Menjetek megnézni a Kazovszkij kiállítást. Soha még magyar földön ilyen koncepciózus, tabumentes, őszinte, ennyire közérthető kiállítás nem volt. Azt olvastam itt a Facebookon Majtényi Lászlótól, hogy a kiállítást látva úgy érezte, mégis van remény. Én is ezt éreztem. Ráadásul a legelső állami intézményben van a kiállítás. Látszik, hogy mindent bedobtak. Mintha Bécsben vagy Zürichben lenne. Bravó Rényi András, bravó El Kazovszkij Alapítvány, bravó Százados László és Jerger Kriszta, Somlai Tibor. És igen, bravó Baán László.
Ezt olvastam nemrég Török András Facebook-oldalán. Azt hiszem, ti is érzitek, amit én éreztem a sorokat olvasva. Ez nem az a langyos, kellemes kiállításnak ígérkezik - gondoltam. Nem olyan, mint mondjuk a Textúra 2015, ami pont ugyanitt, a Magyar Nemzeti Galériában kapott helyet nemrég, a Szépművészeti után. Várhatóan nem a felszínt karcolgatja tehát, játékkaparóval.
Kezdjük rögtön itt: nem baj, hogy nem tudjátok, ki volt El Kazovszkij. Én sem tudtam. Arról szól a kiállítás, hogy utána már tudd, vagy inkább érezd. Már egy órája bolyongtam odabent, amikor rábukkantam, hogy mi is volt a valódi neve, hogy 1948-ban született Leningrádban, élt Nyugat-Szibériában is, mielőtt Magyarországra költözött volna édesanyjával a 2008-ban elhunyt művész.
Szóval a kiállítás nem követi a fokozatos bemutatás sorrendjének szabályait. Inkább lesokkol. A belépés után agyonnyom ezzel a hatalmas térrel, bumm:
Az egész földszinti installáció ezt a hatalmas teret fogja közre. Itt mutatják be a művész Dzsan-panoptikumok néven elhíresült performanszait, amiket 1977 és 2001 között csaknem minden évben megrendezett. Ezeken amatőr szereplőket vitt a színpadra, hogy tigrismaszkos jelmezben irányítsa, vezényelje őket, miközben a háttérben romantikus nagyzenekari művek szóltak. Ami pedig underground előadásnak indult, később annyira ismert lett, hogy a tévében is vetítették. A szereplőkről csak annyit, hogy eléggé megviselte őket a dolog: nehéz volt feldolgozni, hogy az egyébként festő végzettségű El Kazovszkij pusztán testekként kezeli őket, hiszen maga a darab is a fétisek feldíszítéséről, az eltárgyiasított ideálok bemutatásáról szól.