Az Egy nap a városban blog sohasem _egyetlen_ témában írt. Ha egy nap egy étteremről írtunk, néhányan gasztroblognak tartottak minket, ha másik nap egy kiállításról, kulturális blognak. Valójában a blog egészen másként definiálja magát,
a városban élő ember a témája.
Ahogyan a városban élünk, és jól érezzük magunkat. Mi, mindannyian, szerzők és olvasók egyszerre.
Így hát nem is tudunk elképzelni a blog szellemiségéhez közelebb álló filmfesztivált, mint a márciusban a KÉK által megrendezésre kerülő 9. Budapesti Építészeti Filmnapokat. Aminek a témája nem csak - vagy főleg nem - a kupolák, ívek, építészeti látnivalók, hanem
az épületekben élő ember.
Az egyik film például, az August Perret – a 20. század egyik legbefolyásosabb francia építészének – munkásságáról szóló doku egyáltalán nem az építész terveit mutatja be. Egyszerűen besurrannak a kamerával egy Perret-házba, és meglesik, hogyan élnek odabent az emberek. A házba a különc gondnok, Monsieur Catello visz be minket, a kilencemeletes épületet pedig az ő és a lakók nézőpontjából fedezzük fel (25 Bis).
A Kupola című film egy teherhordó falak nélküli ház portréja, egy hatalmas, szinte üres "lakáskupolát" mutat be, ahol véletlenszerűen bukkannak fel emberek. A háttérben a tenger, a házban lévő valamennyi felület is mintha azokon lebegne. Elgondolkozunk, csak olyan környezetben lehet-e élni, amilyet eddig megismertünk?
De láthatunk portréfilmet Zaha Hadidról, aki karrierje csúcsán valószínűleg a világ legismertebb női építésze volt. Olyan terveket készített pályája elején, hogy csak kinevették, megvalósíthatatlannak, kizárólag papíron létező zagyvának tartották a munkáit. Aztán Hadid egy nap megépítette a lehetetlent.
A Finoman átalakított lakóház egy rendkívül izgalmas projektet kísér végig: egy párizsi lakótornyot, az “Alcatrazként” elhíresült épületet már majdnem pusztításra ítéltek, aztán mégis úgy döntöttek, hogy lakásról lakásra felújítják. A film nem az átalakítást mutatja be, hanem azt, hogy ez a munka a lakók életében milyen változásokat hozott (az Én Menő Lakásom csapata is nagyon ajánlja ezt a filmet).
Hasonló elgondolás mentén dolgozik az Átalakulások a képzelet határán és a Végtelen boldogság című film is. Mindkettőben lakóházakba, az azokban zajló emberi életekbe kapunk bepillantást, és megtudhatjuk, mennyit is jelent a való életben, ha az építész ceruzája hosszabban, vagy éppen rövidebb úton áll meg.
Tehát aki azt gondolta, hogy az építészet nem érdekli, gondolja újra. Az építészet vesz minket körbe, és sokkal jobban meghatározza a mindennapi életünket, mint azt gondolnánk. Ha az építészet magas szintű, annak rendkívül pozitív befolyása van az emberekre. Nagyon fontos, hogy ezzel tisztában legyünk, és ne elégedjünk meg Budapesten sem olyan épületekkel, amik nem ezt az elvet tartják szem előtt.
Na, ezért jó cél nélkül bolyongani Budapesten (mindig is mondtam). Mert így ugyan nem elsőként futsz bele az új helyekbe, viszont másként, mint mások. És nem csak arról beszélek, hogy meglepődsz: ha valahová előzetes készülődés nélkül mész, akkor érzed meg igazán a velejét, az értelmét, akkor tudsz csak igazán önálló véleményt formálni a jelenségről.
Mint én. Mehettem volna tavaly a Playground sajtómegnyitójára, ehelyett most tök véletlenül futottam bele. És így katarzist is okozott.
De kezdjük az elején. Évi, a feleségem beült tárgyalni a Kolosy tér környékén, úgyhogy én magamra kötöttem Rozit, a lányomat, és céltalanul ténferegtem. Illetve egy homályos célom volt: meg akartam nézni, mi történt a nyitása óta a Buda Entertainment and Gastro nevű komplexummal, amit a Gozsdu udvar elindítója álmodott meg. Eléggé merész álomként, tegyük hozzá.
Odabent a totális pusztulat fogadott. Bezárt üzletek, néhány eladó, akik cigizni mentek, üres üzletek, csend. Az Entertainment and Gastro elnevezésből az Entertainment az ágymozit jelentheti, ami a mai napig működik, franciaágyakon lehet filmet nézni. A Gastro egyrészt az utcafrontra néző két, egyébként színvonalasnak tűnő étkezős helyből (de azok nem annyira számítanak, az utcafronti üzlet csak félig tartozik egy bevásárlóközponthoz), valamint a Buda Gourmet nevű, minőségi cuccokat áruló szupermarketből állt.
Az üres üzletek alternatív felhasználásának itt láttam az eddigi legütősebb példáját:
Én dél körül jártam ott, volt olyan hely, ami csak délután háromkor nyitott. Szóval lehet, hogy négykor iszonyú pörgés indul meg itt, és tömött sorok állnak a bútor outlet, a számítástechnikai bolt és a perzsa szőnyeges előtt, de nem hiszem. Utóbbi egyébként is üres volt már, a bejárati ajtóra egy A4-es papírra ragasztva ez állt:
Nyitási akció, az első 10 ügyfélnek 50% kedvezmény.
Az a tény, hogy ezt a papírt sosem vették le az üvegről, azt bizonyítja, hogy a hely összes vásárlójának száma soha sem érte el a tízet.
Egyébként még mindig tetszik a belső passzázs, a térkövekkel, a téglafallal, a padokkal, szobrokkal. Otthonos, barátságos, egy rohadt jó hely is lehetne, de nem úgy tűnik, hogy az lett. Kár.
Az egyik lépcsőn felnézve ezt a feliratot látom: Éttermek. Nem nagyon hiszek benne, hogy odafent találok egy lelket is, de azért felkutyagolok, egy átvezető, ütött-kopott folyosón meglátok egy bezárt éttermet, balra egy lelakottnak tűnő teraszt, jobbra pedig egy fényárban úszó óriási teret. Playbar.
Belépve zavarba jövök. Egy mozi előteréhez hasonlító térbe jutok, tele asztalokkal, középen egy pulttal, de körülöttem csocsóasztalok, és focibiliárd-pályák. És ajtók: Születés kiállítás, Newton szoba, 9D mozi. Egy rakás asztal, amibe beépített érintőkijelzőt tettek, rajtuk mindenféle játék.
Sehol senki, csak én!
Gyorsan megkérdeztem a pultnál állókat, mi ez a hely, és ahogy kimondták a hely teljes nevét, beugrott, hol is vagyok. Csodák Palotája Playbar. Hát persze, mindjárt gondolhattam volna.
Kiderült, hogy a hely azért üres, mert épp nincs csoport, vagy csoportos foglalkozás, de sokszor nagy itt az embertömeg.
MINDENFÉLE összetételben.
Lássuk: a nagy tér, ahová beléptem, egy bárki által használható része a Playbarnak. Persze ha ki akarod próbálni a különleges csocsókat (3-6 személyes asztalokat), azért fizetni kell, de egyébként itt lehet csak úgy ücsörögni. Persze a “pláza” nem vonzza a véletlenül idetévedt arcokat. Ebből a térből nyílnak a kisebb termek, kiállítás, szabadulószoba, labor, előadó, mozi.
A termek egyenként vagy csoportos jeggyel is látogathatóak. Adja persze magát, hogy iskolák hozzanak el osztályokat: van itt komplett felszerelt labor, kémiai-fizikai témájú előadásokra specializált kísérletező előadó, Newton fizikáját feldolgozó modellek, na meg a felvilágosítást minden eddiginél viccesebben feldolgozó születés szoba, ahol az óvszernyitástól kezdve a pelenkázásig kipróbálhatják magukat a látogatók. De tényleg nagyon vicces dolgok vannak itt, felvehetsz például terhességi súlyokat, hogy érezd, mekkora lesz a hasad (vagy a partnerednek mekkora lesz a teher), beülhetsz egy anyaméhet szimuláló székbe, ami olyan hangokat hallat, mint az első kilenc hónap otthona, sőt labdaspermákkal célozhatsz a gigantikus petesejtre vágott apró lyukakba, megtapasztalva, milyen nehéz bejutni a srácoknak a helyükre.
Izgalmas módon a Playbar ugyanezt a programegyüttest Valentin-napi randihoz is ajánlotta. Azért én óvakodnék attól, hogy elsőrandis helyszínnek válasszuk, a lánykérés előtt, után mondjuk indokolt lehet. De a szoba legénybúcsúzóknak is jó állomás. Látjátok? Ugyanaz a helyszín, amihez egészen máshogy lehet hozzáállni
Odakint a csocsók, a játékasztalok és a lábbiliárd, vegyítve egy kis 9D-s moziélménnyel, kémiai kísérletekkel egy jó kis céges összejövetel vagy születésnap alapja lehet. Hogy mást ne mondjak, ki ne szeretné például, hogy felgyújtsák?
Én. Ezért gyújttattam fel Ágit inkább.
Ő az, aki az Egy nap a városban céges túráinkat szervezi, és a Playbarba tévedésem után rögtön odahívtam, hogy építsük be a programjaink közé a helyet. Hihetetlen rugalmasságát jól mutatja, hogy másfél órán belül ott is volt.
A 9D-s mozin hullámvasútra ülhetsz, a széksor pedig a 3D-s látványnak megfelelően dől jobbra-balra-előre-hátra, az arcodba fröcsköl a víz és a hó, cibálja a hajad a szél (hehe, nincs is hajam), hideg, vagy épp meleg van, szagok, illatok terjengenek körülötted, és néha fura mód hozzád ér valami. nekem mégis jobban tetszett a körmozi, ahol egy folytonos vászon vesz körbe, és iszonyú jó 3D-s élményt ad (sokkal jobbat, mint a béna szemüvegek valaha fognak). Ahogy sétálsz, hogy körbenézz, néha leveszted az egyensúlyod, ahogy a kajak megbillen a vízesés előtt. Állati jó.
A családosoknak is remek programok vannak itt. Lehet csak szabadulószobázni is, ha épp arra van idő, vagy megvárni az óránként induló vezetéseket, közben csocsózni. Gyerekekkel egy teljes napot el lehet itt tölteni, simán. Egy nagyon tartalmas, izgalmas napot.
Van nyugdíjasklub is, ami SZTK néven fut a Playbarban, és az idősebb korosztályt célozzák meg a tálaláskor (a spermadobálás valószínűleg elmarad). Vannak salsa estek, amikor táncparketté alakulnak a termek. Rendeznek csocsóbajnokságokat, Tudáspresszó és Csopa Café néven megintcsak más és más beállítottságú embereket céloznak meg. A hely adottságait rengeteg módon meg lehet közelíteni - ahogy ezt a születés szoba példája is mutatja -, és a szervezők ezt ügyesen meg is teszik.
Mindig is hiányoltam a szándékolt, profi játékosságot Budapestből. Az, ami mondjuk Japánban olyan természetes, az emberek legkülönfélébb igényeinek kielégítése, az itt egyáltalán nem az. Eszünk, vécézünk, filmet nézünk, mozgunk, kiállítás, színház, könyv, zene.
A multifunkciós üzlet az, amikor egynél több, általában össze nem tartozó szolgáltatást vehetsz igénybe, vagy terméket vásárolhatsz. A multifunkciós helyek közül voltak olyanok, amik sok-sok éve indultak hódító útjukra, az idők során pedig bebizonyították: volt értelme a közös piacra lépésnek, ilyen például a benzinkút + vécé + kávézó hármas. Ma már furán néznénk, ha nem tudnánk pössenteni vagy koffeint kortyolni a gázolaj vásárlása mellett.
Valamiért azonban mostanában kevésbé evidens jelenségekbe is futhatunk, már ami a szolgáltatáspárosításokat illeti.
A Printa nevű hely már 2009-ben kezdett valami furcsaságba a Rumbach Sebestyén utcában. Egy dizájnerbolt, ahol grafikákat, pólókat, kiegészítőket vehetünk, ami egyben egy kávézó, ahol Has Bean kávékat kóstolhatunk nagy elégedettségünkre. Még a kávébumm előtt árultak itt baromi jó kávét. Mégis, fura volt, hogy ugyanott veszünk pólót, ahol kávét. De a külföldieknek működött a dolog, sokan jártak oda. A magyarok nem annyira.
Idén viszont már több olyan helybe is belefutottam, ahol még ennél is különösebb párosításokkal kísérleteznek. Itt van mindjárt a Rehab, ami egy
vallásos könyvesbolt + antikvárium + kávézó + iroda
négyesre esküszik. Maga a hely vonzó, a benne található portékák kevésbé, szóval a négy lábból az egyik máris kiesett. Úgy tűnik, inkább figyelnek a másik háromra.
párosról is, a tulaj többszöri kérésére mondtam néhány ötletet is, amivel felfuttathatnák a helyet, amiket nem fogadott meg. Úgyhogy nem tudom, hogy még mindig próbálkozik-e vele, vagy feladta a vendéglátást.
(Smúz) is. Ezekben még nem is voltam, de tervezek elmenni, hogy megtapasztaljam a szokatlan párosítások új árnyalatait. Ha már köztünk élnek.
Végezetül megpróbálok megjósolni néhány új lehetőséget, amikkel a multifunkciós terek tulajdonosai élhetnének. Ér lopni az ötletet, várjuk a megvalósítást.
edzőterem + mozi (akciófilmek futópadról és spinning közben)
állatsimogató + vega étterem (hogy tudd, miért mondasz le a húsról, a kisállatoknak “köszi hogy nem eszel meg” táblákat lógatnánk a nyakába)
állatkert + vidámpark (ja ez már van, a régi Vidámpark helyén)
masszázs szalon + közösségi iroda (hogy stresszmentesen dolgozhass)
szálloda + szabadulószoba (annyi napot fizetsz, amennyi a kijutáshoz kellett)
közért + antikvárium (10 ezer forint feletti vásárlás mellé ajándék könyv)
véradó hely + beerbike (akiknek nem kihívás részegen tekerni, meg is csapolják őket picit)
Mindenki ismeri a plázák éttermeit - a tragikustól a katasztrofálisig terjednek a fogások. Mész a reggel lesütött, eleve pocsék, de egész nap infralámpa alatt tovább pocsékolódó kaják előtt és egyszerűen nem érted, hogyan lehet ezeket megenni. Én néhány évvel ezelőttig újra és újra megpróbáltam, de az ételek többsége E-HE-TET-LEN.
Annyira rosszak ezek a sütödék, hogy a gyorséttermek számítanak a legtöbb helyen a végső menedéknek: egy meki vagy Burger King is értelmezhetőbb minőséget kínál náluk, pedig hát ezek sem a gasztronómiai forradalom letéteményesei. Biztos akadnak kivételek (a Westendben is vannak tűrhető helyek, bár igaz, az emeleteken) de a kiindulási alap ez.
Éppen ezért volt olyan megdöbbentő a Séf Asztala felbukkanása a Westendben: az étterem mögött Wolf András áll, aki a New York kávéház és a Salon étterem séfje (vagy az volt), szóval kemény játékos és pont az volt a célja, hogy megdöbbentsen minket.
Nem is: inkább hogy lerombolja azt a mítoszt, hogy a plázás kaja szükségszerűen szar.
Szóval fogta magát, kitalált egy egyszerű menüt és nyitott egy éttermet a Westendben és ezzel elhozta a Kánaánt.
Oké, nyilván túlzok, de amikor toltuk a jobbnál jobb kajákat tegnap egy mozi előtt és után, egészen valószerűtlenül jól éreztem magam. Eddig mindig az volt a kérdés, hogy hova van még erőnk elvonszolni magunkat, miután megnéztünk egy kétórás filmet, mert a Westendben nyilván nem eszünk. Most meg csak mozgólépcsőztünk két emeletet és betyárosan jó kaját ettünk.
Előtte: rántott borjú
Utána: kolbászok
A kettő közt: egy nagyon jó film a McDonald's felemelkedéséről (haha).
A menü egyébként egyszerű, így néz ki:
Választasz húst, aztán prézlit, aztán szószt, aztán köretet. Kolbásznál ugyanez, csak kolbásszal, prézli nélkül.
És mindegyik fogás a sztratoszférában helyezkedik el a szokásos plázás felhozatalhoz képest, de nem, ezzel még semmit sem mondtam: mindegyik ott van a budapesti élmezőnyben.
A rántott hús bundája az egyik legjobb volt, amit Magyarországon ettem, a hús benne meg egész tökéletes: puha, szaftos, általában Bécsig mész az ilyenért, de még ott sem játszanak olyan ügyesen a köretekkel, mint itt.
A kolbászok szintén magasan a mezőny átlaga fölött vannak, ha muszáj belekötnöm, talán csak annyit, hogy ezekkel azért nem laksz jól, és a kenyerek helyütt keményebbek a pirítás miatt, mint az kívánatos lenne.
Ja, és van desszert is, nudli, ez is jó, de azért a kolbászok és a rántott húsok miatt érdemes benézni a Séf Asztalához.
Az árak nem alacsonyak, de kibírhatók: a rántott csirkét kábé 20 százalékkal kapod drágábban, mint a hasonló alapanyagból, hasonló méretben dolgozó szomszédos helyekben, ami még csak nagyjából sem fejezi ki a minőségi különbséget, ezért az ételért konkrétan 5-6-szoros ár is indokolt lenne (illetve inkább a szomszédosokért az ötöd-hatod ár). Persze ha sertést vagy pláne borjút kérsz, elkezd felmenni az ár, két főre jól lakósan érdemes kb. 7 ezerrel számolni, de ha elvonatkoztatsz attól, hogy ezt az összeget egy plázában fizeted ki, az ár tökéletesen rendben van, sőt.
Oké, az, hogy az este végén egy idegen lánytól kellett csókot kérnem, Ádám hibája volt.
A sztori úgy kezdődött, hogy a Topjoy átküldött nekünk egy zsák üdítőt, aminek a kupakjában valamilyen titkos üzenet van, hogy nyitogassuk fel őket és nézzük meg, milyen közös projekt tud belőle kibontakozni.
Ádám gondolkozott egy ideig a kreatív koncepción, aztán előállt az ötlettel: vágjunk neki a városnak úgy, hogy a kupakban talált üzenet jelöli ki az utunkat. Felnyitunk egy üdítőt, megnézzük, hogy mit üzen, aztán tesszük, amit tenni kell.
Amiből következik, hogy fogalmunk sem volt az este elején, hogy mi vár ránk, de benne volt, hogy megismerünk egy rakás izgalmas helyet és embert, mert ez Ádám első törvénye: ha csak úgy elindulsz vaktában Budapesten, biztos történik veled valami érdekes.
És hát történt.
A Gozsduban kezdtünk, ott bontottuk az első üdítőt:
Egyből beugrott a passzázson ácsorgó lány, akit aznap háromszor is láttam, ahogy az esővel dacolva próbálja becsalogatni az embereket az egyik olasz étterembe. Mindig is úgy gondoltam, hogy ez pokolian nehéz meló, hiszen lényegében folyamatos az elutasítás, amit nehéz lehet kezelni, szóval a
Legközelebb mosolyogj rá
simán járt neki.
Odasétáltunk hozzá, rámosolyogtunk, aztán elkezdtünk beszélgetni vele. Kiderült, hogy százból legalább tíz embert be tud vinni az étterembe, de simán vannak olyan időszakok, amikor százból ötven, vagy nyolcvan is összejön. Ami sokkal jobb arány, mint amire én számítottam. Megtudtuk azt is, hogy miként tudod megőrözni az önértékelésed még az így is sok kudarccal járó meló mellett: el kell fogadnod, hogy nem téged, hanem az éttermet utasítják vissza.
A második körünk már nem sikerült ilyen jól:
A szexmasszázst elvetettük, úgyhogy Ádám következett:
Arra jutottunk, hogy fogalom nélkül elkezdünk csatangolni a hétfőn egyébként extrán kihalt Budapesten.
Végül kínunkban bementünk a Klauzál piacra, ahol már nem voltak kofák, volt viszont egy Spar, ahol lefotóztunk egy borsókonzervet.
Szánalmas, tudom.
És azt is éreztük, hogy ezzel a képpel azért nem teljesítettük a feladatot, mert nem is beszélgettünk senkivel. Ekkor kilépett a boltból egy ázsiai srác és eszembe jutott, hogy érdemes lenne elbeszélgetni vele: honnan jött, mit csinál Magyarországon. Elindultam felé, de séta közben jutott eszembe, hogy simán lehet, hogy a srác magyar, talán már a szülei is itt éltek, és ha így van, elég bunkó dolog azt feszegetni, hogy mit keres itt, hogy került ide.
Amíg ezen gondolkoztam, odaértem hozzá, észre is vett, szóval muszáj volt kérdezni valamit, és csak annyit tudtam, hogy magyarul kell kérdezni: ha válaszol, magyar, ha nem érti, jöhet a mitkereselitt, hogytetszikmagyarország.
Szóval megkérdeztem az első dolgot, ami az eszembe jutott. És mivel a piac felé sétálva elmentünk a PolaPola nevű étterem mellett, erre kérdeztem rá:
Bocs, nem tudod véletlenül, nincs itt egy szerb étterem valahol a közelben?
Az ázsiai srác végigmért, aztán visszakérdezett magyarul:
Szerb? Nem bosnyákra gondolsz inkább véletlenül?
Touché. Szóval megmutatta, hol van a PolaPola, én meg lefotóztam, ahogy elsétál.
Ezután jött Ádám :))))
Jó pár utcán átsétáltunk, több lánynál is próbálkoztunk, de senki sem akart üdítőért csókolózni, szóval végső elkeseredésünkben bementünk ide:
mert Ádám arra tippelt, hogy odabent talán lesz egy Kiss lemez, és ezzel el van intézve a történet.
Kiss lemez nem volt, de találtunk mást:
Megint rajtam volt a sor:
Ádám persze nem engedte, hogy ennyivel megússzam, de észrevettük az út túloldalán a BDPS boltot, rajta a következő feliratot:
Megvoltunk.
Bementünk, elkezdtünk beszélgetni a srácokkal és kiderült néhány izgalmas részlet:
tök magyar a márka
az alapítóknak úgy jutott eszükbe a brand, hogy lementek egy helyre, az egyikükön Boston Red Sox, a másikukon Pittsburgh sapka volt, egymás mellé álltak, és kész is volt az új márka
Gyorsan készítettek ötven sapkát, azok pillanatok alatt el is fogytak, azóta nagyüzemben gyártanak.
Főleg huszonévesek veszik a BP termékeket, a vásárlók fele külföldi, fele magyar.
Megint Ádámon volt a sor:
A nagy gondolkozásnak az lett a vége, hogy eljutottunk a Kazinczy utcába, méghozzá a Borsba, mert emlékeztem, hogy náluk mindenféle állat neve van a szendvicseknek, gondoltam csak van olyan, aminek köze van a lazításhoz. A kedvencem, a Brain dead már nem volt, pedig mindig azt ettem, amikor náluk jártam, volt viszont Thai massage, ami tökre megfelel a feladatunknak, én meg ettem egy leköszönő Barack Obamát, amit az utolsó pillanatban sikerült elcsípni (nem derült ki, hogy lesz-e helyette Trump), gyorsan meg is rendeltük a kaját:
És őrült jó volt mind a kettő, mint rendesen.
Következett az én utolsó feladatom:
Ádám persze megint nem engedett megfutamodni, de szerencsére épp arra járt két lány, gyorsan szereztünk is tőlük, oké, nem egy csókot, de egy puszit.
És befutott Ádám utolsó feladata is:
Azért készült rendes fotó is:
Tanulság: Ádám első törvénye továbbra is érvényben van, ha tök véletlenszerűen csatangolsz Budapesten, biztosan érdekes helyekbe és emberekbe botlasz.
