hőse klubtag vagy, szóval ha támogatod az éhező gyermekeket, a Kerkyrában is kedvezménnyel fogyaszthatod az összes finomságot.

További Város Hőse helyek:

Részletek a programról itt.

Az appot innen tudod letölteni: 

• Androidora
• iOS-re
• Windows Phone-ra

Kerkyra
Budapest VI. kerület 1067 Eötvös utca 5.
H-Szo:11-19
0670/388-8120

Jön a karácsony, ami praktikusan azt jelenti, hogy minden blogger kiad egy könyvet - igen, mi is. Ebben a nagy hullámban két olyan blogger is érintett, akikkel tök jó kapcsolatban vagyunk, illetve ott vagyunk még mi ketten is Ádámmal, és magunkkal meg aztán különösen príma viszonyt ápolunk, szóval beszéljünk most erről a három műről.

Először Fűszeres Eszter könyvét kaptam meg.

Eszterről két dolgot tudok:

• tényleg imád főzni, ennél érdekesebb, hogy tud is
• higgadt, amikor egy belga kirándulás alkalmával eltűnt az iPhone-ja, egy sör elfogyasztása után profin kezelte a helyzetet (lehet, hogy notórius iPhone-elhagyó)

Utóbbinak nincs sok köze a könyvéhez, amit őszintén szólva magamtól nem emelnék le a polcról, mert ki a franc gondolná, hogy érdekes lehet a:

Oké, mondom, ki gondolná, apám, mert ő például imádja a leveseket, de nagyon sokan egy kötelező körnek, egy letudandó problémának gondolják a műfajt, pedig ha elkezded Eszter könyvét lapozgatni, rájössz, hogy mennyi lehetőség van benne.

Egyébként meg valójában azon múlik, hogy leveszem-e a polcról, hogy a gerincét vagy az előlapját látom a könyvnek, mert ha ránézel arra a levesre a borítón, máris elkezd érdekelni, hogy mi van belül. És ott aztán van minden a tökéletes húsleves alapreceptjétől a babos cukkinilevesen át az indiai lencselevesig, szezonokra bontva, egyszerű, érthető leírásokkal, rövid kis sztorikkal, ajánlott!

3990 forint, Libri

A másik könyvet László Mónitól, az énmárkaépítés hazai egyházfőjétől kaptam, aki évek óta tanítja olvasótáborát a blog.hu-n arra, hogy miként tudnak jobban érvényesülni az életben. Megmondom őszintén, ennek az egésznek az irodalmáról fingom sem volt, amíg bele nem futottam a Personal Branding blogba, amiben rögtön megtetszett, hogy üres lózungok helyett sokszor egy-egy izgalmas történeten keresztül magyarázza el a helyes irányt.

Na most ebből a megszámlálhatatlanul sok posztból született egy könyv, ami  Gräfl János izgalmas grafikáin keresztül magyarázza el, hogy mik a műfaj alapszabályai, hogy miként tudod képviselni magad egy tárgyaláson, hogyan tudsz jobb helyzetbe kerülni a munkahelyeden, hogyan tudsz egy olyan képet kialakítani magadról, ami egyébként megfelel a valóságnak. Ez utóbbi nagyon tetszett a könyvben, László Móni egy pillanatig sem akar arc nélküli zombit faragni az olvasójából, egyszerűen arra törekszik, hogy mindenki megfelelően tudja képviselni és érvényesíteni az érdekeit, de saját erősségeire és képességeire építve.

Móni egyébként véletlenszerűen szokta dedikálni a könyvet, a legközelebbi időpont éppen ma van.

3990 forint, Kossuth kiadó

És a harmadik könyv, amiről a legnehezebb írni, mert a könyv felét is én írtam, a másikat meg Ádám. A blogon már láthattátok, hogy belecsaptunk a lecsóba, írtunk néhány százezer karaktert arról, hogy miért szeretjük Budapestet és bár először úgy tűnt, hogy nehéz lesz az előírt oldalszámot telefirkálni, végül azon kellett gondolkoznunk, mit hagyjunk ki, hogy ne nőjünk lexikonszerűen nagyra. 

Imádtuk írni nektek ezt a könyvet, amit bizonyít, hogy vagy egy éven keresztül dolgozunk rajta, tavaly szeptemberben álltunk neki a feladatnak, és még javában írtuk, amikor az előrendelés két hete elindult.

Nyugalom, most már nyomdában van a cucc.

Lényeg, hogy összeszedtünk közel kétszáz oldalban, hogy mitől fantasztikus hely Budapest, és hogy miként tudod te is nagyon jól érezni magad benne, akár kitömött pénztárcával állsz neki a felfedezésének, akár zsebpénzből összekuporgatva. Igazából arról szól a könyv, amiről a blog is: hogy Budapest kivételes város, csak meg kell érteni, meg kell ismerni ahhoz, hogy szeress benne lakni, ha viszont átesel a beavatáson, nem is nagyon szeretnél máshol élni. 

3700 forint, előrendelésben 2959, Alexandra kiadó