Menjetek megnézni a Kazovszkij kiállítást. Soha még magyar földön ilyen koncepciózus, tabumentes, őszinte, ennyire közérthető kiállítás nem volt. Azt olvastam itt a Facebookon Majtényi Lászlótól, hogy a kiállítást látva úgy érezte, mégis van remény. Én is ezt éreztem. Ráadásul a legelső állami intézményben van a kiállítás. Látszik, hogy mindent bedobtak. Mintha Bécsben vagy Zürichben lenne. Bravó Rényi András, bravó El Kazovszkij Alapítvány, bravó Százados László és Jerger Kriszta, Somlai Tibor. És igen, bravó Baán László.

Ezt olvastam nemrég Török András Facebook-oldalán. Azt hiszem, ti is érzitek, amit én éreztem a sorokat olvasva. Ez nem az a langyos, kellemes kiállításnak ígérkezik - gondoltam. Nem olyan, mint mondjuk a Textúra 2015, ami pont ugyanitt, a Magyar Nemzeti Galériában kapott helyet nemrég, a Szépművészeti után. Várhatóan nem a felszínt karcolgatja tehát, játékkaparóval.

Kezdjük rögtön itt: nem baj, hogy nem tudjátok, ki volt El Kazovszkij. Én sem tudtam. Arról szól a kiállítás, hogy utána már tudd, vagy inkább érezd. Már egy órája bolyongtam odabent, amikor rábukkantam, hogy mi is volt a valódi neve, hogy 1948-ban született Leningrádban, élt Nyugat-Szibériában is, mielőtt Magyarországra költözött volna édesanyjával a 2008-ban elhunyt művész.

Szóval a kiállítás nem követi a fokozatos bemutatás sorrendjének szabályait. Inkább lesokkol. A belépés után agyonnyom ezzel a hatalmas térrel, bumm:

Az egész földszinti installáció ezt a hatalmas teret fogja közre. Itt mutatják be a művész Dzsan-panoptikumok néven elhíresült performanszait, amiket 1977 és 2001 között csaknem minden évben megrendezett. Ezeken amatőr szereplőket vitt a színpadra, hogy tigrismaszkos jelmezben irányítsa, vezényelje őket, miközben a háttérben romantikus nagyzenekari művek szóltak. Ami pedig underground előadásnak indult, később annyira ismert lett, hogy a tévében is vetítették. A szereplőkről csak annyit, hogy eléggé megviselte őket a dolog: nehéz volt feldolgozni, hogy az egyébként festő végzettségű El Kazovszkij pusztán testekként kezeli őket, hiszen maga a darab is a fétisek feldíszítéséről, az eltárgyiasított ideálok bemutatásáról szól.

Pénteken hősködni nem könnyű. Az ember már a hétvégére gondol, az egész heti elvarratlan szálakkal bíbelődik, hogy nyugodtan mehessen pihenni szombat-vasárnap. Ilyenkor nehezen fogunk bele új ügyekbe, nehezen szívjuk fel magunkat, hogy megváltjuk a világot.

Tehát: a pénteki hősök a legjobb hősök!

Természetesen a Város Hőse projektről van szó, ami határozott lépéseket tesz a magyarországi gyermekéhezés felszámolására. Nem kell hozzá államtitkároknál kulcsolni, nem kell hozzá meggyőzni a politikusokat, hogy higgyék el, van gyerekéhezés. Egyszerűen megoldjuk mi, mégpedig úgy, hogy közben egy fillérünkbe sem kerül, mert a jótékonyságra fordított összeget megkapjuk kedvezményben.

Eddig, hála a projektben résztevően önzetlen munkájának, sikerült 0 forint ráfordítással megoldanunk a Város Hőse megvalósulását. Sokat dolgoztunk. De most kellene segítség, két dologban.

Egyrészt programozót és egy dizájnert keresünk (vagy valakit, aki mindkettőben jó egyszerre), aki össze tudna rakni egy viszonylag egyszerű, bár szerkeszthető grafikonokat tartalmazó, három-négy aloldalas weblapot. Ide írjatok, ha tudnátok, szeretnétek segíteni.

A másik ennél egyszerűbb feladat, de ehhez van szükség minél több emberre. Elmondom, miről van szó.

A Város Hőse jövőre terveink szerint cafeteria keretből, adómentesen elérhető lesz. Ez azt jelenti, hogy minden eddiginél könnyebb lesz a jelentkezés, ráadásul a cégeknek is lehetőséget adunk arra, hogy ezzel is kifejezhessék a társadalmi felelősségvállalásukat, amit a most készülő weboldalon jól meg is mutatunk a világnak.

Na most. A feladat a következő. Játszani fogunk.

Mindenkinek, akinek tetszik a fenti ötlet, dobja el a kezében lévő papírokat, és írjon egy levelet a cége HR-vezetőjének, ezt a posztot belinkelve most. Mindenki, akinek tetszik, akkor is, ha egy cégen belül többen is olvassátok ezt az írást. Minél több email szülessen arról, hogy szeretnénk ezt, és akarjuk, hogy a cégünk jövő évi cafeteria keretében Város Hősei szülessenek. Sok-sok egyedi hős, akik együtt megállítják a gyermekéhezést, miközben kedvezményeket kapnak budapesti helyeken.

Most írjatok levelet a HR-vezetőtöknek. Ne várjatok hétfőig. Ha szombaton vagy vasárnap olvassátok ezt a posztot, akkor is most írjatok!:)

A HR-vezetők számára pedig jöjjön a megfejtés: itt találhattok információkat a kezdeményezésről, és az info kukac egynapavarosban.hu email-címen érhettek el bennünket, ha szeretnétek csatlakozni, és felajánlani a cafeteria keretben a Város Hőse tagságot - amit előre is köszönünk. A részletekkel Jakus Vivien, a Város Hőse fantasztikus HR-angyala jelentkezik majd, aki a cafeteria-hősök ötletének kitalálója, és a projekt menedzsere. Itt olvashatjátok az ő írását a kezdeményezésről.

Hajrá.

Megnyitott az ország első autentikus libanoni étterme - így hirdette magát pár hete a Baalbek, a Klotild Palota legújabb üdvöskéje. Ennek megfelelően amikor Franciska összehívta a baráti társaságot egy jó kis kedd esti próbára, a leggyakoribb válasz a "nem túl puccos az a hely?" volt. A képek alapján tényleg úgy tűnhet, de ha besétálsz az ajtón, érezni fogod, hogy az öltöny annak ellenére sem igény, hogy az egyetlen másik foglalt asztalnál ottjártunkkor épp egy csokornyakkendős férfi ült. Én pólóban és kardigánban is teljesen jól éreztem magam.

Ugyanis annyira kényelmes a hely. Pontosabban a fal menti ülőkék, amik annyira besüppednek, hogy a párnák között lavírozva alig tudod belápjárózni magad, de amikor kész vagy, az olyan érzés, mint az anyaméhben. Még az újonnan érkezett barátaidat sem állsz fel üdvözölni, csak intesz, mint Woody Allen a vakrandin.

Akik jártak ma reggel 8 körül a Design Terminalnál, vagy fél 11 körül a Csarnok térnél, arra lettek figyelmesek, hogy mosolygó hoszteszek magenta színű dobozban kakaós-kókuszos sütit osztogatnak. Nem is keveset.

100 ezer darabot osztanak ki ma Budapest utcáin. 3 tonnát. 

Hogy miért épp ennyit? A Telekom végzett nemrégiben egy kis kutatást: arra volt kíváncsi, melyk magyar receptet osztottak meg a legtöbbször közösségi oldalakon. A felmérés szerint a nyertes egy Franciaországban élő magyar hölgy, Barna Pap Mónika, akinek a receptneked.hu-ra feltöltött Kakaós-kókuszos kevert süti receptjét 102 642 alkalommal osztottak meg 3 év alatt.

A Telekomnál pedig arra gondoltak, hogy a digitális megosztásnál is jobb az igazi, valóságos sütimegosztás, ezért elkészíttették a süteményt annyi adagban, ahányan share-elték az eredeti receptet. Ezt osztják most ki, darabonként 25 adagot tartalmazó dobozokban, hogy aki kap egyet, az is megossza a mellette sétálókkal.

Mónika (a fenti képen középen) Budapestre utazott, hogy szemmel tartsa a sütik létrejöttét és a kiosztást, egy külön erre a célra kiválasztott sármelléki üzemi konyhán pedig vasárnap este megkezdték a sütést, majd folytatták máig négy műszakban, hogy kész legyen mind, frissen, mára. A sütés helyigényéről annyit, hogy csak a hűlésre kiválasztott tér, ahol elfértek a sütemények, 100 négyzetméteres volt.

Erre mondta mindig a nagymamám, hogy ő már nem készít rétest, mert amilyen sokáig tart elkészíteni, olyan gyorsan elfogy. A 60 óra alatt elkészült 100 ezer adagot is eltünteti a főváros pár óra alatt.

Aki megkóstolná a sütit, még két helyen teheti meg ma, 15:30-kor a Gozsdu Udvarban, 18:00-kor pedig az Akvárium Klubban osztogatják a megosztásbajnok csokis-kókuszost. 

Disclamer: Hirdetőnk a Telekom, akiknek köszönhetően ma egy rakás budapesti embernek ingyen lesz a desszertje.

Egy technikai részlettel kezdek: hihetetlen, milyen kevés információt találni Villanószemről és a Napkirály törzsről. Amíg a törzs létezett, addig is csak rövid, színes-szagos anyagok jelentek meg erről a kis-sváb-hegyi varázsvilágról, ami először csak a környéket, aztán később az egész várost, országot felrázta. Hogy miért nem ásta bele magát komolyabban senki, rejtély. Talán mert csak játék volt, a játékról meg minek hosszasan írni.

Érthető tehát, miért kezdett érdekelni a történet: ha egy újságíró azt látja, hogy a sztorit nem írták még meg, maga kezdi el felgöngyölíteni az ügyet. Ráadásul ami kívülről játéknak tűnik, így negyvenhat évvel később nagyon is komoly: ma élő felnőttek világlátását határozták meg azok az események, amik ott kezdődtek, a mai Kis-Sváb-hegyen, 1969-ben.

Egyetlen komolyabb sérülésünk egy felnőtthöz fűződik, aki fiatalabb éveiben küzdősporttal foglalkozott, most a kisfiát hozta játszani. Nem vette tudomásul az évek múlását, az időközben elvesztett kondiciót, gyakorlatot, és kiállt küzdelemre Fehér Vadász, az örökös bajnok, a Napszívű Harcos megszemélyesítóje ellen, aki akkoriban már ifjúsági bajnok volt birkózásban. És a marhája nem adta fel idejében! Egyszer csak egy roppanás, és emberünk sérülten, igen rozzantan várt a mentőkre. Ennél minden gyereknek több esze volt!

Sötét Főnököt, a Napkirály törzs egykori Ész Főnökét nem volt nehéz megtalálni, ugyanis ő Megagéza és Maj. M.G. Rooster néven saját blogot ír, amin megemlékezett a a budapesti Kis-Sváb hegyen átélt kalandjairól. Az egykori gyerekindiánt a hobbijáról is könnyű megismerni: elöltöltő fegyveres hagyományőrző és western lövészettel foglalkozik. Átállt a sápadtarcúakhoz. Ez itt ő: